SZAKVÉLEMÉNY
Szőnyi István: Gyermekek (Zsuzsa és Péter), 1931
olaj, fa, 102 × 70 cm
jelezve jobbra lent: Szőnyi I. 1931
Szőnyi István (1894 – 1960) a 20. századi magyar festészet egyik jelentős alkotója. Festőként,
grafikusként, tanárként és szakíróként is kiemelkedőt alkotott. Ennek ellenére festészetéről még nem
született olyan komoly monográfia, ami az életmű minden problémáját és kérdését érintette volna.
Az egyik ilyen probléma például Szőnyi portréművészete, ami soha nem képezett külön fejezetet a
művészről szóló monográfiákban. Szőnyivel kapcsolatban vagy a neoklasszicista ízlésű mitológiai- és
aktkompozíciók, vagy a tájképek, illetve a sokalakos figurális kompozíciók kaptak mindig nagyobb
hangsúlyt. Pedig Szőnyi portréfestészetének épp az adja a különös értékét, hogy abban szépen
megfigyelhető egyrészt a művész sajátos, fiatal korától markánsan egyedi stílusa, másrészt pedig a
műfajból következő konvencionális megoldások.
Szőnyi a háborús éveket katonai szolgálatban töltötte, 1917-1918-ban csupán egy-egy rövid
nyári időszakot töltött tényleges alkotással Nagybányán. Első alkalommal a Műcsarnok 1919-20 évi
téli kiállításán mutatkozott be a
nyilvánosság
előtt.
Itt
két
festményt mutatott be. Az addigi
legfontosabb művének tartott,
bár még 1917-ben festett
Kettős
arcképet (olaj, vászon, 130 x 92
cm, magántulajdon – 1. sz. kép)
és
egy
közelebbről
nem
azonosítható
Kompozíció című
művet. Egy évvel később, 1921
februárjában az újonnan alakult
Szinyei Társaság éppen e kettős
arckép
alapján
ítélte
oda
Szőnyinek a Társaság nagydíját.
Jól látható tehát, hogy a portré
műfaja mennyire meghatározó
szerepet játszot az életművében
már legkorábbi évektől kezdve is.
Szőnyi 1926-ban Zebegénybe
költözött, s attól kezdve nemcsak
a dunakanyari táj válik festé-
szetének
egyik
meghatározó
elemévé, hanem a falusi élet világa is. 1929 után, amikor az olajfestés technikáját felcseréli a
temperáéval, a festői stílusában is változás áll be. Ekkoriban már a kortársai között is elismert
mesternek számított, komoly gyűjtők érdeklődtek alkotásai iránt. Szőnyi is annak a Gresham-
társaságnak volt tagja, ahová akkoriban Egry József is tartozott. A Gresham-kör festői nevüket az
általuk gyakran látogatott Gresham kávéházról kapták, bár ilyen néven ők maguk soha közös
kiállításon nem szerepeltek. A művészettörténeti értelemben vett Gresham-kör fogalma már inkább
az 1950-es években született meg. Mégis a két világháború közötti magyar művészeti életben
létrejött számos művésztársaság és iskola közül a szinte ez a csak virtuálisan létező Gresham-kör
hatása bizonyult a legmaradandóbbnak. Még a mai műkereskedelemben is a Gresham művészei –
különösen Egry József, Bernáth Aurél, vagy Szőnyi István – a legmagasabb értéken jegyzett alkotók
között vannak. Bár műkereskedelmi értelemben a Gresham-kör soha nem volt divatban, mégis szinte
születése pillanatától, az 1925 körüli évektől kezdve a legmegbízhatóbb és legidőtállóbb művészi
minőséget jelentette, még a művészi dogmatizmustól bénított 1950-es években is. Jelentőségét,
rangját az is növelte, hogy tagjai közül többen is a művészképzésben, akadémiai professzorként
folytatták tevékenységüket, így nemcsak a közönség körében, hanem az újabb művésznemzedékek
szemében is a modern magyar művészetnek az 1950-es években erőszakkal megszakított
folyamatosságát képviselték. Különöen igaz ez Szőnyi Istvánra, aki 1937-től a Képzőművészeti
Főiskola tanára volt, s hatása akár még a mai festőnemzedékek munkáin is tetten érhető.
Ami a jelen festményt illeti, a műről Zsákovics Ferenc tanulmánya közöl számos fontos és
lényeges adatot. E szerint „
Szőnyi gyermekeiről, az 1924-ben, illetve 1926-ban született Zsuzsáról és
Péterről készített festmények, rajzok és rézkarcok az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek
közepéig szinte összefüggő sorozatot alkotnak. Ezeken a bensőséges felfogású alkotásokon végig
követhetjük nemcsak a [gyermekek] növekedését, a karakteres vonások kifejlődését, hanem a
művészi pálya irányváltozásait is. Míg az 1920-as évek középső harmadában született alkotások még
őrzik a korábbi időszak plasztikus formálását és monumentalitásra való törekvését, addig Szőnyi
átmeneti periódusában, 1929-1932 között készült alkotásain domináns szerepet kapott a kompozíció
erőteljes szerkesztettsége, a világosabb színezés és rajzosabb formaadás, amelyet a részletek – a
későbbi temperatechnikát idéző – érzékeny festőisége tesz izgalmassá. A kísérletező jellegű
alkotásoknak egyik legreprezentatívabb darabja az a teljes alakos kettős portré, amelyet 1931-ben a
7 és 5 esztendős Zsuzsáról és Péterről készített a művész. A szűk kivágatú enteriőrben divatos házi
ruhába öltözött, széken ülő leányka és elegánsan kisasztalra könyöklő fiúcska mögött gazdag
drapéria zárja a teret”.
Zsákovics Ferenc írja: „
A Testvérek című kettős portré Szőnyi István festői életművének egyik
kiemelkedő kompozíciója, először 1932 tavaszán mutatták be a Tamás Galéria kiállításán.
Jelentőségét mutatja, hogy már megalkotása után néhány esztendővel a művész legfontosabb
alkotásai között reprodukálták a Fenyő Iván által írt, 1934-ben kiadott első monográfiában [2-3. sz.
képek]
. A műtárgyjegyzékben tulajdonosként Rados Ernő műkereskedőt tüntették fel, aki már az
1920-as évek elejétől a művész támogatója, műveinek vásárlója és terjesztője volt. A képet
szerepeltették az 1936-os Velence Biennálé magyar szekciójában, a hátoldalán látható gazdag
cédula-anyagot böngészve akkori tulajdonosa a két világháború közötti periódus egyik meghatározó
műkereskedője, Fränkel József volt. A képet a művész gyűjteményes kiállításán is bemutatták 1937
őszén a Fränkel Szalonban. A hosszú évtizedekig budapesti magántulajdonban lappangó alkotás az
1980-as években a Qualitas Galériában bukkant fel, ahol jelenlegi tulajdonosai 1987-ben vásárolták
meg. A galériában kapott információ szerint a festmény a Fruchter-gyűjteményben volt. Utolsó
kiállítási szereplésére 2009-ben a Virág Judit Galériában került sor, ahol a 121 legszebb magyar
festmény című tárlaton találkozhatott vele a szakmai- és nagyközönség”.
2. kép – Fenyő Iván könyvének belső címoldala
3. kép – a festmény reprodukciója, 1934
Ami Szőnyi festményeinek az értékét illeti, az elmúlt évtizedek aukciós leütései alapján viszonylag
pontosan meghatározható egy a jelen képhet fogható jelentőségű alkotás becsértéke. Tekintettel
arra, hogy a vizsgált festmény még Szőnyi István életében is számos hazai és külföldi kiállításon
szerepelt, reprodukciója az első Szőnyi-monográfiában is megjelent, s hogy kiváló magyar
magángyűjteményeknek volt darabja, a festmény értékét mindenképp a legértékesebb Szőnyi-
művekéhez kell viszonyítanunk. A művész egy alkotása már 2003-ban 50 millió forintos leütési árat
ért el a Kieselbach Galéria májusi árverésén. S bár mindezidáig ez az eddigi legmagasabb Szőnyi-ár a
magyar műkereskedelemben, ezen kívül nagyon sok 10, illetve 20 millió fölötti leütési ár is született
az utóbbi évek árverésein. A fentiek alapján, s figyelembe véve a fentebb felsorolt értéknövelő
tényezőket is, a
mű becsértékét 40-45 millió magyar forintban lehet megjelölni.
Kiállítva:
Szőnyi István festőművész és Beck Ö. Fülöp szobrászművész gyűjteményes kiállítása.
Tamás Galéria, 1932. március, kat. sz. 8. (Testvérek)
XX. Esposizione Biennale Internazionale d’Arte di Venezia. Venezia, 1936. 347. kat.sz. 66.
(Fratelli)
Szőnyi István festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Szalon, Budapest, 1937.
október – november, kat. sz. 7. (Gyerekek)
Szőnyi István emlékkiállítása. Qualitas Galéria, Budapest, 1991. katalógus nélkül
(Testvérek)
68. képaukció. Bizományi Áruház Vállalat, Budapest, 1985. december, kat. sz. 223.
(Testvérek, Zsuzsa és Péter)
121 legszebb magyar festmény. Virág Judit Galéria, Budapest, 2009. október – november,
katalóguson kívül (Testvérek)
Irodalom:
Fenyő Iván: Szőnyi István. Ars Hungarica 3. Bisztrai Farkas Ferencz kiadása, Budapest,
1934. 22. kép
Budapest, 2020. július 14.
D r . B e l l á k G á b o r m ű v é s z e t t ö r t é n é s z
i g a z s á g ü g y i
f e s t m é n y s z a k é r t ő
g . b e l l g a @ g m a i l . c o m
0 6 3 0 4 1 2 0 9 3 2
