BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Ikt. szám:
BK/TH/3348-4/2025.
Ügyintéző:
dr. Kovács Róbert
Telefon:
76/516-853
Nicholas Van-Orton
részére
(kizárólag elektronikus úton )
Tárgy: tájékoztatás
Tisztelt Nicholas Van-Orton!
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalhoz 2025. május 27. napján intézett megkeresésére
hivatkozással kérem, engedje meg, hogy az alábbiakról tájékoztassam:
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. §
5. pontja alapján
közérdekű adat az állami vagy helyi
önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó
szerv vagy azt átvevő szerv, szervezet vagy személy (a továbbiakban együtt:
közfeladatot
ellátó szerv)
kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával
összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső,
bármilyen módon vagy
formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy
gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre,
szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt
adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a
megkötött szerződésekre vonatkozó adat. A 3. §
6. pontja alapján
közérdekből nyilvános
adat a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra
hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli.
Az Infotv. 26. § (1) bekezdése értelmében a közfeladatot ellátó szervnek lehetővé kell tennie,
hogy
a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – az e
törvényben meghatározott kivételekkel – erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.
A fentiekre hivatkozással tájékoztatom, hogy az Ön által igényelt dokumentumokkal a
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal nem rendelkezik.
Mindezeken túlmenően ismételten tájékoztatom, hogy a jegyző közigazgatási gyakorlati
idejének megállapítása - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
törvény 82. § (1) bekezdése alapján - a jegyző tekintetében munkáltatói jogkört gyakorló
polgármester jogkörébe tartozik.
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.
76/513-713,
[email protected], KRID: 326394720, KÉR azonosító: KHIV BAK
2
Az Infotv. 30. § (3) bekezdése alapján, a jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatban
tájékoztatom, hogy a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló, illetve a meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén,
valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata
érdekében a
Kecskeméti Járásbíróságon (6001 Kecskemét, Pf. 143. – 6000 Kecskemét, Rákóczi út 17-
19.) keresettel élhet. Ezen túlmenően a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását.
Kecskemét, időbélyegző szerint
Tisztelettel:
Kovács Ernő
főispán
nevében és megbízásából:
Dr. Zombor Attila
főigazgató

A dokumentum elektronikusan hitelesített.
A dokumentum elektronikusan hitelesített.
A dokumentum elektronikusan hitelesített.
Dátum: 2025.06.10 09:59:56
Dátum: 2025.06.10 11:14:29
Dátum: 2025.06.10 11:32:30
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Dr. Kovács Róbert
Dr. Kiss József
Kiadmányozta: Dr. Zombor Attila