Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Az Eötvös út új nyomvonalának, valamint a Konkoly Thege úti parkoló építésével kapcsolatos engedélyek és szerződések'.

 
 

 
 
 
BUDAPEST, XII. KERÜLET ÚJ EÖTVÖS ÚTI  
CSATORNARENDSZER 
ÉPÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
BERUHÁZÓ 
BUDAPEST FŐVÁROS XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT 
2018 
 
 
 

 


Előzmények 
 Jelen  dokumentáció  célja,  hogy  a  Budapest  Főváros  XII.  kerület  Hegyvidéki  Önkormányzat 
beruházásában a Budapest XII. kerület új Eötvös út kialakításához kapcsolódó csatornaépítési munkák 
pályázatán résztvevőknek tájékoztatást adjon az adott munkáról, valamint minden hasznos információt 
megkapjanak  a  sikeres  ajánlattételükhöz,  illetve  azonos  feltételeket  biztosítson  a  pályázóknak; 
mindezzel segítse a Beruházót a döntéshozatalában. 
 

A felújítási terület bemutatása 
Az Eötvös út, Hegyhát utca és a Konkoly-Thege út között új nyomvonalra kerül át. Az új nyomvonal 
miatt  a  tervezet  útpálya  alatt  új  csatornarendszert  kell  kialakítani  a  kapcsolódó  földmunkákkal  és  a 
majdani  út  csapadékvíz  elvezetésével.  A  tervezési  terület  csapadékvíz  elvezetése  jelenleg  nem 
megoldott, eddig a területre hullott csapadék a helyszínen elszikkadt. 
 

A tervezett létesítmény leírása 
A tervezett útfelületről a csapadékvíz elvezetése elválasztott rendszerű zárt csapadékcsatornával és egy 
átfolyós záportározó kialakításával tervezték meg. A jelen ajánlatkérő dokumentáció csak a CS 1-0-0, 
CS 1-2-0, Cs 1-3-0, Cs 1-4-0 és a Cs 2-0-0 szakaszokra terjed ki. Az új csatorna építése miatt az Eötvös 
úton a jelenleg üzemelő csatornát cca. 53 fm-es szakaszon át kell építeni. Az új csatorna építésével egy 
időben a vízelvezetését biztosító víznyelőket és bekötő csatornáit és a keresztező vezetékeket ki kell 
építeni.  A  kivitelezéssel  érintett  szakaszon  a  terep  jelenlegi  rendezettlenségei  miatt  a  tényleges 
csatornaépítési munkák előtt jelentős tereprendezést és fakivágásokat kell elvégezni. 
A csatornaépítés során a CS 1-0-0 szakaszon 460 fm DN 1600-as vb csatornát és 137 fm DN 400-as 
PCV-U csatornát kell építeni. A CS 1-2-0 szakaszon 61 fm DN 315-ös PCV-U csatornát kell építeni.  A 
Cs 1-3-0 szakaszon 25 fm DN 500-as PCV-U és 120 fm DN 315-ös PCV-U csatornát kell építeni. Cs 1-
4-0 szakaszon 17 fm DN 315-ös PCV-U csatornát kell építeni. A Cs 2-0-0 szakaszon 52 fm DN 315-ös 
PCV-U csatornát kell építeni. A csatornaépítéssel egy időben el kell végezni a csatorna szakaszokhoz 
kapcsolódó aknaépítési munkákat, illetve a megszüntetendő csatornák bontási munkáit.  
 

Egyéb közművek 
A tervezett csatornaépítési munkák egyéb közműveket nem érintenek.  
 

Környezetvédelem 
5.1  Hulladékgazdálkodás 
A kikerülő humuszos termőföld, illetve szennyeződésmentes töltésképző anyag részben a felvonulási 
terület  rekultivációjára  újbóli  felhasználásra  kerül,  a  bontási  munkák  során  keletkező  beton  és  vas 
hulladékot szelektíven kell gyűjteni és engedéllyel rendelkező hulladéklerakó telepre kell szállítani. A 

 

kivitelezés során csak minősített, vagy minősítéssel rendelkező anyagot szabad beépíteni. Hulladék vagy 
bontott anyag (a regenerált aszfalthulladék, humusz, és bevizsgált töltésképző anyag kivételével) nem 
kerülhet beépítésre. 
 
5.2  Hulladékkezelés 
A hulladékkezelés a módosított 2012. évi CLXXXV. törvény Hulladékról, továbbá a 45/2004. (VII. 26.) 
BM-KvVM  együttes  rendelet  határozza  meg.  A  rendeletben  foglaltak  szerint  építési  és  bontási 
hulladékok csoportosítása az 1. sz. táblázat szerint történik. 
 
5.3  Járművek, munkagépek okozta szennyeződések 
A munkálatok során a kivitelezést végző munkagépek, járművek, gépek, berendezések üzemeléséből, 
munkavégzéséből, javításából keletkező veszélyes hulladékokat (olajos rongy, olajjal szennyezett talaj) 
a  helyszínen  külön  zárt  veszélyes  hulladéktároló  edénybe  kell  helyezni,  és  külön  fedett  helyen  kell 
tárolni, majd befogadó nyilatkozat mellett veszélyes hulladéklerakóban kell elhelyezni. 
 
5.4  A természetes vizek védelme 
Az építési munka során a kivitelező gondoskodni köteles a természetes vizek minőségének megóvásáról. 
A felszíni vizek védelméről a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, a felszín alatti vizek védelméről a 
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet előírásai szerint kell gondoskodni. 
 
5.5  A levegő védelme 
A levegő  védelmével  kapcsolatos szabályokról a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet rendelkezik. A 
kivitelezés során földmunkákkal kapcsolatosan a szálló por mennyisége átmeneti növekedésével kell 
számolni.  
 
5.6  Zaj- és Rezgésvédelem 
A kivitelezés során a munkagépek és a szállító járművek okozta többlet zaj mérséklése érdekében mind 
az építési munka, mind az anyagszállítás csak nappali időszakban végezhető. Az építőipari kivitelezési 
tevékenységtől  származó  zaj  terhelési  határértékeiről  a  27/2008.  (XII.3.)  KvVM-EüM.  sz.  közös 
rendelet,  a  zaj  és  rezgés  elleni  védelem  egyes  szabályairól  a  284/2007.  (X.29.)  Korm.  rendelet 
rendelkezik. 
 

Minőségügyi előírások 
Az  útépítés  során  felhasznált  aszfalt  anyagok  feleljenek  meg  az  e-UT  05.02.11  –  Útépítési 
aszfaltkeverékek. Aszfaltbeton (AC), az e-UT 05.02.14 – Útépítési aszfaltkeverékek. Öntöttaszfalt (MA) 

 

és az e-UT 06.03.21 – Út-pályaszerkezeti aszfaltrétegek. Építési feltételek és minőségi követelmények c. 
műszaki előírásokban foglaltaknak. 
Az útépítés során felhasznált hidraulikus kötőanyagú és kötőanyag nélküli szemcsés alapok építése az 
e-UT 06.03.51 – Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Építési 
előírások. c. műszaki előírásban foglaltak szerint történjen. 
A  hideg  és  meleg  felületek  csatlakozásánál  (aszfaltrétegek  esetén  technológiai  szünetek; 
betonburkolatok,  szegélyek  és  aknafedlapok  csatlakozása;  stb.)  az  e-UT  05.02.42  –  Útburkolatok 
hézagkitöltő  anyagai  műszaki  előírásnak  megfelelő  bitumenes  hézagkitöltő  szalag  kerüljön 
alkalmazásra. 
Aszfalterősítő rácsként legalább 100kN/m hosszirányú-, és 200kN/m keresztirányú szakítószilárdságú, 
3%-nál  kisebb  szakadási  nyúlású,  alkalmazási  engedéllyel  rendelkező,  üvegszálas  erősítő  rácsot  kell 
beépíteni, 0,50m szélességű átlapolással a meglévő alaprétegre. 
A  kiemelt,  süllyesztett,  döntött,  illetve  K-jelű  szegélyek  előre  gyártott  kivitelben  készüljenek  és 
feleljenek  meg  az  MSZ  EN  1340  szabványban  előírtaknak.  A  szegélyek  építésekor  az  
e-UT 06.03.41 – Kő- és műkő burkolatok építése útügyi műszaki előírás szerint kell eljárni. Az előírás 
szerint a szegély alap- és támaszbetonja C20/25 szilárdságú, vízzáró, fagyálló, legyen. A támaszbeton 
sehol se legyen 10cm-nél keskenyebb, az alapbeton legkisebb vastagsága 20cm. 
A vakok és gyengén látók segítésére beépített taktilis jelzésekkel ellátott beton elemek az MSZ EN 1338 
szerinti  vizsgálatok  alapján  feleljenek  meg  az  e-UT  06.03.42  –  Betonkő  burkolatú  pályaszerkezetek 
tervezése és építése. Követelménye-nek. Kopásállósági követelményt nem írunk elő. Csúszásellenállása 
IST ≥ 50 legyen. 
Az újonnan kihelyezett forgalomtechnikai táblák beton alapteste C16/20 jelű, vagy annál jobb, fagyálló 
betonból készüljön. 
Az útburkolati jelek anyaga feleljen meg az e-UT 05.02.43 – Útburkolati jelek anyagai. Az útburkolati 
jelek felhasználói követelményei c. műszaki előírásban foglaltaknak. 
 

Munkavédelem 
Az építés ideje alatt a vonatkozó egészség-, baleset- és vagyonvédelmi óvórendszabályokat szigorúan 
be kell tartani. A kivitelező a munkavégzés ideje alatt állandóan a helyszínen tartózkodó munkavédelmi 
felelőst köteles kijelölni, a dolgozókat – figyelemmel az út speciális forgalmi viszonyaira, fokozottan 
balesetveszélyes körülményeire – a munkálatok megkezdése előtt, ismertetve a veszélyforrásokat és az 
előírásokat ki kell oktatni. 
Köteles minden dolgozó fényvisszaverő öltözetben dolgozni. 
A  munkaterület  járművekkel  és  gépekkel  történő  megközelítését  a  KRESZ  előírásai  szerint  kell 
megtervezni és végrehajtani. 
Kivitelező  köteles  betartani  az  összes  vonatkozó  jogszabályt,  kormányrendeletet  és  egyéb 
szabályzatokat.  
 

 

ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK LISTÁJA 
 
1.  e-UT 02.01.31 – Közutak távlati forgalmának meghatározása előrevetítő módszerrel 
2.  e-UT 03.01.11 – Közutak tervezése (KTSZ) 
3.  e-UT 03.02.12 – Közúti forgalom csillapítása (A KTSZ kiegészítése) 
4.  e-UT 03.07.12 – Közutak víztelenítésének tervezése 
5.  e-UT 04.00.11 – A közúti jelzőtáblák műszaki szabályzata 
6.  e-UT 04.03.11 – Útburkolati jelek tervezése 
7.  e-UT 04.03.21 – Közúti útburkolati jelek alakja, mérete, színe és elrendezése 
8.  e-UT 05.02.11 – Útépítési aszfaltkeverékek. Aszfaltbeton (AC) 
9.  e-UT 05.02.14 – Útépítési aszfaltkeverékek. Öntöttaszfalt (MA) 
10. e-UT 05.02.42 – Útburkolatok hézagkitöltő anyagai 
11. e-UT 05.02.43 – Útburkolati jelek anyagai. Az útburkolati jelek felhasználói követelményei 
12. e-UT 06.03.12 – Kisforgalmú utak pályaszerkezetének méretezése 
13. e-UT 06.03.13 – Aszfaltburkolatú útpályaszerkezetek méretezése és megerősítése 
14. e-UT 06.03.15 – Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése 
15. e-UT 06.03.21 – Út-pályaszerkezeti aszfaltrétegek 
16. e-UT 06.03.11 – Kerékpárutak, gyalogutak és járdák pályaszerkezete 
17. e-UT 06.03.31 – Beton pályaburkolatok építése. Építési előírások, követelmények. 
18. e-UT 06.03.42 – Betonkő burkolatú pályaszerkezetek tervezése és építése 
19. e-UT 06.03.51 – Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. 
Építési előírások 
20. e-UT 06.03.52 – Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. 
Tervezési előírások