2024. évi válogatási elvek
U15, U17, U19 és Junior korosztályú versenyzők részére
Készítette:
Belák János – UP szakmai vezető
- 1 -
Előzmények
Magyar Öttusa társadalom 2023-as éve sok személyi és működésbeli változást hozott a hazai
sportélet szervezésében, továbbá a nemzetközi versenyek lebonyolítási rendszere is
megváltozott. Az új OCR szakág immár az ifjúsági versenyzők versenyeinek szerves részévé vált.
Mindezekből kiindulva
indokolt, hogy az ifjúsági korosztályra vonatkozó válogatási elvek az
előző évek tapasztalatai során felmerülő anomáliákra is megoldást adjon, illetve minden
korábbi jó döntést megerősítsen. Tekintettel arra, hogy a szakmai bizottság jóváhagyta a hazai
versenynaptárat és a versenyeztetési szabályzat legfontosabb elemeit, így a konkrét válogatási
elveket fel lehet rá építeni.
A válogatási elveknél figyelembevételre kerültek a korábbi válogatási folyamatok
tapasztalatai és kiemelt nemzetközi versenyek eredményei. Továbbá a korosztályokban
tapasztalható veszélyforrások pl. a csökkenő versenyzői létszám, szakedzők és szakértők száma,
kiüresedett korosztályok, amelyek a hosszú távú utánpótlás stratégia megoldandó feladatai
közé is tartoznak. „Vis maior” esetén a dokumentum tartalma felülvizsgálatra kerül a szakmai
bizottság jóváhagyásával.
1. Elsődleges célok
1.1. A válogatási elvek elsődleges célja a tárgyévi korosztályos válogatott versenyzők
kiválasztása és felkészülésük támogatása a meghatározott egyéni és nemzeti célok elérése
érdekében.
1.2. A válogatási elvek keretrendszerének kidolgozása során az objektivitás mellett, alábbi
elvek tekintendőek még irányadó szempontoknak:
▪ Bizalmi és szakmai támogató szemléleten alapuló folyamatok;
▪ Több szereplős (MÖSZ-Egyesület-Sportoló) elvárás-kötelezettség egyensúlyon alapú
rendszer, transzparens folyamatokkal;
▪ Nemzeti egység erőteljes képviselete.
- 2 -
1.3. A nemzetközi versenyeztetésre való kiválasztás céljainak, a Magyar Öttusa utánpótlás
stratégiai céljai felé kell irányulnia.
UP stratégiai célok
2024 célok
Egyéb szakmai célok
2028-as Olimpiára való
Reális eredménycélok elérése
Képzések és tudásmegosztás
kinevelés és felkészítés
Saját tehetséggondozó
Morális és szakmai közösség
Edzői és sportolói életpálya
program elindítása
építés
modellek támogatása
2. Felkészülés
2.1. A versenyzők hazai és nemzetközi versenyekre való felkészítésének elsődleges
helyszíne az egyesületi műhelymunka. Ezen folyamatokat fogja a MÖSZ szakértőkkel,
sporthelyszínekkel, eszközökkel és egyéb forrásokkal kiegészítve támogatni. MÖSZ által
biztosított egyéb források kiterjednek:
▪ Megbízott szakértők és edzők foglalkoztatására,
▪ Edzőtáborok biztosítására,
▪ Nemzetközi versenyeztetésre,
▪ Anyagi és erkölcsi elismerésekre.
- 3 -
Tervezett Héraklész edzőtáborok ideje:
▪ 2024. Május 17-19 – Belföld (várhatóan Tata)
▪ 2024. Június 10-21 – Belföld (várhatóan Tata)
▪ 2024. Július 29-Augusztus 2 – Belföld (várhatóan Tata)
▪ 2024. Szeptember 9-20 – Belföld (várhatóan Tata)
2.2. Szakmai támogatás céljai között szerepel továbbá az utánpótlás vezető és támogatással
megbízott személyek műhelylátogatása. Mindezeket mellett a szakmai konzultációs lehetőség
biztosítása a fejlődési és fejlesztési folyamatok hatékonyságnövelése érdekében.
2.3.
A korosztályos VB és EB előtti hetekre, a válogatott kerettagok és meghívott
versenyzők részére a MÖSZ központi edzéseket és edzőtábort tervez, szakértők bevonásával.
Ranglista pontot adó válogató versenyek
U15 korosztály számára:
1. 2024.04.07 U15 MK 1.
2. 2024.05.11-12 U15 MK 2.
3. 2024.06.01-02 U15 MK 3.
4. 2024.07.19-21 U15 Országos Bajnokság
U17 korosztály számára:
1. 2024.04.12-14 U17 MK 1.
2. 2024.04.26-28 U17 MK 2.
3. 2024.05.03-05 U17 MK 3.
4. 2024.05.25-26 U17 Országos Bajnokság
U19 korosztály számára:
1. 2024.04.07. U19 MK 1.
2. 2024.04.26-28 U19 MK 2.
- 4 -
3. 2024.05.03-05 U19 MK 3.
4. 2024.06.01-02 U19 Országos Bajnokság
Junior korosztály számára:
1. 2023.03.22-24 Junior MK 1.
2. 2024.04.12-14 Junior MK 2.
3. 2024.05.03-05 Junior MK 3.
4. 2024.05.24-26 Junior MK 4.
3. Ranglista számítás és rendezési elvek
3.1. A válogató versenyek eredményei alapján, elért helyezésük szerint ranglista pontokat
kapnak a versenyzők és a folyamat végén így alakul ki a végleges rangsorolás. Amennyiben egy
felnevezett versenyző előrébb végez, mint a korosztályos versenyző, akkor a megszerezhető
ranglista pont lejjebb csúszik a következő korosztályos versenyzőhöz. Kijelölt ranglista pontot
adó versenyek közül az egyéni legjobb 3 eredmény kerül beszámításra. A beszámításra kerülő
összesített végső ranglistapont egyezősége esetén, a válogató versenyeken elért legjobb
helyezés előrébb rangsorolja az érintett sportolót. Amennyiben ebben is egyezőség
mutatkozik, akkor a következő legjobb eredmény rangsorol és így tovább.
Pontszámítás táblázata:
Versenyhelyezés
(korosztályon
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
belüli rangsor)
Ranglista pont
20
17
14
12
10
8
6
5
4
3
2
1
3.2. A kialakult végső ranglista első három helyezettje objektív, eredményalapú kerettag
lesz. A negyedik egyéni indulási jogra való kijelölés az utánpótlás szakmai vezető szubjektív
döntése alapján
kerül meghatározásra.
3.3. Bauer Blanka a 2023 szezonban nyújtott eredményei alapján a bővített felnőtt „A”
válogatott keret tagja lett és az ottani válogatási rendszerben versenyzik. Amennyiben kiesne
- 5 -
a felnőtt válogatási szabályzatban foglaltak szerinti 4 főre szűkített „A” keretből, akkor
meghívást kaphat a Junior kerettagság 4. helyére.
Ennek teljesítendő eredményfeltétele:
▪ Egy felnőtt világkupán középdöntőbe jutás és hazai válogató versenysorozatban
szereplő OCR versenypálya eredményes és hazai versenyátlag időn belüli teljesítése
vagy;
▪ Egy hazai korosztályos válogató versenyen 1-3. helyezés elérése.
Fenti pontok teljesülése esetében, ha az érintett versenyző elfogadja a Junior keretbe való
meghívást, akkor a ranglista 4. és 5. helyezett egy hellyel hátrébb rangsorolódik, a 6. pedig nem
kap meghívást a kerettagságra.
3.4. Junior korosztálynak az Európa és Világbajnokság között kerül megrendezésre a hazai
korosztályos Országos Bajnokság. Abban az esetben, ha olyan 2003-2005 születésű versenyző
lesz Junior országos bajnok, aki előtte nem volt korosztályos 1-3 objektív kerettag, az a soron
következő világversenyre megkaphatja a negyedik egyéni indulási jogot.
Amennyiben a
juniorok között ezzel egyidejűleg a 3.3. pontban foglaltak teljesülnek, akkor az OB győztes a
mix váltóban való indulási jogot kapja meg. Ezáltal a váltó versenyszámokra történő kijelölési
rangsor egy hellyel lefelé eltolódik.
3.5. A kijelölt 4 egyéni válogatott korosztályos kerettag meghatározása után, a ranglista
sorrend alapján haladva kerül kijelölésre az egyéni versenyszámok első és második számú
tartalék versenyzője. Amennyiben az egyéni indulók között nem történik változás, ez a két
versenyző a férfi és női váltó versenyszámokban kap indulási jogot.
(A 3.3. és 3.4. pontban
foglaltak megvalósulása esetén a keretbe való meghívás az ott leírtak szerint változik)
3.6. EB és VB Mix váltóban való indulási jog az objektív 1-3 sorrend, majd 4. kerettag
számára kerül felajánlásra függetlenül attól, hogy a versenyprogram első vagy utolsó napján
lesz a mix váltó.
- 6 -
3.7. Azon versenyzők, akik a 3.3. vagy 3.6. pontban foglaltak miatt elveszítik a keretbe való
meghívást, számukra egy, lehetőség szerint saját korosztályos nemzetközi versenyindulást
biztosít az utánpótlás vezető, hogy a nemzetközi szintéren szerzett tapasztalataikat tovább
lehessen építeni.
3.8. A rendezési elv és kiválasztás egyetemes célja, egyesületi hovatartozástól függetlenül,
a sportág nemzeti sikerességét és a nemzetközi eredményességet kell, hogy szolgálja a
hosszútávú egyéni sportpályafutás építése mentén.
3.9. A válogató versenyek a hazai versenyrendszer kritériumai és előírásai alapján kerülnek
lebonyolításra, így minimális mértékű eltérés előfordulhat a szintén változó nemzetközi
standardokhoz képest.
3.10.
U15 és U17 korosztályú sportolók kizárólag a saját korosztályukban kaphatnak
válogatási ranglista pontot, magasabb korosztályokba felversenyezve nem. Továbbá ebbe a
két korosztályba felnevezett még fiatalabb versenyzők szintén nem kapnak válogatási
ranglista pontot. (Ezen korosztályok védettségének oka: a MOB gondozásában is megjelent,
Testnevelési Egyetem kutatási anyagaira támaszkodó, hosszútávú sportoló fejlesztési program
szakmai iránymutatásai, amelyet az UP szakmai vezető követendő irányelvnek tart.)
2006 születésű, utolsó éves U19 sportolók számára a szakmai bizottság megnyitja a válogatott
kerettagság elérésének lehetőségét Junior korcsoportba is. Ők mind a két korcsoportban, U19
és Juniorban is ranglista pontot gyűjthetnek és aspirálhatnak a válogatott kerettagságokért.
U15 Európabajnokság
2024.08.21-25; Bulgária - nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
- 7 -
Eredmény célkitűzés: Hazai egyéni legjobb teljesítmény elérése, átlépése
U17 Európabajnokság
2024.07.02-07; Törökország – nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
U17 Világbajnokság
2024.09.09-15; Portugália - nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
U19 Európabajnokság
2024.07.23-28; Spanyolország, Barcelona – nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
U19 Világbajnokság
2024.09.23-28; Litvánia - nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
Junior Európabajnokság
2024.08.21-25; Bulgária – nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
Junior Világbajnokság
2024.06.24-30; Egyiptom, Alexandria - nemenként 6-6 fővel (4-4 egyéni és 2-2 váltó tag)
Eredmény célkitűzés: 1 egyéni, 1 csapat érem
5. Egyéb rendelkezések
5.1. Annak érdekében, hogy a Magyar Öttusa Szövetség a szükséges szakmai és anyagi
támogatást meg tudja adni, továbbá felelősséget vállaljon a felkészülés és versenyeztetés rá
vonatkozó részéből, legalább havi rendszerességgel megküldött információk alapján is
rendelkeznie kell a felkészülést befolyásoló tényezőkről, változásokról.
Elsődlegesen:
- 8 -
▪ Szakmai csapat tagjai, felkészítő edzők személye;
▪ Versenyző személyes adataiban, elérhetőségében történő változás;
▪ Szakmai műhelyben végzett edzések gyakorisága és minősége;
▪ Központi edzésen és edzőtáborokban való megjelenés gyakorisága és minősége;
▪ Sportorvosi, sportdiagnosztikai felmérések és szűrések eredményei;
▪ Magyar Antidopping Csoport felé irányuló adatszolgáltatások státusza.
Fentiekkel kapcsolatos adatszolgáltatást havi rendszerességgel, írásban kell közölni az
utánpótlás vezető hivatalos e-mail címére.
5.2. A keretedzések és edzőtáborok időszakosan és kétféle minősítéssel kerülnek
lebonyolításra 2024-ben:
▪ „Kötelező” a meghatározott kerettagok részére,
▪ „Ajánlott” a Héraklész és meghatározott versenyzők részére
Héraklész tagok számára a „kötelező” minősítésű edzőtáborokat, edzéseket és felmérőket
csak alapos indokkal és igazoltan - hivatalos orvosi vagy iskolai igazolással alátámasztva -
lehet kihagyni az utánpótlás vezető jóváhagyásával.
5.3. Héraklész tagok esetleges sérülését vagy elhúzódó betegségét, egyesületüknek 72 órán
belül írásban kell jelezniük a
[email protected] központi címre és az öttusa szövetség
keretorvosának. A részlegesen vagy teljeskörűen újra kezdett edzésmunkát az érintett
versenyző egyesületének szintén írásban is jeleznie kell.
5.4. Szakmailag indokolt esetekben, indokait alátámasztva, elsődlegesen a szubjektív
elbírálási alapok megerősítése céljából az utánpótlás szakmai vezető, sportdiagnosztikai és
fizikai felmérőt írhat elő a Héraklész vagy válogatott kerettagságért jó eséllyel aspirálók részére,
amely eredményét figyelembe veheti a döntéseinél.
- 9 -
5.5. Az utánpótlás vezető minden versenyzőtől és az őket felkészítő szakemberektől elvárja,
hogy a hazai versenyeken, illetve közös programok során, a másikat tiszteletben tartva, fair-
play szelleme mentén, a sporterkölcsi- és etikai normák szerint viselkedjen.
Nemzetközi
versenyeken mindez kiegészül a nemzeti egység együttes képviseletével.
5.6. Minden szélsőségesnek minősíthető fegyelmi vétség és magatartási forma eljárást von
maga után, amely eredményét az utánpótlás vezető figyelembe veszi az érintett személyre
vonatkozó döntései során. Ilyen minősítésű esetekben az utánpótlás vezető jogosult a
versenyző válogatott kerettagságának azonnali felfüggesztését vagy abból történő kizárási
eljárás megindítását kezdeményeznie a szakmai bizottságnál.
Záró idézet:
„Mindenki egynek számít és senki sem egynél többnek! - Jeremy Bentham”
- 10 -