ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
HIVATAL
Tárgy: közérdekű adatigénylés
Előadó: dr. Kiss Attila
Tel: 33-624
E-mail:
[email protected]
Dr. Szűcs Gábor úrnak,
kmt+request -9523
[email protected] Tisztelt Dr. Szűcs Gábor Úr!
Az Országos Rendőr-főkapitánysághoz 2017. július 18-án érkezett közérdekű adatigénylése
kapcsán – amelyben arra vonatkozóan kér tájékoztatást, hogy 2016. évben a bíróságok által
elrendelt lakhely-elhagyási tilalmak és házi őrizetek azon eseteiben, amikor a bíróság kötelezte
a terheltet elektronikus nyomkövető viselésére hány alkalommal valósított meg a terhelt
fogolyszökést – az alábbiak szerint tájékoztatom.
A házi őrizet végrehajtásáról szóló 6/2003. IM-BM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése alapján
a bíróság a házi őrizet, illetve a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről, meghosszabbításáról,
fenntartásáról, valamint megszüntetéséről szóló határozatát a terhelt házi őrizet céljára kijelölt
lakásának helye szerinti, illetve lakhelye szerinti illetékes rendőrkapitányságnak küldi meg.
Erre tekintettel az adatigénylésben foglaltakra vonatkozóan a megyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányságok helyi szervei rendelkeznek adatokkal, azokról az Országos Rendőr-
főkapitányság nem vezet nyilvántartást.
Budapest, 2017. július „ ”.
Tisztelettel:
dr. Gömbös Sándor c. r. dandártábornok
rendőrségi főtanácsos
hivatalvezető
Cím:1139 Budapest, Teve u.4-6., 1903 Bp. Pf.: 314/15
telefon: (1)443-5797 BM tel: 30-777;
e-mail:
[email protected]