Fakivágások a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma parkjában

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Debreceni Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma parkjából augusztus 27-én kivágott fenyő kivágása előtt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzőjétől és az önkormányzat Zöldterületi Osztályától beszerzett engedélyeket. Kérem, szíveskedjen továbbá megküldeni számomra a fakivágást megelőzően beszerzett szakértői véleményt, amely alapján a fa kivágását indokoltnak látták. Ezenkívül kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy terveznek-e további fakivágásokat az iskola parkjában, ha igen, ez mennyi egyedet érint, és milyen érvek szólnak a kivágásuk mellett.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 27.

Üdvözlettel:
Polgár Tóth Tamás
debreciner.hu

Pozsonyi Zoltán,

4 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

2020. október 27. napján az alábbi közérdekű adatigénylés érkezett a
Debreceni Egyetemhez:

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma
parkjából augusztus 27-én kivágott fenyő kivágása előtt Debrecen Megyei
Jogú Város Önkormányzatának jegyzőjétől és az önkormányzat Zöldterületi
Osztályától beszerzett engedélyeket. Kérem, szíveskedjen továbbá
megküldeni számomra a fakivágást megelőzően beszerzett szakértői
véleményt, amely alapján a fa kivágását indokoltnak látták. Ezenkívül
kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy terveznek-e további
fakivágásokat az iskola parkjában, ha igen, ez mennyi egyedet érint, és
milyen érvek szólnak a kivágásuk mellett.”

 

Az adatigénylésére válaszként mellékelten megküldöm a Debreceni Egyetem
Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma területén
kivágott fával kapcsolatos dokumentumokat.

 

A Debreceni Egyetem részéről megerősítem, hogy a fa kivágására a helyi
védelem alatt álló főépület kármegelőzése, és a balesetveszély elhárítása
miatt került sor, előzetes szakértői vélemény alapján. Az iskola park
területén nem terveztük és nem tervezzük fák kivágását, ugyanakkor a
tanulók biztonsága érdekében minden szükséges intézkedést megteszünk.

Tájékoztatom, hogy a kivágott, illetve a mellékelt dokumentumban jelzett
viharban ketté tört fát az arra alkalmas késő őszi időszakban
visszapótoljuk.

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII törvény 29. § (1) bekezdése alapján az közérdekű adat
megismerésére irányuló igénynek a közfeladatot ellátó szerv eleget tett.

 

Debrecen, 2020. november 11.

 

 

 Pozsonyi Zoltán

szolgáltatási műszaki igazgató

___________________________________________

Debreceni Egyetem Kancellária

Szolgáltatási Műszaki Igazgatóság

4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

 

 [1]cid:[email protected]

 

 

 

idézett részek megjelenítése