Sándorfalvi Kisbíró
XVIII. éVfolyam 8. szám
2014. augusztus
Intézményvezető-váltás a PallavIcInI Iskola élén
BemutatkozIk az új Igazgató
Szegeden születtem, negyvenegy éves vagyok, nős, három gyer-
Közéleti tevékenységem révén na- akiknek nyugodt, egymást kölcsö-
mek édesapja. Az életemet alapvetően meghatározó tanulmá- gyon sok tapasztalatot szereztem a nösen segítő munkahelyi légkört
nyaimat is itt végeztem, eddigi munkáim Csongrád megyéhez civil alkotóerő eredményes összefo- szeretnék biztosítani.
kötődtek. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem, gásáról, miként lehet leginkább segí-
A fentiekben említettem az ön-
majd a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi teni őket abban, hogy céljaikat elérve kormányzati lehetőségek minél
Karán szereztem tanári diplomát.
a tágabb közösség mindennapjait is nagyobb mértékű hasznosítását a
szolgálni tudják. Ezen tapasztalatok köznevelési célok érdekében. Erre
birtokában írtam meg, és nyújtot- nagy lehetőséget látok például a
tam be a pályázatomat, illetve ennek sport területén, a mindennapos
szellemében szeretnék Sándorfalván testnevelés célrendszeréhez szük-
dolgozni a jövőben.
ség is van az önkormányzati városi
Hiszem azt, hogy igazán jó dol- sportpályák minél nagyobb mérvű
gokat csak a nemes hagyományok- bevonására az oktatásba. Magam is
ra, értékekre építve érhetünk el. A aktívan sportoltam, még élénken
település, az itt élő dolgos emberek emlékszem a sándorfalvi bajnoki
jogos elvárása, hogy az iskola a kis- focimeccsek hangulatára, az itteni
térség gyermekei számára megadja csapat küzdőszellemére. Többek kö-
mindazt, amit a lehetőségei alapján zött azt is el szeretném érni, hogy
megadhat, fejlődésükhöz a lehető minél több gyermek érezze az aktív
legnagyobb mértékben biztosítsa a testmozgást mindennapi élete elen-
szükséges feltételek. Véleményem gedhetetlen részének, hiszen ez nem
szerint ez túlmutat a szűken vett csak a mának szól, ezáltal sokkal
tanórákon elsajátított tudástól, az egészségesebb felnőtté is válhatnak.
intézmény szelleméből, a település
Ebben a néhány sorban leírt mun-
adottságaiból is táplálkoznia kell.
kához kérem a szülők és minden itt
Iskolánk és az önkormányzat haté- élő ember megtisztelő bizalmát, tá-
kony együttműködése révén olyan új mogatását, melyet legjobb tudásom
erőforrásokat vonhatunk be az okta- szerint szeretnék szolgálni.
Első lépésben önkormányzati intézményben, amely több oktatási tó-, nevelő munkába, ami minden-
Amennyiben bármilyen kérdésük,
szinten dolgoztam a közigazgatás- helyszínnel rendelkezett a régió ki- képpen a gyermekek javát szolgálja észrevételük van az iskolával össze-
ban, majd tanítani kezdtem, négy sebb településein. Ennek köszönhe- majd, erősíti kötődésüket a városhoz. függésben, mindig készséggel állok
évvel ezelőtt kaptam először igaz- tően lehetőségem volt mindenhol jól Ebben a munkában pedig támasz- rendelkezésükre.
gatói megbízást egy alapítványi megismerni a helyi sajátosságokat.
kodhatok a kiváló tanár kollégákra,
Hüvös László
nyárI élet a BölcsődéBen
A bölcsődében a nyári hónapok is gével négy pici tornyot készítet-
mozgalmasan telnek.
tünk, melyekre minden csoport
Júliusban hagyományteremtő színes zászlót tűzött. A vár köré
szándékkal homokvárépítést szer- vizesárkot is kiépítettünk, abba
veztünk. A homokozó közepére vizet hordtunk.
Zoli bácsi segítségével feltornyoz-
A „munka” végeztével körbeálltuk
tuk a sok homokot. Ezután a kis a várat és elénekeltük a Cifra palota
szorgos kezek, valamint a kisgyer- című dalt.
meknevelők segítségével kezdett
A gyerekek homokkal teli cipők-
formálódni a homokvár.
kel, saras kézzel, de annál boldo-
A gyerekek örömmel segítettek az gabban készülődtek az ebédhez,
ablakok kiformálásában, élvezték hiszen nagy élményben volt részük
a homok puhaságát, tapintását, a program során.
különböző homokozó formákkal
díszítettek. Vödörforma segítsé-
2
Városi Újság
f E l H í V á S
Sándorfalva Városi Önkormányzat Jegyzőjének
tájékoztatója
a helyi adó alanyai részére
felhívom tisztelt adófizetésre kötelezett magánszemélyek, vállalkozások [a továbbiakban együttesen: adóalanyok] figyelmét arra, hogy a
települési önkormányzatot megillető 2014. évi
építményadó
telekadó
iparűzési adóelőleg
gépjárműadó
II. félévi részletét
2014. szeptember 15. napjáig lehet késedelmi bekezdésében meghatározott
5.000 Ft költségminimum szempontjából
pótlékmentesen befizetni Sándorfalva Városi Önkormányzat az
azonos helyszínen egyidejűleg foganatosított vagy foganatosítani
adószámláira.
megkísérelt több ingófoglalást egyetlen ingófoglalásként kell
figyelembe venni
”, ugyanakkor
„a gépjármű nyilvántartáson,
Sándorfalva Városi Önkormányzat Jegyzője, mint önkormányzati illetve vízi és légi jármű nyilvántartáson
alapuló
ingófoglalások, és
adóhatóság [továbbiakban: adóhatóság]
2014. augusztus hónapjában az
ingatlanfoglalások esetén a költségminimumot
foglalásonként külön-
adóalanyok részére postai küldemény útján
kikézbesíti az adószámláinak
külön kell felszámítani.
”
egyenlegértesítőjét.
Az
R. 3. § (1) bekezdése alapján az
adóhatóságot a végrehajtás
foganatosításáért
5.000 Ft költségátalány illeti meg,
minden más, az
A pénzforgalmi
számlanyitásra nem kötelezett adóalanyok az R. előírásai alapján
felszámítható végrehajtási költségtől függetlenül.
egyenlegértesítőhöz mellékelve kapnak
készpénz-átutalási megbízást (ún. sárga postai csekk), az adó, valamint a lejárt adóhátralék/egyéb adók Nyomatékos felhívom tisztelt adóalanyok figyelmét arra, hogy
az adó-
módjára behajtandó köztartozás megfizetéséhez.
végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a
A
gyorsabb befizetés érdekében
célszerű az adóhatóság
számlavezető végrehajtási költségátalány megállapítása nem igazodik a hátralék
pénzügyi intézménye –
Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet –
összegszerűségéhez, tehát nem a hátralékösszeg meghatározott százaléka
sándorfalvi kirendeltségében teljesíteni a készpénz-átutalási megbízást.
lesz, hanem a fentebb idézett jogszabályban
tételesen megállapított mértékű
költségtípusok.
A
pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adóalanyok az
egyenlegértesítőjük mellé
nem kapnak készpénz-átutalási megbízást, Példa 1:
az adófizetési kötelezettségüket csak
átutalás útján tudják teljesíteni.
Ha az adóssal szemben egy végrehajtási ügyben a hátralék behajtása
érdekében járandóság-foglalásra (munkabér, nyugellátás, egyéb rendszeres
jövedelem) vagy számlapénz-foglalásra (inkasszó) kerül sor, és további
Tájékoztatom tisztelt adóalanyokat arról, hogy a települési önkormányzatot végrehajtási cselekmény nem szükséges ahhoz, hogy eredményre vezessen
megillető
építményadó, telekadó, iparűzési adó valamint
gépjárműadó a végrehajtási eljárás, akkor az adó-végrehajtási eljárás során az adott
adónemekben a nyilvántartott
hátralékok behajtását az adóhatóság ügyben felmerült végrehajtási költség összesen
5.000 Ft.
végrehajtási eljárás útján, a
2014. adóévben is folyamatosan végzi.
Példa 2:
Az
adóhátralékok behajtása Sándorfalva Városi Önkormányzat 2014. Amennyiben az adós egy végrehajtási ügyben nem rendelkezik rendszeres
évi költségvetési egyensúlyának megtartása mellett
a helyi adókat járandósággal, viszont rendelkezik fizetési számlával, melyre számlapénz-
tisztességesen megfizető adóalanyok érdekeit is
szolgálja.
foglalást (inkasszó) bocsát ki az adóhatóság, és az nem vezet eredményre,
de rendelkezik gépjármű-tulajdonnal, jelen példában 2 db. Gépjárművel,
felhívom az adóalanyok figyelmét arra, hogy a végrehajtás eljárás az
adó akkor az adóhatóság tovább végrehajtási cselekményként elrendeli a
mellett kiterjed a
késedelmi pótlékra is, továbbá az adóhatóságnál gépjárművek lefoglalását a gépjármű-nyilvántartáson keresztül (foglalási
nyilvántartott egyéb,
adók módjára behajtható köztartozásra is.
jegyzőkönyv útján), ebben az esetben az adó-végrehajtási eljárás során az
adott ügyben felmerült végrehajtási költség összesen
15.000 Ft lesz (5.000
Tájékoztatom a
hátralékkal rendelkező adóalanyokat arról, hogy az ft költségátalány, továbbá 2x5.000 ft költségminimum az ingófoglalás
adózás rendjéről
szóló
2003. évi XCII. törvény [a továbbiakban:
Art.] miatt, tehát gépjárművenként 5.000 ft).
163. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy
„az adózó, illetve az adók
módjára behajtandó köztartozás fizetésére kötelezett – külön jogszabályban
meghatározottak szerint –
köteles a végrehajtással kapcsolatban Az adózással kapcsolatos
további kérdéseikkel kérem tisztelt adózókat,
felmerült költség (készkiadás) és emellett – jogszabályban meghatározott hogy szíveskedjenek
ügyfélfogadási időben az adóhatóság ügyintézőit
esetek kivételével –
végrehajtási költségátalány megfizetésére.
”
keresni,
személyesen vagy telefonon.
Az Art. 163. § (2) bekezdése alapján
„az adóhatóság a költségekről végzést
hoz, amelynek összege
ingó- és ingatlan-végrehajtás esetén nem lehet Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal
kevesebb 5.000 forintnál.
”
Adójogi és -igazgatási Csoport
Telefon: +36 (62) 572 970, +36 (62) 572 968
Az adó-végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a
Telefax: +36 (62) 572 976
végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes
Ügyfélfogadási rend:
szabályairól szóló
49/2012. (XII. 28.)
NGM rendelet [a továbbiakban:
hétfő, kedd, csütörtök: 8.00 - 12.00
R.]
1. §-a szerint
„az adóhatóságot a hatáskörébe tartozó végrehajtás
szerda: 13.00 - 17.00
foganatosításáért készkiadás és költségátalány illeti meg.
”
Dr. Kovács Beáta jegyző
Az
R. 2. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Art.
„163. § (2)
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
3
Sándorfalva-Dóc Közös Helyi Választási Iroda vezetőjének
TA l á lT Tá RGYA K ROVATA
KÖzleMéNye
a 2014. évi helyi önkormányzati választással kapcsolatban
Tisztelt sándorfalvi lakosok!
Sándorfalva Város Önkormányzat Jegyzője ezúton közhírré teszi az
elmúlt hónapban leadott talált tárgyak jegyzékét. Kérjük, hogy fi-
gyelmesen olvassák végig a közleményt, és amennyiben ráismernek
az elvesztett tárgyukra, úgy kérjük, hogy mihamarabb, a jelzett őrzési
határidőn belül, ügyfélfogadási időben jelentkezzenek Sándorfalvi Közös
Önkormányzati Hivatalának Közigazgatási és Hatósági Irodáján, az
elvesztett tárgyaik átvételére.
felhívjuk az átvételre jogosultak figyelmét arra, hogy a tárgyak feletti
Sándorfalva
rendelkezési jogot (tulajdonjogot) hitelt érdemlően igazolniuk kell, csak
szavazókörök: Címe:
ennek vizsgálatát követően kerülhetnek kiadásra a tárgyak, egy átadási-
001. szavazókör:
Idősek klubja, Dózsa György u. 33.
átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett.
002. szavazókör
általános Iskola, Alkotmány krt. 15-17.
003. szavazókör
általános Iskola, Alkotmány krt. 15-17.
I.
004. szavazókör
Széchenyi Ifjúsági Központ, Széchenyi u. 24.
Tárgy megnevezése: kulcstartó kulccsal.
005. szavazókör
Kölcsey utcai Óvoda, Kölcsey u. 45.
Találás helye, időpontja: Dr. Bod árpád utca melletti rét, 2014. július 21.
006. szavazókör
Alvégi Óvoda, Rákóczi u. 2.
Őrzés helye: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal.
007. szavazókör
IV. sz. Óvoda, Kis krt. 1.
Őrzési határidő: 2014. október 22.
008. szavazókör
IV. sz. Óvoda, Kis krt. 1.
II.
009. szavazókör
Homokpusztai Rendezvényház, Kéri dűlő 25.
Tárgy megnevezése: Kulcstartó kulcsokkal, a kulcsok biztonsági kulcs-
tartón vannak.
A kijelölt szavazókörzet, amelyben a településszintű lakcímmel ren-
Találás helye, időpontja: a Sándorfalva Széchenyi utca 24. szám előtt,
delkező választópolgárok, szavazhatnak:
Sándorfalva-Szatymaz Beruházó Víziközmű Társulat előtti biciklitá-
004. szavazókör
rolónál, 2014. július 23.
Őrzés helye: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal.
Őrzési határidő: 2014. október 23.
Sándorfalva településen a megválasztható
önkormányzati képviselők száma: 8 fő
III.
Tárgy megnevezése: Nokia típusú telefon, QWERTY billentyűzettel
A szavazatszámláló bizottságok megválasztott tagjainak névsora
Találás helye, időpontja: Szent István utca és Alkotmány körút sarkán
megtekinthető Sándorfalva Város honlapján
a járdán, 2014. augusztus 2.
és a Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján
Őrzés helye: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal.
Őrzési határidő: 2014. november 04.
(6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1.)
IV.
A választással összefüggő további információk: www.sandorfalva.hu
Tárgy megnevezése: Kulcs
Találás helye, időpontja: a Sándorfalva Széchenyi utca 15. szám előtt, a
Sándorfalva – Dóc Közös Helyi Választási Iroda hivatali helyiségének
Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal 2. bejárata melletti járdán
(az adóiroda épülete előtt), 2014. július 30.
címe, telefonszáma, faxszáma és e-mail címe:
Őrzés helye: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal.
6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1.
Őrzési határidő: 2014. október 30.
Tel.: 06 (62) 572 961, fax.: 06 (62) 572 976,
E-mail:
[email protected]
Sándorfalva, 2014. augusztus 5.
Dr. Kovács Beáta sk.
Dr. Másody Zsolt - Dr. Tülkös Mariann
Jegyző
Közigazgatási és Hatósági Iroda
HVI vezető
MAGYAR HONVÉDSÉG
M o l n á r S z a b o l c S n é
5. BOCSKAI ISTVáN lÖVÉSZDANDáR
6800 Hódmezővásárhely Pf. 12.
képviselői fogadóórát tart
Tel.: (62) 530 700, fax: (62) 530 795
minden hónap utolsó csütörtökén 17-19 óráig
Értesítés az MH 5. Bocskai István lövészdandár július és augusztus
hónapra tervezett, Sándorfalva és Dóc térségét érintő feladatairól.
a széchenyi ifjúsági közösségi központ
lőtéri napok (Dóc): 2014. augusztus 26-28., és szeptember 9-11.
tárgyalótermében (széchenyi udvar).
A változás jogát az MH 5. Bocskai István lövészdandár parancsnoksága
fenntartja.
www.sandorfalva.hu
4
Városi Újság
KÖ Z É R D E K ű f E l H í Vá S
Tisztelt sándorfalvi lakosok!
közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának
Városunk közterületein lévő fák, bokrok ingatlanokról benyúló ágai jogkövetkezményeiről 16.§ (1) bekezdés d) pontja szerinti magatartás
több helyen akadályozzák a gyalogosok, járművek közlekedését, ezért megvalósítása miatt, a rendelet 6 § (1) bekezdése alapján 15.000 ft-tól
az alábbi közérdekű felhívással kívánok élni:
150.000 ft-ig terjedő közigazgatási bírság állapítható meg.
Dr. Kovács Beáta
Sándorfalva Város 6/2010. (III.25.) számú önkormányzati rendelete a
Jegyző
település tisztaságáról és rendjéről 2.§ (5) bekezdése alapján; az ingatlan
használó kötelessége a járda melletti terület tisztán tartása, és ezen belül
a járdára kinyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése oly módon, hogy a
növény a gyalogosok és járművek közlekedését, (útkereszteződésben a
kilátást) ne zavarja, akadályozza, továbbá elektromos vezetékhez ne érjen.
A fentiek alapján kérem az érintett ingatlanhasználókat, hogy az
ingatlanuk előtt lévő közterületen a fák, cserjék rendszeres nyesését
a balesetveszély elhárítása érdekében végezzék el!
felhívom a figyelmet, hogy a közterület-felügyelők folyamatosan ellenőr-
zik közterületek tisztántartását, így amennyiben az ingatlanhasználó az
írásbeli felszólítás ellenére határidőre nem végezi el a szükséges munkála-
tokat, Sándorfalva Város 8/2013. (III.28.) önkormányzati rendeletének a
Képünk illusztráció
Véradásra híV a Magyar Vöröskereszt
Csongrád Megyei szerVezete
Nyáron is szükség van a véradókra!
A nyári időszakban kiürülnek a nagyvárosok, sokan töltik vízparton vagy
külföldön jól megérdemelt szabadságukat. A betegellátásnak ugyanakkor
ebben az időszakban is szüksége van az életmentő vérre.
Fontos, hogy a következő hetekben minél többen vegyetek részt az or-
szágszerte szervezett véradásokon. A megyében július 28. és augusztus 31.
között 64 véradó eseményt szervez a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei
Szervezete. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet segítve a véradók
hatékony megszólítását „Nyáron is szükség van rád! Adj vért, adj esélyt”
elnevezéssel országos kampányt is indít.
A Magyar Vöröskereszt ezen a nyáron is várja a véradókat a nagyobb
fesztiválokon, rendezvényeken és a vízpartok közelében is. A lakóhelyhez,
munkahelyhez, nyaralóhelyhez legközelebbi megyei véradóhelyszínek és
időpontok a www.veradas.hu és a https://www.facebook.com/onkentes.
veradas Facebook oldalon, valamint a www.sandorfalva.hu honlapon a Friss
hírek alatt tekinthetőek meg.
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete a kánikulai napokon
plusz folyadékot biztosít a véradók számára.
A véradáshoz az alábbi iratok szükségesek: TAJ-kártya, személyi igazolvány,
lakcímkártya. Véradás előtt bőséges folyadékfogyasztás és étkezés javasolt.
nyáron is szükség van rád! adj vért! adj esélyt! – ezzel a szlogennel hív
véradásra a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei szervezete. a me-
Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
gyében augusztus végéig 64 véradó eseményen várják a véradókat.
www.vendegvaro-sandorfalva.hu
Legyen a vendégünk!
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
5
kedves sándorfalvIak!
látják a város nyolc éves töretlen fejlődésének to- családomban nagyszüleim, szüleim mindig a be-
vábbvitelét, zálogát és rám szeretnének szavazni.
csületességre, tisztességre neveltek testvéreimmel.
Önök napi életük során találkozhatnak Ildikó hú-
A fentiek miatt úgy döntöttem - és ezt most gommal, aki Sándorfalván óvónő és találkozhat-
szeretném megosztani Önökkel is -, hogy felvál- nak Sándor öcsémmel, aki helyi vállalkozó. férjem
lalom a polgármester jelöltséget és megválasztá- a sándorfalvi hivatal munkatársa. Életemből egy
som esetén (már most kijelentem), hogy mindent szépség maradt ki: a gyermek.
megteszek annak érdekében, hogy településünk
A szegedi Közgazdasági Szakközépiskolában
fejlődése töretlen maradjon.
érettségiztem és kaptam meg életem első szakké-
pesítéseit: könyvvelő, statisztikus, vállalati tervező.
Azt gondolom, hogy mindenképpen mellettem felsőfokú végzettséget a Juhász Gyula Tanárképző
szól az, hogy 20 éve önkormányzati képviselőként főiskolán szereztem és lettem népművelő 1989-
aktívan részt veszek az önkormányzat életében, a től Sándorfalván. Munkám során megkaptam a
Sándorfalvi Kulturális Központ igazgatójaként el- Bessenyei György-díjat, mely a népművelői szak-
töltött eddigi 26 év alatt magam is tevékeny részese ma életmű díja és legnagyobb állami kitüntetése.
voltam a Pallavicini Terv megvalósításának, a Kakas fontosnak tartom, hogy egy jó vezető mindig ké-
Béla polgármester úr által fémjelzett programnak.
pezze magát: jelenleg utolsó mérlegképes könyvelői
vizsgámra készülök.
Ismerem és tudom, mi az önkormányzatiság, alap-
vető dolgokat nem kell megtanulnom, így folyamato-
független jelöltként egyetlen szándék vezérel:
san és zökkenőmentesen át tudom venni a tisztséget. letéteményese kívánok lenni az elmúlt nyolc év
Mint sándorfalvi, ismerem és érzem, átérzem a munkájának, folytatásának. Nem befolyásolnak
sándorfalvi családok napi gondjait és problémáit, velük párteszmék, kizárólag az, hogy Sándorfalva sorsa és
együtt élem meg örömeiket és kapom meg tőlük azt a jövője hogyan alakul. Sándorfalva a Sándorfalviaké!
mérhetetlen szeretetet is, mely engem is átsegít sokszor Párt sok van, de Sándorfalva csak egy!
Az utóbbi időben nagyon sokan és egyre töb- a nehézségeken. Nagyszüleim, szüleim közösségért
ben keresnek meg azzal pártállástól függetlenül, végzett munkája, embersége vezérelt életem során és
Bizalmukat, segítségüket kérve:
a település további sorsáért, fejlődéséért aggódó formálta egyéniségemet, szociális érzékenységemet.
sándorfalviak, itt születettek és ide költözők, a
Gajdosné Pataki Zsuzsanna
város belterületén és külterületén élők, hogy vál-
47 éves és sándorfalvi lokálpatrióta vagyok. Ide
laljam fel a polgármester jelöltséget, mert bennem születtem, itt éltem le eddigi életem. Tősgyökeres
Fizetett politikai hirdetés
mocsárI endre sándorfalván
a fIdesz-kdnP Polgármesterjelöltje
most köszöntöm őket, Sándorfalva
Úgy tudom, hogy a közélet nem áll mélhetjük kormányunk támogatá-
valamennyi lakóját, a vállalkozó-
távol a mindennapjaitól.
sát. A megválasztott képviselőink
kat, az alkalmazottakat, a fiatalo-
Valóban nem. feleségemmel 14 éve megfontolt döntéseiben bízva,
kat és a hosszabb ideje fiatalokat alapítottuk Sándorfalva központjá- különösen számítok azon intéz-
egyaránt.
ban a ma is sikeresen működő 100 mények vezetőire, akik munkájuk-
Nős vagyok, a Temesvári utcában Éves Cukrászdát. Epertermesztő ős- kal már kivívták a helyi közösség
lakunk családommal. feleségem termelőként mi is a saját bőrünkön tiszteletét. Végül, de nem utolsó
Balázs Krisztina, többszörös magyar érezzük a kistermelők napi gondjait. sorban: hiszem, hogy lakosságunk
válogatott szertornász, tanár, köz- A Sándorfalvi Ipartestület vezetőségi, aktív, cselekvő együttműködésé-
gazdász. Dániel fiunk matematika- majd felügyelőbizottsági tagjaként vel tovább javíthatjuk Sándorfalva
angol szakos gimnazista, a Szeged elkötelezett híve vagyok a helyi vál- hírnevét.
Néptáncegyüttes tagja, Bence pedig lalkozói szférának.
Elképzelései a jövőt illetően?
többszörös speciális Diákolimpikon,
Mikor határozta el, hogy megméret-
Városunk fejlesztési programját,
Országos Bajnok paraúszó.
teti magát polgármester jelöltként?
céljainkat, további feladatainkat, a
A Pannonhalmi Bencés Gimnázi-
Mindig figyeltem a sándorfalvi következő alkalommal szeretném
umban tanultam, majd Budapesten, közéletet és 4 éve gondoltam rá Önök elé tárni. Programomat úgy
a Táncsics Mihály Gimnáziumban először, akkor a szavazatok közel szeretném bemutatni, hogy abba
érettségiztem. Szigorú erkölcsű is- 40%-át kaptam független polgár- beledolgozunk minden Sándorfalva
koláim és szüleim alapvetően meg- mester jelöltként. Megtisztelte- érdekében tett ötletet, gondolatot,
határozták világnézetemet. 1992-ben tés számomra, hogy 2014-ben a javaslatot. Amennyiben az a közösség
kereskedelmi és vendéglátó ipari fidesz-KDNP szervezeteitől bi- számára elfogadható és megvalósít-
Endre, Ön egy régi-új szereplője a szakképesítést szereztem és ezen a zalmat kaptam jelöltként. Olyan ható, akkor mindent elkövetek, hogy
sándorfalvi közéletnek, sok leendő területen helyezkedtem el. Vezető polgármestere szeretnék lenni az ne vesszen kárba és városunk ér-
választója szeretne minél többet meg-
munkatársa voltam több magyar városunknak, mint amilyen pol- dekeit szolgálja.
tudni Önről!
és nemzetközi cégnek. Jelenleg Kö- gármestert magam szeretnék lát-
Ehhez kérem segítő támogatásukat!
Köszönöm a lehetőséget! Való- zép-kelet Európa egyik legnagyobb ni, Sándorfalva polgáraként. Azért E-mail:
[email protected]
ban ismerhetnének többen is, mert rendezvénytechnikai cégének ren- dolgozom, hogy ezt a bizalmat
Sándorfalvához való kötődésem dezvény menedzsereként dolgozom. városunk lakóitól is kiérdemeljem
Köszönöm a bemutatkozást! (Md)
lassan 16 éve kezdődött. Akikkel Munkáim során több vezetői és szak- és megszolgáljam. Hiszem, hogy
még nem találkoztam személyesen, mai továbbképzésen vettem részt.
győzelmünk esetén kiemelten re-
Fizetett politikai hirdetés
www.sandorfalva.hu
6
Városi Újság
rendőrségI hírek
tanácsok a BIztonságos nyárhoz
Bár hamarosan véget ér a nyár, néhány örök érvényű tanács- kulcs megtalálása. A legszerencsésebb,
4. Szertelenül!
csal szeretnénk felhívni a figyelmet olyan kérdésekre, melyek ha a pótkulcsot a szomszédra vagy egy Egyre több áldozatot szednek a dizáj-
nemcsak a nyaralás idején segítenek megóvni saját magunkat közeli barátra bízzuk baj esetére.
ner drogok. A szakemberek szerint a
és biztonságunkat.
9. Szerezzünk be riasztót!
dílerek sem tudják, hogy valójában
Modern riasztórendszerek széles vá- mit forgalmaznak. Ezen drogok nagy
Hogyan kerülhető el a betöréses
hatnak, hogy a ház lakói távol tar- lasztékban beszerezhetők. lehetősége részéről alig van információnk. Az
lopás?
tózkodnak. Az újság-előfizetéseket van olyan rendszert választani, amely ismeretlen összetételű anyagok szer-
A hosszabb időre üresen hagyott ház vagy bármi egyéb, a külvilággal napi a szerződött biztonsági szolgálatot vezetre gyakorolt hatása nem ismert,
meglehetősen nagy csáberőt jelent a kapcsolattartást igénylő szolgáltatást riasztja, illetve vannak olyan rendsze- ezért egyetlen megelőzési módszer
betörők számára, érdemes tehát ügyel- elutazás előtt szüneteltessük.
rek is, amelyek ajtó- és ablaknyitást van: el kell kerülni a fogyasztását.
ni a biztonságra elutazás előtt. 100
4. Kérjük a szomszédok
érzékelnek, mozgásérzékelősek, de
százalékos biztonság nem létezik, de
segítségét!
van hő- vagy hangérzékelő (rezgés)
néhány közlekedési és
néhány óvintézkedéssel megnehezít- Kérjünk meg egy ismerőst vagy egy berendezések is a kínálatban, amelyek
fürdőzési jó tanáCs
hetjük a betörők dolgát.
megbízható szomszédot, hogy rend- helyben riasztanak.
gyerekeknek
1. Nézzünk körül az udvaron!
szeresen ürítse a postaládát, a szemét-
A legtöbb riasztó külső táplálást igé- Gyalogosan „gyalogúton”, a „gyalo-
Csökkentsük a betörés esélyét, néz- szállítási napokon a kukát is helyezze nyel, de léteznek nagyon egyszerű, gos övezet (zóna)”, illetve „gyalogos és
zünk körül az udvaron, kertben, hogy ki a ház elé, függetlenül attól, hogy elemes kis készülékek is, ez utóbbiak kerékpáros övezet (zóna)” gyalogosok
nincs-e olyan tárgy az ablakok közelé- tartalmaz-e valamit, vagy sem, estén- azonban nem üzembiztosak.
részére kijelölt részein közlekedjetek.
ben, amely esetleg segítséget nyújthat- ként kapcsolja fel a villanyt, és húzza
A riasztás lehet hang- vagy fény- Egyéb más helyeken a gyalogosok
na a betörőknek a fal megmászásához. le a rolókat vagy húzza be a függö- jelek formájában is. Kertbe érdemes járdán, olyan úton ahol nincs járda –
A ház körül ne maradjon kint létra nyöket. fontos, hogy a redőnyök, a mozgásérzékelős reflektorokat ki- vagy gyalogos közlekedésre alkalmas
vagy egyéb kerti bútor. Ezeket lehe- függönyök ne legyenek állandóan építeni, amelyek behatoló esetén a kijelölt út –, gyalogosan az úttesten
tőség szerint tároljuk beltérben, de leengedve, illetve behúzva, mivel ez védeni kívánt területet erős fénnyel lehet közlekedni. Ilyen esetben az út-
mindenképpen zárható helyen.
is egy jel arra nézve, hogy senki sem bevilágítják.
test szélén, egymás után egy sorban,
Győződjünk meg arról, hogy az ajtó- tartózkodik a lakásban, házban. fon-
egymás mögött haladjatok, hogy ne
kat, ablakokat jól zártuk-e be, ugyanis tos, hogy a megbízott személy tudja a
a fiatalok biztonsága
akadályozzátok a járművek haladását.
az utazás előtti nagy sietségben meg- pontos címet, ahol a vakációt töltik,
1. Internet biztonságos
lakott területen kívül mindig forga-
eshet, hogy megfeledkezünk róla, fi- és egy telefonszámot, ahol baj esetén
alkalmazása
lommal szemben, vagyis a menetirány
gyelmetlenségünkért, pedig nagy árat feltétlenül el tudja önöket érni.
Néhány évvel ezelőtt kulcsos gye- szerinti bal oldalon gyalogolhattok el-
fizethetünk.
5. Ne verjük nagydobra, hogy
rekeknek neveztük azokat, akik az sősorban a füves útpadkán, ha az nem
A villanyóra szekrényét zárjuk bizton-
nyaralni megyünk!
iskolai szünidőt egyedül, céltalanul, járható – de csak akkor – szorosan az
ságosan, hogy a behatoló ne tudja előre Próbálják minél kevesebb ember- felügyelet nélkül töltötték. Mára ez úttest szélén, ha többen vagytok egy-
elsötétíteni a lakást, illetve ezzel együtt rel megosztani, hogy huzamosabb megváltozott, hiszen a fiatalok jelen- más mögött, egy sorban, hogy kellően
az elektronikus riasztást is kiiktatni.
időre üresen hagyjuk otthonunkat. tős része otthon megtalálja az egész szemmel tudjátok tartani a közvetle-
Tartsunk rendet közvetlen környe- Kiemelten vonatkozik ez a közösségi világot. Az elektronikus média és az nül mellettetek elhaladó járműveket.
zetünkben és a kertben is. A szétha- oldalak ilyen információval történő internet más típusú veszélyeket hor- Ha teherautó vagy kamion érkezik
gyott kerti szerszámok, gépek, illetve föltöltésére.
doz. A világhálón is él a szabály: ide- szemben, amíg azok elhaladnak biz-
gyerekjátékok, valamint a könnyeb-
6. Védjük a nyílászárókat!
genekben ne bízzanak és tartsák be a tonságosabb az útpadkáról lelépni,
ben elmozdítható kerti bútorok köny- Egy lakás legkritikusabb pontja a biztonságos internetezés szabályait, ne amíg elhalad a jármű.
nyedén ellophatók. A kerti szerszámok bejárati ajtó. Az ajtókra rakhatunk adják meg nevüket, címüket, szemé-
Gyalogosan és kerékpáros se feled-
nemcsak vonzzák a tolvajokat, hanem pótzárakat, biztosítóláncot, de ezek lyes adataikat.
kezz meg a „látni és látszani” elvről!
a behatolásnál is felhasználhatóak.
csakis akkor érnek valamit, ha az ajtó
2. Mikor? Hová? Kivel?
A fényvisszaverő mellény vagy ruházat
A sűrű növényzet kiváló rejtekhelyül tokszerkezete stabil. Az ablakoknak Kérjék meg gyermeküket, ha elmegy használata lakott területen kívül söté-
szolgálhat a betörők számára. A dú- sem árt az extra védelem. Az alacso- otthonról, mondja meg hová megy, ki- tedés után vagy rossz látási viszonyok
sabb bokrokat, fákat ritkítsuk meg nyabban fekvő ablakokat, erkélyeket vel találkozik, mikor ér haza. Ismerjék között kötelező. Ez nagyban segíti a
annyira, hogy a betörők ne tudjanak védhetik rácsozattal, betörés-gátló fó- meg barátai nevét, címét, telefonos el- gépjárművezetőket abban, hogy idő-
észrevétlenül tevékenykedni. A ház- liával vagy redőnnyel.
érhetőségét. Ez nem a bizalmatlanság ben észrevegyék a gyalogosokat.
hoz, ablakokhoz közel álló fák ágait
7. Helyezzünk el
jele, hanem a gondoskodásé.
Kerékpárral „Kerékpárúton”, „Ke-
vágjuk vissza.
mozgásérzékelőket!
3. Vagyontárgyaik biztonsága
rékpársávon”, „Gyalog és kerékpá-
2. A lakásban is akad teendőnk.
Helyezzen ki minden bejárathoz moz- A gyermekek értékeikkel ne hivalkod- rút”, „Gyalogos és kerékpáros övezet
Érdemes beszerezni néhány időzített gásérzékelős lámpa, amely a mozgást janak, azokat ne tartsák jól látható (zóna)” kerékpárosok részére kijelölt
kapcsolót, amelyekkel szabályozható, érzékelve hirtelen felkapcsol, elbi- helyen és ne adják oda senkinek. Tás- részein kerekezzetek.
hogy melyik lámpa mikor kapcsolód- zonytalaníthatja a betörőket.
kájukat ne hagyják őrizetlenül, azo-
12 életévét be nem töltött gyermek
jon be magától a távollét alatt, azt a lát-
8. Ne hagyjuk a kulcsot a lábtörlő
kat mindig tartsák maguk mellett. főútvonalon önállóan nem kerékpá-
szatot keltve, hogy vannak a lakásban.
alatt!
Idegenekben ne bízzanak meg felté- rozhat, itt a gyalogosforgalom za-
Ne hagyjunk a lakásban jelentősebb Ha azt gondoljuk, hogy a legtöbb tel nélkül, velük ne menjenek sehová. varása nélkül és legfeljebb 10 km/h
mennyiségű készpénzt, ékszereket, il- „tikos hely” (lábtörlő alatt, ablak- Késő esti órákban lehetőség szerint sebességgel a járdán közlekedhetsz.
letőleg biztonságos széfben tároljuk!
párkányon, ajtókeret fölött, odvas fa ne tartózkodjanak közterületen. Is-
Este, rossz látási viszonyok esetén
3. Mondjuk le az újságot!
belsejében…) a rablók előtt is titkos, merjék a segélyhívó telefonszámokat, mindig legyen kivilágítva a kerékpá-
A postaládában felhalmozott újságok tévedünk. Egy tapasztalt betörő szá- valamint emlékezetből tudják szüleik rod (előre fehér, hátra piros), használ-
és különböző reklámok is arra utal- mára nem okoz különösebb gondot a telefonszámát is.
jatok kiegészítésképpen fényvisszave-
Kiadó: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal
Felelős szerkesztő: Márton Gábor
e-mail cím: [email protected] web: www.sandorfalva.hu
Szerkesztőbizottság: Az önkormányzat munkatársai
Készült 2900 pld.
A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó és a szerkesztőség
Nyomda: Regio System Kft.
felelősséget nem vállal.
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
7
rőket, villogókat, így a járművezetők nélkül a csomagunkat benne érték-
könnyebben észrevesznek benneteket. tárgyainkkal, akkor tulajdonképpen
Gördeszkával, görkorcsolyával, nem történhet meg, hogy meglopnak
egyéb gyermekjátékokkal az arra al- bennünket.
kalmas „dühöngő”-ben, forgalomtól
A rendőrségnek nincs könnyű hely-
távol eső helyeken, egyébként pedig zete, az esetek felderítését megnehezíti,
parkokban, játszótereken játszatok sa- hogy a sértettek sokszor csak a stran-
ját biztonságotok érdekében.
dolás végeztével észlelik a cselekményt,
Soha ne ugorj a vízbe felhevült testtel, az elkövetőről legritkább esetben van
napozás után hűtsd le magad. Étkezés információjuk. Egy-egy napon bár ren-
után nem tanácsos fürdeni, a parton játsz- getegen megfordulnak egy strandon,
szatok egy ideig. Mindig kijelölt fürdőhe- nehéz szemtanúkat találni.
kérdezze meg gyógyszerészét...
lyen javasolt és legbiztonságosabb a fürdés.
2. Biztonságban külföldön
Úszni nem tudó 10 éven aluli gyer- Külföldi utazás előtt tanulmá-
a nyárI veszélyekről
mek csak felnőtt kíséretében füröd- nyozza át a Külügyminisztérium
het és a vízparton sem szabad fel- honlapján megjelentetett, az egyes
Kerüljük el a kiszáradást
A megelőzés érdekében fontos,
ügyelet nélkül hagyni.
országokról külön-külön elkészí- Ha a gyereket a nagy melegben hogy nyáron 12 és 15 óra között ne
Mélyvízbe csak biztonságosan úszni tett beutazási feltételeket, valamint túlöltöztetjük, esetleg nem adunk engedjük a gyereket a napra. Sza-
tudók merészkedjenek be a városi stran- konzuli tárgyú tájékoztató kiadvá- neki elegendő folyadékot, az köny- badtéri elfoglaltság alatt védjük bő-
dokon és a szabadvizeken egyaránt.
nyokat, e mellett tanácsos a hon- nyen kiszáradáshoz vezethet. En- rét, hosszú, kényelmes, jól szellőző
lapon szereplő listákból kigyűjteni nek tünetei lehetnek a gyengeség, ruhákkal, napkrémmel, sapkával.
idegenforgalMi
a felkeresni kívánt országokban szédülés, szomjúságérzet, felgyor- Melegben gondoskodjunk folya-
szezonnal kapCsolatos
működő nagykövetségek, főkon- suló légzés és pulzusszám, kiszáradt matosan a megfelelő mennyiségű
ajánlások
zulátusok, tiszteletbeli konzuli száj, csökkent vizeletmennyiség. A folyadék pótlásáról!
A tolvajok kedvenc nyári vadászte- képviseletek címeit, telefonszámait. kiszáradás megelőzése érdekében A fenti esetek mindegyikére igaz,
rülete a strandok, uszodák környé-
Utazás előtt kössön általános, min- fontos, hogy a szülő és nagyszülő hogy enyhébb esetben otthon is ke-
ke. A hatalmas tömegben senkinek denre kiterjedő utas- és balesetbizto- figyeljen a megfelelő folyadékbevi- zelhetők, de súlyosabb esetben min-
sem tűnik fel, ha valaki felemel egy sítást.
telre. Anyatejes babát a nagy meleg- denképp orvoshoz kell fordulni, vagy
táskát a földről és a kijárat felé indul
Soha ne váltson pénzt illegális ben sűrűn kell szoptatni, egy éves mentőt kell hívni.
vele. Minden szezonban akad hol pénzváltóknál, könnyen előfordul- korban a folyadék-szükséglet napi
több, hol kevesebb strandi lopás. A hat, hogy hamis pénzt kínálnak, il- 1 liter, 3-5 éves korban pedig kb.
Veszélyes a napégés is
strandok „szarkái” nem nézik, hogy letve egyéb módon károsítják meg a 1,5 liter. Nagy melegben, kimerítő A nyár másik nagy veszélye a nap-
mit visznek, lehet az strandpapucs, turistákat.
játék vagy sporttevékenység esetén égés. Ennek kivédéséről – főleg kis-
úszószemüveg vagy napolaj, de ese-
A szállodában amennyiben arra azonban még több, akár kétszeres gyermekek esetén – szintén a szülő-
tenként komolyabb dolgok is, mint lehetőség van, vegyen igénybe ér- mennyiségű folyadékra lehet szük- nek kell gondoskodnia. A napégés
például mobiltelefon, videokamera tékmegőrzőt. A szállodai szobában sége a gyereknek.
hosszan tartó erős napfény esetén,
vagy éppen pénz-, irattárca. A strandi annak elhagyásakor ne hagyjon elöl
az UV sugárzás hatására alakul
lopások a tényleges kár mellett nem értéktárgyat, távozáskor a szoba ajta-
Védekezzünk a napszúrás
ki. A gyerekek bőre sokkal érzé-
kis bosszúságot is okoznak a meglo- ját, ablakát mindig zárja be, így védve
ellen
kenyebb, mint a felnőtteké, ezért
pottaknak. Ezek a bosszantó esetek értékeit a besurranó tolvajoktól.
Szintén a hőártalmak kategóriájába a sugárzással szembeni óvintézke-
könnyedén elkerülhetőek lennének
Gépkocsival történő utazáshoz ren- tartozik a napszúrás, amely a fentiek déseket komolyan kell venni. Már
egy kis odafigyeléssel.
delkeznie kell zöldkártyával és nem- mellett lázzal, fejfájással, esetenként tavasszal is érdemes odafigyelni rá,
zetközi kötelező biztosítással, szük- izomgörcsökkel és hányingerrel is nyáron pedig kötelező a szabadidős
1. Hogyan előzhetjük meg a bajt a ség esetén szerezzen be nemzetközi együtt járhat. A legsúlyosabb foko-
programok előtt a gyereket alapo-
pihenésünk során?
vezetői engedélyt.
zatot a hőguta jelenti, amely extrém san bekenni, a bőrének megfelelő
A legjobb védekezés a megelőzés.
A magyar állampolgároknak sze- magas, 40 °C feletti lázat, aluszé- védelmet biztosító ruhával ellátni.
Ha strandra megyünk, használjuk mélyazonosításra alkalmas iratai- konyságot, tudatzavart, esetleg esz- A napégések zöme első fokú égési
az értékmegőrzőt, a csomagokra, tás- kat a schengen-i tagállamokban is méletvesztést okozhat.
sérülésnek tekinthető annak min-
kákra felváltva vigyázzunk, a parkoló maguknál kell tartani az esetleges
den kellemetlenségével együtt, de
autókban pedig ne hagyjunk látható igazoltatások miatt. Személyazono-
Így előzhetők meg a
súlyosabb esetben akár másodfokú
helyen táskát, értéket, azokat inkább sításra alkalmas okmány az útlevél, a
hőártalmak
égés is kialakulhat.
a csomagtartóban helyezzük el. A személyi igazolvány és a jogosítvány. A fenti tünetek bármelyikét észlel-
strandoláshoz nem feltétlenül szük-
Külföldön elvesztett vagy ellopott jük is a gyereken, azonnal vigyük További kérdéseivel forduljon az
séges, feltűnő és értékes használati okmányait, a helyi rendőrségen jelez- árnyékba, hűtsük le vízzel vagy AKáCIA GYÓGYSZERTáR szak-
tárgyakat hagyjuk otthon.
ze, és az erről kiállított jegyzőkönyv vizes lepedővel, itassuk meg bő embereihez!
Az esetek többségében nehézséget másolatával forduljon a magyar kül- folyadékkal. Ha állapota engedi,
okoz, hogy a sértettek legtöbbször képviselethez, ahol a kiállított Ideig- fektessük le hűvös helységben, de
Dr. Szigetiné Dr. Szilágyi Ildikó
csak távozáskor veszik észre a bűncse- lenes úti okmánnyal haza lehet térni folyamatosan tartsuk figyelemmel.
AKÁCIA GYÓGYSZERTÁR
lekményt, így szemtanúk hiányában Magyarországra. Ilyen okmány nél-
nehéz felderíteni a tettest.
kül ne induljanak el!
A strandokon az óvatosságra a han-
gosbemondó is rendszeresen figyel-
EGÉSZ ÉVBEN AZ ÖNÖK BIZ-
fenistil gél 30g-os
meztet, ahol a saját felelősséget hangsú- TONSáGA ÉRDEKÉBEN!
lyozzák, valamint azt, hogy egymásra
figyeléssel is megelőzhetőek a lopások. Csongrád Megyei RfK Bűnmegelő-
1490 Ft helyett
Elég, ha valaki odafigyel szomszédja zési Osztály
holmijára, amíg ő távol van.
Rendőrségi segélyhívó: 107
1090 Ft
Ha nem viszünk magunkkal na- Központi segélyhívó: 112
(a készlet erejéig)
gyobb mennyiségű ékszert és kész- TElEfONTANÚ: 06 (80) 555 111
pénzt, ha nem hagyjuk felügyelet
[email protected]
www.sandorfalva.hu
8
Városi Újság
Sándorfalvi Kisbíró
13
SOKSZÍNŰ TÁNCTÁBOR
Sándorfalván először került megrendezésre a Feel Good Tánc- A tábor rendkívül intenzív volt, de Terhes Edit és Iván Gerda, aki a
iskola nyári tábora. A kiskundorozsmai és a sándorfalvi gye- a gyerekek hősiesen bírták a tánc- sándorfalvi tánccsoportok vezetője
rekek öt napon keresztül napi 4x1,5 órában kóstolhattak bele órákat az egészen kicsiktől a na- – szintén hip-hop órákkal gazdagí-
különböző táncstílusokba.
gyobb korosztályig egyaránt. Két totta a gyerekek tudását.
csoportban dolgoztak a Pallavicini
A vezetők célja a tánctáborokkal
iskolában, voltak egészen kezdő, mindig a következő év megalapo-
illetve már több éve táncoló fi- zása. Úgy érzik, ezt sikerült elérni
atalok is. Mindenki megtalálta Sándorfalván, ugyanis a gyerekek
számításait a csoportbontásnak játszva fejlődtek a tábor alatt. A ve-
köszönhetően.
zetők szeretnének hatalmas köszö-
Az öt nap alatt hét oktató foglal- netet mondani a Pallavicini iskola
kozott a gyerekekkel. Börczi Bar- vezetőségének, ugyanis nélkülük
bara és Kőhalmi Endre Budapest- nem jöhetett volna létre ennyire
ről érkezett Sándorfalvára, hogy a sokszínű és sok oktatót foglalkoz-
hip-hop világán belül fejlessze a tató tánctábor.
gyerekeket. Varga József, a Szegedi
A táncoktatás a nyáron szünetel,
Nemzeti Színház tánckarvezetője a azonban szeptembertől a Feel Good
klasszikus balettel ismertette meg Tánciskola sok szeretettel várja a nö-
a tábor résztvevőit. Miklós Melin- vendékeket 6 éves kortól. A beirat-
da Hódmezővásárhelyről érkezve kozás szeptember első hetében lesz
kalauzolta el a gyerekeket a fi tness a Pallavicini iskolában, amelynek
sokszínű világába. A tánciskola pontos dátumáról a plakátokról ér-
három vezetője – Gyuricza Fanni, tesülhetnek a gyerekek.
NÁDASTÓ SZABADIDŐPARK
Használja ki a nyár utolsó (6762 Sándorfalva, Kővágó külterület 0384/6 hrsz.)
BELÉPŐJEGY ÁRAK
hónapját és jöjjön el a
Napijegyek:
Sándorfalvi lakosoknak Nem sándorfalvi lakosoknak
Felnőtt
650 Ft
700 Ft
Nádastóra!
Diák (érvényes diákigazolvánnyal vehető igénybe)
550 Ft
600 Ft
Gyermek (4 éves kortól 12 éves korig)
450 Ft
490 Ft
Nyugdíjas
450 Ft
490 Ft
Családi
2 gyermek 2 felnőtt
1.800 Ft
1.950 Ft
1 gyermek 2 felnőtt
1.500 Ft
1.650 Ft
2 gyermek 1 felnőtt
1.300 Ft
1.450 Ft
Délutáni jegy – 16 óra után:
Felnőtt
450 Ft
490 Ft
Diák
350 Ft
390 Ft
Gyermek és nyugdíjas
250 Ft
290 Ft
Bérletek:
Heti bérlet
Felnőtt
3.250 Ft
3.550 Ft
Diák
2.750 Ft
3.000 Ft
Gyermek és nyugdíjas
2.250 Ft
2.450 Ft
10 alkalomra szóló
Felnőtt
5.500 Ft
6.050 Ft
Diák
4.500 Ft
4.950 Ft
Gyermek és nyugdíjas
3.500 Ft
3.850 Ft
Havi bérlet
Felnőtt
13.000 Ft
14.300 Ft
Diák
11.000 Ft
12.100 Ft
Gyermek és nyugdíjas
9.000 Ft
9.900 Ft
Szezonális – a megváltás napjától a szezon végéig, vagyis szeptember 30. napjáig érvényes
Felnőtt
27.000 Ft
29.700 Ft
Diák
22.000 Ft
24.200 Ft
Gyermek és nyugdíjas
18.000 Ft
19.800 Ft
Kísérőjegy – strandszezonban: a területi éves- és napi horgászengedéllyel rendelkező vendégeink kísérői részére
Nyitvatartási időn kívül
500 Ft
550 Ft
Nyitvatartási időben
a strand-napijeggyel megegyező
F O G A D Ó Ó R A
TERÜLETHASZNÁLATI DÍJ
Kakas Béla polgármester, Sebestyén András alpolgármester
1.Sátorhely:
1.000 Ft/nap
1.100 Ft/nap
és Dr. Kovács Beáta jegyző
2.Személyenkénti díj sátorhelyenként:
Felnőtt, diák, nyugdíjas
750 Ft/nap/fő
850 Ft/nap/fő
FO G A D Ó Ó R ÁT TA R T
Gyermek (4 éves kortól 12 éves korig)
500 Ft/nap/fő
550 Ft/nap/fő
minden héten szerdán 14–16 óra között, előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Áraink magyar forintban értendők és az ÁFA-t tartalmazzák.
Telefonszám: (62) 572 961
www.sandorfalva.hu
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
9
Köszöntjük az újszülött sándorfalvi babákat!
Pásztor-Németh Rebeka
Turi Csanád
családI események 90 éves köszöntés
házasságI évforduló:
Július 18-án családi körben köszönt-
Erzsike néni jó egészségnek ör-
25.
hettük Magyar Mihályné, született: vend, és tevékenyen tölti napjait.
• Fekete János László és Szilasi Gizella
Halál Erzsébet nénit 90. születésnap- A beszélgetés során kiderült, hogy
• Berkó Ferenc és Gera Klára Éva
ja alkalmából.
7 unokája és tizenkét dédunokája
• Gerebics László és Barna Gabriella
Kakas Béla polgármester Sándor- van. A szellemileg friss Magyar néni
születések:
Aranka
falva város lakossága, képviselő-tes- jókedvűen sorolta gyermekei, uno-
• Pásztor Józsefnek és Németh
• Tóth János Péter és Koch
tülete nevében adta át a tisztelet és kái, dédunokái nevét és, hogy ki
Klaudiának Rebeka
Zsuzsanna
köszönet virágait, a város ajándéká- kinek a gyereke. Büszkén és nevetve
• Majoros Jánosnak és Ámon
nak kíséretében.
mesélte, hogy a legkisebb déduno-
Orsolyának Noel
átadta továbbá az Orbán Viktor mi- ka három hónapos. Persze az ösz-
• Kispál Istvánnak és Barna Erikának
niszterelnök által aláírt emléklapot és szes többi unokájára, dédunokájára
Dzsesszika
a polgármesteri köszöntőlevelet.
is ugyanolyan büszke, és nagyon
• Demeter Rolandnak és Csányi
Erzsike néni és családja mindig szereti őket. Erzsike néni tele van
Anita Csillának Zsüliett Csilla
Sándorfalván élt, ő az egykori Béke energiával, vidámsággal. Isten éltes-
elhalálozás:
Tsz-ben dolgozott és nevelte gyerme- se jó egészségben családja körében
• Makra Mihály (Alkotmány krt. 40.)
keit, két lányát és fiát, aki sajnos, már még sokáig!
• Fodor Erika Zsuzsanna (Kővágó d.
nem köszönthette.
3377/9.)
• Németh Istvánné (Petőfi u. 52.)
• Mile Gyula (Szabadság tér 8.)
házasságot kötött:
• Németh József (Sövényházi út 125.)
• Baur Zsolt és Wolcz Éva
• Dávid József (Szent István u. 11.)
• Széll Gábor és Széll-Elekes Csilla
• Nagy Istvánné (Kölcsey u. 4.)
F o g a d ó ó r a
Kakas Béla polgármester, Sebestyén András alpolgármester
és Dr. Kovács Beáta jegyző
Fo g a d ó ó r át ta r t
minden héten szerdán 14–16 óra között, előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Telefonszám: (62) 572 961
A hiteles tájékoztatásért!
A Homokhát Tv és a Móra-Net Tv összevonásával a Móra-Net
Tv adásai az alábbi módon alakulnak:
Kedd 18.00 ●
Szerda (kedd ismétlése) 17.00
Péntek 18.00 ●
Szombat (péntek ismétlése) 17.00
Vasárnap (kedd és péntek ismétlése) 14.00
www.sandorfalva.hu
10
Városi Újság
ovIhírek
a Beszoktatás Időszaka
Az első óriási törés a szülők és gyer- rébe tartozik, ami magába foglalja a junk vissza újra, ha a kicsi sír, mert ez viszonylag állandó része lesz az
mekük életében, mikor a kicsi a csa- szülőkkel való elbeszélgetést, és a csa- a többszöri elbúcsúzás és elszakadási életének. A saját és csemeténk életét
ládból először kerül intézményi ne- ládi környezetben való ismerkedést a kísérlet csak azt az érzetet erősíti a is megnehezíthetjük azzal, ha ilyen-
velésbe. Ez az első leválás nem megy kicsivel. így az óvónő és a gyermek gyerekben, hogy valami rossz dolog kor engedünk kérésének, és otthon
könnyen senkinek. Tulajdonképpen kapcsolata, együttműködése is köny- történik vele, és nincs biztonságban. maradunk vele. Ha rendszeresen jár
ez természetes is, hisz egészséges, nyebbé, zökkenőmentesebbé válhat.
legyünk bizalommal az óvoda és az oviba, könnyebben megszokja, a be-
nyugodt családi háttérből kikerülve
A bölcsődéből érkező kicsik köny- óvónő iránt. A kicsiknek – mint tudjuk tegségek miatt úgyis eleget fog hiá-
új világba csöppen a 3 éves kicsi.
nyebben be tudnak illeszkedni az óvo- – érzékeny antennáik vannak, ha azt nyozni. Ha sokat hiányzik, kevesebb
Az óvodai beszoktatás kezdetén dai közösségbe, könnyebben tudnak érzik, hogy szüleik bizalmatlanok, ők barátja lesz, sok mindenből kimarad,
mindig azt mondjuk a szülőknek: „ha alkalmazkodni egymáshoz és az óvo- is azok lesznek. Ne aggódjunk, hiszen ami a csoport összetartását fokozza.
a szülő megszokja, idő múltával gyer- dai szabályokhoz, hamarabb beleélik szakképzett emberek vigyáznak majd Érdeklődjünk rendszeresen az óvó-
meke is így tesz”. Persze előzetesen magukat társaik helyzetébe, örömébe, a kicsire, akik nap mint nap ezt a mun- nőnél a kicsi felől, így mi is köny-
az anya és az apa sokat tehet azért, bánatába, és általában önállóbbak is.
kát végzik, és már nem egy új gyerekkel nyebben figyelemmel kísérhetjük őt,
hogy ne érje gyermeküket hideg zu-
Ha azonban a gyerkőc nem járt volt dolguk. Ha viselkedésünk azt su- és ő is azt látja, hogy megbízunk az
hanyként az óvoda. Az óvodával ne bölcsibe, sokat tehetünk azért, hogy gallja, hogy gyermekünk biztonságos óvó néniben. legjobb, ha ez a biza-
ijesztgessük a gyereket, hanem igye- könnyebben vegye az akadályokat. Jó, és jó helyen van, nemsokára önfeledten lom kölcsönössé válik, és az óvónő is
kezzünk pozitív képet kialakítani ha a gyereket előre felkészítjük az óvo- adja át magát az új élményeknek.
bízik a szülőkben, és a gyermekben.
benne, folyamatosan az évkezdésig. A dára. Beszélgessünk róla sokat, ha szó-
Sok gyereknek azonban néhány Ez ugyanis a titka a sikeres, közös
zökkenőmentes beszoktatásra nincs ba hozza. A napi séták során többször nap, hét elteltével már nincs kedve együttnevelésnek!
kész megoldás, minden gyermekhez is el lehet látogatni a kiszemelt óvoda óvodába menni. Az újdonság vará-
Pipacs Óvoda dolgozói
külön, egyénre szabva kell megtalál- felé, ezzel a gyerek kíváncsisága is fel- zsa megcsappant, rájött ő is, hogy
nunk a kulcsot.
kelthető. általában már annak sincs
Tudnunk kell, hogy a családi neve- semmi akadálya, hogy olykor a még
lés és az óvodai fejlesztés ugyanolyan beszoktatás előtt álló gyermek beálljon
k e d V e s s z ü l ő k !
fontos.
játszani a többiek közé egy rövid időre.
Egymás nélkül egyik sem ér sokat.
A beszoktatást segíti az is, ha a
Néhány fontos tudnivalóról szeretnénk tájékoztatni Önöket az óvodai
Az otthoni háttér, a családból hozott csemeténk magával viheti valame-
nevelési év kezdésével kapcsolatban:
(étkezési, pihenési stb.) szokások, kö- lyik kedvencét, így egy kis darabot
vetelmények ismeretében, tudatában magával visz az otthon melegéből is.
Étkezési térítési díjak:
kezdhetjük meg az óvodai fejlesztést. A beszoktatás menete óvodánként
• A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők a „Hatá-
Egy gyermek alapvető tulajdon- eltérő lehet, de általában mindenhol
rozatot” augusztus 20-ig szíveskedjenek behozni az óvoda gazdasági
ságainak, beszédfejlettségének, kü- egy nyitott nappal, héttel kezdődik,
irodájába (Kis krt. 1.).
lönleges szokásainak ismerete híján amikor a gyerekek szüleikkel közö-
•
Szeptemberi ebéd befizetésének időpontjai:
vakvágányra juthat az óvónő.
sen tölthetnek el egy bizonyos időt
augusztus 25. (hétfő) 7-17-ig
az óvoda területén. Eközben van
augusztus 26. (kedd) 7-17-ig
Már az első napokban érdemes idő megismerkedni az épülettel, az
Pótbefizetés:
összefoglalni – de ezt általában udvarral, a játékszerekkel, az óvó
augusztus 29. (péntek) 7-12-ig
minden óvoda kéri is – a gyermek nénikkel és a dadusokkal.
anamnézisét (előtörténetét). így tá-
Amikor a kicsit már ott kell hagy-
Új gyermekek beszoktatása:
jékoztathatjuk az óvónőket az eddigi nunk reggelente, sose csapjuk be,
Augusztus 25-től mind a 4 óvodaépületben várjuk a beszokó kisgyer-
betegségekről, esetleges műtétekről, még a kegyes hazugság, lódítás is ke-
mekeket – 9-től 11 óráig.
beavatkozásokról, táplálék- és gyógy- serves lehet a gyereknek. Eszünkbe se
Étkezést számukra szeptember 1-től tudunk biztosítani. Kérjük az
szerallergiáról. Sok óvodában arra is jusson búcsú nélkül megszökni előle,
új szülőket, hogy a fent megjelölt befizetési időpontokat vegyék
megkérik a szülőket, hogy írjanak mert azt a kicsi büntetésként élheti
figyelembe!
rövid jellemzést gyermekükről: mi- meg. Mindig rendesen köszönjünk el
lyen tulajdonságai vannak, milyen tőle, mondjuk meg, hogy ebéd előtt
Az óvodai nevelési év szeptember 1-jén (hétfőn) kezdődik, mindenkit
ételeket kedvel, illetve nem eszik vagy után, vagy éppen alvás után me-
szeretettel várunk.
meg, mi a kedvenc meséje, dala, gyünk érte. De ha már elbúcsúztunk
milyen dicsérési és büntető formát tőle, és megbeszéltük azt is, hogy
Addig is jó pihenést kívánunk:
alkalmaznak otthon a nevelésben. Az mikor megyünk érte, határozottan
Az óvoda vezetősége
óvodai fogadtatás az óvónő hatáskö- induljunk a dolgunkra. Ne fordul-
S á n d o r f a l V i G a z d i K e r e S ő
Sándorfalván, a Rigó utcában kó-
Sándorfalván a Rigó és a Dr. Bod
borolt a képen látható puli jellegű,
Árpád utca környékén kóborolt a
fiatal, kan kutyus. Félénk, de nagyon
képen látható, ápolt, kb. 2 év körüli,
barátságos, bújós jószág.
szuka, ordas német juhász.
Várjuk a régi vagy az új gazdi jelent-
Várjuk a gazdi jelentkezését!
kezését!
A kutyus jelenleg a Polgármesteri
A kutya jelenleg a Polgármesteri
Hivatalban található.
Hivatalban található!
Érd.: (62) 572 961; 06 (20) 777 1203
Érd: (62) 572 961; 06 (20) 777 1203
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
11
autóBusz menetrend
2013. december 15-től
Szegedről - Sándorfalvára Mezőgép felé
N 5.20
T5.45
M6.00
I6.20
D6.25
N6.40
M6.45
M7.10
N8.05
N8.25
N9.25
M10.25
ID10.30 IC10.30
N11.25
N12.25
M13.05
X13.25
M13.30
Z13.30
M13.45
a fogfájás okaI T14.05 N14.25 M14.45
I15.05 S 15.25 M 15.25
M15.45
T15.45
N16.05
M16.25
M16.45
N17.25
D17.25
N18.25
és megelőzése
M18.30
N19.25
M20.30
Z20.30
N21.25
N22.45
(a kiemelt járatok Dóc, Baks ill. Csongrád felé közlekednek tovább)
Szerencsés az a felnőtt, akinek még golt esetben, akár a fog elvesztését
sosem fájt a foga, de erre a magya- is eredményezheti. Az ínygyulladás
Szegedről – Dóc, Baks, Csanytelek, Tömörkény, Csongrádra
roknak nincs túl sok esélye, hiszen mögött állhat akut probléma, mint
N5.20
N6.40
N7.00
N 8.25
ID10.30 IC10.30 N11.30
egy megdöbbentő statisztika szerint például heveny herpeszes fertőzés,
M13.05
M13.30
Z13.30
M13.35
Z14.05
M14.25
M14.45
évente átlagosan egy fogkefét és két illetve hormonális változások, ami-
Z14.45
I15.05
T15.10
M15.45
M16.45
N16.50
N17.25
tubus fogkrémet használunk el! így lyen a terhesség is, vagy szuvas fo-
N18.25
Z20.30
M20.30
N22.45
nem csoda, ha előbb-utóbb elromlik gak, rosszul záródó tömések, elálló
(a kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik)
és fájni kezd a fog.
szélű koronák. Ezek és a nem meg-
A fájdalom hátterében, leggyak- felelő szájhigiéné miatt felgyülemlő
rabban a fogszuvasodás (caries) plakkbaktériumok betegítik meg az
Szegedről - Szatymazon át – Sándorfalvára
áll. A lassú folyamat során tulaj- ínyt. A plakk tulajdonképpen nem
M5.10
N6.15
T7.05
X10.35
N14.20
D16.30
Z18.20
donképpen áttörik a zománc, ez más, mint az a puha, ragacsos réteg,
M18.40
N19.40
N21.30
M22.45
pedig hideg-, meleg-érzékenységet amely a fogra rakódva melegágyat
(a kiemelt járatok a Szatymazi Vasútállomásra betérnek)
válthat ki. A háttérben a fogak fel- kínál a baktériumoknak.
Szatymaz vasútállomásról - Sándorfalvára
színén megtelepedő baktériumok
Z7.50
V13.15
I13.30
X16.12
M18.15
romboló hatása áll, ugyanis ezek
legjobb támadás a védekezés
savtermelése kioldja a kalciumot A legjobb, amit tehetünk a fájda-
Sándorfalva aut.áll-ról Szegedre Mezőgép felé
a fog anyagából. Amennyiben lom ellen, a megelőzés. Ebbe be-
M4.15
M4.43
Z4.45
M5.05
X5.50
M5.51
Z6.05
az üregképződés tovább halad, a letartozik a megfelelő szájhigiéné:
T6.10
M6.25
I 6.45
D6.50
S7.02
M7.10
M7.15
szuvasodás érinti a fog belső állo- elsősorban a pontos, alapos fogmo-
M7.35
N7.42
N8.30
N 9.50
N10.22
M10.50
N11.50
mányát, a dentint is, és ha eléri az sás. Jó, ha megtanuljuk a megfelelő
N12.50
X13.50
M14.10
M14.17
T14.30
N14.50
M15.18
idegeket, a fájdalom már súlyosabb technikát, hiszen helytelen moz-
M15.50
I16.17
N16.30
M17.05
D17.50
S17.50
M18.55
jelleget ölthet, és ekkor már külső dulatokkal akár kárt is tehetünk,
Z19.00
N19.50
X19.57
M20.30
N20.57
N 21.50
beavatkozás nélkül is érezhetjük. például kikoptatjuk a fognyakat, és
(a kiemelt járatok Dóc, Baks ill. Csongrád felől közlekednek)
Ráadásul a fogbelet merev fal veszi így mi magunk okozzuk a fájdal-
körül, így gyulladás esetén nem mat. fontos még, hogy sajátítsuk el
Sándorfalváról - Szatymazon át - Szegedre
tud tágulni. Ennek következtében a fogselyem és/vagy fogköztisztító
N 4.35
M 5.55
N 6.46
T 8.45
X12.55
N15.30
N17.10
megnő a nyomás, és az így nyo- kefe használatát, hiszen ezekkel az
M21.00
M22.10
mott idegek okozzák a folytonos, eszközökkel, megtisztíthatjuk a fog-
(a kiemelt járatok a Szatymazi Vasútállomásra betérnek)
feszítő fájdalmat. Amennyiben kefével elérhetetlen felszíneket. Ha
Sándorfalváról – Szatymaz vasútállomásra
még ekkor sem fordulunk orvos- kedveljük, vagy szükséges, használ-
Z 8.00
V13.40
I13.50
M16.30
M18.40
hoz, a fog elhal és befertőződik a junk szájvizet, amely már számtalan
foggyökércsúcs körüli terület. Az változatban elérhető. Van, amelyik
Sándorfalva Vegyesbolttól (Dóc, Baks, Csongrádról stb.) - Szegedre
elhanyagolt gyulladás tályogot is a kellemetlen leheletet semlegesíti,
M4.32
N4.39
M5.39
Z5.54
M6.19
T6.47
N6.49
létrehozhat, amelynek orvosi feltá- van, amelyik antibakteriális hatással
M6.49
S6.51
N7.31
N8.04
N10.11
N12.34
N12.54
rása viszont már elengedhetetlen, rendelkezik, és van olyan gyulladás-
M14.06
M15.07
N15.29
I16.06
M16.54
Z17.47
ID17.47
hiszen a felszaporodott gennyet csökkentő készítmény, amit kifeje-
IB17.55
N18.19
V19.31
X19.46
N20.46
csak így lehet eltávolítani.
zetten probléma esetén, bizonyos
ideig ajánlott használni. Ezen kívül
(a kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik)
N – naponta,
az ínyre is figyelni kell
nagyon fontos, hogy ne csak a fáj-
M - munkanapokon (hétfő-péntek),
Az íny gyulladása, sérülése is áll- dalom jelentkezésekor forduljunk
X – munkaszüneti nap kivételével naponta (hétfő-szombat),
hat a fog, és annak környezetének fogorvoshoz, hanem rendszeresen,
D – szabadnapok kivételével naponta (hétfő-péntek, vasárnap),
fájdalma mögött, éppen ezért min- félévente ellenőriztessük a fogaink
Z – szabad és munkaszüneti napokon (szombat-vasárnap),
dig komolyan kell vennünk, ha állapotát. Az időben felfedezett
S – szabadnapokon (szombaton)
ínyvérzést, duzzanatot, vörösséget, problémák ellen sokat tehet a szak-
V- munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnap),
fájdalmat, vagy akár rossz lehele- ember, a professzionális szájhigiénés
T - tanév tartama alatt munkanapokon,
I - iskolai előadási napokon,
tet érzékelünk. Ezek ugyanis az kezelés, a fogkövek eltávolítása, a
ID – IX.1-től IV.30-ig munkanapokon,
ínygyulladás (gingvitis) jellegzetes fluoridbevitel növelése, az antibak-
IC – V.1-től VIII. 31-ig minden nap,
tünetei. Nem érdemes megvárni, teriális kezelések vagy a barázdazá-
IB – V.1-től VIII. 31-ig munkanapokon
amikor már fájdalom is jelzi a beteg- rás, megakadályozhatják a későbbi
séget, az első figyelmeztető jel maga visszafordíthatatlan folyamatok
a vérzés. Csak ezután duzzad meg és kialakulását.
állatorVoSi üGyelet
vörösödik, vagy lilul be az érintett
További kérdéseivel forduljon
Szeged, Algyő, Domaszék, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz
terület, és később kezd el fájni. Ne hozzánk bizalommal a fagyöngy
vegyük félvállról ezt a problémát, patikában! látogassa meg facebook
aug. 16-17.
Dr. Szigeti Gábor
06 (30) 297 4435
hiszen ha az ínygyulladás hosszabb oldalunkat is, ahol akcióinkról, nye-
aug. 20.
Dr. Szigeti Gábor
06 (30) 297 4435
ideig fennáll, a gyulladás áttevő- reményjátékainkról, érdekességekről
aug. 23-24.
Dr. Somlai Tibor
06 (20) 9262 372
dik a fog tartószöveteire, kialakul olvashat. Ennek címe:
a fogágybetegség, amely elhanya-
www.facebook.com/sandorfalvipatika
aug. 30-31.
Dr. Major József
06 (30) 9383 233
www.sandorfalva.hu
12
Városi Újság
BalatonI koncertkörúton járt
a stamI kamaracsoPortja
Iskolánk kamaracsoportja, a Dodgem együttes
július 22-25-ig a Balatonon koncertezett. Első
állomásuk a Zamárdi szabadstrand volt, ahol a
Party fészekben adtak jó hangulatú koncertet
július 22-én, kedden.
Másnap Révfülöpön, a Magyar Televízió Ba-
latoni Nyár című műsorában élőben zenéltek, és
adtak interjút. Csütörtökön a Balatongyörökön
évről évre megrendezésre kerülő Jazzfiestán léptek
fel, pénteken pedig Keszthelyen a Helikon stran-
don található Zenepavilonban adtak koncertet a
Jazzfröccs koncertsorozat keretein belül.
A balatoni közönség nagy szeretettel fogadta
iskolánk diákjait, akik színes műsorukkal elvará-
zsolták a helyiekből és turistákból álló közönséget.
staMi órabeosztások
szepteMberben
A STAMI irodájában szeptember 1-5-ig,
délután 14-17 óráig.
amíg a krízIs el nem választ III.
Dénes és Margit sikerrel vette a szülői feladatok kihívását, adnak a szülők számára életük újra- tréningen, vagy épp egy család-
amíg kicsik voltak a gyermekeik, de most elérkezett az a krízis, orientálására, másrészt a tinédzser terápián való részvételre (aminek
amely a köznyelvben is a legrázósabb életszakasznak számít. gyerekek észrevétlenül is most szív- szintén erős pozitív üzenete van a
Hívő családokban ez az az időszak, amikor a szülők igazán ják magukba azokat a konfliktuske- gyerekek felé).
megtanulnak imádkozni…
zelési mintákat, amelyeket majd a
Mi jöhet még ezután? A következő
saját házasságukban is alkalmazni számban azzal foglalkozunk, hogy
Marci középiskolába készül, Zsuzsi szükségük rá, most azonban úgy dön- fognak. Jó, ha a szülők ezt tudato- az üres fészek milyen kihívást jelent
pedig felsős lesz. Dénes megszokta, tött, megvalósítja magát. Az eddigi sítják magukban és a saját terheiken a házaspár számára.
hogy eddig Marci mindig örült, ami- négyórás állását felmondta és a saját túlnézve erre is tekintettel vannak.
Dr. Mihalec Gábor
kor volt fél órája, hogy együtt tegye- vállalkozásba kezdett. A webshop,
Sok család esetében talán most
adventista lelkipásztor
nek valamit, ám legutóbb, amikor amelyet elindított, egyre jobban fel- érkezett el az idő kapcsolatépítő
www.mihalecgabor.hu
focizni hívta a fiát, – életében először fut, egyre több megrendelése van…
– azt a választ kapta, hogy „Apa, le-
A gyerekek már nem akarnak részt
het, hogy te ráérsz, de nekem más venni a szokásos félévenkénti well-
angol nyelVtanfolyaM kezdőknek - ingyen!
dolgom van”. Zsuzsi eddig puszival ness hétvégén, így első alkalommal,
Miért érdemes angolul tanulni?
hogy a tanfolyam a résztvevők számára
teljesen ingyenes, viszont elvárjuk, hogy
búcsúzott el a szüleitől reggel az isko- amióta szülők lettek, úgy döntenek,
- hogy a nyaraláskor szót tudjuk érteni a
recepcióssal, a pincérrel vagy éppen a
akik elkezdik, azok komolyan is vegyék és
la előtt, újabban viszont már a sarkon kettesben utaznak el. Izgatottan
bolti eladóval,
rendszeresen járjanak az órákra, illetve
elbúcsúzott és a rövidreszabott puszi várták az indulás napját, aztán a
- hogy a feliratos filmeknél az olvasás ne
elvégezzék a kiadott házi feladatokat. A
részvételhez előzetes regisztráció szüksé-
előtt gyorsan szétnézett, nem látja-e kocsiban egész úton a gyerekekről
vonja el a figyelmünket a lényegről,
- hogy hozzáférést nyerjünk olyan köny-
ges. Jelentkezni a 06 (30) 693 1082-es tele-
valaki. A gyerekek egyre több időt beszélgettek. Most jöttek rá igazán,
vekhez és cikkekhez, amelyek magyar
fonszámon lehet Polgárné Papp Katalin-
nál, illetve a mihalecgabor@kettenegyutt.
töltenek a barátaikkal, akikről úgy hogy a gyerekek annyira kitöltötték
nyelven nem elérhetőek,
- hogy egy műszaki berendezés vásárlá-
hu e-mail címen Dr. Mihalec Gábornál. Je-
beszélnek, mintha a pótcsaládjuk az életüket, hogy egymással nem is
sakor megértsük az eredeti használati
lentkezési határidő: 2014. szeptember 1.
lennének. Egyre több új arc jelenik nagyon tudnak mit kezdeni.
leírást,
Ha a jövőben indulna uniós finanszírozású
tanfolyam is, a csoport minden gond nél-
meg az otthonukban és az eddig be-
Mit is akar ez az életszakasz meg-
- hogy útba tudjuk igazítani az eltévedt
turistát.
kül becsatlakozhat – persze, már jelentős
vált fegyelmezési módszerek egyre tanítani?
előnnyel.
hatástalanabbak.
A szülőknek az új helyzetben meg
önt milyen szempontok vezérlik?
felhívás angol tanároknak!
Mindeközben a szülőknek a saját kell tanulniuk a kontroll és a függet-
Régóta várjuk, hogy az uniós finanszí-
rozású nyelvtanfolyamok elinduljanak,
A tanfolyam megtartásához több tanárral
életükkel is meg kell birkózniuk. lenség új egyensúlyát. Itt élik át, mit
eddig azonban sajnos, lemaradtunk er-
tárgyalásban állunk, de még nem hoztuk
meg a végleges döntést. Szívesen vesz-
Dénest előléptették a cégnél. Ma- jelent jelen lenni, rendelkezésre állni a
ről rendkívül kedvező lehetőségről. Kö-
zösségünk ezért szeretné Sándorfalvát
szük megfelelő szakmai felkészültségű
gasabb fizetés, magasabb felelősség. gyermek számára, ha szükség van tá-
megajándékozni egy ingyenes nyelvta-
és gyakorlatú tanárok jelentkezését an-
Saját titkárnő, és ráadásul milyen mogatásra, de ugyanakkor elengedni,
nulási lehetőséggel. Az adventista egy-
gol nyelvű elbeszélgetésre. A tanfolyam
hosszáról, a díjazásról és további rész-
csinos! Bezzeg Margiton egyre több lehetővé tenni, hogy a gyermek meg-
ház szeptembertől saját költségvetésből
megbíz egy tanárt, aki heti két órában fog
letekről is itt értekeznénk. Jelentkezni
a szarkaláb, itt-ott egy-egy úszógumi hozza a saját döntéseit, elkövesse saját
egy kezdő csoporttal dolgozni. A lehe-
augusztus 20-ig lehet a mihalecgabor@
is megjelenik, és mintha már a háló- hibáit és felelősséget vállaljon magáért.
tőséget a lakosság felé is felajánljuk, így
kettenegyutt.hu e-mail címen.
szobai teljesítménye sem lenne a régi.
A megnövekedett számú konflik-
szeretettel várunk mindenkit, aki szeret-
ne időt és energiát fordítani a tanulásra,
Tisztelettel a sándorfalvi adventista
Margit először bosszankodott, hogy tusok különösen fontos szerepet
életkortól függetlenül. Hangsúlyozzuk,
gyülekezet nevében:
Dr. Mihalec Gábor, lelkipásztor
a gyerekeknek nincs már olyan nagy játszanak itt. Egyfelől lehetőséget
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
13
lAKOSSÁGI TÁJéKOzTATÁS SzeNNyVÍz-
Üdvösség TemeTkezés kfT.
CSATORNA BeKÖTéSRŐl
Sándorfalva, Szabadság tér 3.
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy Sándorfalva Városi
Önkormányzat gazdasági társasága, a SÖV Sándorfalva
-Temetkezési Iroda,
Önkormányzati Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Kft. vállalja
-Síremlék - közvetlenül a gyártótól,
a lakosság házi csatorna bekötéseinek elkészítését, amelyen az
-Virág üzlet
épülettől a kiépített tisztító idomig (bekötő aknáig) húzódó
csatornaszakaszt kell érteni. Cégünk immár nyolcadik éve
tevékenykedik a városüzemeltetés és az építőipar területén jelentős
Teljes körű temetkezés ügyintézés
referenciákkal. Társaságunk rendelkezik a munka elvégzéséhez
Temetőkben való ravatalozás
szükséges szakember-állománnyal és a szigorú műszaki paramétereknek
Egyéb helyeken egyházi és polgári búcsúztatás
megfelelően az általunk elvégzett munka minőségéért felelősséget és garanciát
Éjjel-nappali elhunyt szállítási ügyelet:
vállalunk.
06 (70) 949 1388
Érdeklődni Miklós Zoltán építőipari csoportvezetőnél lehet, telefonszáma:
06 (20) 777 1220.
Síremlék bemutatás
Ügyfélszolgálati iroda (SÖV Kft., 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1.)
Betű vésés-pótlás-javítás-tisztítás
Rendelés felvételi tájékoztatás
Koszorúk-Sírcsokrok-sírpárnák-sírdíszek
Toboz-moha-szalma és selyem fenyős koszorúk mindenszentekre is
Alkalmi és egyéb csokrok
Asztali díszek ünnepekre
Rendezvényekre terem díszítés
Cserepes és egynyári dísznövények
Virágföldek-tápoldatok
Elérhetőségek:
Iroda: 06 (70) 949 1385
06 (70) 949 1386
Ügyelet: 06 (70) 949 1388
Sándorfalva, Szabadság tér 2. Telefon/bejelentkezés: (30) 948 7697
Nyitva tartás: H, K, CS, P: 8-16 SZERDA: 8-17
virágüzlet: 06 (30) 502 3886 deák mária
KIADó!
Tisztelt sándorfalvi lakosok!
Raktár, iroda, üzlethelyiség.
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a
Bérbe adjuk a Sándorfalva, Dózsa György u. 1. sz. alatti
Generali Biztosító Zrt, megnyitotta irodáját
300 m2-es raktárépületet a hozzá tartozó 70 m2-es két
Sándorfalva, Széchenyi u, 24 sz. alatt
üzlethelyiségből, irodából, szociális helyiségekből álló
Kiemelt szolgáltatásaink:
épületrésszel együtt.
- Fundamenta Lakáskassza 30%-os állami támogatással
Az üzlethelyiségek külön is bérelhetők.
- Nyugdíj megtakarítás 130 000 Ft-os SZJA.
kedvezménnyel
jelentkezés és felvilágosítás:
Sándorfalva-COOP Kft. központi iroda
Rendelkezésre állunk még az alábbiakkal:
- Utasbiztosítás
(Sándorfalva, Szabadság tér 2.)
- Zöldkártya- valamint kárbejelentés ügyintézése
Tel.: 06 (62) 251 511
Álláslehetőség: Diplomás munkatársakat keresünk
tanácsadói munkakörbe!
KiAdó üzletHelyiség!
Feltételekről felvilágosítást személyesen irodánkban
vagy telefonon kérhet!
Bérbeadásra meghirdetjük a Sándorfalva,
Ingyenes tanácsadás:
Sövényházi u. 51. sz. alatti 16. sz. ABC (Élelmiszer-
K.-Cs.-P. 9-13 illetve H.-Sz 15-18 óra
Időpont egyeztetés: Karsai Csilla 20/315-3445
háztartási áruk üzlete)
megnevezésű üzlethelyiséget.
Testreszabott megoldásokkal segítünk megoldani
problémáját, forduljon hozzánk bizalommal!
jelentkezés és felvilágosítás:
Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt!
Sándorfalva-COOP Kft. központi iroda
(Sándorfalva, Szabadság tér 2.)
Tel.: 06 (62) 251 511
www.sandorfalva.hu
14
Városi Újság
zongorázom a különBséget
Két nagyon eltérő, külsőségben vagy mintha az nem két ember kizáró- kezdve a csatornába pisilünk”. Ők havaként és a szüret kezdeteként
színvonalban levő dolgok összeha- lagosan egyedüli dolga lenne. Néha azt kérdezték: ugye, mennyire más említik. Szeptemberben van a II.
sonlításáról beszélünk a címben em- persze úgy gondolom, hogy ezért a érzés? Igen, zongorázni lehet a kü- világháború emléknapja, Bányász-
lített tevékenység közben.
diszkriminációért az eltérő beállí- lönbséget - feleltem.
nap, az írástudatlanság világnapja,
Nem a zenei tehetségemmel sze- tottságúak is tesznek. lehet, hogy
írásaim végén igyekszem egy pár Olvasás éjszakája, a Demokrácia
retnék dicsekedni, hanem a kü- én sem vagyok kellően elfogadó? jelentős nemzetközi emléknapra fel- Nemzetközi napja, Európai Kultúra
lönbségekre rámutatni, elfogadá- A melegfelvonulásokat nem tudom hívni a figyelmet. Most is a bőség napja, Színházak éjszakája. A világ-
sukat könnyíteni. Zenei tudásom kezelni, hiszen a „hagyományos” zavarával küzdök. Azonnal vége a hálón részletes információk találha-
az említett hangszeren annyi, hogy beállítottságú egyének sem szokták szünidőnek! Együttérzek a gyere- tók az ünnepekről, akik meg nem
valamikor, ifjúságom hajnalán pár demonstrálni szexuális hovatarto- kekkel, de vigasztalja őket a tudat, érik el, őnekik pedig ott a könyvtár,
évet tanultam zongorázni. Valljuk zásukat. Úgy gondolom, ez harsány hogy tíz hónap múlva sokkal oko- kimeríthetetlen tájékoztatóval, ol-
be, ez nem nagy fegyvertény. le- provokáció és nem teszi könnyebbé sabbak lesznek. A szeptembert a ka- vasnivalóval.
írhatatlan volt az érzés, amikor – az elfogadásukat.
lendáriumok őszelő, Szent Mihály
Belovai Antalné
évtizedek múltán – egyik unokám
A betegségből vagy más rendel-
jóvoltából a kotta hangjegyei az én lenességből fakadó másságot már
ujjaim nyomán melódiában érvé- jobban kezeljük. Bár itt is vannak
nyesültek. Végül – egy kis gyakor- elhajlások, például a mozgáskorlá-
lás után – odáig jutottam, hogy az tozottak részére kijelölt parkolók
ujjaimat már nem is néztem, csak elfoglalása egészségesen, és – ne le-
a kottát figyeltem. Mikor aztán gyünk álszentek – egy-egy sajnálko-
az unokámnak is nagy lelkesedés- zó pillantás is nem az elfogadásról,
sel meséltem, ő megjegyezte: az inkább szánalomról szól, holott
igazi örömöd akkor lesz, ha már a fogyatékosságuk ellenére ugyan
kottát sem kell figyelned. Ez már olyanok, mint bármelyik egészsé-
aligha fog bekövetkezni, a fizikai gesnek mondott embertársuk. A
lehetőségek beszűkültek, és egy- különbözőségeknek még számta-
re többször rájövök, hogy sűrűb- lan válfajával találkozunk, legyen
ben kell segítséget alkalmaznom, az hajléktalan, állami gondozott,
„kottát” írni a bevásárlásokhoz, más vallású. Sokan megfogalmaz-
az elintéznivalókhoz, az útvonal ták, sokféleképpen az elfogadást.
megtervezéshez.
Németh lászló a Másság című
Elkanyarodtam a témától, holott írása megfogott engem. Ebből ösz-
a másságokra szeretném a figyel- szefoglaltam a következőket: Nem
met irányítani. Sok konfliktust meghatározok, nem elvárok, hanem
meg lehetne előzni, ha elfogadób- befogadok! Sokszor nem egyszerű,
bak lennénk az eltérő jelenségekkel. de ha meg sem próbáljuk…, marad
Előítéleteink vannak a más bőr- a távolság és a zongora.
színű embertársainkkal szemben.
Azért, hogy egy kicsit vidámabb
Vizsgálódjunk magunkban, hogy legyen ennek az írásnak a kicsengé-
van-e alapja a viszolygásunknak se, egy személyes kis szösszenettel
Ne általánosítsunk. Miért kell tarkítanám. Mindannyiunk örö-
hozzátenni, ha valaki például lo- mére befejeződött városunkban a
pott az ABC-ben, hogy cigány volt? csatornázás. Nálunk is megtörtént
Ha fehér ember teszi, akkor nem a rákötés, annak rendje szerint.
említjük az etnikai hovatartozást. Egy nap alatt elvégezték a munkát
Előítéleteinkben ez a fajta rassziz- zökkenőmentesen a szakemberek.
mus az egyik legjobban kiütköző Este felhívtam a gyermekeinket és
tulajdonságunk. A másik talán a tudattam velük a jeles eseményt
szexuális beállítottság taglalása, és azt is közöltem, hogy „mától
helybeli szakszerű segítség
a szennyVíz-Csatorna bekötésében!
SzeNNyVízcSAtorNA
Terepfelméréssel, tanácsadással, árajánlattal,
igényes kivitelezéssel, gyors munkával állok rendelkezésükre.
HázI beKötÉSÉt
tóth istván
06 (30) 229 0848
egy nap alatt elkészítjük,
Víz-gáz-központi fűtés rendszerek
koMplett kiépítése,
teljes körű ügyintézéssel.
duguláselhárítás
lakatos Munkák
ÉRD.: 06 (70) 387 6806
betonVágás
www.sandorfalva.hu
Sándorfalvi Kisbíró
15
Közérdekű információk
sándorfalVi közös
pallaViCini sándor
Telefon: 06 (62) 251 217 vagy
sándorfalVi állatorVosi
önkorMányzati hiVatal
általános iskola szeged
+ 36 (20) 777 1330
rendelő:
Szabadság tér 1.
és térsége eötVös józsef
Ügyfélfogadás: munkanapokon
6762 Sándorfalva, Ady E. u. 26/a.
Ügyfélfogadás: hétfő,kedd, csütör-
közneVelési intézMénye
10.00-16.00
Nyitva tartás: H-P: 8-10 és 15-16
tök 8.00-12.00, szerda 13.00-17.00;
Alkotmány krt. 15-17.
dr. Szigeti Gábor 06 (30) 297 4435
Tel.: 06 (62) 572 961;
Tel.: 06 (62) 572 090;
tűzoltók: 105
dr. Nagy Péter 06 (70) 429 0764
fax: 06 (62) 572 976
fax: 06 (62) 572 091
dr. Szabó Ildikó 06 (70) 432 4455
Sándorfalvi Térségi Alapfokú
Mentők: 104
kisállat ügyelet:
Csongrád Megyei
Művészeti Iskola
Tel: 06/20-777-1201;
Központi Orvosi Ügyelet
Vezér Állatorvosi Központ
korMányhiVatal szegedi
www.stamisuli.eoldal.hu;
felvilágosítás és segítségkérés:
6724 Szeged, Klapka tér 10.
járási hiVatala (OkmányirOda)
[email protected]
06 (62) 474 374
H-P.: 9-19, Szo.: 9-13 között
Ady E. u. 1.
Szeged, Szilágyi u. 2.
Tel.: 06 (62) 652 371 vagy
Ügyfélfogadás: hétfő-kedd 8.00-
pipaCs óVoda
(a mentőállomásnál)
06 (70) 432 4455
12.00; szerda 13.00-17.00; csütör-
Iskola u. óvoda 06 (62) 251 436
felnőtt ügyelet Gyermek ügyelet
tök 8.00-12.00 és 13.00-15.30;
Rákóczi u. óvoda 06 (62) 252 360
akáCia gyógyszertár
munkanapokon: 16.00–7.30
Tel.: 06 (62) 572 960
Kölcsey u. óvoda 06 (62) 250 084
és állatpatika
Kis krt-i óvoda 06 (62) 251 264
munkaszüneti napokon: 0–24
Dózsa Gy. u. 1/a. Nyitva tartás:
sándorfalVi kulturális
Sürgős esetben a 104 egész nap
hétfő-péntek 7.30-18.30,
központ
áraMszolgáltatás
hívható!
szombat 8.00-13.00
Szabadság tér 6. tel.: 62/251-291
Hibabejelentés: 06 (40) 822 000
Tel.: 06 (62) 250 093
Irodák nyitva tartása:
felnőtt orVosi rendelés
gázszolgáltatás
fagyöngy patika
hétfőtől-péntekig 8-16 óráig.
Dr. Nagymihály Sándor
Ügyfélszolgálat: munkanapokon
Széchenyi u. 13.
Pallavicini Kastély
Szabadság tér 4/a.
7-19 óráig
Nyitva: hétfő-péntek: 7.30-19.00,
kiállítótermeinek nyitva tartása:
Rendel: hétfő, kedd, szerda, péntek
alábbi telefonon:
szombat: 8.00-13.00
hétfő, kedd: zárva,
+36 (40) 824 825
8.00-11.00 óráig;
Tel.: 06 (62) 251 296
szerda-vas: 10-12 és 13-16 óráig
Gázveszély, üzemzavar elhárítás:
csütörtök 13.00-16.00 óráig
62/251-291
Tel.: 06 (80) 820 141 (ingyenes
Tel.: 06 (62) 251 230 vagy
halottszállítási ügyelet
Kastély Kávézó
szám)
+ 36 (30) 967 0779
Ambrus Temetkezés Kft. Sándor-
Vasárnaptól-csütörtökig: 10-20 óráig
Dr. Sümegi Sándor
falva (Stula)
Péntek-szombat: 10-24 óráig
Vízszolgáltatás
felszabadulás u. 15.
Tel.: + 36 (30) 248 1627 vagy
Budai Sándor emlékház és Tájház
Alföldvíz Zrt.
Rendel: hétfő, csütörtök, péntek:
+ 36 (30) 389 6228
Kolozsvári u. 25.
Széchenyi u. 24.
9.00-12.00; kedd-szerda: 13.00-16.00
Márvány építőkő Kft.
Nyitva tartás: rendezvényekhez iga-
Ügyfélfogadás: kedden és csütörtö-
Tel.: 06 (62) 250 612 vagy
Halott szállítási ügyelet
zodik, megtekintése bejelentkezés
kön 8.00-12.00 és 12.30-15.00
+ 36 (30) 924 9571
(éjjel-nappal): +36 (30) 958 9667
alapján 62/251-291
Központi telefonszám: 06 (40) 922
334
Dr. Bertalan zoltán
sándorfalVa-szatyMaz
Budai Sándor Művelődési Ház
E-mail:
[email protected]
Szabadság tér 4/a.
VíziközMű társulat
Ady Endre u. 7.
Rendel: hétfő, szerda 13.00-16.00;
Széchenyi u. 24. (a volt KTSZ épülete)
Nyitva tartása rendezvényekhez
hulladékudVar
kedd, csütörtök, péntek 9.00-12.00
Tel.: 06 (62) 250 550
igazodik 62/251-291
Nyitva tartás (június 1-től!)
Tel.: 06 (62) 250 902 vagy
Ügyfélfogadás és pénztári befizetés:
Petőfi emlékkönyvtár (teleház)
Szerda, Vasárnap: Szünnap
+ 36 (20) 777 12 96
H.: 8-12, K.: -, Sz.: 8-17, Cs.: 8-16
Dózsa Gy. u. 2.
Kedd, csütörtök: 10.00 – 18.00 óráig
Péntek: -
Hétfő: 9-12 és 13-18 óráig
Hétfő, péntek, szombat:
gyerMekorVosi
Kedd: 10-12 és 13-18 óráig
8.00 – 16.00 óráig
rendelés
söV sándorfalVa
Szerda-péntek: 9-12 és 13-18 óráig
Oláh Dániel 06 (20) 216 0912
Dr. Borsi éva
önkorMányzati
Szombat: 9-12 óráig, vasárnap zárva
Vagyonkezelő közhasznú
Szabadság tér 4/a.
62/572-010
szeMétszállítás
nonprofit kft.
Rendel: hétköznap 10.00-13.00,
Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ
számlázás: 06 (62) 777 203
Tel.: 06 (62) 250 144,
csecsemő tanácsadás:
Nyitva tartás: H-P: 13-20 óráig
ügyfélszolgálat: 06 (62) 777 211
06 (62) 250 145,
e-mail:
[email protected]
kedd 13.00-16.00
szombat és vasárnap zárva
Székhely: Szabadság tér 1.
iskolaorvosi vizsgálat:
Telephely: Széchenyi u. 7.
62/251-291
szélMaloM kábeltéVé
csütörtök 8.00-10.00
Széchenyi u. 24.
falugazdász
egyesített egészségügyi
Tel.: 06 (62) 250 253
hétfő-szerda-péntek: 9.00-17.00;
Mucsi Krisztina
és szoCiális intézMény
kedd-csütörtök: 10.00-18.00
fogorVosi rendelés
Tel.: (62) 252 547
Bölcsőde
Tel.: 06 (62) 252 544
fogadó óra h - k: 8.00-15.00
Széchenyi u. 20.
Információ és hibabejelentés:
Szabadság tér 4/a.
Ady E. u. 15.
Nyitva: hétfő-péntek: 6.00-17.00
06 (62) 463 444
Dr. Molnár Mónika
Tel.: +36 (30) 554 6069
Tel.: 06 (62) 251 501
polgárőrség
Családsegítő és Gyermekjóléti
posta
H.: 13-17, K.: 8-12
Elnök: + 36 (30) 621 6832
Szolgálat, 62/250-004
Ady E. u. 5.
Sz.: 13-17, Cs.: 8-12
Járőr: +36 (30) 503 5940
Védőnői Szolgálat
Nyitva tartás:
Péntek: Páros héten: 13-17
ipartestület
+36/20-777-1311
h-k-cs: 8.00-16.00
Páratlan héten: 8-12
sz: 8-18 óra
Ady E. u. 15.
Szabadság tér 4/a
Dr. Urbán Andrea
p: 8-15 óra
Nyitva: Hétfő, kedd, csütörtök,
Nyitva: hétköznap 8-16 óráig
Tel.: 62/572-170; 62/251-223;
(helyettesítő orvosa)
péntek: 8.00-12.00 Sz: 13.00-17.00
Idősek Klubja
62/251-238
Tel.: 06 (62) 252 545
Tel.: 06 (62) 252 547
+36/20-777-1310
H.: 8-12, K.: 13-17
Tanyagondoki szolgálat
rendőrség: 107
Sz.: 8-12, Cs.: 13-17
kéMényseprő
+36-30-535-9423
sándorfalVi rendőrörs
Péntek: Páros héten: 8-12
Gémes Csaba
Dózsa Gy. u. 33.
Dózsa Gy. u. 17.
Páratlan héten: 13-17
Tel.: + 36 (30) 646 0413
www.sandorfalva.hu
16
Városi Újság
HIRDETMÉNY
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE KITŰZTE
A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
ÉS POLGÁRMESTEREK
ÁLTALÁNOS VÁLASZTÁSÁT.
A SZAVAZÁS NAPJA:
2014. OKTÓBER 12.
A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.
A VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK
A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről
2014. augusztus 25-ig kapnak értesítést.
AJÁNLÁS
Jelöltet ajánlani ajánlóíven lehet.
A választókerületben választójoggal rendelkező választópolgár
2014. szeptember 8-ig ajánlhat jelöltet.
Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat.
A SZAVAZÁS
A választópolgár személyesen, a lakcíme szerinti szavazókörben szavazhat.
Az a választópolgár, aki
2014. június 23-ig tartózkodási helyet létesített,
és tartózkodási helyének érvényessége legalább a szavazás napjáig tart,
átjelentkezéssel a tartózkodási helyén szavazhat. Átjelentkezésre irányuló
kérelmet
2014. október 10-én 16.00 óráig lehet benyújtani a www.valasztas.hu
oldalon vagy levélben, illetve személyesen a helyi választási irodában.
Részletes tájékoztatásért látogassa meg a www.valasztas.hu weboldalt,
vagy forduljon a polgármesteri hivatalban működő választási irodához.
Nemzeti Választási Iroda
www.sandorfalva.hu