III. GAZDÁLKODÁSI ADATOK
III.4. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő,
ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre,
vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése
(típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint
az említett adatok változásai, a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló
2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések adatai
kivételével
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes
ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő –
egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell
alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.
Szerződés tárgya /
A Magyar
Szerződés
Szerződés
Szerződés
Szerződés
A szerződés
Szerződés ik.
(köz)beszerzési eljárás Zene Háza
típusa
aláírásána
/Módosítás lejárta
nettó értéke /
száma
megnevezése
Közhasznú
k
keretösszege
hatályba
Nonprofit
dátuma
lépése
(időszakonké
Kft.-vel
nt visszatérő
szerződést
ill. 1 évnél
kötő fél/felek
hosszabb
időtartamú
megnevezése
szerződésekné
l 1 évre
számítva)
Adminisztratív
Városliget Zrt. Együttműködési 2020.12.01. 2020.12.01. határozatlan
18.000.000 Ft MZHSZE-
szolgáltatások nyújtása
(1146
és szolgáltatási
idejű
2020/0007)
Budapest,
megállapodás
Dózsa György
út 41.)
Adminisztratív
Városliget Zrt. Együttműködési 2021.12.01. 2021.12.01. Időbeli hatály: 15.000.000 Ft MZHSZE-
szolgáltatások nyújtása
(1146
és szolgáltatási
3 hónap
2021/0078)
Budapest,
megállapodás 1.
(2022.03.01.)
Dózsa György
számú
út 41.)
módosítás
Hangszer,
Szonáta-Piano
Adásvételi
2021.10.28. 2021.10.28. 2021.12.22.
51.601.000 Ft
MZHSZE-
hangszeralkatrész és -
Hangszerkészít szerződés
2021/0039
tartozék beszerzése
ő és
Forgalmazó
Kft. (1085
Budapest,
Üllői út 16. A.
ép.)
Hangszerek és
FON-TRADE
Adásvételi
2021.12.20. 2021.12.20. 2022. május
5.002.913 Ft
MZHSZE-
hangszertartozékok
MUSIC Kft.
keretszerződés
1. vagy a
2021/0068
vásárlása
(1081
keretösszeg
Budapest, Kiss
kimerülése
József utca 14.
Fszt. 1.)
Operatív és szakmai
Sárhegyi és
Ügyvédi
2021.11.01. 2021.11.01. 2021.12.31.
14.000.000 Ft
MZHSZE-
üzemeltetési,
Társai Ügyvédi megbízási
2021/0071
működtetési
Iroda (1022
szerződés
feladatokhoz
Budapest,
kapcsolódó jogi
Árvácska utca
tevékenység végzése
6.)
Notebookok és
R+R Periféria
Adásvételi
2021.10.18. 2021.10.18. 2022.02.28.
29.955.497 Ft
MZHME-
munkaállomások
Kft. (1106
szerződés
2021/0045
beszerzése
Budapest,
Fehér út 10.)
20 darab DELL PC
EURO ONE
Adásvételi
2021.12.22. 2021.12.22. 2022.03.22.
5.833.060 Ft
MZHME-
beszerzése
Zrt.
szerződés
2021/0089
(1045
Budapest,
Újvilág utca
50-52.)
Közbeszerzési
OKFON Zrt.
Megbízási
2021.01.04. 2021.01.04. 2021.12.31.
8.000.000 Ft
MZHBESZ-
szolgáltatások nyújtása, (1139
keretszerződés
2021/0002
közbeszerzési eljárások
Budapest,
lefolytatása
Gömb utca 33.)
Könyvelési,
Bergmann
Megbízási
2021.02.01. 2021.02.01. 2022.06.30.
9.900.000 Ft
MZHBESZ-
bérszámfejtési, adózási, Könyvelő
szerződés
2021/0003
pénzügyi feladatok,
Iroda Pénzügyi
képviseleti és
szolgáltató Kft.
tanácsadási tevékenység (1138
ellátása
Budapest, Váci
út 186.)
A Magyar Zene
Magyar Építő
Vállalkozási
2021.03.08. 2021.03.08. 2021.11.30.
2.276.076.853 MZHSZE-
Házához kapcsolódó
Zrt. (1149
szerződés
(1. számú
(módosítást
Ft
2021/0008
állandó kiállítás
Budapest,
módosítás
követően
kivitelezési feladatai
Pillangó utca
dátuma:
2021.12.15.)
28.)
2021.10.29.
)
MZH hangszerlabor
Medence
Vállalkozási
2021.08.25. 2021.08.25. 2022.04.28.
213.642.908
MZHBESZ-
kivitelezése
Csoport
szerződés
Ft
2021/0026
Művészeti és
Szolgáltató
Kft.
Egyedi termékek és
Garzon Novum Vállalkozási
2021.11.05. 2021.11.05. 2021.12.20.
53.333.766 Ft
MZHSZE-
tartozékok legyártása,
Kereskedelmi
szerződés
(módosítás
2021/0052
szállítása,
és Szolgáltató
dátuma:
összeszerelése,
Kft. (8000
2021.11.29.
beépítése és
Székesfehérvár
m a
üzembehelyezése a
, Bakony utca
szerződéses
Magyar Zene Háza
4.)
ellenérték
részére
nem
változott)
Egyedi bútorok
BV. Holding
Vállalkozási
2021.10.29. 2021.10.29. 2021.12.20.
20.967.982 Ft
MZHSZE-
legyártása, szállítása,
Kft. (1064
szerződés
(módosítás
(szerződésmód 2021/0054
összeszerelése és
Budapest,
dátuma:
osítás után:
beépítése a Magyar
Rózsa utca 75-
2021.11.29.
22.961.958
Zene Háza részére
79.)
)
Ft).
OMF Custom rendszer
ENIAC
Szolgáltatási
2021.10.04. 2021.10.04. 2021.11.03.
14.424.000 Ft
MZHBESZ-
bevezetéséhez
Computing
szerződés
2021/0046
kapcsolódó üzembe
Kft. (1021
helyezési, bevezetési,
Budapest,
oktatási tevékenység
Hűvösvölgyi út
54., II. ép. II.
em.)
IT tanácsadási feladatok FŐNIX MMK
Megbízási
2021.03.17. 2021.03.17. 2022.03.17.
48.000.000 Ft MZHBESZ-
ellátása
Nonprofit és
keretszerződés
2021/0005
Közhasznú
Kft. (1016
Budapest,
Orom utca 12.)
A Magyar Zene Háza
MONGUZ
Szolgáltatási
2021.10.07. 2021.10.07. 2022.10.07.
5.055.000 Ft
MZHBESZ-
múzeumi és könyvtári
Információtech szerződés
(módosítás
(3.680.000 Ft
2021/0045
adattárolási szoftver
nológiai Kft.
dátuma:
+ módosítás
(6726 Szeged,
keretében
beszerzése és egy éves
Páncél köz 25-
2022.02.18.
további
támogatása
27.)
)
1.375.000 Ft)
Teljes körű takarítási
B+N
Vállalkozási
2021.10.07. 2021.10.07. 2021.12.31.
49.000.000 Ft
MZHBESZ-
szolgáltatások nyújtása
Referencia Zrt. szerződés
2021/0069
(1133
Budapest,
Váci út 116-
118.)
Mobília beszerzése a
Garzon Bútor
Adásvételi
2021.11.20. 2021.11.20. 2021.11.30.
135.581.297
MZHSZE-
Magyar Zene Háza
Kereskedelmi
szerződés
Ft
2021/0067
Közhasznú Nonprofit
Kft. / Kemabo
Kft. részére
Kft. (8000
Székesfehérvár
, Bakony utca
4.; 1037
Budapest,
Bojtár u. 37.)
Hangstúdiótechnikai
Broadmax Kft. Adásvételi
2021.12.14. 2021.12.14. 2022.08.31.
161.904.599
MZHSZE-
eszközök beszerzése,
és Animative
szerződés
(módosítás:
Ft
2021/0075
üzembehelyezés
Kft. (1031
2022.04.08.
Budapest, Prés
)
utca 2.; 2600
Vác, Szent
László út 46.)
Videóstúdiótechnikai
Broadmax Kft. Adásvételi
2021.12.21. 2021.12.21. 2022.08.31.
137.737.455
MZHSZE-
eszközök beszerzése és
(1031
szerződés
Ft
2021/0077
üzembehelyezése"
Budapest, Prés
utca 2.)
Szállodai szolgáltatások CPI Hotels
Keretszerződés
2022.02.16. 2022.02.16. 2022.12.31.
7.000.000 Ft
MZHSZE-
nyújtása
Hungary Kft.
szállodai
2022/0013
(1063
szolgáltatás
Budapest,
nyújtásáról
Munkácsy
Mihály u. 5-7.)
Operatív és szakmai
Sárhegyi és
Ügyvédi
2022.01.01. 2022.01.01. 2022.12.31.
99.600.000 Ft
MZHSZE-
üzemeltetési,
Társai Ügyvédi megbízási
2021/0072
működtetési
Iroda (1022
szerződés
feladatokhoz
Budapest,
kapcsolódó jogi
Árvácska utca
tevékenység végzése
6.)
Rendezvények
Hungary
Szolgáltatási
2022.01.25. 2022.01.25. 2023.01.25.
5.000.000 Ft
MZHSZE-
egészségügyi
Ambulance
keretszerződés
2022/0014
biztosításának ellátása
Kft. (1131
Budapest,
Topolya utca
4-8. )
Műtárgyak, egyéb
LÁVA-TEX
Vállalkozási
2022.02.07. 2022.02.07. 2022.12.31.
9.000.000 Ft
MZHSZE-
kiállítási tárgyak és
Kft. (1091
keretszerződés
2022/0028
kiállítási installációk
Budapest,
állapotmegóvása az
Ráday utca
Állandó Kiállításban, az 41.)
Időszaki Kiállításban és
a Kreatív Hangtérben
Műhelyberendezések,
Fétis Kft.
Adásvételi
2022.03.09. 2022.03.09. 2022.08.31.
11.024.741 Ft
MZHSZE-
felszerelések és
(1152
szerződés
2022/0096
tartozékainak
Budapest,
beszerzése, szállítása és Városkapu utca
üzembehelyezése
3.)
Csoportos
Medicover
Egészségbiztosít 2022.07.27. 2022.08.01. 2023.07.31.
9.021.600 Ft
MZHSZE-
egészségbiztosítási
Försakrings
ási szerződés
2022/0454
csomag az MZH
AB
dolgozói számára
Magyarországi
Fióktelepe
(1134
Budapest, Váci
út 29-31.)
Könyvelési,
Bergmann
Megbízási
2022.06.23. 2022.07.01. 2023.06.30.
9.600.000 Ft
MZHSZE-
bérszámfejtési, adózási, Könyvelő
szerződés
2022/0372
pénzügyi feladatok,
Iroda Pénzügyi
képviseleti és
szolgáltató Kft.
tanácsadási tevékenység (1138
ellátása
Budapest, Váci
út 186.)
Reptéri transzfer és
ECB Travel
Szolgáltatási
2022.03.21. 2022.03.21. 2023.03.21.
5.000.000 Ft
MZHSZE-
egyéb személyszállítás a Kft. (1144
keretszerződés
2022/0102
Magyar Zene Házába
Budapest,
érkező-távozó főleg
Tihany utca
külföldi előadók és
17. )
kisérőik számára
Hideg étel bekészítés a
RaMpART
Catering
2022.02.20. 2022.02.20. 2022.02.22.
20.330.526 Ft
MZHSZE-
2022. február 22-ei
Gasztronómia
szerződés
2022/0126
koncertre és szakmai
Kft. (1146
beszélgetésre
Budapest,
Dózsa György
út 1. 2. em. 7.
ajtó)
Együttműködési
Toyota Central Együttműködési 2022.09.01. 2022.09.01. 2023.09.31.
14.000.000 Ft
MZHSZE-
megállapodás Toyota
Europe –
megállapodás
2022/0585
típusú közúti járművek
Hungary Kft.
használatára
(2040,
Budaörs,
Budapesrk
Keleti 4.)
Zenei adatbázis
FOTEXNET
Együttműködési 2022.03.10. 2022.03.10. 2023.03.10.
8.000.000 Ft
MZHSZE-
felhasználási jogai
Kft. (1025
megállapodás
2022/0059
Budapest,
Palatinus utca
1.)
Közbeszerzési
OKFON Zrt.
Megbízási
2022.04.07. 2022.04.07. 2022.12.31.
8.000.000 FT
MZHSZE-
szolgáltatások nyújtása, (1139
keretszerződés
2022/0130
közbeszerzési eljárások
Budapest,
lefolytatása
Gömb utca 33.)
Adattisztítási feladatok
ENIAC
Szolgáltatási
2022.03.25. 2022.03.25
2022.04.09
5.892.000 Ft
MZHSZE-
a Magyar Zene Háza
Computing
szerződés
2022/0105
Közhasznú Nonprofit
Kft. (1021
Kft. adatállományaira
Budapest,
vonatkozóan
Hűvösvölgyi út
54., II. ép. II.
em.)
Magyar Zene Háza
Városliget Zrt. Adásvételi
2022.04.22. 2022.04.22. vételár
21.822.220 Ft
MZHSZE-
weboldal és kapcsolódó (1146
szerződés
megfizetését
2022/0173
jogok átruházása
Budapest,
követő 30 nap
Magyar Zene Háza
Dózsa György
részére
út 41.)
Hangsugárzó eszközök
INTERTON
Adásvételi
2022.05.06. 2022.05.06. 2022.11.06.
10.122.300 Ft
MZHSZE-
és egyéb kiegészítők
Elektroakuszti
szerződés
2022/0258
beszerzése
kai Kft. (1119
Budapest,
Major utca 63.)
Back office és projekt
ENIAC
Szolgáltatási
2022.04.01. 2022.04.01. 2023.02.28.
7.392.000 Ft
MZHSZE-
automatizálás Magyar
Computing
szerződés
2022/0260
Zene Háza Közhasznú
Kft. (1021
Nonprofit Kft. részére
Budapest,
Hűvösvölgyi út
54., II. ép. II.
em.)
A Magyar Zene Háza
Biro Music
Előadói
2022.09.01. 2022.09.01. 2022.09.04.
5.500.000 Ft
MZHSZE-
Koncerttermében
Management
szerződés
2022/0491
2022.09.01-09.04 között Kft. (1051
fellépés a Távol-Keleti
Budapest,
Komolyzenei Fesztivál
József nádor
című eseményen
tér 8.)
Tanácsadási feladatok
ARB Privacy
Megbízási
2022.09.01. 2022.09.01. 2023.12.31.
2.250.000 Ft
MZHSZE-
ellátása
Consulting Kft. szerződés
(módosítás
(módosítást
2022/0540
dátuma:
követően
2022.12.30,
5.500.000 Ft)
csak a
szerződéses
érték
változott)
Koncerttermi
Magyar Építő
Adásvételi
2022.07.12. 2022.07.12. 2022.08.20.
5.000.000 Ft
MZHSZE-
színpadtechnikai
Zrt. (1149
szerződés
2022/0286
kiegészítő eszközök
Budapest,
(mobil lépcsőkorlát,
Pillangó utca
színpad korlát, függöny) 28.)
A Magyar Zene Háza
Hangvető
Előadói
2022.03.28. 2022.03.28. 2022.10.12.
9.500.000 Ft
MZHSZE-
Koncert- és
Zenei Terjesztő szerződés
2022/0277
Előadótermében 5
Társulás Kft.
alkalommal min. 70
(1012
perc
Budapest,
időtartamban/alkalom
Kuny
koncert tartása
Domokos utca
9.)
A partner által képviselt Dubwise 72
Előadói
2022.05.20. 2022.05.20. 2022.09.11.
10.200.000 Ft
MZHSZE-
előadóművészektől
Kft. (2092
szerződés
2022/0288
2022. május 22. -
Budakeszi,
szeptember 11. között a Gábor Áron
Városliget területén
utca 93/A)
megrendezésre kerülő
"Tánc a parkban" című
zenés-táncos
programsorozaton
fellépés
Fénytechnikai eszközök LISYS-
Adásvételi
2022.03.16. 2022.03.16. 2022.10.16.
14.839.970 Ft
MZHSZE-
beszerzése
PROJECT
szerződés
2022/0341
Ipari,
Kereskedelmi
és Szolgáltató
Kft.
MZH termeinek
Raiffeisen
Bérleti
2022.11.25. 2022.11.25. 2022.11.29.5. 5.438.600 Ft
MZHVEV-
bérbeadása 2022.
Bank Zrt.
szerződés
2022/0054
november 28-án
(1133
Budapest, Váci
út 11-1168.)
Márkaépítéshez
New Land
Vállalkozási
2022.04.08. 2022.04.08. 2023.02.28.
65.550.000 Ft. MZHSZE-
kapcsolódó komplex
Media Kft.
keretszerződés
2022/0132
kommunikációs
(1025
feladatok ellátása a
Budapest,
Magyar Zene Háza
Felső Zöldmáli
Közhasznú Nonprofit
út 72.) és
Kft. számára
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
Köztársasági
Bérleti és
2022.12.30. 2022.12.30. 2023.01.11.
9.167.000 Ft
MZHVEV-
Elnöki Hivatal szolgáltatási
2022/0061
MZH termeinek
(1014
szerződés
bérbeadása 2023. január Budapest,
11-én
Szent György
tér 1.)
Magyar Zene Házához
NEW EDGE
Vállalkozási
2022.07.08. 2022.07.08. 2022.12.16.
396.384.444
MZHSZE-
kapcsolódó
Kft. (1101
szerződés
Ft;
2022/0424
könnyűzenei időszaki
Budapest,
kiállítás kivitelezési
Albertirsai út
feladatai
10.)
USOMO hangrendszer
FRAMED
Vállalkozási
2023.01.23. 2023.01.23. 2023.02.28.
7.000.000 Ft
MZHSZE-
hangtechnikai
immersive
szerződés
2023/0027
finomhangolása
projects GmbH
(D-10243
Berlin,
Kopernikus str.
5.)
Ügyvédi szolgáltatás
Sárhegyi és
Ügyvédi
2023.01.02. 2023.01.02, 2023.01.31.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. január hónapra
Társai Ügyvédi megbízási
2023/0052
Iroda (1022
szerződés
Budapest,
Árvácska utca
6.)
PricewatersHo
Bérleti és
2023.01.31. 2023.02.08. 2023.02.08.
7.355.000 Ft
MZHVEV-
use Coopers
szolgáltatási
2023/0004
MZH termeinek
Könyvvizsgáló szerződés
bérbeadása 2023.
Kft. (1055
február 8-án
Budapest,
Bajcsy-
Zsilinszky út
78.)
Szolgáltatási
Városliget Zrt. Együttműködési 2022.12.30. 2023.01.01. 2023.04.30.
6.800.000 Ft
MZHSZE-
megállapodás
(1146
és szolgáltatási
2023/0089
2023.01.01.-04.30
Budapest,
megállapodás
között adminisztratív
Dózsa György
szolgáltatások
út 41.)
nyújtására.
Szolgáltatási
Városliget Zrt. Együttműködési 2023.04.28. 2023.04.28. 2024.04.30.
27.200.000 Ft MZHSZE-
megállapodás
(1146
és szolgáltatási
2023/0302
2023.01.01.-04.30
Budapest,
megállapodás
között adminisztratív
Dózsa György
szolgáltatások
út 41.)
nyújtására – 1. számú
módosítás
Magyar
Bérleti és
2023.02.03. 2023.02.03. 2023.02.05.
7.355.000 Ft
MZHVEV-
Nemzeti Bank
szolgáltatási
2023/0007
MZH termeinek
(1013
szerződés
bérbeadása 2023.
Budapest,
február 5-én
Krisztina körút
55.)
Geréby Kúria
Geréby Kúria
Bérleti és
2023.02.14. 2023.06.19. 2023.06.20.
7.086.880 Ft
MZHSZE-
szolgáltatásainak
Kft. (6050
szolgáltatási
2023/0111
igénybevétele
Lajosmizse,
szerződés
csapatépítés céljából
Alsólajos tanya
224.)
Programokhoz
ARTISJUS
Felhasználási
2023.01.01. 2023.01.01. 2023.12.31.
8.000.000 Ft
MZHSZE-
kapcsolódó szerzői
Magyar
keretszerződés
2023/0176
jogdíj megfizetésével
Szerzői
felhasználási engedély
Jogvédő Iroda
Egyesület
(1016
Budapest,
Mészáros utca
15-17.)
Mathias
Bérleti és
2023.03.23. 2023.03.23. 2023.03.30.
7.598.800 Ft
MZHVEV-
Corvinus
szolgáltatási
2023/0018
MZH termeinek
Collegium
szerződés
bérbeadása díjátadó gála Alapítvány
megrendezése céljából
(1016
Budapest,
Somlói út 49-
53.)
Ügyvédi szolgáltatás
Rábely
Ügyvédi
2023.02.01. 2023.02.01. 2023.02.28.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. február hónapra
Ügyvédi Iroda
megbízási
2023/0253
(1027
szerződés
Budapest,
Kapás utca 53.)
Ügyvédi szolgáltatás
Dr. Szilágyi
Ügyvédi
2023.03.01. 2023.03.01. 2023.03.31.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. március hónapra
Orsolya Judit
megbízási
2023/0254
Ügyvédi Iroda
szerződés
(1022
Budapest,
Fillér utca 69.)
Nemzeti
Bérleti és
2023.04.25. 2023.04.25. 2023.05.12.
6.413.000 Ft
MZHVEV-
Adatvédelmi és szolgáltatási
2023/0024
MZH termeinek
Információszab szerződés
bérbeadása konferencia
adság Hatóság
megrendezése céljából
(1055
Budapest, Falk
Miksa utca 9-
11.)
Eniac szoftver support
ENIAC
Szolgáltatási
2023.03.02. 2023.03.02. 2023.12.31.
9.204.000 Ft
MZHSZE-
Computing
szerződés
2023/0178;
Kft. (1021
MZHSZE-
Budapest,
2023/0312
Hűvösvölgyi út
54., II. ép. II.
em.)
Komplex
New Land
Vállalkozási
2023.03.31. 2023.03.31. 2024.03.31.
90.400.000 Ft. MZHSZE-
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
2023/0241
feladatok ellátása a
(1025
Magyar Zene Háza
Budapest,
Közhasznú Nonprofit
Felső Zöldmáli
Kft. számára, 2023
út 72.) és
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
Ügyvédi szolgáltatás
Dr. Lovas
Ügyvédi
2023.04.01. 2023.04.01. 2023.04.30.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. április hónapra
András
megbízási
2023/0353
Ügyvédi Iroda
szerződés
(1021
Budapest,
Monda utca 1.,
I. em. 7.)
Ügyvédi szolgáltatás
Dr. Flamich
Ügyvédi
2023.05.01. 2023.05.01. 2023.05.31.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. május hónapra
Györgyi egyéni megbízási
2023/0354
ügyvéd (1131
szerződés
Budapest,
Kucsma utca
11.)
Ügyvédi szolgáltatás
Vajda Ügyvédi Ügyvédi
2023.06.01. 2023.06.01. 2023.06.30.
8.300.000 Ft
MZHSZE-
2023. június hónapra
Iroda (1025
megbízási
2023/0409
Budapest,
szerződés
Szeréna út 5.)
A MZHSZE-2022/0540 ARB Privacy
Megbízási
2023.06.01. 2023.06.01. 2024.12.31.
10.500.000 Ft
MZHSZE-
szerződés 2. sz.
Consulting Kft. keretszerződés
2023/0424
módosítása
(1016
(adatvédelmi feladatok
Budapest,
és tanácsadás)
Derék utca 4.)
Zenei adatbázis
FOTEXNET
Együttműködési 2023.06.23. 2023.06.23. 2024.06.23.
8.000.000 Ft
MZHSZE-
felhasználási jogai
Kft. (1025
megállapodás
2023/0429
Budapest,
Palatinus utca
1.)
Ajándéktárgyak
Bespoke Trade Adásvételi
2023.06.20. 2023.06.20. 2024.06.20.
33.000.000 Ft MZHSZE-
beszerzése MZH
Kft. (1028
keretmegállapod
2023/0457
állandó SHOP számára
Budapest,
ás
Máriaremetei
út 33.)
Ajándéktárgyak
Bespoke Trade Adásvételi
2024.08.16. 2024.08.16. 2024.11.30
34.000.000 Ft MZHSZE-
beszerzése MZH
Kft. (1028
keretmegállapod
(módosítás
2024/0822
állandó SHOP számára
Budapest,
ás
eredményként
– keretmegállapodás
Máriaremetei
meghosszabbí
módosítása
út 33.)
tott időbeli
hatály)
Jogi szolgáltatás
Vajda Ügyvédi Ügyvédi
2023.06.30. 2023.07.01. 2024.04.30.
50.000.000 Ft
MZHSZE-
Iroda
megbízási
2023/0510
(1025
szerződés
Budapest,
Szeréna út 5.)
MZH termeinek
GENIUS
Bérleti és
2023.07.26. 2023.07.26. 2023.08.04.
11.944.320 Ft
MZHVEV-
bérbeadása a „Ferrari
PROGETTI
szolgáltatási
2023/0045
Launch” című
S.R.L.
szerződés
rendezvény
(Via Valle
megrendezése céljából
d’Aosta 4/A.,
41049
Sassuolo,
Olaszország)
MZH termeinek
BLUE
Bérleti és
2023.08.03. 2023.08.03. 2023.08.26.
12.071.600 Ft
MZHVEV-
bérbeadása az „Atlétikai MONDAY
szolgáltatási
2023/0046
Világbajnokság –
CONSULTIN
szerződés
Protokoll esemény”
G Kft.
című rendezvény
(1077
megrendezése céljából
Budapest,
Rottenbiller
utca 66. 2. em.
23. ajtó.)
Csoportos
Medicover
Egészségbiztosít 2023.07.31. 2023.08.01. 2024.07.31.
14.503.500 Ft
MZHSZE-
egészségbiztosítási
Försakrings
ási szerződés
2023/0530
csomag az MZH
AB
dolgozói számára
Magyarországi
Fióktelepe
(1134
Budapest, Váci
út 29-31.)
Oktató- és videofilm
ProduCom
Vállalkozási
2023.06.01. 2023.06.01. 2023.12.31.
Keretösszeg-
MZHSZE-
gyártása, valamint a
Produkciós és
keretszerződés
emelés:
2023/0528
gyártáshoz szükséges
Kommunikáció módosítása
5.000.000 Ft
stáb és műszaki ügyelet s Kft. (1027
(összesen
biztosítás – 4. számú
Budapest, Fő
15.500.000 Ft
módosítás
utca 75. B.
keretösszeg)
lépcsőház II.
em. 2.)
Interaktív LCD fal
Back és Rosta
Vállalkozási
2023.09.01. 2023.09.01. 202316.
14.750.000 Ft
MZHSZE-
kivitelezése
Kft. (1021
szerződés
2023/0637
Budapest,
Bognár utca
5/A.)
MZH termeinek és
Brain Bar Kft.
Bérleti és
2023.09.13. 2023.09.13. 2023.09.23.
6.000.000 Ft
MZHVEV-
közönségforgalmi
(1122
szolgáltatási
2023/0052
területeinek bérbeadása
Budapest,
szerződés
a „Brain Bar Fesztivál”
Határőr út 36.)
című rendezvény
megrendezése céljából
Jegybevétel megosztás
DELTA
Együttműködési 2023.08.23. 2023.08.23. 2024.04.30.
13.000.000 Ft
MZHSZE-
az „Operabeavató” című Produkció Kft. megállapodás
2023/0722
előadássorozathoz
(1119
kapcsolódóan
Budapest,
Thán Károly
utca 20.)
Időszaki kiállítás
BAHCS
tervezési
2023.09.25. 2023.09.25. 2023.12.15.
14.850.000 Ft
MZHSZE-
generáltervezése
művek Kft.
szerződés
2023/0884
(2600 Vác,
Burgundia utca
24.)
Windows 11 operációs
SoftwareONE
Adásvételi
2023.10.18. 2023.10.18. 2024.10.17.
5.446.000 Ft
MZHSZE-
rendszer licencbeszerzés Hungary Zrt.
szerződés
2023/0697
(1037
Budapest,
Szépvölgyi út
39.)
Együttműködési
Toyota Central Együttműködési 2023.10.31. 2023.11.10. 2024.10.31.
14.000.000 Ft
MZHSZE-
megállapodás Toyota
Europe –
megállapodás
2023/0802
típusú közúti járművek
Hungary Kft.
használatára
(2040,
Budaörs,
Budapesrk
Keleti 4.)
MZH termeinek és
Digital Minds
Bérleti és
2023.11.20. 2023.11.20. 2023.11.29.
8.350.000 Ft
MZHVEV-
közönségforgalmi
Kommunikáció szolgáltatási
2023/0074
területeinek bérbeadása
s és Szolgáltató szerződés
az „Inspiráló Nők Gála” Kft.
című rendezvény
(1093
megrendezése céljából
Budapest,
Bakáts utca 8.
4. em. 28.)
Eniac szoftver support a ENIAC
Szolgáltatási
2023.11.27. 2024.01.01. 2024.12.31.
12.600.000 Ft
MZHSZE-
2024. évre
Computing
szerződés
2023/0830
Kft. (1021
Budapest,
Hűvösvölgyi út
54., II. ép. II.
em.)
MZH termeinek és
HD
Bérleti és
2023.12.07. 2023.12.07. 2023.12.12.
7.045.000 Ft
MZHVEV-
közönségforgalmi
Communicatio
szolgáltatási
2023/0081
területeinek bérbeadása
n Kft.
szerződés
a „Melody of
(1025
Connections” című
Budapest,
rendezvény
Józsefhegyi
megrendezése céljából
utca 30. D. ép.
2/1.)
„Punnany Massif 20”
Narday Music
Egyedi belföldi
2023.12.21. 2023.12.21. 2023.12.28.
5.035.295 Ft
MZHSZE-
című koncert
Kft.
fellépői
2023/0935
jegybevételének
(1154
szerződés
megosztása
Budapest, Kis
Rákos utca 92.)
DIVA kiállítási tárgyak
V&A
Kölcsönzési
2023.10.10. 2023.10.10. 2024.09.16.
25.025.000 Ft
MZHSZE-
(műtárgyak)
Enterprises
szerződés
2023/0711
kölcsönzése
Ltd.
(V&A
Museum,
Cromwell
Road, London,
SW7 2RL)
Hangdóm médiaszerver Kiizzók Bt.
Vállalkozási
2024.01.30. 2024.01.30. hiba- és
13.495.900 Ft
MZHSZE-
upgrade
(1024
szerződés
hiánymentes
2023/0932
Budapest,
teljesítéssel
Keleti Károly
szűnik meg
utca 26.)
Kelesys szoftver
KELESYS Kft. Szoftverbérleti,
2023.12.21. 2024.01.01. 2024.12.31.
8.040.000 Ft
MZHSZE-
biztosítása 1 évre
(2120
- követési és
2024/0004
Dunakeszi,
üzemeltetési
Andrássy
szerződés
Gyula utca
2/A.)
Oktató- és videofilm
ProduCom
Vállalkozási
2024.01.10. 2024.01.10. 2024.05.31.
6.000.000 Ft.
MZHSZE-
gyártása, valamint a
Produkciós és
keretszerződés
2024/0018
gyártáshoz szükséges
Kommunikáció
stáb és műszaki ügyelet s Kft. (1027
biztosítása
Budapest, Fő
utca 75. B.
lépcsőház II.
em. 2.)
Állandó kiállítás
NEW EDGE
Vállalkozási
2024.01.19. 2024.01.19. 2025.01.21.
7.500.000 Ft
MZHSZE-
installációinak
Kft. (1101
szerződés
2024/0052
karbantartása 12
Budapest,
hónapra
Albertirsai út
10.)
Szállás biztosítása az
CPI Hotels
Keretszerződés
2024.02.01. 2024.02.01. 2025.01.31.
10.000.000 Ft
MZHSZE-
MZH-ban fellépő
Hungary Kft.
szállodai
2024/0054
előadók számára 2024-
(1063
szolgáltatás
ben
Budapest,
nyújtásáról
Munkácsy
Mihály u. 5-7.)
„Nekünk írták a dalt”
NEW EDGE
Vállalkozási
2024.01.30. 2024.01.30. 2024.02.26.
14.695.000 Ft. MZHSZE-
elnevezésű időszaki
Kft. (1101
szerződés
2024/0076
kiállítás bontása
Budapest,
(kiállítási elemeke,
Albertirsai út
installációk elbontása,
10.)
csomagolása, jelölése,
szállítás előkészítése,
hulladékkezelés)
„Dívák és Ikonok”
NEW EDGE
Vállalkozási
2024.03.01. 2024.03.01. 2024.05.17.
285.378.230
MZHSZE-
időszaki kiállítás –
Kft. (1101
szerződés
Ft.
2024/0172
kiállítási tárgyak
Budapest,
beszerzése, installálása
Albertirsai út
10.)
Zenepedagógiai termek
ADARO Zrt.
Vállalkozási
2024.02.26. 2024.02.26. 2024.04.14.
12.207.630 Ft. MZHSZE-
egybenyitása
(1174
szerződés
2024/0178
Budapest,
Kölcsey utca
27.)
Vezetői iroda átalakítása ADARO Zrt.
Vállalkozási
2024.02.26. 2024.02.26. 2024.07.25.
5.643.250 Ft.
MZHSZE-
(1174
szerződés
2024/0180
Budapest,
Kölcsey utca
27.)
MZH
termeinek MÜPA
Használati
2024.03.11. 2024.03.11. az
6.000.000 Ft
MZHVEV-
bérbeadása a 2024. évi Budapest
szerződés
eseménysoroz
2024/0012
„Bartók
Tavasz Nonprofit Kft.
at lezárásáig
Nemzetközi Művészeti (1095
Hetek”
című Budapest,
eseménysorozat egyes Komor Marcell
programjainak
u. 1.)
megrendezése céljából
Műtárgyak,
egyéb LÁVA-TEX
Vállalkozási
2024.03.01. 2024.03.01. 2025.02.28.
9.000.000 Ft
MZHSZE-
kiállítási tárgyak és Kft. (1091
keretszerződés
2024/0229
kiállítási
installációk Budapest,
állapotmegóvása
az Ráday utca
Állandó Kiállításban, az 41.)
Időszaki Kiállításban és
a Kreatív Hangtérben
Baxter Dury fellépti díja Baxter Dury
Külföldi előadói 2024.03.22. 2024.03.22. 2024.04.20.
5.160.000 Ft
MZHSZE-
a
2024.04.20-ai (101 New
szerződés
(12.000 EUR
2024/0258
előadáshoz
Cavendish
430 Ft/EUR
kapcsolódóan
Street, London,
árfolyamon)
W1G 6XH,
Egyesült
Királyság)
Általános
hálózati Kiizzók
Vállalkozási
2024.04.04. 2024.04.04. hiba- és
14.004.900 Ft
MZHSZE-
fejlesztés és hálózati Művészeti Bt.
szerződés
hiánymentes
2024/0314
tervezés
(1024
teljesítéssel
Budapest,
szűnik meg
Keleti Károly
utca 26.)
Dekorfények beszerzése Luminis Kft.
Adásvételi
2024.04.08. 2024.04.08. 2024.05.23.
5.020.142 Ft
MZHSZE-
(1116
szerződés
2024/0324
Budapest,
Építész utca
26.)
Komplex
New Land
Vállalkozási
2024.04.02. 2024.04.02. 2025.03.31.
77.500.000 Ft. MZHSZE-
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
2024/0256
feladatok
ellátása
a (1025
Magyar
Zene
Háza Budapest,
Közhasznú
Nonprofit Felső Zöldmáli
Kft. számára, 2024
út 72.) és
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
Komplex
New Land
Vállalkozási
2024.11.18. 2024.11.18. 2025.03.31.
Növekmény:
MZHSZE-
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
7.672.500,
2024/1058
feladatok
ellátása
a (1025
módosítása
összesen
Magyar
Zene
Háza Budapest,
85.172.500 Ft.
Közhasznú
Nonprofit Felső Zöldmáli
Kft. számára, 2024 – út 72.) és
szerződésmódosítás
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
Hangstúdió
support Broadmax Kft. Vállalkozási
2024.04.02. 2024.04.02. 2024.12.31.
5.450.000 Ft
MZHSZE-
szolgáltatás (firmware és (1031
szerződés
2024/0326
licenc
szoftververzió Budapest, Prés
követés és frissítés, négy utca 2.)
havonta rendszerszintű
ellenőrzés
és
karbantartás,
rendszerkonfiguráció
módosítása
igény
szerint,
rendelkezésre
állás,
garanciakiterjesztés)
Könyvvizsgálati
S & M
Megbízási
2024.06.01. 2024.06.01. 2026.05.31.
6.750.000 Ft
MZHSZE-
feladatok ellátása
ECONOMIX
szerződés
2024/0329
Kft. (1113
Budapest,
Karolina út
16.)
Oktató- és videofilm ProduCom
Vállalkozási
2024.04.16. 2024.04.16. 2024.12.31. (a Keretösszeg-
MZHSZE-
gyártása, valamint a Produkciós és
keretszerződés
módosítás
emelés:
2024/0344
gyártáshoz
szükséges Kommunikáció módosítása
keretében
12.000.000 Ft
stáb és műszaki ügyelet s Kft. (1027
változott a
(összesen
biztosítás – 1. számú Budapest, Fő
szerződés
18.000.000 Ft
módosítás
utca 75. B.
időbeli
keretösszeg)
lépcsőház II.
hatálya is)
em. 2.)
Dívák és Ikonok – HUNGART
Szállítmányozás 2024.04.05. 2024.04.05. 2024.10.10.
20.511.582 Ft
MZHSZE-
szállítmányozási
Logistic Kft.
i szerződés
2024/0247
feladatok ellátása
(2030, Érd,
Szajkó utca 5.)
Dívák és Ikonok – HUNGART
Szállítmányozás 2024.04.23. 2024.04.23. 2024.10.10.
Költségemelke MZHSZE-
szállítmányozási
Logistic Kft.
i szerződés
dés: nettó
2024/0363
feladatok ellátása – 1. (2030, Érd,
módosítása
8.400.990 Ft
számú módosítás
Szajkó utca 5.)
(összesen:
28.912.572 Ft)
Dívák és Ikonok – HUNGART
Szállítmányozás 2024.09.29. 2024.09.29. 2024.10.12.
Költségemelke MZHSZE-
szállítmányozási
Logistic Kft.
i szerződés
(időbeli hatály dés: nettó
2024/0875
feladatok ellátása – 2. (2030, Érd,
módosítása
meghosszabbí 2.000.090 Ft
számú módosítás
Szajkó utca 5.)
tása
(összesen:
2024.10.14-
30.912.572 Ft.
ig.)
Ördögkatlan Fesztivál Ördögkatlan
Szponzorációs
2024.04.26. 2024.04.26. 2024.08.03.
5.000.000 Ft
MZHSZE-
szponzorációja
Fesztivál
szerződés
(NKOH
2024/0370
Egyesület
döntés:
(1122
2024.03.05.
Budapest,
)
Városmajor
utca 27/a.)
Médiajeladók telepítése NEW EDGE
Adásvételi
2024.04.29. 2024.04.29. 2024.05.15.
6.232.500 Ft.
MZHSZE-
(1101
szerződés
2024/0389
Budapest,
Albertirsai út
10. 1. ép. 2.
em.)
Kolorádó
Fesztivál KOMBO
Szponzorációs
2024.05.16. 2024.05.16. 2024.07.06.
10.500.000 Ft MZHSZE-
szponzorációja
Projekt Kft.
szerződés
(NKOH
2024/0399
(1082
döntés:
Budapest,
2024.05.02.
Vajdahunyad
)
utca 4.)
MZH
termeinek Lounge Event
Használati
2024.05.08. 2024.05.08. 2024.05.16.
9.640.300 Ft
MZHVEV-
bérbeadása az „MVM Kft.
(termbérleti)
2024/0023
Junior Príma díjátadó” (1022
szerződés
elenevezésű
esemény Budapest,
megrendezése céljából
Tövis utca 10.)
Az Állandó Kiállítás és a CIVIL
Vállalkozási
2024.05.08. 2024.05.08. 2024.06.30.
22.204.167 Ft
MZHSZE-
Kreatív
Hangtér Rendszertechni szerződés
2024/0463
biztonsági rendszerének kai Kft. (1145
kiépítése
Budapest,
Szugló utca
54.)
Az Állandó Kiállítás és a CIVIL
Vállalkozási
2024.05.13. 2024.05.13. 2024.06.30.
19.880.036 Ft
MZHSZE-
Kreatív
Hangtér Rendszertechni szerződés
(össszesen:
2024/0522
biztonsági rendszerének kai Kft. (1145
42.084.203 Ft)
kiépítése – 1. számú Budapest,
szerződésmódosítás
Szugló utca
54.)
Erősítők és hangfalak AVIGO Kft.
Adásvételi
2024.05.28. 2024.05.28. 2024.07.29.
13.813.320 Ft
MZHSZE-
beszerzése az MZH (1119
szerződés
2024/0537
Koncerttermébe
Budapest,
Than Károly
utca 17.)
MZH
termeinek Leitner +
Használati
2024.05.16. 2024.05.16. 2024.06.06.
7.000.000 Ft
MZHVEV-
bérbeadása az „MVM Leitner Tax
(terembérleti)
2024/0027
Junior Príma díjátadó” Adótanácsadó
szerződés
elnevezésű
esemény Kft.
megrendezése céljából
(1027
Budapest,
Kapás utca 6-
12. A. ép. IV.
em.)
Együttműködési
és Városliget Zrt. Együttműködési 2024.04.30. 2024.04.30. 2025.04.30.
20.400.000 Ft
MZHSZE-
szolgáltatási
(1146
és szolgáltatási
2024/0553
megállapodás
Budapest,
megállapodás
Dózsa György
út 41.)
Jogi szolgáltatás 2024. Vajda Ügyvédi Ügyvédi
2024.04.25. 2024.05.01. 2024.05.31.
5.000.000 Ft
MZHSZE-
május hónapra
Iroda
megbízási
(összesen:
2024/0598
keretszerződés
55.000.000 Ft)
(1025
Budapest,
Szeréna út 5.)
Jogi szolgáltatás 11 Vajda Ügyvédi Ügyvédi
2024.05.31. 2024.06.01. 2025.04.30.
59.400.000 Ft
MZHSZE-
hónapra
Iroda
megbízási
2024/0613
(1025
keretszerződés
Budapest,
Szeréna út 5.)
Hideg és meleg étel, Múzeum
Catering
2024.07.01. 2024.07.01. 2025.06.30.
13.000.000 Ft. MZHSZE-
catering szolgáltatás a Catering Kft.
szerződés
2024/0662
Magyar Zene Házásban (1146
fellépő
előadók
és Budapest,
művészek számára
Istvánmezei út
3-5.)
Színpadtechnikai
Színpad- és
vállalkozási
2024.06.26. 2024.06.26. a
17.497.800 Ft
MZHSZE-
átalakítási munkálatok Emelőgéptechn szerződés
szerződésszer
2024/0651
megvalósítása
ika Kft. (2112
ű teljesítéssel
Veresegyház,
szűnik meg
Budapesti út
128.)
Microsoft
licencek NOVENTIQ
felhasználási
2024.07.15. 2024.07.15. 2025.07.15.
15.064.253 Ft
MZHSZE-
beszerzése
SERVICES
szerződés
2024/0679
Kft. (1036
Budapest,
Galagonya utca
5.)
MZH
szervezeti Pannon Hotel
Vegyes jellegű
2024.06.24. 2024.06.24. 2024.06.25.
7.789.550 Ft
MZHSZE-
csapatépítő
számára Menedzsment
szerződés
2024/0697
szállás
(szállodai Kft. (1091
szolgáltatás),
étkezés, Budapest,
parkolási lehetőség és Üllői út 55. II.
kapcsolódó rekreációs em. 3.)
szolgáltatások
biztosítása 2 napra 120
főre
Közbeszerzési eljárások OKFON Zrt.
megbízási
Alapszerző
Alapszerződ 2024.12.31.
Alapszerződés
MZHSZE-
lebonyolítása
– (1139
keretszerződés
dés:
és:
: 4.500.000 Ft, 2024/0060,
keretszerződés
Budapest,
2024.01.24. 2024.01.24.,
módosítást
MZHSZE-
módosítása
Gömb utca 33.)
,
módosítás:
követően:
2024/0719
módosítás:
2024.07.18.
9.000.000 Ft.
2024.07.18.
MZH
termeinek Brain Bar Kft. Használati
2024.07.18. 2024.07.18. 2024.09.28.
6.500.000 Ft
MZHVEV-
bérbeadása a „Brain bar (1122
(terembérleti)
2024/0044
Fesztivál
2024” Budapest,
szerződés
elnevezésű
esemény Határőr út 36.)
megrendezése céljából
Csoportos
Medicover
Egészségbiztosít 2024.07.30. 2024.08.01. 2025.07.31.
14.900.220 Ft
MZHSZE-
egészségbiztosítási
Försakrings
ási szerződés
2024/0761
csomag
az
MZH AB
dolgozói számára
Magyarországi
Fióktelepe
(1134
Budapest, Váci
út 29-31.)
Kreatív
Hangtár MEDENCE
Vállalkozási
2024.08.02. 2024.08.02. 2024.12.02.
6.838.000 Ft
MZHSZE-
elnevezésű
lokáció CSOPORT
szerződés
2024/0789
eszközeinek
Kft. (1118
(Orchestrion,
Budapest,
Ritmushajtány,
Ménesi út 1.)
Klaviméra,
Hangolópálya)
továbbfejlesztése
Könyvelési
és Bergmann
Megbízási
2024.09.02. 2024.09.02. 2025.09.02.
36.000.000 Ft
MZHSZE-
bérszámfejtési feladatok Könyvelő
szerződés
2024/0810
ellátása
Iroda Pénzügyi
szolgáltató Kft.
(1138
Budapest, Váci
út 186.)
MZH
termeinek DisplayNOW
Használati
2024.09.02. 2024.09.02. 2024.09.11.
8.693.100 Ft
MZHVEV-
bérbeadása
az
„AI Zrt.
(terembérleti)
2024/0060
Summit
2024” (1036
szerződés
elnevezésű
esemény Budapest,
megrendezése céljából
Lajos utca 48-
66.)
Projektorok
és Kiizzók Bt.
Adásvételi
2024.
2024.
2024.01.17.
140.377.850
MZHSZE-
tartozékaik beszerzése
(1024
szerződés
09.17.
09.17.
Ft.
2024/0853
Budapest,
Keleti Károly
utca 26.)
Projektorok
és Kiizzók Bt.
Adásvételi
2024.12.07 2024.12.07. 2024.01.17.
Növekmény:
MZHSZE-
tartozékaik beszerzése – (1024
szerződés
nettó
2024/1205
1.
számú Budapest,
9.070.000.
szerződésmódosítás
Keleti Károly
Módosítás
utca 26.)
után: nettó
149.447.850
Ft.
MZH
termeinek HD
Használati
2024.09.13. 2024.09.13. 2024.09.17.
5.216.600 Ft
MZHVEV-
bérbeadása a „Telekom Communicatio
(terembérleti)
2024/0063
gálaest”
elnevezésű n Kft.
szerződés
esemény megrendezése (1025
céljából
Budapest,
Józsefhegyi
utca 30. D. ép.
2. em. 1.)
Hangtechnikusi
Molnár László Megbízási
MZHSZE-
MZHSZE-
MZHSZE-
MZHSZE-
MZHSZE-
szolgáltatás
egyéni
keretszerződés,
2024/0622: 2024/0622: 2024/0622:
2024/0622:
2024/0622;
vállalkozó
továbbá ettől
2024.04.30. 2024.12.31.
MZHSZE-
(8060 Mór,
elkülönülően 3
2024.04.30.
vagy ha
1.000.000 Ft
2024/0696MZ
Rákóczi Ferenc darab egyedi
;
MZHSZE-
hamarabb
(keretösszeg).
HSZE-
utca 102.)
megrendelés
2024/0696: bekövetkezik,
2024/0795
(április 20., 21.
MZHSZE-
2024.06.01.
a keretösszeg
MZHSZE-
És 23.,
2024/0696: ;
kimerüléséig. 2024/0696:
egyenként nettó 2024.06.01.
1.000.000 Ft
65.000 Ft
;
MZHSZE-
MZHSZE-
(keretösszeg).
értékben)
2024/0795: 2024/0696:
MZHSZE-
2024.08.01. 2024.12.31.
MZHSZE-
2024/0795:
vagy ha
2024/0795:
2024.08.01.
hamarabb
4.000.000 Ft
bekövetkezik, (keretösszeg).
a keretösszeg
kimerüléséig
3 darab egyedi
megrendelés:
MZHSZE-
65.000
2024/0795:
Ft/megrendelé
2025.03.31.
s, összesen:
vagy ha
195.000 Ft.
hamarabb
bekövetkezik, Összesen:
a keretösszeg
6.195.000 Ft.
kimerüléséig
Komplex
New Land
Vállalkozási
2024.12.06. 2024.12.06. 2025.12.31.
92.800.000 Ft MZHSZE-
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
2024/1129
feladatok
ellátása
a (1025
Magyar
Zene
Háza Budapest,
Közhasznú
Nonprofit Felső Zöldmáli
Kft. számára, 2025.
út 72.) és
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
Ajándéktárgyak
Bespoke Trade Adásvételi
2025.01.13. 2025.01.13. 2026.01.13.
37.000.000 Ft MZHSZE-
beszerzése MZH állandó Kft. (1028
keretmegállapod
2024/1271
SHOP számára
Budapest,
ás
Máriaremetei
út 33.)
Kim
Gordon Odyssey
Külföldi előadói 2024.07.12. 2024.07.12. 2024.10.26.
16200 EUR –
MZHSZE-
honoráriuma
Booking (Sint-
szerződés
6.489.396
2024/0887
(2024.10.26-ai koncert) Hubertusstraat
HUF
3., 2600
Berchem,
Belgium,
VAT:
BE0478.072.5
17)
MZH
termeinek HD
Használati
2024.09.26. 2024.09.26. 2024.10.17.
6.768.600 Ft
MZHVEV-
bérbeadása a „DLA Communicatio
(terembérleti)
2024/0069
Piper
Hungary’s n Kft.
szerződés
Anniversary
Gála” (1025
elnevezésű
esemény Budapest,
megrendezése céljából
Józsefhegyi
utca 30. D. ép.
2. em. 1.)
Poszeidon
Irat-
és Telekom
Vállalkozási
2024.10.11. 2024.10.11. 2024.12.23.
49.209.560 Ft
MZHSZE-
Dokumentumkezelő
Rendszerintegr
szerződés
2024/0949
Rendszer bevezetése
áció Zrt. (1097
Budapest,
Könyves
Kálmán körút
36.)
Zenei
adatbázis FOTEXNET
Együttműködési 2024.10.15. 2024.10.15. 2025.12.31.
6.000.000 Ft
MZHSZE-
felhasználási jogai
Kft. (1025
megállapodás
2024/0951
Budapest,
Palatinus utca
1.)
MZH
termeinek Blue Monday
Használati
2024.10.22. 2024.10.22. 2024.10.24.
6.450.000 Ft
MZHVEV-
bérbeadása
a
„A Consulting Kft. (terembérleti)
2024/0081
Külgazdasági
és
szerződés
Külügyminisztérium
ünnepi
gálaestje”
elnevezésű
esemény
megrendezése céljából
LISTEN!
időszaki BaHCS művek Tervezési
2024.10.22. 2024.10.22. 2025.01.24.
15.360.000 Ft MZHSZE-
kiállítás belsőépítészeti Kft. (2600
szerződés
2024/1009
generáltervezése
és Vác,
művezetése
Burgundia utca
24.)
Deponálási
terv Museum
Vállalkozási
2024.10.15. 2024.10.15. a szerződéses 7.820.000 Ft
MZHSZE-
készítése, vitrinek lapra Factory Kft.
szerződés
kötelezettsége
2024/1028
szerelése,
vitrinek (1165
k teljesítéséig
elszállítása
Budapest,
(TIG alapján
Margit utca
2024.11.05.)
114. 13. ép)
Cziffra György kiállítás Magyar
Együttműködési 2024.10.29. 2024.10.29. 2025.01.27.
5.000.000 Ft.
MZHVEV-
megrendezése
Kultúráért
megállapodás
2024/0082
Alapítvány
(1053
Budapest,
Károlyi utca
16.)
Vinyl
hanglemezek Hanaton
Vállalkozási
2024.10.30. 2024.10.30. 2025. április
5.816.000 Ft
MZHSZE-
gyártása
Hanglemezgyá
szerződés
16.
2024/1040
r Kft.
(szerződéses
időtartam: 24
hét)
„The Infamous Ramirez Arterra
Külföldi előadói 2024.11.07. 2024.11.07. 2024.11.08.
19.919.334 Ft
MZHSZE-
Hoffmann” című, 4 db Projects LLC
szerződés
(48.630 EUR) 2024/1055
esemény
fellépőinek (30 N. Gould
honoráriuma
Street. Ste. R,
Sheridan,
Wyoming
82801, USA)
Adatvédelmi tanácsadás ARB Privacy
Megbízási
2024.02.13. 2024.02.13. 2025.02.13.
4.500.000 Ft
MZHSZE-
Consulting Kft. keretszerződés
2024/0213
(1016
Budapest,
Derék utca 4.)
Adatvédelmi tanácsadás ARB Privacy
Megbízási
2024.11.19. 2024.11.19. 2025.12.31.
Módosítást
MZHSZE-
–
1.
számú Consulting Kft. keretszerződés
követően:
2024/1077
szerződésmódosítás
(1016
módosítása
9.500.000 Ft.
Budapest,
Derék utca 4.)
MZH
termeinek Magyar
Használati
2024.11.21. 2024.11.21. 2024.11.22.
6.418.150 Ft
MZHVEV-
bérbeadása
a Tudományos
(terembérleti)
2024/0088
„Tudományos
Akadémia
szerződés
Világfórum
2024 Titkársága
állófogadás” elnevezésű (1051
esemény megrendezése Budapest,
céljából
Nádor utca 7.)
LISTEN!
időszaki Twin Planet
Megbízási
2024.10.31. 2024.10.31. 2025.06.30.
55.000 USD
MZHSZE-
kiállítással kapcsolatos Communicatio
szerződés
2024/1174
ns Inc. (942
kiállításszervezési
North Harper
feladatok ellátása
Avenue, West
Hollywood,
california
90046 USA)
Hangstúdió
support Broadmax Kft. Vállalkozási
2024.12.18. 2025.01.01. 2025.12.31.
5.450.000 Ft
MZHSZE-
szolgáltatás
(1031
szerződés
2024/1202
Budapest, Prés
utca 2.)
„LISTEN
kiállítás ARTEXIN Kft. Vállalkozási
2025.01.14. 2025.01.14. 2025.02.19.
89.410.064 Ft
SZ/2025/00004
kivitelezése – ismételt
(2300
szerződés
(módosítás:
(módosítás
32
Ráckeve, Birs
2025.02.18.
követően
köz 4.)
)
2025.03.05.)
Videostúdió
support REXFILM Kft. Vállalkozási
2025.01.01. 2025.01.01. 2025.12.31.
13.00.000 Ft
MZHSZE-
szolgáltatás,
valamint (1116
szerződés
2024/1218
stúdiótechnikai
Budapest,
eszközökre
Építész utca
garanciakiterjesztés
26.)
Interaktív
LCD
új Back és Rosta
Vállalkozási
2025.01.01. 2025.01.01. 2025.02.15.
4.032.000 Ft
MZHSZE-
funkciójának
Kft. (1021
szerződés
2024//1309
szoftverfejlesztése
Budapest,
Bognár utca
5/A.)
Ajándéktárgyak
Bespoke Trade Adásvételi
2025.01.13. 2025.01.13. 2026.01.13.
37.000.000 Ft MZHSZE-
beszerzése MZH állandó Kft. (1028
keretmegállapod
2024/1271
SHOP számára
Budapest,
ás
Máriaremetei
út 33.)
MZH
termeinek Blue Monday
Bérleti
2025.01.31. 2025.02.03. 2025.02.04.
8.385.600 Ft
SZ/2025/00053
bérbeadása a „West Consulting Kft. szerződés
2
Balkans Summit” c. (1016
eseményre
(2025. Budapest,
február 3-4.)
Mészáros utca
2. 2. em. 5
ajtó)
Hosztesz
szolgáltatás VALTON-
Vállalkozási
2025.04.01. 2025.04.01. 2026.04.01.
84.000.000 Ft
SZ/2025/00009
beszerzése
SEC Zrt. (1124 szerződés
08
Budapest,
Hegyalja út
109.)
MZH
termeinek Infotér
Bérleti
2025.05.03. 2025.05.03. 2025.05.27.
8.385.535 Ft
SZ/2025/00011
bérbeadása
az Nonprofit Kft.
szerződés
16
„Infoparlament”
c. (1062
eseményre (2025. május Budapest,
27.)
Aradi utca 8.)
EKEIDR
support SDA DMS Zrt. Szolgáltatási
2025.04.16. 2025.04.16. 2026.04.16.
44.000.160 Ft
SZ/2025/00010
szolgáltatás
(1111
szerződés
57
Budapest,
Budafoki út
59.)
Együttműködési
Toyota Central Együttműködési 2025.04.01. 2025.04.01. 2026.03.31.
17.355.000 Ft
SZ/2025/00009
megállapodás
Toyota Europe –
megállapodás
34
típusú közúti járművek Hungary Kft.
használatára
(2040,
Budaörs,
Budapark
Keleti 4.)
Vad Fruttik koncertek FOO
Belföldi előadói 2025.03.27. 2025.03.27. 2025.05.03.
9.525.000 Ft
SZ/2025/00009
jegybevétel megosztás
Szolgáltató
szerződés
07
Kft. (7677
Orfű,
Széchenyi tér
1.)
Mobiltelefonok
és Csőkesor Kft.
Adásvételi
2025.03.11. 2025.03.11. 2025.05.31.
4.875.026 Ft
SZ/2025/00007
tartozékok beszerzése
(1082
szerződés
59
Budapest,
Corvin sétány
1. d. ép)
Szolgáltatási
Városliget Zrt. Szolgáltatási
2025.05.01. 2025.05.01. 2026.04.30.
14.400.000 Ft
SZ/2025/00001
megállapodás az alapító (1146
megállapodás
315
vállalattal az alábbi Budapest,
szolgáltatások
Dózsa György
nyújtására: informatikai út 41.)
hálózati szolgáltatások
és szerver üzemeltetés,
nem
kommunikációs
célú vizuális és grafikai
szolgáltatások,
tűzvédelmi
és
munkavédelmi
tanácsadás.
St. Vincent fellépti díja
St. Vincent
Külföldi előadói 2025.06.06. 2025.06.06. 2025.06.26.
5.801.450 Ft
SZ/2025/00013
Music Inc.
szerződés
67
(regisztrált
iroda: c/o
Flood,
Bumstead,
McCready &
cCarthy, Inc. 3
50 S. Beverly
Dr
#210 Beverly
Hills, CA
90212)
Hangszerek,
„FEJES-KER” adásvételi
2025.06.23. 2025.06.23. 2026.06.23.
5.000.000 Ft
SZ/2025/00014
hangszeralkatrészek és Kft. (4027
keretszerződés
61
hangszertartozékok
Debrecen,
beszerzése
Egyetem
sugárút 11/A.
fszt. 4.)
Koncerttermi
Színpad- és
vállalkozási
2025.06.26. 2025.06.26. 2025.12.31.
7.389.000 Ft
SZ/2025/00014
felfüggesztési
pontok Emelőgéptechn szerződés
70
kivitelezési munkálatai
ika Kft. (2112
Veresegyház,
Budapesti út
128.)
Jogi szolgáltatás 1 éves Vajda Ügyvédi Ügyvédi
2025.07.01. 2025.07.01. 2026.06.30.
66.000.000 Ft SZ/2025/00014
időtartamra
Iroda
megbízási
84
(1025
keretszerződés
Budapest,
Szeréna út 5.)
Microsoft
licencek DXC
adásvételi
2025.
2025.07.16. 2026.07.16.
15.532.921 Ft. SZ/2025/00010
beszerzése
Technology
szerződés
07.16.
75
Magyarország
Kft. (1114
Budapest,
Bartók Béla út
43-47.)
Csoportos
Medicare
Egészségbiztosít 2025.08.01. 2025.08.01. 2026.07.31.
15.080.400 Ft
SZ/2025/00016
egészségbiztosítási
Biztosító Zrt.
ási szerződés
48
csomag
az
MZH (1134
dolgozói számára
Budapest, Váci
út 29-31.)
Könyvelési
és Bergmann
megbízási
2025.09.03. 2025.09.02. 2026.09.03.
42.800.000 Ft SZ/2025/00017
bérszámfejtési feladatok Könyvelő
szerződés
34
ellátása
Iroda Pénzügyi
szolgáltató Kft.
(1138
Budapest, Váci
út 186.)
Kiállítási
audioguide FRAMED
adásvételi
2025.
2025. 09.23. 2026.01.31.
70.349.430 Ft
SZ/2025/00018
rendszer bővítése
immersive
szerződés
09.23.
93
projects GmbH
& Co KG
(Berlin,
Kopernikusstra
sse
5.)
Mobilelőfizetési
One
szolgáltatási
2025.09.19. 2025.09.19. 2026.09.19.
6.288.156 Ft
SZ/2025/00016
szolgáltatás megkötése a Magyarország
szerződés
28
Magyar
Zene
Háza Zrt. (1112
dolgozói részére
Budapest,
Boldizsár utca
2.)
„Listen.”
időszaki NEW EDGE
vállalkozási
2025.07.01. 2025.07.01. 2025.11.30.
5.350.000 Ft
SZ/2025/00015
kiállítás karbantartása
Kft. (1101
szerződés
06
Budapest,
Albertirsai út
10.)
17 fotó felhasználási Richard Young felhasználási
2025.07.29. 2025.07.29. 2027.04.30.
20.000 EUR
SZ/2025/00016
jogának
megszerzése Photographic
szerződés
54
időszaki kiállításhoz
Limited (4
Holland street,
London, W8
4LT)
25 fotó felhasználási Iquonic
felhasználási
2025.07.31. 2025.07.31. 2027.04.30.
25.000 EUR
SZ/2025/00019
jogának
megszerzése Trading
szerződés
55
időszaki kiállításhoz
Limited (145/1
47 Hatfield
Road, St.
Albans,
Egyesült
Királyság, AL1
4JY)
Együttműködés
KOMBO
együttműködési 2025.09.05. 2025.09.05. 2026.09.05.
5.000.000 Ft
SZ/2025/00018
keretében hirdetési és Projekt Kft.
megállapodás
28
kommunikációs
(1082
szolgáltatások
Budapest,
igénybevétele
Vajdahunyad
utca 4.)
MZH
termeinek Közbeszerzési
Használati
2025.09.05. 2025.09.05. 2025.09.22.
5.250.450 Ft
SZ/2025/00018
bérbeadása
a Hatóság
(terembérleti)
30
Közbeszerzési Hatóság (1026
szerződés
részére
konferencia Budapest,
megrendezése céljából
Riadó utca 5.)
Belsőépítészeti tervezői Konkrét Stúdió tervezési
2025.01.02. 2025.01.02. 2026.01.31.
14.900.000 Ft
SZ/2025/00004
szerződés
időszaki Kft. (1126
szerződés
(1. számú
(2. számú
28
kiállítás kivitelezésének Budapest,
módosítás
módosítás
előkészítéséhez, továbbá Böszörményi
(2025.08.06.): (2025.09.08.):
tervezői
művezetési út 19/A.)
időbeli hatály tervezési díj
feladatok ellátása
meghosszabbí emelése nettó
tása
4.900.000 Ft.,
2026.04.30-
módosítás után
ig;
19.800.000 Ft)
MZH
termeinek DIGITAL
Használati
2025.11.11. 2025.11.11. 2025.11.18.
5.384.150 Ft
SZ/2025/00022
bérbeadása az „Inspiráló MINDS Kft.
(terembérleti)
62
Nők
Díjátadó
Gála (1093
szerződés
2025” című rendezvény Budapest,
megtartása céljából
Bakáts utca 8.
4. em. 28. ajtó)
Komplex
New Land
Vállalkozási
2025.11.25. 2025.11.25. 2026.03.31.
101.801.600.
SZ/2025/00023
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
Ft
08
feladatok
ellátása
a (1025
1. számú
Magyar
Zene
Háza Budapest,
módosítása
Közhasznú
Nonprofit Felső Zöldmáli
Kft. számára, 2025. – 1. út 72.) és
számú
LOUNGE
szerződésmódosítás
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.)
MZH
termeinek Sensation
Használati
2025.11.30. 2025.11.30. 2025.12.02.
5.652.680 Ft
SZ/2025/00023
bérbeadása az „OTP Event &
(terembérleti)
82
Corporate Gála” című Congress Kft.
szerződés
rendezvény megtartása (1012
céljából
Budapest,
Attila út 133.
3/3a.)
„Freddie,
the NEW EDGE
Vállalkozási
2025.11.18. 2025.11.18. 2026.04.10.
294.718.059
SZ/2025/00023
Exhibition”
időszaki Kereskedelmi
szerződés
(módosítás
Ft
30 (módosítás:
kiállítás belsőépítészeti és Szolgáltató
időpontja:
(módosítást
SZ/2026/00005
kivitelezése
Kft. (1101
2026.04.22.
követően:
80)
Budapest,
)
299.707.455
Albertirsai út
Ft)
10. 1. ép. 2.
em.)
Hangstúdió
support Broadmax Kft. Vállalkozási
2025.11.26. 2026.01.01
2026.12.31.
5.700.000 Ft
MZH/01841-
szolgáltatás (firmware és (1031
szerződés
1/2025
licenc
szoftververzió Budapest, Prés
követés és frissítés, négy utca 2.)
havonta rendszerszintű
ellenőrzés
és
karbantartás,
rendszerkonfiguráció
módosítása
igény
szerint,
rendelkezésre
állás,
garanciakiterjesztés)
Kelesys
szoftver KELESYS Kft. Szoftverbérleti,
2025.12.11. 2026.01.01. 2026.12.31.
8.280.000 Ft
MZH/01870-
biztosítása 1 évre
(2120
- követési és
1/2025
Dunakeszi,
üzemeltetési
Andrássy
szerződés
Gyula utca
2/A.)
Adatkezelési
ARB Privacy
Megbízási
2025.12.
2026.01.01. 2026.12.31.
7.500.000 Ft
MZH/01940-
tevékenységhez
Consulting Kft. keretszerződés
23.
1/2025
kapcsolódó tanácsadói (1016
tevékenység
és Budapest,
adatvédelmi tisztviselői Derék utca 4.)
feladatok,
valamint információsza
badsággal
összefüggő
szakértői
feladatok ellátása - 2026
Videostúdió
support REXFILM Kft. Vállalkozási
2025.12.19. 2026.01.01. 2026.12.31.
12.000.000 Ft
SZ/2025/00025
szolgáltatás,
valamint (1116
szerződés
14
stúdiótechnikai
Budapest,
eszközökre
Építész utca
garanciakiterjesztés
26.)
Videótechnikai
ETIAM Kft.
Adásvételi
2025.12.18. 2025.12.18. 2025.12.19.
1.141.080 Ft
SZ/2025/00025
eszközök adásvétele – 1. (6726 Szeged,
szerződés
22
Vellay Imre
(dinamikus
utca 39.)
beszerzési
rendszerből
történő
ajánlatkérés)
Videótechnikai
ETIAM Kft.
Adásvételi
2026.01.16. 2026.01.16. 2026.01.30.
4.052.000 Ft
SZ/2025/00025
eszközök adásvétele – 3. (6726 Szeged,
szerződés
62
(dinamikus
Vellay Imre
beszerzési
utca 39.)
rendszerből
történő
ajánlatkérés)
Fénytechnikai eszközök ETIAM Kft.
Adásvételi
2026.02.09. 2026.02.09. 2026.02.14.
388.000 Ft
SZ/2026/00001
adásvétele – 2. (2. rész) (6726 Szeged,
szerződés
08
Vellay Imre
(dinamikus
utca 39.)
beszerzési
rendszerből
történő
ajánlatkérés)
Fénytechnikai eszközök RIO
Adásvételi
2026.03.02. 2026.03.02. 2026.04.16.
41.140.698 Ft
SZ/2026/00002
adásvétele – 3.
LÁMPASTÚD szerződés
17
IÓ Kft. (1092
(dinamikus
Budapest,
beszerzési
Ráday utca 45. rendszerből
fszt.)
történő
ajánlatkérés)
Fénytechnikai eszközök LISYS-
Adásvételi
2026.03.26. 2026.03.26. 2026.04.14.
3.498.200 Ft
SZ/2026/00002
adásvétele – 4.
PROJECT Kft. szerződés
55
(1142
(dinamikus
Budapest,
beszerzési
Tengerszem
rendszerből
utca 78.)
történő
ajánlatkérés)
Ajándéktárgyak
Bespoke Trade adásvételi
2026.03.13. 2026.03.13. 2027.03.13.
35.000.000 Ft SZ/2026/00002
beszerzése MZH állandó Kft. (1028
keretmegállapod
83
SHOP - 2026
Budapest,
ás
Máriaremetei
út 33.)
Host
és
hostess VALTON-
Vállalkozási
2026.04.01. 2026.04.01. 2027.03.31.
84.000.000 Ft SZ/2026/00004
szolgáltatás beszerzése SEC Zrt. (1124 keretszerződés
81
2026
Budapest,
Hegyalja út
109.)
Audiovizuális
Rentex Media
Adásvételi
2026.02.06. 2026.02.06. 2026.04.07.
38.919.951 Ft
SZ/2026/00000
eszközpark fejlesztése
Kft. (2096
szerződés
78
Üröm,
Fagyöngy utca
2.)
Komplex
New Land
Vállalkozási
2026.03.27. 2026.03.27. 2027.03.31.
128.300.000
SZ/2026/00004
kommunikációs
Media Kft.
keretszerződés
Ft
53
ügynökségi
feladatok (1025
ellátása a Magyar Zene Budapest,
Háza
Közhasznú Felső Zöldmáli
Nonprofit Kft. részére – út 72.) és
2026-2027
LOUNGE
DESIGN Kft.
(1025
Budapest,
Felső Zöldmáli
út 72.) (közös
ajánlattevők)
Marketing
feladatok Farkas Zoltán
Megbízási
2025.12.31. 2025.12.31. 2026.12.31.
5.000.000 Ft
SZ/2025/00024
ellátása
ev. (4. em. 7
keretszerződés
(összesen
53
ajtó)
keretösszeg, 2
szerződés
útján:
1.000.000 Ft +
4.000.000 Ft)
Programokhoz
ARTISJUS
Felhasználási
2026.01.01. 2026.01.01. 2026.12.31.
14.400.000 Ft
SZ/2026/00000
kapcsolódó
szerzői Magyar
keretszerződés
62
jogdíj
megfizetésével Szerzői
felhasználási engedély
Jogvédő Iroda
Egyesület
(1016
Budapest,
Mészáros utca
15-17.)
HOBO és Budapest H-Blues
belföldi előadói 2026.01.10. 2026.03.13. 2026.03.14.
6.000.000 Ft
SZ/2025/00026
Blues Bland fellépti díj
Szervező És
szerződés
18
Szolgáltató
Kft. (2081
Piliscsaba,
Szent István
köz 12.)
Szállás biztosítása az CPI Hotels
Keretszerződés
2026.01.12. 2026.02.01. 2027.01.31.
12.000.000 Ft
SZ/2025/00025
MZH-ban
fellépő Hungary Kft.
szállodai
77
előadók számára 2026- (1063
szolgáltatás
ban
Budapest,
nyújtásáról
Munkácsy
Mihály u. 5-7.)
Tranzit tartó fal átvágás Netdragon
kivitelezési
2026.01.15. 2026.01.15. 2027.07.31.
15.748.850 Ft
SZ/2026/00000
és tűzállóajtó beépítés
Service Group
szeződés
37
Szolgáltató
Kft. (1225
Budapest,
Campona utca
1.)
Közbeszerzési
OKFON Zrt.
megbízási
2026.01.26. 2026.01.26. 2027.01.26.
4.900.000 Ft
SZ/2026/00000
tanácsadás 2026-ban
(1139
keretszerződés
18
Budapest,
Gömb utca 33.)
Közbeszerzési eljárások OKFON Zrt.
megbízási
2026.01.26. 2026.01.26. 2027.01.26.
6.000.000 Ft
SZ/2026/00000
lebonyolítása 2026-ban
(1139
keretszerződés
19
Budapest,
Gömb utca 33.)
Állandó
Kiállítás NEW EDGE
Vállalkozási
2026.01.28. 2026.02.01. 2027.01.31.
9.000.000 Ft
SZ/2026/00000
installációinak
Kft. (1101
keretszerződés
88
állapotmegóvása 2026
Budapest,
Albertirsai út
10. 1. ép. II.
em.)
Oktató- és videofilm ProduCom
Vállalkozási
2026.02.01. 2026.02.01. 2027.01.31.
12.000.000 Ft SZ/2026/00000
gyártása, valamint a Produkciós és
keretszerződés
79
gyártáshoz
szükséges Kommunikáció
stáb és műszaki ügyelet s Kft. (1027
biztosítása
Budapest, Fő
utca 75. B.
lépcsőház II.
em. 2.)
Könyvek
beszerzése Kultúra 2008
Adásvételi
2026.02.18. 2026.02.18. 2027.03.31.
7.000.000 Ft
SZ/2026/00002
keretszerződés
Művészeti
keretszerződés
12
keretében
Szolgáltató
Nonprofit Kft.
(1146
Budapest,
Dózsa György
út 41.)
Getty fotók és videók Gallo Images
adásvételi
2026.03.20. 2026.03.20. 2027.04.30.
6.075.500 Ft
SZ/2026/00002
beszerzése
Hungary Kft.
szerződés
59
(1051
(kizárólagos
Budapest,
jogosultság
József nádor
alapján)
tér 8. 6. em. 2.
ajtó)
Audiovizuális eszközök INTERTON
vállalkozási
2026.02.18. 2026.02.18. 2027.02.18.
9.861.200 Ft
SZ/2026/00002
éves karbantartása
Kft. (1119
szerződés
92
Budapest,
Major utca 63.)
MZH
termeinek Groupama
Használati
2026.02.20. 2026.02.24. 2026.02.24.
5.217.930 Ft
SZ/2026/00002
bérbeadása
a Biztosító Zrt.
(terembérleti)
19
„Groupama
Alkusz (1146
szerződés
Díjátadó”
elnevezésű Budapest,
esemény megrendezése Erzsébet
céljából
királyné útja
1/. C. ép.)
Tigran Hamasyan Trió Hunky Dory
külföldi előadói 2026.02.25. 2026.05.12. 2026.05.12.
5.160.000 Ft
SZ/2026/00002
fellépti díj
Inc. (228 Park
szerződés
47
Ave S -
#97172, New
York, NY
10003 US)
Könyvvizsgálati
S&M
megbízási
2026.03.10. 2026.06.01. 2028.05.31.
6.750.000 Ft
SZ/2026/00002
feladatok ellátása 2 évre Economix
szerződés
91
Kft. (1113
Budapest,
Karolina út
16.)
Poszeidon
Irat-
és SDA DMS Zrt. Vállalkozási
2026.05.12. 2026.05.12. 2027.05.12.
45.864.000 Ft
SZ/2026/00004
Dokumentumkezelő
(1111
szerződés
74
Rendszer éves support
Budapest,
Budafoki út
59.(
Online
jegyrendszer Városliget Zrt. Megbízási
2026.04.01. 2026.04.01. 2027.03.31.
18.490.000 Ft
SZ/2026/00006
biztosítása
(1146
szerződés
64
Budapest,
Dózsa György
út 41.)
Időszaki
kiállítás Reklámajándék Vállalkozási
2026.04.20. 2026.04.20. 2027.05.30.
6.921.000 Ft
SZ/2026/00005
tematikájához
.hu Kft. (1097
szerződés
59
illeszkedő,
Budapest,
továbbértékesítési célú
ajándéktárgyak gyártása Gubacsi út 59-
és csomagolása
61.)
A „Freddie – The RaMpARTt Ga Catering
2026.04.23. 2026.04.27. 2026.04.27.
6.000.000 Ft
SZ/2026/00005
Exhibition”
időszaki sztronómia
szerződés
85
kiállítás 2026. április 27- Kft. (1146
ei
megnyitójának Budapest, Istvá
catering
megrendelés nmezei út 1-5.)
költsége
Freddie
kiállításhoz Forward
Vállalkozási
2026.05.07. 2026.05.07. 2026.06.01.
5.775.000 Ft
SZ/2026/00006
videoanyagok kép- és Productions
szerződés
42
hanganyagának
Kft. (2040
elkészítése
Budaörs,
Fodros utca 4.(
„Vasarely-hatás” című Kiizzók Bt.
Vállalkozási
2026.06.15. 2026.06.15. 2026.07.14.
6.000.000 Ft
SZ/2026/00008
audiovizuális
mű (1024
szerződés
70
megalkotása
a Budapest,
Hangdómban
történő Keleti Károly
vetítés céljából
utca 26.)
Könyvelés
és BERGMANN
Megbízási
2026.09.03. 2026.09.03. 2027.09.03.
44.720.000 Ft MZH/00820-
bérszámfejtés
2026- Könyvelő
szerződés
1/2026
2027
Iroda Pénzügyi
Szolgáltató
Kft. (1138
Budapest, Váci
út 186.)
Szerver beszerzése
ATOS
Adásvételi
2026.10.09. 2026.10.09. 2027.02.03.
10.362.349 Ft
MZH/00980-
Magyarország
szerződés
1/2026
Kft. (1085
Budapest,
Kálvin tér 12.)
Gulyás
Anna Dagály
Megbízási
2025.08.30. 2025.09.01. 2026.09.01.
3.000.000 Ft
SZ/2025/00015
zenepedagógus
Kulturális
szerződés
67
megbízási díja
Alapítvány
(8174
Balatonkenese,
Bajcsy-
Zsilinszky utca
3.)
Gulyás
Anna Dagály
Megbízási
2026.06.26. 2026.09.01. 202.09.01.
2.650.000 Ft
SZ/2026/00009
zenepedagógus
Kulturális
szerződés
31
megbízási díja
Alapítvány
(8174
Balatonkenese,
Bajcsy-
Zsilinszky utca
3.)
Deloitte
konferencia Deloitte
Használati
2026.09.25. 2026.09.25. 2026.10.05.
5.010.950 Ft
MZH/00929-
(terembérleti szerződés) Üzletviteli és
(terembérleti)
1/2026
Vezetési
szerződés
Tanácsadó Zrt.
(1068
Budapest,
Dózsa György
út 84/C.)
OTP Leadership Day
OTP Bank
Használati
2026.09.14. 2027.01.26. 2027.01.27.
7.267.500 Ft
MZH/00923-
Nyrt. (1051
(terembérleti)
1/2026
Budapest,
szerződés
Nádor utca 16.)
Mozi teaser szerződés
I.T. Magyar
szolgáltatási
2026.10.01. 2026.10.01. 2027.12.31.
6.300.000
MZH/00889-
Cinema Kft. –
keretszerződés
1/2026
New
Age
Advertising
Reklámszolgá
ltatási Divízió
1132
Budapest,
Váci út 22-
24.)
AI Summit 2026.09.07. DN Network
Használati
2026.09.02. 2026.09.07. 2026.09.08.
9.803.000 Ft
MZH/00862-
(terembérleti szerződés) Zrt.
(1036
(terembérleti)
1/2026
Budapest,
szerződés
Lajos utca 48-
66. E. ép.)
Radiocafe 98.0 - Műsor KULTKOM
Vállalkozási
2025.12.31. 2025.12.31. 2026.06.30.
2.988.000 Ft
SZ/2025/00023
és podcast készítése
Kft.
(1015
szerződés (2 db. és
és
és
és 2.241.000
16 és
Budapest,
azonos tárgyban 2026.08.31. 2026.08.31. 2026.12.31.
Ft (összesen
MZH/00860-
Ostrom
u.
kötött
5.229.000 Ft)
1/2026
15.)
szerződés)
Brain Bar 2026.09.17.- Brain Bar Kft.
Használati
2026.08.26. 2026.09.17. 2026.09.18.
7.250.000 Ft
MZH/00826-
18.
(terembérleti (1122
(terembérleti)
1/2026
szerződés)
Budapest,
szerződés
Határőr
út
36.)
„Függönyön túl” c. TH
Asset
Együttműködési 2026.07.31. 2026.07.31. 2027.06.30.
6.000.000 Ft
MZH/00777-
ismeretterjesztő könyv Management
megállapodás
1/2026
kiadása és értékesítése
a.s.
(bevétel
(Nadjezdová
megosztása)
28, 783 13
Stepanov,
Olomouc
District,
Czech
Republic)
Freddie könyv nyomdai ELEKTROP
Vállalkozási
2026.07.23. 2026.07.23. 2026.08.31.
10.245.000 Ft
MZH/00642-
anyagainak elkészítése
RODUCT
szerződés
1/2026
Kft.
(2040
Budaörs,
Baross utca
77.)
Mobilelőfizetési
One
Szolgáltatási
2026.09.19. 2026.09.19. 2027.09.19.
8.400.000 Ft
MZH/00759-
szolgáltatás
Magyarorszá
szerződés
1/2026
g Zrt. (1112
Budapest,
Boldizsár utca
2.)
USOMO hangrendszer FRAMED
Vállalkozási
2026.07.16. 2026.07.16. 2026.08.03.
15.950 EUR
MZH/00742-
hibafeltárása, tesztelése immersive
szerződés
1/2026
és
hibajavítási projects
munkálatai
GmbH & Co
KG
(10243
Berlin,
Koperikusstra
sse 5.)
„Hangperiszkóp”
c. Lövei
és
Tervezési és
2026.09.09. 2026.09.09. 2027.03.01.
8.230.869 Ft
MZH/00710-
installáció tervezési és Simon
Kft.
vállalkozási
1/2026
kivitelezése
(5100
szerződés
Jászberény,
Tompa
Mihály utca
23.)
A Magyar Zene Háza Reprex B.V.
Vállalkozási
2026.08.06. 2026.08.06. 2026.12.31.
14.900.000 Ft
MZH/00741-
adat- és jogkezelési (Saturnusstra
szerződés
1/2026
munkafolyamatok
at 14., the
átvilágítása
és Hague, NL-
dokumentálása
ZH 2516 AH)
Csoportos
Medicare
Egészségbiztosít 2026.08.01. 2026.08.01. 2027.07.31.
16.588.440 Ft
MZH/00703-
egészségbiztosítási
Biztosító Zrt.
ási szerződés
1/2026
csomag az MZH
(1134
dolgozói számára
Budapest, Váci
út 29-31.)
USOMO audioguide
FRAMED
Adásvételi
2026.07.14. 2026.07.14. 2026.07.28.
19.867.960 Ft
MZH/00701-
egységek beszerzése
immersive
szerződés
1/2026
projects GmbH
& Co KG
(10243 Berlin,
Koperikusstras
se 5.)
Raktárhelyiség bérlése
NEW EDGE
Bérleti
2026.06.12. 2026.06.15. 2027.10.15.
19.968.000 Ft
SZ/2026/00008
Kft. (1101
szerződés
71
Budapest,
Albertirsai út
10. 1. ép. II.
em.)