2020. évi SOE rektori pályázati eljárás lényegi adatai
Tisztelt Soproni Egyetemért Alapítvány!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulok Önökhöz.
A Soproni Egyetemért Alapítvány Határozatok Könyve alapján a Kuratórium 16/2020. (X.21.) számú határozatával rektori pályázat kiírását rendelte el, majd 27/2020. (XII.01.) számú határozatával Prof. Dr. Fábián Attilát választotta a Soproni Egyetem rektorjelöltjének.
A nyilvánosan elérhető iratokból ugyanakkor nem követhető egyértelműen, hogy a 2020. évi rektori pályázat meghirdetése, a pályázatok beérkezése, valamint a Szenátus véleményezése milyen módon történt meg.
Erre tekintettel kérem az alábbi közérdekű adatok, illetve közérdekből nyilvános adatok elektronikus másolatának megküldését:
1. Kérem megküldeni a 2020. évi Soproni Egyetem rektori pályázati felhívás teljes szövegét, valamint annak közzétételét igazoló adatokat, különösen a közzététel helyét, időpontját és módját.
2. Kérem közölni, hogy a 2020. évi rektori pályázati eljárásban hány pályázat érkezett be, kik nyújtottak be pályázatot, és a pályázatok érvényesnek minősültek-e.
3. Kérem megküldeni a 2020. évi rektori pályázati eljárásban benyújtott pályázatok és rektori programok Alapítvány által kezelt példányait. Amennyiben ezek védendő személyes adatot tartalmaznak, kérem, hogy az érintett adatok kitakarásával, részleges másolatként szíveskedjenek az iratokat kiadni.
4. Kérem megküldeni a Soproni Egyetem Szenátusának a 2020. évi rektori pályázatokkal kapcsolatos, az Alapítvány részére megküldött véleményét, határozatát vagy más, a szenátusi véleményezést igazoló iratot.
5. Kérem megküldeni azon iratot vagy iratokat, amelyekből megállapítható, hogy a Kuratórium a 27/2020. (XII.01.) számú határozat meghozatalakor a Szenátus véleményét megismerte és figyelembe vette.
6. Kérem megküldeni azon iratot vagy iratokat, amelyekből megállapítható, hogy a 7/2020. (VII.29.) számú kuratóriumi határozatban szereplő rektori kinevezési kezdeményezés milyen viszonyban állt a későbbi, 16/2020. (X.21.) számú rektori pályázat kiírásáról szóló határozattal és a 27/2020. (XII.01.) számú rektorjelölti döntéssel, különösen arra tekintettel, hogy a 7/2020. (VII.29.) számú határozat megelőzte a rektori pályázat kiírását és a rektorjelölt kiválasztását.
Amennyiben a 2020. évi rektori pályázatok szenátusi véleményezésére nem került sor, vagy az erre vonatkozó irat az Alapítványnál nem áll rendelkezésre, kérem, hogy ezt az érintett pont megjelölésével szíveskedjenek közölni.
A jelen adatigénylés meglévő iratok és adatok megismerésére irányul, nem új jogi állásfoglalás vagy indokolás elkészítésére.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 29.
Üdvözlettel:
Szabó Ádám
Tisztelt Szabó Ádám!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz 2026. június 29. napján a kimittud.hu
közérdekűadat-igénylő rendszeren keresztül benyújtott, „2020. évi SOE
rektori pályázati eljárás lényegi adatai” tárgyú közérdekű
adatigénylésével (a továbbiakban: Kérelem) kapcsolatban az alábbiakról
tájékoztatom.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. § (1) bekezdése
értelmében a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény beérkezését követő legrövidebb
idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.
Az Infotv. 29. § (2) bekezdése szerint „Ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az (1)
bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény beérkezését követő 15 napon
belül tájékoztatni kell.”
Tájékoztatom, hogy a Kérelem hat pontban, a 2020. évi rektori pályázati
eljárás teljes iratanyagának megismerésére irányul, így különösen a
pályázati felhívás szövegére és annak közzétételét igazoló adatokra, a
beérkezett pályázatokra és rektori programokra, a Szenátus
véleményezésére, valamint a kuratóriumi döntéshozatalt megalapozó
iratokra. A Kérelem ekként jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra
vonatkozik, továbbá az érintett – részben archív – iratok fellelése,
tartalmi felülvizsgálata és a személyes adatok esetleges kitakarása az
Alapítvány alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás
aránytalan mértékű igénybevételét igényli.
A fentiekre tekintettel az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján a Kérelem
teljesítésére nyitva álló határidőt egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítom. Erről Önt a jelen tájékoztatással az Infotv. 29. § (2)
bekezdésében előírt, az igény beérkezését követő 15 napos határidőn belül
értesítem.
A meghosszabbított határidőre tekintettel a Kérelmet legkésőbb 2026.
július 29. napjáig teljesítem, illetve – annak részben vagy egészben
történő megtagadása esetén – ezen határidőn belül tájékoztatom a
megtagadás indokairól és az Önt megillető jogorvoslati lehetőségekről.
Kérem szíves tájékoztatásom tudomásulvételét.
Üdvözlettel,
Dormány Dániel
pénzügyi és koordinációs vezetõ
Postacím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Telefon: +36-30-132-7502
E-mail: [1][email cím]
Tisztelt Szabó Ádám!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz 2026. június 29. napján a kimittud.hu
közérdekűadat-igénylő rendszeren keresztül benyújtott, „2020. évi SOE
rektori pályázati eljárás lényegi adatai” tárgyú közérdekű
adatigénylésével (a továbbiakban: Kérelem) kapcsolatban – a 2026. július
13. napján kelt, a teljesítési határidőnek az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 29. § (2) bekezdése szerinti meghosszabbításáról
szóló tájékoztatásra is figyelemmel – az alábbiakról tájékoztatom.
Az Alapítvány – mint a Soproni Egyetem fenntartója – közfeladatot ellátó
szervnek minősül, ezért tevékenységére irányadó az Infotv. közérdekű
adatok megismerésére vonatkozó szabályozása. Ennek megfelelően a Kérelmet
megvizsgáltuk, és az abban megjelölt iratok, illetve adatok fellelése
érdekében az Alapítvány kezelésében lévő iratanyagban iratkutatást
folytattunk le.
Az Infotv. 3. § 5. pontja értelmében közérdekű adat „az állami vagy helyi
önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb
közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére
vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a
személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában
rögzített információ vagy ismeret”. A közérdekű adat megismerésére
irányuló igény ennélfogva kizárólag az adatkezelő kezelésében ténylegesen
meglévő, rögzített adatokra terjedhet ki. A következetes bírósági és
hatósági (NAIH) gyakorlat szerint az adatkezelő az igény teljesítése
érdekében új adat előállítására, a kezelésében nem lévő adat beszerzésére,
továbbá kimutatás, elemzés vagy jogi értékelés elkészítésére nem köteles.
A lefolytatott iratkutatás eredményeként megállapítottuk, hogy a 2020. évi
rektori pályázati eljárással összefüggő, a Kérelemben megjelölt iratok az
Alapítvány kezelésében – az alábbiakban pontonként részletezettek szerint
– nem lelhetők fel.
A Kérelem egyes pontjaira az alábbi tájékoztatást adom:
1. A 2020. évi rektori pályázati felhívás teljes szövege, valamint
annak közzétételét igazoló adatok (a közzététel helye, időpontja és módja)
az Alapítvány kezelésében nem lelhetők fel, így azok kiadására az
Alapítványnak nincs módja.
2. A 2020. évi rektori pályázati eljárásban beérkezett pályázatok
számára, a pályázók személyére és a pályázatok érvényességére vonatkozó
irat vagy nyilvántartás az Alapítvány kezelésében nem lelhető fel.
Rögzített adat hiányában az Alapítvány e kérdésekre érdemi tájékoztatást
adni nem tud, új adat előállítására pedig az Infotv. alapján nem köteles.
3. A 2020. évi rektori pályázati eljárásban benyújtott
pályázatoknak és rektori programoknak az Alapítvány által kezelt példányai
az Alapítvány kezelésében nem lelhetők fel, így azok – sem teljes, sem
részleges (kitakart) másolatban történő – kiadására nincs lehetőség.
4. A Soproni Egyetem Szenátusának a 2020. évi rektori
pályázatokkal kapcsolatos, az Alapítvány részére megküldött véleménye,
határozata vagy a szenátusi véleményezést igazoló egyéb irat az Alapítvány
kezelésében nem lelhető fel.
5. A Kuratórium 27/2020. (XII.01.) számú határozata az Alapítvány
Határozatok Könyvében rendelkezésre áll, amelyet Ön a Kérelmében maga is
hivatkozik. E határozaton túlmenően olyan irat, amelyből megállapítható
lenne, hogy a Kuratórium a határozat meghozatalakor a Szenátus véleményét
megismerte és figyelembe vette, az Alapítvány kezelésében nem lelhető fel.
6. A 7/2020. (VII.29.), a 16/2020. (X.21.) és a 27/2020. (XII.01.)
számú kuratóriumi határozatok egymáshoz való viszonyát rögzítő, a
határozatok szövegén túlmenő irat az Alapítvány kezelésében nem lelhető
fel. Megjegyzem továbbá, hogy a Kérelem e pontja tartalmában a hivatkozott
határozatok viszonyának jogi értékelésére irányul, amelynek elkészítésére
az adatkezelő az Infotv. alapján nem köteles.
A fenti tájékoztatást a Kérelemben foglalt azon kérésére is figyelemmel
adom, amely szerint amennyiben valamely igényelt irat az Alapítványnál nem
áll rendelkezésre, azt az érintett pont megjelölésével közöljük. Jelen
tájékoztatás egyben az Infotv. 30. § (3) bekezdése szerinti, az igény
teljesítése megtagadásának indokairól szóló írásbeli értesítésnek minősül.
Tájékoztatom, hogy az Infotv. 31. § (1) és (3) bekezdésére figyelemmel az
igény elutasításának közlésétől számított harminc napon belül a
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt pert indíthat az
Alapítvány ellen. Tájékoztatom továbbá, hogy az Infotv. 52. § (1) és (1a)
bekezdésére figyelemmel a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogai
gyakorlásával kapcsolatos jogsérelemre hivatkozással a jogsérelem
bekövetkezésétől számított egy éven belül vizsgálatot kezdeményezhet a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (postacím: 1363
Budapest, Pf.: 9., cím: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.).
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.
Üdvözlettel,
Dormány Dániel
pénzügyi és koordinációs vezetõ
Postacím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Telefon: +36-30-132-7502
E-mail: [1][email cím]
From: Dormány Dániel
Sent: Wednesday, July 15, 2026 1:26 PM
To: '[adatigénylés #30627 e-mail]'
<[adatigénylés #30627 e-mail]>
Cc: Soproni Egyetemért Alapítvány <[Soproni Egyetemért Alapítvány kérő e-mail]>
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - 2020. évi SOE rektori pályázati
eljárás lényegi adatai
Tisztelt Szabó Ádám!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz 2026. június 29. napján a kimittud.hu
közérdekűadat-igénylő rendszeren keresztül benyújtott, „2020. évi SOE
rektori pályázati eljárás lényegi adatai” tárgyú közérdekű
adatigénylésével (a továbbiakban: Kérelem) kapcsolatban az alábbiakról
tájékoztatom.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. § (1) bekezdése
értelmében a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény beérkezését követő legrövidebb
idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.
Az Infotv. 29. § (2) bekezdése szerint „Ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az (1)
bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény beérkezését követő 15 napon
belül tájékoztatni kell.”
Tájékoztatom, hogy a Kérelem hat pontban, a 2020. évi rektori pályázati
eljárás teljes iratanyagának megismerésére irányul, így különösen a
pályázati felhívás szövegére és annak közzétételét igazoló adatokra, a
beérkezett pályázatokra és rektori programokra, a Szenátus
véleményezésére, valamint a kuratóriumi döntéshozatalt megalapozó
iratokra. A Kérelem ekként jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra
vonatkozik, továbbá az érintett – részben archív – iratok fellelése,
tartalmi felülvizsgálata és a személyes adatok esetleges kitakarása az
Alapítvány alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás
aránytalan mértékű igénybevételét igényli.
A fentiekre tekintettel az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján a Kérelem
teljesítésére nyitva álló határidőt egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítom. Erről Önt a jelen tájékoztatással az Infotv. 29. § (2)
bekezdésében előírt, az igény beérkezését követő 15 napos határidőn belül
értesítem.
A meghosszabbított határidőre tekintettel a Kérelmet legkésőbb 2026.
július 29. napjáig teljesítem, illetve – annak részben vagy egészben
történő megtagadása esetén – ezen határidőn belül tájékoztatom a
megtagadás indokairól és az Önt megillető jogorvoslati lehetőségekről.
Kérem szíves tájékoztatásom tudomásulvételét.
Üdvözlettel,
Dormány Dániel
pénzügyi és koordinációs vezetõ
Postacím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Telefon: +36-30-132-7502
E-mail: [2][email cím]
Tisztelt Soproni Egyetemért Alapítvány!
Kérem a 2026. július 30-án megküldött válaszuk pontosítását.
Válaszuk szerint az Alapítvány kezelésében lefolytatott iratkutatás ellenére nem lelhető fel:
– a rektori pályázati felhívás és közzétételének dokumentációja;
– a beérkezett pályázatok nyilvántartása, a pályázatok és a rektori programok;
– a Szenátus véleménye vagy a szenátusi véleményezést igazoló más irat;
– a 27/2020. (XII. 1.) kuratóriumi határozat döntés-előkészítő dokumentációja;
– a 7/2020., 16/2020. és 27/2020. kuratóriumi határozatok kapcsolatát rögzítő további irat.
Kiemelem, hogy ezek nem kizárólag a Soproni Egyetemnél esetlegesen keletkezett, az Alapítványtól független iratok.
A Soproni Egyetemért Alapítványról szóló 2020. évi XXXVII. törvény 2. § (1) bekezdése az Alapítvány feladatává tette az Egyetem alapítói és fenntartói jogainak gyakorlását, a 3. § (1) bekezdése és a 6. § (2) bekezdése alapján pedig a fenntartói jog 2020. augusztus 1-jétől az Alapítványhoz került.
A 2020-ban hatályos Nftv. 37. § (4) bekezdése szerint a rektori pályázatot a fenntartó írta ki, a 73. § (1) bekezdése a fenntartói irányítás jogosítványait és kötelezettségeit határozta meg, a 73. § (3) bekezdés e) pontja alapján pedig a fenntartó kezdeményezte a rektor megbízását.
A SOEA saját Határozatok Könyve szerint:
– a Kuratórium a 16/2020. (X. 21.) határozatával „a jelen határozathoz 1. számú mellékletként csatolt érdemi tartalommal” rendelte el a rektori pályázat kiíását;
– a Kuratórium a 27/2020. (XII. 1.) határozatával megválasztotta a rektorjelöltet, és felkérte a Kuratórium elnökét a rektori megbízás kezdeményezésére.
A 16/2020. határozat 1. mellékletének létezése ezért a SOEA saját nyilvántartásával bizonyított; e melléklet tekintetében a „nem keletkezett”, illetve a „soha nem került az Alapítvány kezelésébe” értelmezés nem lenne összeegyeztethető a Határozatok Könyvével.
Az Alapítvány válaszában saját magát közfeladatot ellátó szervnek minősítette. A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésére irányadó 1995. évi LXVI. törvény 9. § (1) bekezdés a), b), e) és f) pontjai az érdemi iratok nyilvántartását, megőrzését és szabályozott selejtezését, a 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. § a) pontja pedig az iratok azonosíthatóságát, útjuk követhetőségét és visszakereshetőségét követeli meg.
Mindezek alapján kérem egyértelműen közölni, hogy a válaszukban alkalmazott „az Alapítvány kezelésében nem lelhető fel” fordulat
a) azt jelenti-e, hogy az érintett iratok és adatok – ideértve a 16/2020. határozat 1. mellékletét is – a SOEA álláspontja szerint jelenleg nincsenek az Alapítvány kezelésében sem papíralapú, sem elektronikus, sem másolati, sem csatolmányként megőrzött formában; vagy
b) kizárólag azt jelenti, hogy az iratok továbbra is az Alapítvány kezelésében lehetnek, de az elvégzett iratkutatás során nem sikerült azokat megtalálni.
Kérem továbbá megerősíteni vagy helyesbíteni az alábbi, a válaszukból következő ténybeli megállapításokat:
1. A SOEA jelenleg nem rendelkezik a saját Kuratóriuma által elfogadott 16/2020. határozat dokumentáltan létezett 1. számú mellékletével.
2. A SOEA jelenleg nem rendelkezik olyan, a Határozatok Könyvén túlmutató irattal, amely a pályázat kiírását, közzétételét, a pályázatok beérkezését, véleményezését vagy a rektorjelölt kiválasztásának előkészítését dokumentálná.
3. A SOEA kezelésében jelenleg lévő iratanyagból a saját fenntartói és kuratóriumi hatáskörében lefolytatott 2020. évi rektori pályázati és döntéshozatali eljárás teljes dokumentációs lánca nem rekonstruálható.
Amennyiben e megállapítások bármelyike pontatlan, kérem megjelölni és az eredeti adatigénylés teljesítéseként megküldeni azt a már meglévő iratot vagy nyilvántartási adatot, amely miatt a megállapítást nem erősítik meg.
Nem új adat, kimutatás vagy jogi állásfoglalás elkészítését kérem, hanem az Infotv. 30. § (3) bekezdése szerinti megtagadási indok pontos tényszerű tartalmának egyértelművé tételét. Megjegyzem, hogy esetleges bírósági felülvizsgálatban a megtagadás jogszerűségét és indokait az Infotv. 31. § (2) bekezdése alapján az Alapítványnak kell bizonyítania.
Üdvözlettel:
Szabó Ádám
Tisztelt Szabó Ádám!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány) 2026.
július 30. napján kelt válaszának (a továbbiakban: Válasz) pontosítására
irányuló levelével (a továbbiakban: Megkeresés) kapcsolatban az
alábbiakról tájékoztatom.
Ön 2026. június 29. napján az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény nyújtott be az
Alapítványhoz a Soproni Egyetem 2020. évi rektori pályázati eljárásának
irataival összefüggésben. Az Alapítvány a teljesítési határidőt az Infotv.
29. § (2) bekezdése alapján – 2026. július 13. napján kelt tájékoztatása
mellett – egy alkalommal 15 nappal meghosszabbította, majd azt
megválaszolta, a nem teljesíthető részek tekintetében az Infotv. 30. § (3)
bekezdésének megfelelően közölve az elutasítás indokait.
A legutóbbi megkeresésében a feltett kérdések tartalmilag az adatigénylés
iránti kérelemben már megjelölt adatkör megismerésére irányulnak, amelyről
az Alapítvány a válaszban már érdemben nyilatkozott. Az Infotv. 29. § (1a)
bekezdése értelmében: „Az adatigénylésnek az adatot kezelő közfeladatot
ellátó szerv nem köteles eleget tenni abban a részben, amelyben az azonos
igénylő által egy éven belül benyújtott, azonos adatkörre irányuló
adatigényléssel megegyezik, feltéve, hogy az azonos adatkörbe tartozó
adatokban változás nem állt be.”
Tekintettel arra, hogy a megkeresés az azonos igénylőtől származik, egy
éven belül került benyújtásra, és a Kérelemmel azonos adatkörre irányul,
amely adatkörben a válaszunk megküldése óta változás nem állt be, az
Alapítvány ismételt adatszolgáltatásra nem köteles, illetve a korábbi
válaszban foglaltakat teljes körűen fenntartja.
A fentiek fenntartása mellett, az együttműködés jegyében a megkeresésének
a) és b) pontjában megjelölt értelmezési lehetőségekkel összefüggésben
megerősítjük, hogy a Válaszban alkalmazott „az Alapítvány kezelésében nem
lelhető fel” fordulat azt jelenti, hogy az érintett iratok – ideértve a
Megkeresésben külön hivatkozott, a 16/2020. (X. 21.) számú kuratóriumi
határozathoz csatolt 1. számú mellékletet is – az elvégzett iratkutatás
eredménye alapján jelenleg nem állnak az Alapítvány kezelésében sem
papíralapú, sem elektronikus formában.
Az Infotv. 26. § (1) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó szerv
adatszolgáltatási kötelezettsége a kezelésében lévő közérdekű és
közérdekből nyilvános adatokra terjed ki. A kezelésében nem lévő adat
kiadására az Alapítvány nem képes. Az adatigénylés továbbá – amint arra a
kérelemében Ön is utalt – meglévő iratok és adatok megismerésére
irányulhat, új adat, kimutatás, nyilatkozat vagy állásfoglalás
előállítására az Alapítvány az Infotv. alapján nem köteles. Erre
tekintettel megkeresésében megfogalmazott ténybeli megállapítások
külön-külön történő megerősítésére vagy helyesbítésére az Alapítvány nem
köteles. Álláspontunk szerint ugyanakkor a jelen levélben foglalt
pontosítás a megkeresésében feltett kérdésekre teljes körű választ ad.
Tájékoztatom továbbá, hogy az igényelt iratok 2020-ban, több mint öt évvel
ezelőtt keletkeztek. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV.
törvény a fenntartó számára a rektori pályázati eljárással összefüggésben
keletkezett iratok megőrzésére külön kötelezettséget, illetve megőrzési
határidőt nem állapít meg, és az Alapítvány álláspontja szerint az
érintett iratokra öt évet meghaladó megőrzési kötelezettséget más
jogszabály sem állapított meg az Alapítvány terhére. Önmagában abból a
körülményből tehát, hogy valamely, 2020-ban keletkezett irat jelenleg nem
lelhető fel az Alapítvány kezelésében, kötelezettségszegés nem következik.
Felhívom figyelmét, hogy az Infotv. 31. § (1) és (3) bekezdésére
figyelemmel az igény elutasításának közlésétől, illetve a határidő
eredménytelen elteltétől számított harminc napon belül a hatáskörrel és
illetékességgel rendelkező bíróság előtt pert indíthat az Alapítvány
ellen.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.
Üdvözlettel,
Dormány Dániel
pénzügyi és koordinációs vezető
Postacím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Telefon: +36-30-132-7502
E-mail: [email cím]

Szabó Ádám hozzászólt ()
Az Alapítvány több, a 2020. évi rektori pályázati eljárásra vonatkozó érdemi adatot közölt, és a pontosítást követően egyértelművé tette, hogy az érintett iratok – beleértve a 16/2020. (X.21.) kuratóriumi határozat 1. számú mellékletét is – az elvégzett iratkutatás alapján jelenleg sem papíralapú, sem elektronikus formában nem állnak a kezelésében. A kért pályázati és véleményezési iratanyag jelentős része ezért nem került kiadásra. Az iratok kezelésből történő kikerülésének és megőrzési idejének körülményei külön adatigénylés tárgyát képezhetik.