B+ kategóriára történő hivatkozás dokumentációja a budapesti tömeg alapú parkolási díj bevezetésével kapcsolatban
Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
A Budapest Főváros Önkormányzatának 2024. november 22-én kelt, a parkolási rendelet módosítására vonatkozó főpolgármesteri előterjesztése az 1800 kilogrammot meghaladó saját tömegű személygépkocsik magasabb várakozási díjának indokolásakor az alábbi megfogalmazást használja:
„igazodóan az európai uniós jogalkotásban bevezetni kívánt B+ járműkategóriához”
A hivatkozás jelentőségét különösen indokolttá teszi, hogy egy korábbi, ugyanezen parkolási szabályozás szakmai megalapozását érintő közérdekű adatigénylésemben kifejezetten kértem többek között a döntést megalapozó:
* hatástanulmányokat,
* műszaki számításokat,
* mérnöki elemzéseket,
* szakértői véleményeket,
* társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatokat,
* az 1800 és 2000 kilogrammos határértékek szakmai indokolását,
* valamint az intézkedés várható hatásaira vonatkozó számításokat és becsléseket.
A Főpolgármesteri Hivatal ezen adatigénylésre nem adott át ilyen hatástanulmányt, műszaki kutatást, számítást vagy egyéb külön szakmai háttéranyagot, hanem az eredeti előterjesztésre és az ahhoz kapcsolódó képviselői beadványokra hivatkozott, majd közölte, hogy:
„a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében további adatok nem állnak rendelkezésre.”
Iktatószám: FPH070 /361 - 5 /2026
A korábbi válasz tehát gyakorlatilag azt erősítette meg, hogy a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében a rendeletben alkalmazott súlyhatárok és díjszorzók mögött az átadott politikai és rendelet-előkészítő dokumentumokon túl nem áll rendelkezésre külön hatástanulmány, műszaki kutatás vagy számítás.
Erre tekintettel különösen fontosnak tartom annak tisztázását, hogy az előterjesztésben szereplő, az „európai uniós jogalkotásban bevezetni kívánt B+ járműkategóriára” történő hivatkozás pontosan milyen dokumentumon és milyen, az előterjesztés készítésekor aktuális információn alapult.
Kérem ezért elektronikus másolatban megküldeni:
1. Minden olyan, a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében lévő európai uniós jogalkotási dokumentumot, tervezetet, jelentést, háttéranyagot vagy egyéb iratot, amely alapján a 2024. november 22-i előterjesztés elkészítésekor a B+ kategóriát „bevezetni kívánt” kategóriaként tüntették fel.
2. Minden 2023. január 1. és 2024. november 22. között keletkezett, a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében lévő olyan belső vagy külső szakmai anyagot, feljegyzést, levelezést, e-mailt, jogi vagy szakpolitikai elemzést, amelyben a B+ kategória aktuális európai uniós jogalkotási státuszát az előterjesztés elkészítése során vizsgálták vagy ellenőrizték.
3. Azon dokumentum vagy dokumentumok megjelölését és elektronikus másolatát, amelyekből az előterjesztés készítői az 1800 kilogrammos tömeghatárt átvették, illetve amelyek alapján ezt a határértéket Budapest vonatkozásában alkalmazhatónak vagy indokoltnak ítélték.
4. Minden olyan dokumentumot, amely az Európai Parlament 2024. február 28-án elfogadott, a vezetői engedélyek szabályozására vonatkozó álláspontjának és a B+ kategória státuszának vizsgálatára vonatkozik.
5. Minden olyan, 2024. február 28. és 2024. november 22. között keletkezett dokumentumot vagy kommunikációt, amely szerint a B+ kategória bevezetése az Európai Parlament 2024. február 28-i álláspontját követően továbbra is folyamatban lévő vagy várható európai uniós jogalkotási elemnek minősült.
6. Minden olyan dokumentumot, amelyben a Főpolgármesteri Hivatal azt vizsgálta, hogy a B+ kategória európai uniós szabályozásba történő be nem kerülése érinti-e a budapesti parkolási szabályozásban alkalmazott 1800 kilogrammos határérték szakmai megalapozottságát.
7. Amennyiben az 1800 kilogrammos határérték fenntartását a B+ kategóriától független, Budapest-specifikus szakmai számítás, hatásvizsgálat, műszaki elemzés vagy kutatás is alátámasztja, kérem ezen dokumentumok elektronikus másolatának megküldését.
8. Amennyiben a B+ kategóriára történő hivatkozás aktualitását az előterjesztés elkészítése előtt nem ellenőrizték, illetve az erre vonatkozóan semmilyen dokumentum nem készült, kérem ennek tényét egyértelműen megerősíteni.
9. Amennyiben az 1800 kilogrammos határérték Budapest-specifikus alkalmazhatóságáról, valamint a pontosan kétszeres, 2,00-s díjszorzó indokoltságáról sem hatástanulmány, sem műszaki számítás, sem egyéb szakmai elemzés nem készült, kérem ennek tényét is egyértelműen megerősíteni.
Kérem, hogy amennyiben a fenti pontok bármelyikében meghatározott dokumentum vagy adat nem létezik, nem készült, illetve nem áll a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében, ezt pontonként, egyértelműen szíveskedjenek megjelölni.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. augusztus 27.
Üdvözlettel:
Fritz Gergely Csaba
Tisztelt Fritz Gergely Csaba!
Tájékoztatjuk, hogy levelét az FPH_KOZP- 651562 /2026-os érkeztetőszámon
továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Iroda részére.
Tisztelettel:
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
[1][Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail] | +36 1 327 1957
Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat
tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú
felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha
ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a
feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be
read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is
addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or
forward it. If you have received this e-mail message in error, please
notify the sender.
