ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
HIVATAL
Tárgy: közérdekű adatigénylés
Tordai Bence úrnak,
[email protected]
Tisztelt Tordai Bence Úr!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 28. § (1) bekezdése alapján benyújtott közérdekű adatigénylésével összefüggésben, a
2023. október 15. és 2024. március 1. közötti időszakban a rászoruló személyeket
a téli
időjárási viszonyok következtében fenyegető veszélyhelyzetek megelőzésével és kezelésével
összefüggő rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 24/2016. (X. 6.) ORFK utasítás alapján a
rendőri szervek tudomására jutott információk alapján kihűléses haláleset gyanújával érintettek,
illetőleg a rendkívüli haláleset kivizsgálása érdekében megindított hatósági eljárásban
megállapítottan kihűlés miatt bekövetkezett halálesetben elhunytak számáról az Országos
Rendőr-főkapitányság által kezelt adatokat havi, illetőleg vármegyei/fővárosi bontásban
tartalmazó
kimutatást mellékelten megküldöm (a kimutatásban nem szereplő vármegyék
esetében nem volt ilyen eset).
Tájékoztatom, hogy a
kihűléses halálesetekkel összefüggésben adatgyűjtés kizárólag a téli
időszakban történik, ezt követően az adatszolgáltatással érintett esetekben esetlegesen indult
eljárások nyomon követése és az eljárás lezárását követően az adatok esetlegesen szükséges
korrekciója nem történik meg. Ebből az is következik, hogy amennyiben egy kihűléses haláleset
miatt indult közigazgatási hatósági eljárás végül azzal a megállapítással zárul, hogy a halál oka
nem kihűlés volt, úgy az a fenti adatok között nem jelenik meg.
Budapest, időbélyegző szerint
Tisztelettel:
dr. Boros Gábor r. ezredes
rendőrségi főtanácsos
hivatalvezető
Melléklet: táblázat
Cím: 1139 Budapest, Teve u. 4-6., 1903 Bp. Pf.: 314/15
Telefon: +36 (1) 443-5797; BM tel: 30-777
KÉR azonosító: ORFK
E-mail:
[email protected]
ZÁRADÉK
A dokumentum elektronikus aláírással hitelesített
29000-197/83-11/2024.KOZA