SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Idén második alkalommal került megrendezésre a FesztEger fesztivál
2015. május 28-29-30-án. A fesztivál 2014-ben hagyományteremtő szándékkal indult útjára. A meghirdetett programokon keresztül
mindkét évben olyan minőségi, népszerű élőzenei kínálatot vonultattunk fel, mely úgy éreztük, hogy
alapjaiban tér el a városban megszokott szórakozási lehetőségektől, ezzel egyrészről értéket teremtünk és
egyúttal egy igényes és szerethető fesztivált honosíthatunk meg az Észak-magyarországi régióban.
Ahogyan a tavalyi évben is, célunk idén is az volt, hogy kulturált környezetben biztosíthassuk a fiatalság
és reményeink szerint az idősebbek szórakozását. Mindezt szem előtt tartva a rendezvény helyszínéül az
Eger mellett található Bolyki-völgyet választottuk, mely egyedisége és igényessége révén kiválóan
megfelelt ennek a célkitűzésnek.
Az első napon, 2015. május 28-án a fő fellépő együttes a Tankcsapda volt, akit két előzenekar, a Nomad
valamint a Rómeó Vérzik zenekar kísért.
A második napon, 2015. május 29-én, pénteken a
Fish!, a Depresszió, a Road és a Kowalsky meg a
Vega, a Manoya, a Kiscsillag, a Quimby és az Anna and the Barbies voltak.
A harmadik napon, 2015. május 30-án, pénteken a
Szabó Balázs Bandája, a Heaven Street Seven, a Vad
Fruttik, a Péterfy Bori & Love Band, a Mary Popkids, a Halott pénz, az Irie Maffia és a Cloud9+
zenekar lépett fel.
Idén egy harmadik, kisebb méretű színpaddal is készültünk, ahol regionálisan és országosan éppen az
ismertté válás útján járó, fiatal tehetségek fellépéseinek adtunk teret. Itt a három nap folyamán játszott a
Szeder, a Fatal Error, Herczeg Flóra és zenekara, Petruska András, a Face Today, a Tükezoo, a
Kodachrome, a Rejtező zenekar, az Ethnofil valamint a Hungariddim zenekar is.
A fesztivál iránt határozottan nagy érdeklődés mutatkozott.
A csütörtöki napon
2000, a pénteki napon
3800, a szombati napon pedig
4800 látogató tért be a
koncertekre, a szombati napot ezzel teltházasnak is minősítettük.
A rendezvény széles körben történő megismertetésére és népszerűsítésére idén is nagy hangsúlyt
fektettünk, többek között plakátok, újsághirdetések, közösségi oldalon történő hirdetés, szórólapok, helyi
és országos rádió reklámok segítségével szólítottuk meg a célközönséget. A fesztivált igyekeztünk a
korunk elvárásainak megfelelően fiatalossá és vonzóvá tenni a fesztivál pillanatait megörökítő
videofelvételek, légi felvételek készítésével is, melyek felhasználásával minden nap rövid összefoglalót
tettünk közzé.
A Facebook oldalunk segítségével (https://www.facebook.com/FesztEger) social media kampányt
folytattunk, amely által már
5000 emberhez juthatunk el.
Összegezve úgy érezzük, hogy sikerült egy - reményeink szerint - szerethető és maradandó fesztivált
szervezni az egriek és a térségben élő fiatalok és talán az idősebb generáció részére is. A visszajelzések
alapján úgy gondoljuk, hogy érdemes a fesztivál megszervezésében jövőre is gondolkodni.
Kelt: Budapest, 2015. szeptember 28.
………………………………………………………
aláírás
(a szervezet képviselője)