![](./foiextract20240622-838747-zffz7s-1_1.png)
Dr. Balsai István
Erdélyi Katalin részére
Kizárólag elektronikus levél útján megküldve
a [email protected] címre
Tárgy: közérdekű adatigénylés
Tisztelt Erdélyi Katalin!
A 2022. december 8. napján a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány részére megküldött köz-
érdekű adatigénylésével kapcsolatban, a 2022. december 22. napján megküldött válaszle-
véllel kapcsolatban az alábbi további tényekről tájékoztatom.
Az adatigénylése arra is kiterjedt, hogy az Alapítvány küldjön meg önnek a kuratóriumi
ülések jegyzőkönyvein kívül „olyan egyéb dokumentumot” is, amelyből megismerhető,
hogy „a kuratóriumi tagok mely napokon milyen időtartamban végeztek tevékenységet”.
Tekintettel arra, hogy a kuratórium tagság nem munkaviszony, ezért olyan jellegű nyilván-
tartás sem létezik, ami rögzítené, hogy a kuratóriumi tagok mely napokon milyen időtar-
tamban végzik a tagságukkal kapcsolatos tevékenységüket, mindazonáltal erre vonatko-
zóan az Alapítvány szervezeti és működési szabályzata is tartalmaz adatokat.
Ebből megállapítható, hogy az alapítvány képviseletét a kuratórium elnöke és a kuratórium
által az alapítvány képviseletére kijelölt kuratóriumi tag önállóan látják el, a képviselet
módja mind a két esetben általános. A kuratórium 22/2022. (VII. 27.) számú kuratóriumi
határozata szerint az alapítvány képviseletére kijelölt kuratóriumi tag Csepreghy Nándor.
Az alapítvány munkaszervezetét a képviseletére kijelölt kuratóriumi tag vezeti.
Hatáskörének gyakorlása során önállóan eljárva:
• képviseli az alapítványt harmadik személyek előtt,
• munkáltatói jogkört gyakorol az alapítvány munkavállalói felett, gondoskodik a
képzésük és teljesítményük ellenőrzéséről és felügyeletéről, képviseli az alapítványt
a megbízott tanácsadókkal való együttműködés során,
• tervezi, szervezi, összehangolja és irányítja a szervezeti egységek munkáját,
• meghatározza az alapítvány működésével kapcsolatos folyamatos és egyedi, külső
és belső feladatok végrehajtásának rendjét,
• ellenőrzi a feladatok határidőre történő elvégzését, elvégzi számonkérésüket,
• szükség esetén gondoskodik az erőforrások megfelelő átcsoportosításáról,
• összehívja és vezeti a munkaértekezleteket,
• gondoskodik az alapítvány szabályzatainak kidolgozásáról és felülvizsgálatáról, a
kuratórium határozata alapján kiadmányozza azokat,
BALSAI ÜGYVÉDI IRODA
1024 Budapest, Margit körút 15-17.
T: + 36 1 790 5871 • M: + 36 70 277 1147
E:
[email protected] • W: www.balsailaw.hu
• gondoskodik a kuratórium hatáskörébe tartozó előterjesztések előkészítéséről, a
kuratóriumi döntések végrehajtásáról,
• gondoskodik a kuratóriumi döntések, határozatok nyilvántartásáról, felel az ülések
jegyzőkönyveinek elkészítéséért,
• gondoskodik az alapítvány működésével kapcsolatos iratok megőrzéséről,
• ellátja az alapítvány tulajdonosi joggyakorlása során a kuratórium tulajdonosi kép-
viseletét, szükség szerint kezdeményezi a kuratórium eljárását,
• teljesíti az alapítvány működésének ellenőrzését végző szervek adatszolgáltatási
igényeit,
• évente egy alkalommal beszámol a kuratórium részére a tevékenységéről.
• Az alapítvány képviseletére kijelölt kuratóriumi tag akadályoztatása esetén a szer-
vezeti és működési szabályzatban foglalt jogköreit a kuratórium elnöke látja el.
Vagyis a képviseletre kijelölt kuratóriumi tag munkája nem csupán az üléseken és a szava-
zásban való részvételben merül ki, hanem munkája a fentiek szerint folyamatos és rendsze-
res.
Ezzel kapcsolatban olyan további adatot, hogy az egyes tagok mely napokon és milyen
időtartamban végeztek tisztségükkel összefüggő tevékenységet, az Alapítvány nem kezel.
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló,
vagy az adatkezelő által meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint
az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érde-
kében bírósághoz fordulhat. A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő ered-
ménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától
számított harminc napon belül kell megindítani az igényt elutasító közfeladatot ellátó szerv
ellen. Az országos illetékességű közfeladatot ellátó szerv ellen indult per kivételével a per a
járásbíróság hatáskörébe tartozik, és arra a törvényszék székhelyén lévő járásbíróság, Bu-
dapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróság (1055 Budapest, Markó utca 25.) illetékes. A bí-
róság illetékességét az alperes közfeladatot ellátó szerv székhelye alapítja meg. A közér-
dekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca
9-11.) is fordulhat.
Jelen választ kizárólag elektronikus úton, az adatigénylésben megjelölt elektronikus levél-
címre küldöm meg.
Budapest, 2022. december 23.
Üdvözlettel,
dr. ifj. Balsai István
ügyvéd
Balsai Ügyvédi Iroda
[elektronikusan aláírva]
2 / 2