Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Semmelweis Egyetem HÖK-kel összefüggő perek, peren kívüli bírósági eljárások és költségeik'.

határozat 
ülés dátuma 
Az Elnökség a napirendet egyhangúlag elfogadta.  
2013.09.01 
Az Elnökség a hitelesítők, a titkos szavazás szavazatszámlálói és a jegyzőkönyv-vezető 
személyével az előterjesztés szerint egyhangúlag egyetértett. 
A HÖK Elnöksége a Hallgatói Önkormányzat nevében a 103/a-b 2013. (VIII. 29.) számú 
szenátusi határozattal Dr. Hunyady László előterjesztésére elfogadott Tanulmányi és 
Vizsgaszabályzattal nem ért egyet.  
Az Elnökség egyhangúlag elfogadta, hogy a döntést az ülés jegyzőkönyvének 3. sz. 
mellékleteként kiadott nyilatkozattal mint indoklással kiegészíti. 
Az Elnökség az elektronikusan kiküldött napirendet egyhangúlag elfogadta azzal a 
2013.09.24 
kitétellel, hogy az 5. Napirendi pont tárgyalását akkor kezdjük meg, ha megérkeznek a 
vendégeink.  
Az írásban előterjesztett kiegészítő javaslatokkal, valamint a helyszínen elhangzott 
kiegészítő javaslatokkal egységes szerkezetben jóváhagyta az Egészségtudományi Kar 
Hallgatói Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata módosítását.  
A HÖK Alapszabály módosító előterjesztést az Elnökség elfogadta. 
Az Alapszabály-módosításról szóló előterjesztés hallgatói szavazásra vonatkozó részét 
elfogadta az Elnökség. ( 
Az előterjesztés további részét, a Küldöttgyűlés és Tanács konkrét szavazati arányainak 
kivételével, az Elnökség egyhangúlag elfogadta. 
Az előterjesztés Küldöttgyűlés és Tanács szavazati arányára vonatkozó részét az 
Elnökség elfogadta. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja  
2013.10.08 
A HÖK Elnöksége a Szinapszis c. újság nyomdai szolgáltatásának megrendelését 
3.500.000 Ft értékben 2013. május 31-ig terjedő időszakra jóváhagyja. Ha a 
keretszerződés alapján történő beszerzések összege az 1MFt-ot meghaladja, akkor a 
beszerzésekhez testületi (HÖK elnökségi) jóváhagyás szükséges.  
A Szinapszis c. újság koncepciója kerüljön felülvizsgálatra. 
HÖK Elnöksége jóváhagyja egy fő ügyvivő szakértő munkakör határozatlan időre 
történő létesítését, és felkéri az illetékes egyetemi szervezeti egységeket és 
tisztségviselőket az ezzel kapcsolatos eljárás lefolytatására. A HÖK Elnöksége 
felhatalmazza a HÖK elnökét, hogy saját hatáskörben döntsön arról, hogy a fenti 
helyett ügyintézői munkakör kerüljön létesítésre és betöltésre. 
A HÖK Elnöksége kezdeményezi a Térítési és Juttatási Szabályzat módosítását úgy, 
hogy az egyes szervezeti egységek vezetői vagy vezető testületei saját hatáskörben (a 
HÖK egyetértésével) az egyetem saját bevételeinek terhére kifizetett ösztöndíjat 
alapíthassanak. 
A HÖK Elnöksége úgy határoz, hogy a 2012. október 26-i elnökségi ülésen a Szenátusba 
delegált, és jelenleg még szenátusi tagi megbízással bíró személyek megbízatásának 
lejártát egységesen 2013. november 9-ében állapítja meg, az esetlegesen korábban 
lejáró megbízatásokat a fenti dátumig meghosszabbítja. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja  
2013.10.28 
Az elnökség egyetért azzal, hogy az év végéig, a főtitkár javaslata alapján, az eddig a 
kari SZMSZ-ekben szabályozott kérdések is az Alapszabályban kerüljenek 
szabályozásra. 
Az Alapszabály hatálybaléptető rendelkezései kiegészülnek az alábbi rendelkezéssel: „A 
hatályba lépést követő 1 hónapon belül kell megválasztani a HÖK KGY tagjait és 
póttagjait. A hatályba lépéssel az Elnökség választott tagjainak megbízatása KGY-tagi 
megbízatássá alakul, mely megbízatás az új KGY tagok megválasztásáig, de legkésőbb 
egy hónap elteltével megszűnik. 
Az Elnökség a napirendet egyhangúlag elfogadta. 
2013.11.21 

A HÖK Elnöksége az SZMSZ egyetemi vezető testületi és bizottsági tagságra vonatkozó 
rendelkezései 2013. október 31-én elfogadott módosítása egyes szabályait (újonnan 
beiktatott 11/A.§(1) bekezdés b.) pontja) a jogai megsértéseként értelmezi, ezért 
felkéri a HÖK Elnökét, hogy az Nftv.-ben erre az esetre biztosított jogokkal éljen és 
lépéseket megtegye. 
A HÖK Elnöksége mai hatállyal Gyánó Marcellt, Gera Dorottyát és Szalay Bence Balázst 
szenátusi tagnak választotta. 
A HÖK Elnöksége az Alapszabály értelmezése tárgyában született előterjesztést a 
helyben elhangzott kiegészítéssel elfogadta. 
A HÖK Elnöksége egyhangúlag jóváhagyta a Jégfarsang rendezvénnyel járó 
kötelezettségvállalást a melléklet szerint (a 20:30-01:00 időtartamú opciót)  
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja  
2013.11.27 
A Hallgatói Önkormányzat Elnöksége úgy dönt, hogy az Instruktor Öntevékeny 
Csoporttal való kommunikációra, kapcsolattartásra a gazdasági referenst jelöli ki. A 
részönkormányzati igények, vélemények hozzá kerüljenek eljuttatásra, az öntevékeny 
csoport javaslatait pedig ő juttassa el az érintetteknek! 
A Hallgatói Önkormányzat Elnöksége határozatban fejezi ki, hogy az egyetemi hallgatói 
rendezvényekhez  megszerzett  szponzori  támogatások  összegének  növelését 
szükségesnek látja. Felkéri a Hallgatói Önkormányzat tisztségviselőit, hogy mérjék fel az 
egyetem részére potenciális támogatást nyújtó vállalkozásokat és folytassák le velük a 
tárgyalásokat, különösen a 2014. évi rendezvényekre vonatkozóan. 
A Hallgatói Önkormányzat Elnöksége felkéri az Instruktor Öntevékeny Csoportot és Kft-
t, hogy a 2012-2013. évre vonatkozó szponzori és egyéb támogatásokra vonatkozó 
kimutatásokat, szerződéseket, együttműködési megállapodásokat a Hallgatói 
Önkormányzat Elnöksége részére megküldje. 
A Hallgatói Önkormányzat Elnöksége Kuron Bence Gergőt a Hallgatói Önkormányzat 
alelnökének megválasztotta. 
A Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Szenátusi 
adatbázisba feltöltött módosításával a Hallgatói Önkormányzat elnöksége egyhangúlag 
egyetért. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja 
2013.12.19 

Az Elnökség az intézkedési tervet a fenti két pont szerinti tartalommal egyhangúlag 
elfogadta. 
 Az intézkedési terv 1. és 2. javaslati pontjához történő intézkedés meghatározását 
tárgyalja a testület. Javaslat: 
Módosított Alapszabály kidolgozása, amely az ellenőrzési jelentésben részletezett 
területek szabályait részletesen, egyértelműen fogalmazza meg, tartalmazza a HÖK 
egészét és a részönkormányzatokat érintő szabályokat, kitér a HÖK-öt megillető 
jogkörökre, a vezető testületek működési rendjére. 
Felelős a kidolgozásért: Vámosi Péter elnök 
Határidő: 2013. december 29. 
Határidő szenátusi elfogadásra: 2014. február 28. 
 
Az intézkedési terv 3. javaslati pontjához történő intézkedés meghatározásához 
javaslat: 
 
A módosított Alapszabály kidolgozása során ki kell térni a szabályzserű működés 
biztosítása érdekében a működési folyamatok ellenőrzési pontjainak kialakítására, a 
vezetői és egyéb ellenőrzés erősítésére a megfelelő jogkörök biztosításánál. 
 
Felelős: Vámosi Péter elnök 
Határidő a kidolgozásra: 2013. december 29. 
Határidő az elfogadásra: 2014. február 28. 
 
  
Az  Elnökség  dönt  a  Semmelweis  Karnevál  koordinátori  pályázatának  kiírásáról,  és 
felhatalmazza az Elnököt annak elbírására. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja 
2014.01.30 
Az Elnökség Kammerer Juditot azonnali hatállyal a szenátus tagjává választja. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadta  
2014.02.12 
A HÖK Elnöksége nem tartja elfogadhatónak az egyetem vezetői költségvetésében 
előirányzott 46,8 MFt-os költségvetési keretet. 
a HÖK Elnöksége egyhangúlag, 16 igen szavazattal a Szenátus tagjává választja Tóth 
Leventét. 
A HÖK elnöksége az intézkedési tervet az alábbiak szerint módosítja: az Alapszabály 
beterjesztésének határideje: 2014. március 15., elfogadásának időpontja: következő 
Szenátusi ülés. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja  
2014.02.25 
A HÖK Elnökség dönt a Karnevál megrendezéséről, ennek során a Semmelweis 
Karnevál támogatásának összege a HÖK részéről max. 1,5 millió forint. 
A HÖK Elnökség úgy határoz, hogy a Gólyahírt a Szinapszis különszámaként jelenjen 
meg.  
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadta  
2014.03.04 
z előzetesen a levelezési listán - a költségvetési összesítő részeként - kiküldött 
költségvetés szerint a HÖK Elnöksége elfogadja a Medikus Kupa költségvetését és 
felkéri a mb. gazdasági főigazgatót és egyben az egyetem vezetését, hogy bocsássa 
rendelkezésére a szükséges forrásokat. 
a HÖK Elnöksége nem tartja elfogadhatónak, hogy az augusztusi CV vizsga keretein 
belül kapjanak lehetőséget a hallgatók a vizsgázásra, mert így fokozott anyagi 
terheknek lennének kitéve sikertelenség esetén és fokozottan lennének kitéve az 
átsorolás veszélyének. 
A HÖK Elnöksége javasolja, hogy július utolsó két teljes naptári hetében biztosítson az 
egyetem lehetőséget a hallgatóknak a vizsgázásra, az azt megelőző félévhez tartozóan. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja  
2014.03.18 

A HÖK Elnöksége a HÖK 2014. évi költségvetéséről az alábbiak szerint határoz: 
 
I. A 2014. évi keretek terhére 
1. az ÁOK HÖK részére 4.200.000 Ft kiadást engedélyez; 
2. az ETK HÖK részére 3.200.000 Ft kiadást engedélyez; 
3. az EKK HÖK részére 500.000 Ft kiadást engedélyez; 
4. a FOK HÖK részére 725.000 Ft kiadást engedélyez; 
5. a GYTK HÖK részére 360.000 Ft kiadást engedélyez; 
6. a TSK HÖK részére 2.500.000 Ft kiadást engedélyez; 
 
II. Az I. pontban megjelölt összegbe nem tartoznak azok a 2013. évi 
kötelezettségvállalások, amelyek pénzügyi teljesítésére 2014-ban kerül sor, és amelyek 
a 2013. évről áthozott keret terhére teljesítendőek. 
Az Elnökség elfogadta, hogy április 29-én legyenek a kari napok. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja 
2014.03.24 
Az Elnökség egyhangúlag elfogadta a lenti kiegészítéssel a nyomtatott előterjesztést, a 
HÖK Elnöksége az oktatói munka hallgatói véleményezése rendjének módosítását a 
melléklet szerint javasolja: 58. § (6) bekezdés utolsó három szava az alábbiak szerint 
módosul: 
„…semmiféle hátrány nem érheti, de ide nem értve a jelen §-ban foglalt előnyök 
biztosítását.”  
Az Elnökség felhatalmazza és felkéri az Elnököt, hogy olyan szövegszerű TVSZ-
javaslatot küldjön meg az oktatási rektorhelyettes, továbbá nyújtson be a Szenátus 
részére, amelyben a tavaszi félév vizsgaidőszaka az alábbiakban kerül meghatározásra: 
egybefüggő 6 hét május-júniusban, továbbá 2 hét július végén, augusztus elején 
legalább 30 nappal a következő képzési időszak kezdete előtt. 
Az SE HÖK Elnöksége határozatban dönt, hogy felhatalmazza Szécsényi-Nagy Balázst, 
hogy a TVSZ-szel kapcsolatban az Egyetem vezetésével – figyelemmel a kari 
Választmányok, Elnökségek, ill. a HÖK vezetők hozzá eljuttatott javaslataira is – 
egyeztessen minden érintett fél számára elfogadható TVSZ-módosítás érdekében. Az 
egyeztetésekről Szécsényi-Nagy Balázs tájékoztatja az SE HÖK Elnökségét és a 
részönkormányzati elnököket, akik döntenek a kapott javaslatokról. A felhatalmazás 
időtartama 1 hónap. 
Az SE HÖK Elnöksége felkéri a meghatalmazottat, hogy az érdemi találkozók, továbbá a 
rektorhelyettesekkel, dékánokkal való találkozás után tájékoztassa az Elnökséget. 
Az Elnökség a Gólyatáborok megrendezéséről az alábbiak szerint dönt: Gólyatábor a TSK 
hallgatói  számára  saját  hatáskörben,  a  többi  kar  hallgatói  számára  központilag  kerül 
megrendezésre.  Az  Elnökség  az  utóbbi  Gólyatáborral  kapcsolatos  igény  részleteit  a 
helyben elfogadott módosításokkal a melléklet szerint határozza meg, továbbá felkéri 
és felhatalmazza az Elnököt, hogy azt az illetékeseknek továbbítsa. 
A napirendet az Elnökség  elfogadja 
2014.04.22 
Az  Elnökség  6/2014.03.24.  számú,  gólyatáborra  vonatkozó  határozatában  az 
értelemszerű helyen az alábbiak módosulnak: 
ETK-n ,6-8 csoport, GYTK-n 3 csoport kerüljön létrehozásra. 
Az Elnökség támogatja Dr.Tímár József rektorhelyettes és a HÖK megbízottja által 
támogatott javaslatot. 
Az Elnökség a csatolt melléklet szerint terjeszti a TVSZ módosítását a Szenátus elé a 
2014. április 24-i ülésre (a csatolt melléklet szerint).  
Az elnökség Dr. Szécsényi-Nagy Balázs TVSZ-szel kapcsolatos megbízatását a 2014. 
májusi szenátusi ülésig meghosszabbítja. 

Az elnökség egyhangúlag javasolja Dr. Sótonyi Pétert (Városmajori Szív- és 
Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék) a Kiváló Oktató címre. 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja. 
2015.05.06 
Az Elnökség Szigeti Szilárdot a Szenátus tagjának megválasztja. 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2015.05.22 
Az Elnökség a HÖK elnök 2014. évi megválasztására vonatkozó etikai kódexet 
elfogadja. 
Vámosi Pétert a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Elnöksége 2014. 
május 26-i hatállyal megbízott elnöknek megválasztotta. 
A  Hallgatói  Önkormányzat  kéri,  hogy  1  évre  kerüljön  bevezetésre  az  augusztusi 
vizsgaidőszakra  vonatkozó  szabályozás,  és  a  következő  tanév  elején  kerüljenek 
értékelésre az átmeneti szabályozás tapasztalatai a Szenátus által. 
A HÖK Alapszabály 8. § (3) bekezdésben az „Az elnöki tisztségre pályázatot nyújthatnak 
be az Elnökség tagjai.” mondat helyébe az alábbi mondat lép: „Az elnöki tisztségre 
pályázatot nyújthatnak be a HÖK tagjai.” 
A napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadja.  
2014.05.29 
A  HÖK  Elnöksége  úgy  határoz,  hogy  a  HÖK  akkor  ért  egyet  a  TVSZ-módosítással, 
amennyiben a javaslat 7. § (2) bekezdését a Szenátus az alábbi módosított tartalommal 
fogadja  el:  „Az  1.-3.  §-ok,  továbbá  az  5.  §  rendelkezései  szerinti  módosítások  2015. 
január 31-én hatályukat vesztik.” 
A HÖK Elnöksége úgy határoz, hogy a HÖK akkor ért egyet a TJSZ módosításával, ha a 
Szenátus  a  módosító  javaslatot  az  alábbi  kiegészítésekkel  fogadja  el: 
„Az  1.  sz.  melléklet  10.  pont  e)  alpontjához  4  pont,  f)  alpontjához  2  pont  kerül 
feltüntetésre. 
 
Az  1.  sz.  melléklet  11.  pontjához  mínusz  17  pont  kerül  feltüntetésre. 
 
A  2.  sz.  melléklet  23.  pontjához  kapcsolódóan  a  „csatolás  szükséges”  szöveg  után  új 
mondat és új pont kezdődik úgy, hogy: „[A] pályázó lakhelyén élő személyek számáról 
és  nevéről  az  önkormányzat  által  kiállított  igazolás  csatolandó”  szöveg  egy  új,  24-es 
pontot 
jelent.  
 
A  3.  sz.  mellékletben  beadási  határidőként  a  „vizsgaidőszak  végéig  nem  teljesített 
tárgyak” megfogalmazás kerül alkalmazásra.” 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2014.06.10 
A 2. módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett 
nem támogatta az Elnökség. 
Dr. Szécsényi-Nagy Balázs 3. sz. módosító javaslatát elutasította az Elnökség. 
Az Elnökség a HÖK elnöki pályázati kiírás tervezetét elfogadja, tehát a pályázatot kiírja. 
Dr. Szécsényi-Nagy Balázs módosító javaslatát, amely szerint a 2. pont ideje alatt a 
pályázók is legyenek jelen, az Elnökség 3 igen, 2 nem, 9 tartózkodás mellett nem 
fogadta el. 

Az elnökség az elnökválasztás lebonyolítási rendjét elfogadja: Levezető elnök: a 
jelenlévő részönkormányzati elnökök közül a legnagyobb kar részönkormányzatának 
elnöke. 
 
1. Sorsolás a pályázók közül 
2. A pályázók a sorsolt sorrendben ismertetik eddigi közéleti tevékenységüket és elnöki 
programjukat egyenként fél-fél órában. A fél órás felszólalás után van lehetőség 
kérdések feltételére és megválaszolására, amely nem számít bele a fél órás időkeretbe. 
Jelen pont szerintiekre a többi pályázó távollétében kerül sor. 
3. Az Elnökség vitát folytat minden pályázó távollétében. 
4. Titkos szavazás, amely során egy pályázóra lehet támogató (igen) szavazatot leadni. 
5. Szükség esetén az Alapszabályban előírt többség hiányában a két legtöbb szavazatot 
elnyerő jelölt között legfeljebb 3 újabb szavazási forduló. Amennyiben az első szavazás 
során a két legtöbb szavazatot elnyerő jelöltek személye nem állapítható meg, a 
szavazategyenlőséggel érintett jelöltekről külön szavazás dönti el, hogy ki vehet részt 
az újabb szavazási fordulókban. 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2014.06.26 
az elektronikus levelező listára is kiküldött levélben szereplőek szerinti tartalmú, a Gaál 
Péter dékán által tett TJSZ-módosító javaslattal a HÖK Elnöksége egyhangúlag egyetért 
Az Elnökség Kovács Henriettát és Wágner Orsolya Sárát a szenátus tagjává választja. 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2014.06.27 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2014.06.30 
Vámosi Pétert az Elnökség 2014. július 1-jei hatállyal a HÖK pályázat alapján 
megválasztott elnökének megválasztotta.  
Az elnökség egyhangúlag támogatja a határozatot, amely szerint az Elnökség a HÖK 
nevében a TSK TVSZ 2014. június 26-án elfogadott módosításával egyetért. 
Az Elnökség Kuron Bence Gergőt 2014. július 1-jei hatállyal a HÖK alelnökének 
megválasztotta. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.08.05 
Az  ÁOK,  EKK,  ETK,  FOK,  GYTK  karok  hallgatói  részére  szervezett  gólyatábor 
megrendezéséről  szóló  kötelezettségvállalást  az  Elnökség  jóváhagyja  azzal,  hogy 
legfeljebb 800,-Ft/fő (a résztvevők pólóinak támogatásaként) akkor kerülhet kifizetésre, 
amennyiben  a  kari  részönkormányzat  logója  az  adott  pólókra  a  megfelelő  méretben 
feltüntetésre kerül, további kb. 1,2 M Ft felsővezetői céljellegű támogatás. 
Az  Elnökség  felkéri  a  gólyatáborban  résztvevő  HÖK-képviselőket,  hogy  1000,-Ft/fő/éj 
részvételi hozzájárulást fizessenek.  
Az Elnökség Dobos Andrea egyetemi hallgatót, a FOK HÖK alelnökét 2014. szeptember 
1-jei hatállyal a Szenátus tagjává megválasztotta. 
Az Elnökség Vágó Levente Bélának, Gubóné Magassy Évának, Dr. Trimmel Bálintnak, Kiss 
Nikolett  Ágyijának  és  Domijan  Danielnek  a  Pro  Juventute  Universitatis  díjat 
adományozza. 
Az  Elnökség  felkéri  az  egyetem  rektorát,  hogy  járuljon  hozzá,  hogy  a  díj  átadására  a 
2014/15-ös tanév tanévnyitó ünnepségén kerüljön sor, a HÖK elnöke mellett az egyetem 
rektorának vagy megbízottjának közreműködésével. 
Az  Elnökség  az elektronikus  leckekönyv  bevezetésével  kapcsolatos  TVSZ-módosítással 
Kuron Bence Gergő ÁOK HÖK-elnök által előterjesztettek szerint ért egyet. 
Az Elnökség a Szinapszis c. hallgatói lap főszerkesztői feladataira pályázatot ír ki. 

Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.08.22 
Az  Elnökség  a  gólyatábor  megrendezésére  szóló  megállapodási  szerződés  aláírására 
felkéri a HÖK elnökét és a felső vezetői támogatáson (1,2 MFt) felül további 800 e Ft-ot 
biztosít a kötelezettségvállaláshoz, a kötelezettségvállalást jóváhagyja. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014. 08. 29/I. 
Az Elnökség a Hallgatói Önkormányzat Alapszabályát az alábbiak szerint módosítja:  
1.A 7. § (3) bekezdésben a "legalább 4-nek" szövegrész helyébe "legalább 3-nak" 
szövegrész lép, a "legalább 3" szövegrész helyébe "legalább 2" szövegrész lép. 
2.A 11. § (2) bekezdésben a "legalább 4" szövegrész helyébe "legalább 2" szövegrész 
lép. 
3. Hatályát veszti az 5. § (3) bekezdésben az "a Testnevelési és Sporttudományi Kar 
(TSK(TF)) Hallgatói Önkormányzata 4 főt," szövegrész. 
A Testnevelési Fesztiválra szükséges pénzösszeg átcsoportosításához hozzájárul a HÖK  2014. 08. 29./II. 
Elnöksége  azzal  a  feltétellel,  hogy  ez  legfeljebb  1,2  MFt-ot  tehet  ki,  és  hogy  ezt  az 
összeget a Testnevelési Egyetem ezt az SE számára megtéríti. 
A  HÖK  Elnöksége  felkéri  az  SE  rektorát,  hogy  mindent  tegyen  meg  azért,  hogy  a 
Nagyvárad  téri  Elméleti  Tömbben  tartott  hallgatói  rendezvényeik  résztvevőszámának 
növelését biztosító épületátalakítások érdekében járjon el. 
A HÖK Elnöksége felkéri a HÖK Elnökét, hogy soron kívül számoljon be a költségvetés 
állásáról.  
Az  Elnökség  elrendeli,  hogy  szeptember  9-től minden  kari kötelezettségvállaláshoz  az 
Elnökség kifizetést és költést csak a HÖK Elnökség jóváhagyásával lehetséges kifizetni. 
A  HÖK  Elnöksége  felkéri  az  Elnököt,  hogy  járjon  el  a  gazdasági  főigazgatónál  annak 
érdekében, hogy a HÖK-öt megillető források a HÖK részére biztosításra kerüljenek. 
A  HÖK  Elnöksége  felkéri  a  rektort,  hogy  a  kollégiumi  felvételi  során  a  felsőbb  éves 
felvehető hallgatók létszáma úgy kerüljön megállapításra, hogy azon hallgatók létszáma, 
akik már értesítést kaptak sikeres felvételükről, valóban felvételre is kerüljenek. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.09.15 
Az Elnökség egyhangúlag jóváhagyta az alábbi kötelezettségvállalásokat:  
EKK HÖK közösségi csapatépítő hétvége 50.000 Ft, 
EKK HÖK Teaest 25.000 Ft, 
EKK HÖK választmányi ülés – fogadás 50.000 Ft, 
EKK végzős bankett 50.000 Ft 
EKK  HÖ)K  kisértékű  eszközbeszerzés  (mappa,  toll,  pendrive,  marketingeszközök 
rendezvényekre) 50.000 Ft. 
ETK HÖK nyomtató 130.000 Ft; 
ETK HÖK SD kártya/kártyaolvasó+borítékok 50.000. 
  
Az Elnökség a gólyabál megrendezésére vonatkozó specifikációt elfogadta. 
Az Elnökség az intézkedési tervet elfogadta. 
Az  Elnökség  a  Szinapszis  főszerkesztői  feladatra  kiírt  pályázatot  2014.09.17-ig 
meghosszabbítja. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.09.22 
Az SE HÖK Elnöksége a HÖOK elnökének jelöli Gulyás Tibort. 
A HÖK Elnöksége a HÖK új Alapszabályát a HÖK elnöke által a 2014. szeptember 22-én a 
HÖK Elnökség levelezőlistájára kiküldött Alapszabály-tervezet B változata elfogadta, azt 
a Szenátus elé terjeszti, egyben felkéri a HÖK elnökét, hogy tegyen javaslatot a Szenátus 
részére  az  Alapszabály  elfogadásával  kapcsolatban  esetlegesen  szükséges  SZMSZ-
módosításra, egyben a korábbi Alapszabályt az új Alapszabály jóváhagyásának idejével 
hatályon kívül helyezi. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.10.07 

A HÖK Elnöksége hatályon kívül helyezi a 4/2014.08.29/II. sz. elnökségi határozatot. 
2./2014.10.07 
Az Elnökség a gólyabáli specifikáció kiegészítését elfogadta. 
3./2014.10.07 
A  HÖK  Elnöksége  egyhangúlag  elfogadta,  hogy  a  Gólyabálon  a  gólyák  számára  minél  4./2014.10.07 
olcsóbb részvételi lehetőség biztosítására törekedjen a HÖK. 
Az  Elnökség  felkéri  az  Egyetem  vezetését,  hogy  írásban  küldje  meg  észrevételeit  (  5./2014.10.07 
különös  tekintettel  a  jogszerűségi  észrevételeket)  a  szeptemberi  szenátusi  ülésre    
beterjesztett új HÖK Alapszabállyal kapcsolatban. 
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.10.15 
Pálla Tamást a HÖK Elnöksége a Szenátus tagjává választotta. 
A HÖK Elnöksége úgy határoz, hogy a 2014. szeptember 22-én elfogadott Alapszabály az 
alábbi módosításokkal lép hatályba:  
  
1.      Az 58. § (3) bekezdés első mondata az alábbi szöveggel lép hatályba: A szenátus 
hallgatói  tagjának  választásán  jelöltet  javasolhat  írásban  az  SE  HÖK  elnöke  vagy  a 
testület tagjainak egyharmada vagy a 250 hallgató a választást megelőző napon 12:00-
ig; a jelölésre szolgáló ajánlóívet a választás kiírásával egyidejűleg kell hozzáférhetővé 
tenni.” 
2.            Az  59.  §  (1)  bekezdés  az  alábbi  szöveggel  lép  hatályba:  „(1)  Az  Alapszabály  és 
módosításai a Szenátus általi jóváhagyásukat követően azonnal hatályba lépnek.” 
3.            Az  59.  §  (4)  bekezdés  az  „október  30-ig”  szövegrész  helyett  „november  30-ig” 
szövegrésszel lép hatályba. 
4.      Az 59. § (5) bekezdés a „2014.” szövegrész valamennyi előfordulási helyén „2015.” 
szövegrésszel, továbbá az alábbi szöveggel kiegészülve lép hatályba: „Amennyiben ezen 
időpontig  választást  kell  tartani,  a  (4)  bekezdésben  foglaltak  kivételével  jelen 
Alapszabály rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni”. 
5.            Az  59.  §  (8)  bekezdés  a  „követően”  szövegrész  helyett  a  „követően,  de  az  (5) 
bekezdés  szerinti  választások  eredményének  jogerőre  emelkedését  megelőzően” 
szövegrésszel lép hatályba. 
6.      A 2. sz. melléklet 2. § I.1, I.3. és I.5 pontjai az „A-D csoportok” szövegrész helyett 
az  „A-D  csoportok,  számmal  jelölt  csoportok  esetén  az  adott  képzési  nyelv 
csoportmegjelölései  mediánját  meg  nem  haladó  számmal  megjelölt  csoportok;” 
szövegrésszel, a 2. sz. melléklet 2. § I.2, I.4. és I.6 pontjai az „E-H csoportok” szövegrész 
helyett  az  „E-H  csoportok,  számmal  jelölt  csoportok  esetén  az  adott  képzési  nyelv 
csoportmegjelölései 
mediánját 
meghaladó 
számmal 
megjelölt 
csoportok;” 
szövegrésszel lépnek hatályba, a 2. sz. melléklet 2. § I.9. pontjában az „A-D csoportok” 
szövegrész nem lép hatályba. 
  
A  HÖK  Elnöksége  felkéri  a  HÖK  elnökét,  hogy  a  jelen  módosításokkal  egységes 
szerkezetbe foglalt Alapszabályt a Szenátus elé terjessze annak jóváhagyása céljából. 
  
Az Elnökség az ülés napirendjét elfogadja. 
2014.11.17 
Az  Elnökség  a  Semmelweis Karneválra  vonatkozó  specifikációt  elfogadta  és döntött  a 
Karnevál megrendezéséről. 
Fekete Aimiet az Elnökség megválasztotta a Szinapszis főszerkesztőjének. 
Az Elnökség az Alumni Igazgatótanács tagjának jelöli Kuron Bence Gergőt. 
Az ülés napirendjét az Elnökség elfogadta. 
2014.12.04 
Az  EHÖK  elnöksége  úgy  határoz,  hogy  a  HÖK  elnöke  elektronikusan  küldje  meg  az 
elnökség számára a 2013.01.01 és 2014.12.04. közötti elnökségi ülések jegyzőkönyveit. 
(hatályon kívül) 

A HÖK elnöksége úgy határoz, hogy a HÖK elnöke, alelnöke, referense, 
részönkormányzati elnöke és részönkormányzati alelnöke a hét első napján küldjön az 
Elnökség részére írásos (elektronikus levél formájában) összefoglalót az előző hét 
folyamán folytatott személyes és telefonos egyeztetések felsorolásáról, melyeket a 
HÖK nevében folytatott., míg a HÖK működését érintő rendkívüli kérdésekről 
haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon A felsorolásnak továbbá 
tartalmaznia kell az egyeztetés tárgyát, a tárgyalófél nevét illetve annak tisztségét 
amely indokolttá tette az egyeztetést. Továbbá tételes felsorolást is küldjön azon 
dokumentumokról melyeket EHÖK elnöki tisztségéből fakadóan aláírásával ellátott, és 
amelyek a HÖK működését jelentősen érintik. Amennyiben azt egy elnökségi tag 
írásban kéri, akkor legkésőbb a következő elnökségi ülésen be kell számolnia a feltett 
kérdésekről, szóban. További kérésre az aláírt dokumentumokat elektronikus 
formában meg kell küldeni az elnökség hivatalos elektronikus levelezési címére. 
(hatályon kívül) 
A HÖK Elnöksége a pályázati kiírást elfogadja. (Semmelweis Karnevál koordinátori 
feladatai)  
A HÖK Elnöksége úgy határoz, hogy a 2014. szeptember 22-én elfogadott Alapszabály [a 
továbbiakban:  Alapszabály]  a  2014.  október  29-én  elfogadott  módosításokon  túl  az 
alábbi módosításokkal lép hatályba: 
  
1.            Az  5.  §  (3)  bekezdés  c)  pontja  a  „tagjainak”  szövegrész  helyett  „tagjainak  és 
elnökének” szövegrésszel lép hatályba. 
2.            Az  6.  §  (1)  bekezdése  „akik  tisztségüknél  fogva  küldöttgyűlési  képviselők” 
szövegrész helyett „akiknek megválasztásáról, ill. visszahívásáról szóló szavazás egyúttal 
a  küldöttgyűlési  képviselővé  választásról,  ill.  visszahívásról  szóló  szavazás  is” 
szövegrésszel lép hatályba. 
3.        A  9.  §  (5)  bekezdése  az  e)  pontot  követően  az  alábbi f)  ponttal  kiegészülve  lép 
hatályba: [A Tanács] 
„f) megválasztja a jelen Alapszabályban foglaltak szerint az SE HÖK egyes testületeinek 
tagjait,” továbbá az eredeti f)-j)  pontok megjelölése g)-k) pontokra módodul, e mellett 
a  bekezdés  kiegészül  az  alábbi  l)  ponttal:  (5)  [A  Tanács]  „l)  dönt  az  ügyvivő  elnök 
döntéseivel való egyetértésről.”
 
4.            Az  11.  §  (2)  bekezdése  az  „elnökség”  szövegrész  helyett  „elnökség  létszáma 
legfeljebb 11 fő,” szövegrésszel lép hatályba. 
5.      A 13. § (6) bekezdése az alábbi g) ponttal kiegészülve lép hatályba: [A Választási 
Bizottság hatásköre a jelen Alapszabályban foglaltak szerint]
 
„g) a megválasztottak megbízólevelének kiállítása. 
6.      A 22. § (6) bekezdése a „tanács” szövegrész helyett „tanács és a küldöttgyűlés” 
szövegrésszel lép hatályba. 
7.      A 23. § (2) bekezdés az alábbi szöveggel lép hatályba: 
„(2) A választmányi tagok megbízatása a következő általános választmányi választások 
eredményének jogerőre emelkedéséig szól. Az általános választmányi választások a 
hallgatói önkormányzati választások részét képezik. A részönkormányzati választmány 
létszáma legfeljebb 
a)      49 fő az ÁOK HÖK Választmány esetében, 
b)     21 fő az ETK HÖK Választmány esetében, 
c)      16 fő az EKK HÖK Választmány esetében, 
d)     25 fő az FOK HÖK Választmány esetében, 
e)      15 fő a GYTK HÖK Választmány esetében.” 
8.      A 23. § (3) bekezdés az alábbi g) ponttal kiegészül lép hatályba: [A választmány 
dönt] 
„ g) a Tanulmányi és Oktatási Bizottság, a Szociális Ösztöndíj Bizottság 1 tagjának 
megválasztásáról”. 

9.      A 23. § az alábbi (8) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba: „(8) A 
részönkormányzati választmány ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a 
részönkormányzati idegen nyelvű képzési szószólót.” 
10.  Az Alapszabály a 23. §-t követően az alábbi 23/A. §-sal kiegészülve lép hatályba: 
„25/A. §  
A részönkormányzati, idegen nyelvű képzési bizottság 
  
(1)   Az idegen nyelvű képzésben résztvevő hallgatók részvételével részönkormányzati 
idegen nyelvű képzési bizottságok működhetnek.  
(2)   Az adott részönkormányzati idegen nyelvű képzési bizottság tagjait az adott 
részönkormányzathoz tartozó választókerületeknek a tanulmányait az adott idegen 
nyelven folyó képzésen tanuló hallgatói közvetlenül választják. 
(3)   Az adott részönkormányzati idegen nyelvű képzési bizottságot akkor kell 
létrehozni, ha a választások során a szavazásra jogosultak legalább 25%-a érvényes 
szavazatot adott le az adott idegen nyelvű képzési bizottság vonatkozásában. 
(4)   Az adott idegen nyelvű képzési bizottság ülését a jelenlévő tagjai által 
megválasztott levezető elnök vezeti. 
(5)   A részönkormányzati idegen nyelvű képzési bizottság létszáma legfeljebb 
a)      25 fő az ÁOK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
b)     25 fő az ÁOK HÖK Német Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
c)      9 fő az ETK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
d)     9 fő az ETK HÖK Olasz Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
e)      3 fő az EKK HÖK Szlovák Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
f)       10 fő a FOK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
g)      10 fő a FOK HÖK Német Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
h)     10 fő a GYTK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság esetén, 
i)        10 fő a GYTK HÖK Német Nyelvű Képzési Bizottság esetén.” 
  
11.    A  29.  §  (2)  bekezdés  g)  pontjának  ea)  és  eb)  alpontjai  „ga)”  és  „gb)”  alponti 
megjelöléssel lépnek hatályba. 
12.    Az  29.  §  (5)  bekezdése  és  a  37.  §  (5)  bekezdése  a  „folyó”  szövegrész  helyett 
„folyamatban lévő” szövegrésszel lép hatályba. 
13.  Az „A megbízottak feladatai” című § „35. §” számozással lép hatályba. 
14.  A 39. § (4) bekezdése „(3)” bekezdés megjelöléssel lép hatályba. 
15.  Az Alapszabály a 39. §-t követően az alábbi 39/A. §-sal kiegészülve lép hatályba: 
  
„39./A. § 
A részönkormányzati idegen nyelvű szószóló 
  
(1)   Azon idegen nyelvű képzésben résztvevő hallgatókat, amely nyelvű képzésben 
résztvevő hallgató nincs a részönkormányzati választmány tagjai között, és amely 
képzési nyelv vonatkozásában részönkormányzati idegen nyelvű képzési bizottság 
működik, részönkormányzati idegen nyelvű szószóló képviseli a részönkormányzati 
választmány ülésein. 
(2)   A részönkormányzati idegen nyelvű szószólót tanácskozási joggal meg kell hívni a 
részönkormányzati választmány ülésére, és meg kell neki küldeni a részönkormányzati 
választmányi előterjesztéseket. 
(3)   A részönkormányzati idegen nyelvű szószólót a részönkormányzati idegen nyelvű 
bizottság választja az adott részönkormányzathoz tartozó választókerületeknek a 
tanulmányait az adott idegen nyelven folyó képzésen tanuló hallgatói közül.” 
” 

16.  Nem lép hatályba a 42. § (1) bekezdésének „önkormányzat” szövegrésze. 
17.  A 45. § (1) bekezdése a „képviselőiről,” szövegrész helyett „képviselőiről, a feladattal 
megbízott személyekről és” szövegrésszel lép hatályba. 
18.  A 47. § (4) bekezdés az alábbi szöveggel lép hatályba: 
„(4) A megbízás elfogadása a megbízási okmányon történik. A megbízólevelet 
választott testületi tag, ill. tisztségviselő esetén a Választási Bizottság állítja ki.” 
19.  A 47. § (6) bekezdés az alábbi szöveggel lép hatályba: 
„(6)A  tisztségviselő,  feladattal  megbízott  személy,  testületi  tag,  delegált  megbízatása 
megszűnik  
a) megbízatása ideje utolsó napjának elteltével, 
b)  az egyetemen  fennálló  hallgatói  jogviszonya  megszűnésével,  a  hallgatói  jogviszony 
utolsó napjának elteltével 
c)  lemondásával,  a  lemondásban  meghatározott  időpontban,  ennek  hiányában  a 
szabályszerű lemondás keltének napjának elteltével, 
d) összeférhetetlenség kimondásával a határozat meghozatalának időpontjában, 
e)  megbízatása  megszüntetésével,  elnök,  részönkormányzati  elnök  esetén  a 
bizalmatlansági indítvány elfogadásáról szóló határozat jogerőre emelkedésével, 
f) ha a 48. § szerint az Ellenőrző Bizottság, ill. a részönkormányzati ellenőrző bizottság 
megállapítja, hogy megbízatásával összefüggő kötelességének nem tett eleget, és ezért 
a megbízatást megszünteti az erről szóló határozat meghozatalának időpontjában, 
g) halálával, 
h) alelnök, részönkormányzati alelnök esetén az őt jelölő elnököt, ill. részönkormányzati 
elnököt követő új elnök, ill. részönkormányzati elnök megbízásának kezdetével. 
20.  Az 52. § (4) bekezdése az „az ülést” szövegrész helyett „a határozat meghozatalát” 
szövegrésszel, „képviselő-testület” szövegrész helyett „küldöttgyűlés” szövegrésszel lép 
hatályba. Nem lép hatályba az 52. § (4) bekezdésének „minősített többséggel” és „arról” 
szövegrésze. 
21.  Az 54. § (4) bekezdés c) pontja az „áll a” szövegrész helyett „áll-e” szövegrésszel lép 
hatályba.  
22.  Az 59. § (3) bekezdés az „értelmezésével” szövegrész helyett a „értelmezésével, az 
Alapszabály értelmezése kapcsán felmerült hatásköri viták eldöntésével” szövegrésszel 
lép hatályba. 
23.  Az 59. § az alábbi (11)-(13) bekezdésekkel kiegészülve lép hatályba: 
„(11) A 12. § (8) bekezdést és a 25. § (4) bekezdését első alkalommal 2015. szeptember 
1-jétől  kell  alkalmazni.  Ezen  időpontig  az  ellenőrző  bizottság  és  a  részönkormányzati 
ellenőrző  bizottság  tagjai  nem  lehetnek  az  SE  HÖK  tisztségviselői,  részönkormányzati 
elnökségi  tagjai.  Amennyiben  jelen  Alapszabály  szerint  annak  hatályba  lépésekor 
összeférhetetlenség  áll  fenn,  annak  okát  3  napon  belül  meg  kell  szüntetni.  Ha  az 
összeférhetetlenség okát nem szüntetik meg, az adott személy megbízatása a határidő 
elteltével megszűnik. 
(12) A hallgatói önkormányzati választásokon részt vettek számának megállapításakor 
az  (5)  bekezdés  első mondata  szerinti  választások  megtartásáig  a  korábbi  Alapszabály 
alapján  megtartott  választmányi  választásokon,  ill.  az  esetlegesen  az  (5)  bekezdés 
második mondata szerinti részleges választáson részt vetteket kell figyelembe venni.  
(13) Az 54. § (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat a jelen Alapszabály hatályba lépését 
követő 30. napig kell megtennie az SE HÖK tisztségviselőinek és testületi tagjainak. Ha a 
nyilatkozatot az adott személy nem teszi meg, az adott személy megbízatása, testületi 
tagsága a határidő elteltével megszűnik.” 

24.      Nem  lép  hatályba  a  2.  számú  mellékletnek  a  2.  §  (1)  bekezdésének  „létszáma 
legfeljebb  49  fő,”,  a  3.  §  (1)  bekezdésének  „létszáma  legfeljebb  21  fő”,  a  4.  §  (1) 
bekezdésének „létszáma legfeljebb 16 fő”, az 5. § (1) bekezdésének „létszáma legfeljebb 
25 fő”, a 6. § (1) bekezdésének „létszáma legfeljebb 15 fő” szövegrésze. 
25.  A 2. sz. melléklet a 6. §-t követően az alábbi 7. §-sal kiegészülve lép hatályba: 
„7. § A részönkormányzati idegen nyelvű képzési bizottságok tagjainak megválasztása 
(1)  Az  idegen  nyelvű  képzési  bizottságok  megválasztására  a  részönkormányzati 
választmányi tagok megválasztásával egyidejűleg, külön szavazólapon kerül sor, amelyet 
az  idegen  nyelvű  képzési  bizottság  választásán  részvételre  jogosult  hallgatónak  a 
névjegyzék aláírását követően a többi szavazólappal együtt kell átadni. 
(2)  Az  idegen  nyelvű  képzési  bizottsági  tagok  megválasztására  a  választmányi  tagok 
megválasztására  irányadó  szabályokat  kell  értelemszerűen  alkalmazni  azzal,  hogy  a 
jelölési  időszak  mindkét  esetben  megegyezik,  és  az  idegen  nyelvű  képzési  bizottsági 
tagságra vonatkozó jelölőlapot az adott képzés nyelvén is ki lehet tölteni. 
(3)  Az  ÁOK  HÖK  Angol  Nyelvű  Képzési  Bizottság  tagjainak  választása  során  az  I.1-I.6 
választókerületekben 
2-2, 
az 
I.7-I.9 
választókerületekben 
4-4, 
az 
I.-10 
választókerületekben 1 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(4)  Az  ÁOK  HÖK  Német  Nyelvű  Képzési  Bizottság  tagjainak  választása  során  az  I.1-I.6 
választókerületekben 
2-2, 
az 
I.7-I.9 
választókerületekben 
4-4, 
az 
I.-10 
választókerületekben 1 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(5)  Az  ETK  HÖK  Angol  Nyelvű  Képzési  Bizottság  választása  során  a  II.1.-II.4. 
választókerületekben 2-2, a II.5. választókerületben 1 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(6)  Az  ETK  HÖK  Olasz  Nyelvű  Képzési  Bizottság  tagjainak  választása  során  a  II.1.-II.4. 
választókerületekben 2-2, a II.5. választókerületben 1-1 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(7)  Az  EKK  HÖK  Szlovák  Nyelvű  Képzési  Bizottság  tagjainak  választása  során  az  III.2 
választókerületben 3 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(8)  A  FOK  HÖK  Angol  Nyelvű  Képzési  Bizottság tagjainak  választása  során  az IV.1-IV.5 
választókerületekben 2-2 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(9) A FOK HÖK Német Nyelvű Képzési Bizottság tagjainak választása során az IV.1-IV.5 
választókerületekben 2-2 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(10) A GYTK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság tagjainak választása során az V.1-V.5 
választókerületekben 2-2 mandátum kerülhet kiosztásra. 
(11) A GYTK HÖK Angol Nyelvű Képzési Bizottság tagjainak választása során az V.1-V.5 
választókerületekben 2-2 mandátum kerülhet kiosztásra.” 
26.  A 2. sz. melléklet 8. § (3) bekezdése a b) pont szövegét követően az alábbi szöveggel 
kiegészülve  lép  hatályba:  „A  kizárólag  idegen  nyelvű  képzésben  résztvevő  hallgató  a 
jelölőlapot a képzés nyelvén is kitöltheti.”  
27.  A 2. sz. melléklet 9. §-ában a második (2) számozású bekezdéstől a (6) bekezdésig 
„(3)-(7)”  számozással  lépnek  hatályba,  az  új  számozás  szerinti  (3)  bekezdés 
„választákerületkbe”  szövegrész  helyett    „választókerületekbe”  szövegrésszel  lép 
hatályba. 
28.  A 2. § (1) h) bekezdésben nem lép hatályba az „e jogkörében jogosult az egyetemen 
hallgatói  öntevékeny  szerveződések,  (a  továbbiakban:  diákszervezetek)  működését 
engedélyezni,  szüneteltetni,  valamint  tevékenységüket  hallgatói  oldalról  felügyelni;” 
szövegrész. 

29.  A 3. § (8) bekezdés 3. mondata az alábbi szöveggel lép hatályba: „A választókerületet 
a  hallgatók  által  az  egyetemen  folytatott  képzések valamely  jellemzője  vagy  jellemzői 
alapján kell kialakítani, a hallgatót azon képzése alapján kell választókerületbe besorolni, 
amely  képzését  először  kezdte  meg  az  egyetemen,  azonban  a  több  szakon  is 
tanulmányokat  folytató  hallgatót  megilleti  annak  joga,  hogy  a  szavazást  megelőzően 
átjelentkezzen másik választókerületbe, és szavazati jogát ott gyakorolja.” 
30.  A 2. sz. melléklet 1. § (8) bekezdése az „Az előzetes névjegyzékben szereplő hallgató” 
szövegrészt  követően  az  „  ,  amennyiben  több  szakon  is  folytat  tanulmányokat,” 
szövegrésszel kiegészülve lép hatályba. 
A HÖK elnöksége felkéri a HÖK elnökét, hogy a jelen módosításokkal és a 2014. 
október 29-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt a Szenátus elé 
terjessze annak jóváhagyása céljából. 
Az Elnökség az ülés napirendét elfogadja. 
2014.12.18 
A HÖK Elnöksége úgy határoz, hogy a konszenzusos Alapszabály kidolgozása érdekében 
a továbbiakban is egyeztetéseket folytat, és dolgozik egy ilyen kialakításán. 
A HÖK Elnöksége Kun Reát támogatja a Semmelweis Karnevál HÖK főszervezői 
feladataira.