Bérlakások - VIII. kerület

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. augusztus 29.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

Fejes Istvánné, Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Csikász Brigitta!

Csatoltan küldöm a 2019.08.29-i adatkérésére vonatkozó válaszlevelet.

Tisztelettel:

Fejes Istvánné
ügykezelő

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal
Jegyzői Kabinet
Jogi Iroda
1082 Budapest, Baross u. 63-67.
Tel.: 06-1/459-2280
E-mail: [email address]

________________________________

Mentsen meg egy fát! Csak akkor nyomtassa ki ezt a levelet, ha feltétlenül szükséges!

Tisztelt Adatgazda!

A költségigényüket jogsértőnek tartom. Hasonló adatigénylést más önkormányzatokhoz is nyújtottam be, akik mind megadták a kért adatokat.

Felhívom figyelmüket, hogy a vonatkozó rendelet alapján tételesen ki kell mutatni költségigényük esetén, hogy milyen munkafázisok miatt számol fel valaki költséget, az első négy óráért egyáltalán nem lehet költséget kérni, és a maximális óradíj 4.400 forint akkor, ha ezt az összeget a ténylegesen munkát végző bére eléri. Jele esetben a 38.000 forint azt jelenti, hogy 13 óra munka lenne megadni az általam kért három számadatot, ami lehetetlen, hiszen a bérlakások számát gondolom, nyilvántartják a XXI. században.

Ha a kért adatokat nem kapom meg, pert indítok, amelynek költsége Önöket fogja terhelni, és az több lesz, mint 38.553 forint.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta