Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Szabályzat'.

A Nagykanizsai Tankerületi  Központ alábbi Irattári terve 2017.11.25. napjától lépett hatályba. 
Jelenleg nem hatályos. 

MELLÉKLETEK 
1. számú melléklet 
A Tankerületi Központ Irattári Terve (2017) 
A  Tankerületi    Központ  irattári  terve  az  egységes  iratkezelés  érdekében  az  irattári  anyagot  tételekre 
(tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a Központ feladat- és hatásköréhez igazodó 
rendszerezésben  sorolja  fel,  és  meghatározza  a  selejtezhető  irattári  tételekbe  tartozó  iratok  ügyviteli 
célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét. Az 
irattári terv általános és különös részre tagozódik. 
Az ügy típusát, iratképző szerv szerinti hovatartozását, az irat selejtezhetőség szerinti besorolását és a 
levéltári átadás időpontját az irattári tervben rögzített irattári jel mutatja. 
Az irattári jel összetevői: 
1. Tételszám: 
a) Mind az általános, mind a különös rész tételei esetében az irattári tételszám első jegye(i) betűjellel 
meghatározzá(k) a rendszerbeli elhelyezkedést: 
A = Általános rész; 
TK (a tankerületi központ betűjele) = Különös rész 
 
b) A különös részben a Tankerületi Központra utaló és annak feladatköréhez igazodó rendszerezésben 
sorszámok  kapcsolódnak,  amelyek  meghatározzák  az  ügy  típusát.  Ezt  a  típuson  belül  négyjegyű 
sorszám követi, amely meghatározza az adott típuson belüli ügyiratkört. 
2. Selejtezési idő: szám, amely meghatározza a kiselejtezendő irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli 
célú  megőrzésének  időtartamát  években,  vagy  „NS”  jel,  amely  meghatározza  a  nem  selejtezendő 
tételeket. 
3.  Lt.  (Levéltár): a  levéltári  átadás  határideje  években,  a  tényleges  átadás  időpontjáról  a Tankerületi 
Központ és az illetékes levéltár esetenként állapodik meg. 
A  „HN”  (határidő  nélkül  őrzendő)  jelölés  meghatározza  a  határidő  nélkül  ügyviteli  érdekből  a 
Tankerületi Központ irattárában maradó iratok körét, az iratok ügyviteli értékének megszűnése után a 
Tankerületi Központ és a levéltár közösen dönt az átadás időpontjáról. 
Azoknál a tételeknél, amelyek esetében egy jövőbeni esemény bekövetkezését követő megőrzési idő 
került meghatározásra (pl. „lejárat után 5 év”, „a végrehajtást követően 5 év”, „szerződés teljesítését 
követően  5  év”),  az  ügyiratok  megőrzési  ideje  a  jövőbeni  esemény  bekövetkezésével  egyidejűleg, 
selejtezése pedig az ügyiratok érvényességének lejártakor kezdődik. 

A Tankerületi Központ Irattári Terve 
TARTALOM 
Általános rész 
Tételszám 
Megnevezés 
0  1  0  0 
Jogi, Igazgatási, Integritás és Információbiztonsági ügyek 
0  2  0  0 
Iratkezelés 
0  3  0  0 
Humánpolitikai ügyek, Esélyegyenlőség 
0  4  0  0 
Gazdálkodási- és pénzügyek 
0  5  0  0 
Vagyongazdálkodási ügyek, Tűzvédelem és őrzés-védelem 
0  6  0  0 
Ellenőrzések 
0  7  0  0 
Informatika 
0  8  0  0 
Köznevelési ügyek 
0  9  0  0 
Kommunikációs és média ügyek 
Különös rész  
Tételszám 
Megnevezés 
1  0  0  0 
A tankerületi központok fenntartási és üzemeltetési ügyei 
2  0  0  0 
Közalkalmazottak jogviszonyával kapcsolatos ügyek 
3  0  0  0 
Tankerületi központok oktatásszervezési ügyei 
4  0  0  0 
Szakképző intézmények 
5  0  0  0 
Pályázatok, fejlesztések ügyei 
 
6  0  0  0 
Könyvtári ügyek 
 
JELMAGYARÁZAT 
 
JEL 
JELENTÉS 
 


selejtezendő az irat keletkezésétől számított… év után 

Magyar Nemzeti Levéltárnak átadandó az irat keletkezésétől számított  … évben 
NS 
nem selejtezendő 

nem adandó levéltárba (selejtezendő) 
HN 
helyben őrzendő, határidő nélkül 
MV 
mintavétel 
 
2
   

 
Általános rész 
0100 Jogi, Igazgatási, Integritás és Információbiztonsági ügyek 
Tételszám 
Megnevezés 


0  1  0 

Munkajogi ügyek, közszolgálati jogvita 
NS 
HN 
0  1  0 

Peres  és  nemperes  eljárások,  kintlévőségek  kezelése,  behajtása, 
NS 
HN 
egyéb igények érvényesítése iratai 
0  1  0 

Büntető eljárások iratai 
NS 
HN 
0  1  0 

Polgári jogi szerződések, megállapodások 
NS 
HN 
0  1  0 

Közjogi szerződések, megállapodások 
NS 
HN 
0  1  0 

Integritás ügyek  
NS 
HN 
0  1  0 

Jogszabálytervezetek véleményezése, államigazgatási egyeztetések 
15 

0  1  0 

Jogi állásfoglalások, tájékoztatások, vélemények 


0  1  0 

Közérdekű  és  közérdekből  nyilvános  adatok  megismerésére 


irányuló ügyek 
0  1  1 

Adatvédelem és adatbiztonság 
10 

0  1  1 

Alapító Okirat 
NS 
15 
0  1  1 

Szervezeti  és  Működési  Szabályzat,  belső  irányítási  eszközök 
NS 
15 
(igazgatói utasítások, szabályzatok, eljárásrendek, szervezeti egység 
ügyrendek) 
0  1  1 

Vezetői  értekezletekről  készült  jegyzőkönyvek,  feljegyzések, 
NS 
15 
emlékeztetők és ezek mellékletei (előterjesztések stb.) 
0  1  1 

Éves  intézkedési,  végrehajtási,  munkatervek,  munkaprogramok, 
NS 
15 
éves beszámoló, jelentések 
0  1  1 

Időszaki  és  eseti  tervek,  munkatervek,  munkaprogramok  az 


előterjesztő szervezeti egységeknél a végrehajtást követően 
0  1  1 

Időszaki jelentések, beszámolók, szervezeti adatszolgáltatások 


0  1  1 

A  TK  szervezetre  és  a  létszámra  vonatkozó  jelentések,  javaslatok, 
NS 
15 
fejlesztéstervek, kimutatások 
0  1  1 

Bizottságok iratai 
10 

0  1  1 

Kutatások, háttérelemzések iratai 
15 

0  1  2 

Rendezvények, konferenciák szervezésének iratai 


0  1  2 

Minőségirányítás, minőségfejlesztés, minőségbiztosítás 


0  1  2 

Informatikai biztonsági iratok 
NS 
HN 
0  1  2 

Közbeszerzési eljárások iratai 
NS 
HN 
 
3
   

0  1  2 

Fejlesztési tervek 
NS 
HN 
0200 Iratkezelés 
0  2  0  1 
Elektronikus iratkezelő rendszer iratai 
10 

0  2  0  2 
Irattár dokumentációi 
10 

0  2  0  3 
Az  irat  átadására,  továbbítására  vonatkozó  nyilvántartás 
NS 
15 
(átadókönyv, kézbesítőkönyv) 
0  2  0  4 
Iratok átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek, iratok 
NS 
15 
0  2  0  5 
Iratselejtezési jegyzőkönyvek és a selejtezés tovább iratai 
NS 
HN 
0  2  0  6 
Az iratkezelést érintő külső szervezetekkel folytatott levelezés  


0  2  0  7 
Bélyegző nyilvántartás és selejtezés iratai 
NS 
HN 
 
0  2  0  8 
TÜK ügyek 
NS 
HN 
 
0300 Humánpolitikai ügyek, Esélyegyenlőség  
 
0  3  0  1 
Foglalkoztatottak 
személyi 
anyaga; 
kinevezések, 
50 

munkaszerződések,  kinevezés  módosítások,  munkaszerződés 
módosítás,  átsorolások,  jogviszony  megszüntetések,  munkakör 
átadás-átvétel  iratai,  esküokmány,  hatósági  bizonyítvány, 
végkielégítés,  összeférhetetlenség,  tartalékállományba  helyezés, 
prémiumévek programban való részvétel, egy hónapot meghaladó 
fizetés nélküli szabadság, célfeladat kitűzése 
0  3  0  2 
Foglalkoztatottak  illetmény-,  bér  megállapításai;  pótlékok, 
50  

helyettesítési díj, illetményeltérítés, béremelés 
0  3  0  3 
Elismerések,  kitüntetések,  címadományozások,  védnökségek 
50  

ügyei 
0  3  0  4 
Foglalkoztatottak teljesítményértékelése, minősítése 
50  

0  3  0  5 
Foglalkoztatottak  közszolgálati,  munkaügyi  nyilvántartásaiból 


történő  adatszolgáltatások  és  levelezések  iratai  (munkáltatói 
igazolás,  szolgálati  idő,  nyugdíj  megállapítás,  béradat,  iskolai 
végzettség stb.) 
0  3  0  6 
Fegyelmi és kártérítési ügyek 
10 

0  3  0  7 
Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő beszámolók, jelentések, 


álláspályázatok, felhívások (szabadság, betegállomány, gyed, gyes 
stb.) 
0  3  0  8 
Képzés,  továbbképzés,  képzési  terv,  közigazgatási  alap-  és 
10 

szakvizsga-,  ügykezelői  alapvizsga-kötelezettséggel  összefüggő 
iratok  
0  3  0  9 
Létszámgazdálkodás,  létszámnyilvántartás  és  adatszolgáltatás 
10 

iratai 
0  3  1  0 
Tanulmányi szerződés 
10 

0  3  1  1 
Foglalkozás- egészségügyi és munkavédelmi tevékenység 
10  

 
4
   

0  3  1  2 
Munkabaleseti jegyzőkönyvek, foglalkozási betegségek 
NS 
HN 
0  3  1  3 
Szakmai gyakorlatosok ügyei 


0  3  1  4 
Érdekegyeztetés jegyzőkönyvei és ezek mellékletei 
NS 
15 
0  3  1  5 
Ágazati érdekképviseleti szervekkel történő levelezések iratai 


0  3  1  6 
Ellátások kifizetésének bizonylatai 


0  3  1  7 
Családtámogatás  iratai:  családi  pótlék,  CSED,  GYED,  GYES, 


anyasági támogatás  
0  3  1  8 
Baleseti rokkantsági ügyek 
50 

0  3  1  9 
Összesítő elszámolás, járulék bevallás statisztika 


0  3  2  0 
Béren kívüli juttatások, szociális juttatások  


0  3  2  1 
Illetményelőleg-nyilvántartás 


0  3  2  2 
Helyettesítési  díj,  rendkívüli  munkaidő,  ügyelet,  készenlét, 


távolléti díj, napidíj, utazási utalvány 
0  3  2  3 
Munkáltatói kölcsönben részesültek ügyei 


0  3  2  4 
Munkaidő-nyilvántartás iratai (jelenléti ív, elektronikus adatok is, 


szabadság-nyilvántartás,  távollét-nyilvántartás,  egy  hónapnál 
rövidebb fizetés nélküli szabadság) 
0  3  2  5 
Államkincstárral  összefüggő  adatszolgáltatások,  megkeresések 
10 

iratai 
0  3  2  6 
Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre történő felhívás iratai 
10 

0  3  2  7 
Vagyonnyilatkozatok 
külön törvény (Vnytv.) 
szerint 
0  3  2  8 
Statisztika, statisztikai adatszolgáltatások 
NS 
HN 
0  3  2  9 
Nyugdíjazással,  nyugdíjas  továbbfoglalkoztatással  kapcsolatos 
50 

ügyek 
0  3  3  0 
Esélyegyenlőséggel összefüggő kérdések, intézkedések 
20 

0  3  3  1 
Katonai szolgálatok ügye 
50 

 
0400 Gazdálkodási- és pénzügyek 
0  4  0  1 
Pénzügyi (belső) levelezés 


0  4  0  2 
Állami szervekkel folytatott költségvetési egyeztetések 


0  4  0  3 
Szerződések nyilvántartása 


0  4  0  4 
Kötelezettségvállalási ügyek 


0  4  0  5 
Előirányzatok nyilvántartása, módosítása 
10 

 
5
   

0  4  0  6 
Gazdálkodással, pénzügyi elszámolásokkal összefüggő körlevelek 
10 

0  4  0  7 
Költségvetési engedélyeztetési ügyek  


0  4  0  8 
Költségvetés 
10 

0  4  0  9 
Költségvetési beszámolók 
10 

0  4  1  0 
Bérgazdálkodás, bérnyilvántartás és -adatszolgáltatás 
10 

0  4  1  1 
Gazdálkodással összefüggő adatszolgáltatások, időszaki statisztikák 
10 

0  4  1  2 
Éves statisztikai jelentés iratai 
NS 
15 
0  4  1  3 
Adózás, bevallások 


0  4  1  4 
Bankszámla pénzforgalmi iratai 


0  4  1  5 
Reprezentációs ügyek 
10 

0  4  1  6 
Peres, illetve nemperes eljárások pénzügyi iratai 
NS 
HN 
0  4  1  7 
Bel- és külföldi kiküldetések költségelszámolásának iratai 


0  4  1  8 
Munkába járás költségeinek térítése 


0  4  1  9 
Pénzügyi nyomtatványok, kivonatok, bizonylatok 


0  4  2  0 
Fizetési felszólítások, számlareklamáció, követelések érvényesítése 


0  4  2  1 
Pályázatok pénzügyi iratai, dokumentációi 
15 

0  4  2  2 
Magyar  Posta  Zrt.-vel  folytatott  levelezés,  postai  szolgáltatások 


iratai 
 
6
   

 
0500 Vagyongazdálkodási ügyek, Tűzvédelem és őrzés-védelem 
0  5  0  1 
Beszerzés 
10 

0  5  0  2 
Ingatlanügyek 
NS 
HN  
0  5  0  3 
Biztosítás, kárrendezés 
NS 
HN 
0  5  0  4 
Gépjármű üzemeltetés 


0  5  0  5 
Ingó vagyon iratai 
10 

0  5  0  6 
Telekommunikációs eszközök iratai 


0  5  0  7 
Beruházás és felújítás iratai 
NS 
HN 
0  5  0  8 
Energetikai ügyek  
10 

0  5  0  9 
Leltározás iratai 
10 

0  5  1  0 
Feleslegessé vált vagyontárgyak selejtezési jegyzőkönyvei 
10 

0  5  1  1 
Tűzvédelmi,  tűzmegelőzési  eszközök,  felszerelések  nyilvántartásai, 


felülvizsgálatok, 
jegyzőkönyvek, 
tűz- 
és 
villámvédelmi 
szabványossági felülvizsgálatok lejárat után 
0  5  1  2 
A  tankerületi  központ  tűzvédelmi  terve.  Rendkívüli  eseményekről 


készített  jelentések,  szakhatósági  állásfoglalások,  ellenőrzési 
jegyzőkönyvek, tűzvédelmi oktatás iratai 
0  5  1  3 
Őrzés-védelmi ügyek 
15 

0600 Ellenőrzések 
0  6  0  1 
A  TK-ban  végzett  ellenőrzések  (szabályszerűségi,  pénzügyi, 
NS 
15 
rendszer-,  teljesítmény-,  megbízhatósági  és  informatikai  belső 
ellenőrzések) iratai 
0  6  0  2 
A  TK-k  intézményeknél,  gazdálkodó  szervezeteknél  végzett 
NS  
15 
szabályszerűségi, 
pénzügyi, 
rendszer-, 
teljesítmény-, 
megbízhatósági és informatikai belső ellenőrzései 
0  6  0  3 
Központi ellenőrzési szervek külső ellenőrzési iratai  
NS  
15 
0  6  0  4 
A  KK,  TK  és  más  (központi  államigazgatási)  szervek  közötti 
10 

ellenőrzési együttműködés iratai 
0  6  0  5 
Ellenőrzési, éves tervezési, beszámolási feladatok 
15 

0  6  0  6 
Ellenőrzési szervezet működésével összefüggő iratok 
10 

0  6  0  7 
Szabálytalanságok nyilvántartása 


 
7
   

 
0700 Informatika 
0  7  0  2 
Azonosítás, hitelesítés iratai 
NS 
15  
0  7  0  3 
Informatikai fejlesztések iratai 
15 

0  7  0  4 
Elektronikus szolgáltatások üzemeltetésének iratai 


0  7  0  5 
Közigazgatásban alkalmazott szoftverek iratai 
10 

0  7  0  6 
Informatikai partnerekkel való kapcsolattartás iratai 


0  7  0  7 
Infrastruktúra felügyelettel kapcsolatos iratok 


0  7  0  8 
Informatikai stratégiával kapcsolatos iratok 
10 

0  7  0  9 
Hatás- és háttértanulmányok általában 
10 

0  7  1  0 
Informatikai szerződések 
10 

0  7  1  1 
Informatikai beszámolók általában 
10 

0800 Köznevelési ügyek 
0  8  0  1 
Panaszbeadványok  (szülői,  tanulói,  intézményi),  közérdekű 


bejelentések 
0  8  0  2 
Beadványok  áttétele  hatáskörrel  és  illetékességgel  rendelkező 


intézményhez, tankerülethez vagy más államigazgatási szervhez 
0  8  0  3 
Intézményi átszervezések, előkészítésének és lebonyolításának iratai 
15 

0900 Kommunikációs és média ügyek 
0  9  0  1 
Tömegkommunikáció és média levelezések 


0  9  0  2 
A TK által készített, készíttetett, illetve támogatott kiadványok iratai 
10 

0  9  0  3 
PR- és kommunikációs tevékenység hosszú távú tervezésének iratai 
NS 
15 
0  9  0  4 
Rendezvények előkészítése és lebonyolítása iratai 


0  9  0  5 
Közérdekű adatok közzététele 


0  9  0  6 
Hivatali honlap, belső hálózat tartalmi ügyei 


 
8
   

 
Különös rész 
1000 A tankerületi központok üzemeltetési és fenntartási ügyei  
1  0  0  1 
A KK irányítása alá tartozó, TK fenntartásában lévő intézményektől 


beérkező jelentések, beszámolók statisztikai jelentések, kimutatások 
(tervek,  munkatervek,  munkaprogramok  végrehajtásáról  stb.), 
javaslatok 
1  0  0  2 
Működtetéshez szükséges költségvetés 
NS 
HN 
1  0  0  3 
Működtetéshez 
szükséges 
költségvetés 
előkészítéséhez 


adatszolgáltatás 
1  0  0  4 
Műszaki és karbantartási ügyek 
10 

1  0  0  5 
Beszerzési igények 


1  0  0  6 
Fenntartáshoz és üzemeltetéshez kapcsolódó szerződések 
NS  
HN 
1  0  0  7 
Vagyonkezelői és használati jogok gyakorlásával összefüggő ügyek  
NS 
HN 
1  0  0  8 
Szerződések szakmai teljesítésigazolása 
NS  
HN 
1  0  0  9 
Szerződések pénzügyi teljesítésének igazolása 
NS 
HN 
1  0  1  0 
Szerződésekkel összefüggő adatszolgáltatások, számlaösszesítők 
NS 
HN 
1  0  1  1 
Időszaki bevallásokkal összefüggő adatszolgáltatások 


2000 Közalkalmazottak jogviszonyával kapcsolatos ügyek 
2  0  0  1 
Intézményvezetői pályáztatás iratai 
50 

2  0  0  2 
Intézményvezetői  megbízás  visszavonásának,  megszűnésének, 


megbízásról lemondás iratai 
2  0  0  3 
Közalkalmazotti panaszügyek iratai 


2  0  0  4 
Állásfoglalások, tájékoztatások, megkeresésekre válaszadások 
50 

2  0  0  5 
Pedagógusok elismerésével összefüggő felterjesztések 
50 

2  0  0  6 
Pedagógusok továbbfoglalkoztatásával összefüggő felterjesztések 
50 
 
3000 Tankerületi központok oktatásszervezési ügyei 
3  0  0  1 
Panaszbeadványok (szülői, tanulói), közérdekű bejelentések 


3  0  0  2 
Beadványok  áttétele  hatáskörrel  és  illetékességgel  rendelkező 


intézményhez, tankerülethez vagy más államigazgatási szervhez 
3  0  0  3 
Felnőttképzés, felnőtt oktatás 
NS  
HN 
3  0  0  4 
Beiskolázás tervezése, szervezése, lebonyolítása 
15  

3  0  0  5 
Állásfoglalás, véleménykérés iratai 
15  

3  0  0  6 
Tankönyvrendelés előkészítése, szervezése és lebonyolítása  
15  

 
9
   

3  0  0  7 
Érettségi vizsga szervezése, lebonyolítása iratai 
15 

3  0  0  8 
Intézményi dokumentumok iratai (Pedagógiai Program, Szervezeti és 
15  

Működési Szabályzat, Házirend) és azok ellenőrzése 
3  0  0  9 
Intézményi átszervezések előkészítésének és lebonyolításának iratai 
NS 
HN 
3  0  1  0 
Következő tanév tervezése, tantárgyfelosztások jóváhagyása  


3  0  1  1 
Más  fenntartású  köznevelési  intézmény  iratai,  megkeresései, 
15 

köznevelési törvény szerinti egyetértési jog gyakorlása 
3  0  1  2 
Nemzetiségi köznevelési feladatok 
15 

3  0  1  3 
Járási hivatal megkeresései, adatszolgáltatások, adatkérések 
15 

3  0  1  4 
Közoktatási megállapodásokkal összefüggő iratok 
15 

3  0  1  5 
Testnevelés és sport ügyek 
15 

3  0  1  6 
Egyházak és civil szervezetek, sportegyesületek 
15 

3  0  1  7 
Szakszolgáltatás iratai 
15 

3  0  1  8 
Szakmai szolgáltatás iratai 
15 

3  0  1  9 
Gyermek- és ifjúságvédelem 
15 

3  0  2  0 
Köznevelési Hídprogram iratai 
15 

3  0  2  1 
Tanulóbalesetek bejelentése 
10 

3  0  2  2 
Közoktatási Információs Rendszer ügyei, adatszolgáltatások 
10 

3  0  2  3 
Tanulmányi versenyek ügyei   


3  0  2  4 
Intézményi pályázatok lebonyolítása 
10 

3  0  2  5 
Megyei köznevelés-fejlesztési tervek véleményezése  
10 

3  0  2  6 
Közoktatási Információs Rendszer ügyei, adatszolgáltatások 
10 

3  0  2  7 
Nevelőtestületek ügyei  
NS 
HN 
3  0  2  8 
Iskolaszékek, szülői munkaközösségek, intézményi tanács ügyei  
NS 
HN 
3  0  2  9 
Diákönkormányzatok ügyei 
NS 
HN 
3  0  3  0 
Rendkívüli szünet elrendelése  


3  0  3  1 
Vizsgajegyzőkönyvek 


3  0  3  2 
Utazó 
gyógypedagógusi 
hálózat 
megszervezésével 
és 
15 

működtetésével összefüggő iratok  
3  0  3  3 
Állandó pedagógus helyettesítési rendszer megszervezése  
15 

3  0  3  4 
Gyógypedagógiai, 
konduktív 
pedagógiai 
nevelési-oktatási 
15 

intézmények általános iratai  
 
10
   

3  0  3  5 
Diákotthonok és kollégiumok általános iratai  
15 

3  0  3  6 
Szakiskolák általános iratai 
15 

3  0  3  7 
Középiskolák (gimnáziumok és szakközépiskolák) általános iratai  
15 

3  0  3  8 
Általános  iskolák  és  alapfokú  művészetoktatási  iskolák  általános 
15 

iratai  
3  0  3  9 
Tanulói  létszám  megállapításával,  engedélyezésével  összefüggő 
15 

iratok  
3  0  4  0 
Tanköteles tanulók nyilvántartása  
15 

3  0  4  1 
Elsőfokú  határozat  ellen  benyújtott  fellebbezés  elbírálása  során 
NS 
HN 
keletkezett iratok, döntések  
4000 Szakképző intézmények  
4  0  0  1 
Új szakma felvételére történő javaslat az intézményektől 


4  0  0  2 
Közigazgatási  szervekkel  folytatott  egyeztetések,  levelezések 
NS 
15 
működéssel összefüggő ügyekben  
5000 Pályázatok, fejlesztések, ösztöndíjak 
5  0  0  1 
Pályázati terv általában 
10 

5  0  0  2 
Oktatásfejlesztési pályázati programok szakmai tervei 
NS 
15 
5  0  0  3 
Hatás- és háttértanulmányok általában 
10 
 
5  0  0  4 
Oktatásfejlesztési pályázatok hatás- és háttértanulmányai 
NS 
15 
5  0  0  5 
Elnyert pályázat lebonyolítása 
10 

5  0  0  6 
Sikertelen pályázatok dokumentációja 


5  0  0  7 
Levelezés a támogatottal 
10 

5  0  0  8 
Levelezés a támogatóval 
10 

5  0  0  9 
Hiánypótlás 
10 

5  0  1  0 
Igazolások, fenntartói támogató nyilatkozatok 
10 

5  0  1  1 
Pályázathoz kötődő szerződések 
10 

5  0  1  2 
Pályázati beszámolók általában 
10 

5  0  1  3 
Oktatásfejlesztési pályázati programok szakmai beszámolói 
NS 
15 
6000 Könyvtári ügyek  
6  0  0  1 
Könyv, folyóirat rendelés, pénzügyi keretek 
10 

6  0  0  2 
Könyvtári állomány rendezése és megóvása, leltár 
NS 
HN 
6  0  0  3 
Kiadványok cseréje 
NS 
HN 
 
11
   

6  0  0  4 
Intézményi könyvtárakkal kapcsolatos ügyek 
NS 
15 
 
 
 
12