Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2020. november 9-i, videokonferencia
útján tartott ülésen, valamint a 2020. november 10. és november 11. napja között megtartott
titkos levélszavazáson meghozott határozatai
Határozatok tára
CLVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat a rektori pályázat kiírására vonatkozó felhívás szövegének
jóváhagyásáról
CLVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a
Szervezeti és Működési Rend módosításáról egyes bizottságok összetétele módosításával
összefüggésben
CLVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési
Szabályzatának módosításáról Kari Kommunikációs Bizottság létrehozásával összefüggésben
CLIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az Adatkezelési Szabályzat Stratégiai Adatbázisra vonatkozó
függelékének módosításáról
CLX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE 2020. évi jelentkezési és felvételi adatairól készített
jelentés elfogadásáról
CLXI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE-re 2020 első félévében alap- és osztatlan képzésre
beiratkozó elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról
CLXII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE-re 2020 első félévében mesterképzésre beiratkozó
elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról
CLXIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat geoinformatika mesterképzési szak Budapest képzési
helyen, magyar nyelvű képzésben, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének
jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési
programjának módosításáról
CLIV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat adatelemző matematikus és gépi tanulás szakember
szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, angol nyelvű képzésben, levelező
munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar
gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
CLXV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Egyetemi
Könyvtár és Levéltár főigazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről
CLXVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Bibó István Szakkollégium igazgatói
tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről
CLXVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Prof. Dr. Romsics Ignác, az MTA rendes tagja, Széchenyi-
díjas egyetemi tanárnak (Eszterházy Károly Egyetem) az Egyetemi Doktori Tanács külső tagjává
megválasztásáról
CLXVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docens cím adományozásáról Dr.
Polgár Tibor részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
CLXIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat magántanári cím adományozásáról Dr. habil. Tóth Tibor, a
Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ ügyvezetője, a BTK Történeti Intézet óraadó
oktatója részére a Bölcsészettudományi Karon
Szenátusi ülés, elektronikus levélszavazás jegyzőkönyve
2020. november 9-11.
Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok,
bejelentések, kérdések és válaszok
1. Továbbra is napirend előtt Borhy László rektor bejelentette, hogy az ELTE Hallgatói
Önkormányzat és részönkormányzatai tisztújítása során Eszterhai Marcellt az ELTE HÖK
elnökévé választották, Kup Katica Annát a BGGyK HÖK elnökévé újraválasztották, Madai Márk
Valentint a GTI HÖK elnökévé, Barbér Mátét a KolHÖK elnökévé, Deák Dalma Annamáriát az
IK HÖK elnökévé, Diczkó Dalmát a PPK HÖK elnökévé, Takács Luca Sárát a TÓK HÖK
elnökévé, Livingston Zoltánt a TáTK HÖK elnökévé választották.
2. A Szenátus a napirendet vita nélkül,
46 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül
elfogadta.
A napirend elfogadása előtt Borhy László rektor tájékoztatta a Szenátust, hogy a miniszterelnök
délelőtt rendkívüli járványügyi intézkedésekről tett bejelentést, amely szerint a felsőoktatás online
oktatásra tér át. Erre tekintettel lekerül a napirendről az átmeneti sajátos tanulmányi és
vizsgaszabályozás kiegészítésére vonatkozó előterjesztést, amely a korábban kialakított hibrid
oktatási körülményeken alapult.
Továbbra is a napirend elfogadása előtt a Szenátus Borhy László rektor egyetértésével,
44 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül napirendre vette a rektori pályázat kiírására
vonatkozó felhívás szövegének jóváhagyására irányuló előterjesztést.
3. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére megtárgyalta a személyi ügyekben érkezett
javaslatokat. Határozathozatalra az ELTE szavazórendszerén keresztül, 2020. november 10-11.
napján került sor.
4. A Szenátus a Rektorválasztást Előkészítő Bizottság előterjesztésére vita nélkül,
44 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz.
határozatát a rektori pályázat kiírására vonatkozó felhívás szövegének jóváhagyásáról (1. sz.
mell.)
.
5. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére vita nélkül,
44 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát az
ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend
módosításáról egyes bizottságok összetétele módosításával összefüggésben (2. sz. mell.)
.
6. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére vita nélkül,
45 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát a
Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Kari
Kommunikációs Bizottság létrehozásával összefüggésben (3. sz. mell.)
.
7. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére vita nélkül,
43 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát az
Adatkezelési Szabályzat Stratégiai Adatbázisra vonatkozó függelékének módosításáról (4. sz.
mell.)
.
8. A Szenátus Báldy Péter, a Minőségügyi Iroda irodavezetője előterjesztésére Kacskovics Imre
dékán (TTK) hozzászólásával, az előterjesztő válaszával,
43 igen szavazattal, ellenszavazat és
tartózkodás nélkül meghozta a
CLX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát az ELTE 2020. évi
jelentkezési és felvételi adatairól készített jelentés elfogadásáról.
9. A Szenátus Báldy Péter, a Minőségügyi Iroda irodavezetője előterjesztésére vita nélkül,
43 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLXI/2020. (XI. 11.) Szen. sz.
határozatát az ELTE-re 2020 első félévében alap- és osztatlan képzésre beiratkozó elsőéves
hallgatók körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról.
2
Szenátusi ülés, elektronikus levélszavazás jegyzőkönyve
2020. november 9-11.
10. A Szenátus Báldy Péter, a Minőségügyi Iroda irodavezetője előterjesztésére vita nélkül,
43 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLXII/2020. (XI. 11.) Szen. sz.
határozatát az ELTE-re 2020 első félévében mesterképzésre beiratkozó elsőéves hallgatók
körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról.
11. A Szenátus Zentai László rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül,
40 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLXIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát
geoinformatika mesterképzési szak Budapest képzési helyen, magyar nyelvű képzésben,
nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai
Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról.
12. A Szenátus Zentai László rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül,
43 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a
CLIV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát
adatelemző matematikus és gépi tanulás szakember szakirányú továbbképzési szak
Budapest képzési helyen, angol nyelvű képzésben, levelező munkarendben történő indítása
kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint
erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról.
Az elektronikus levélszavazás kezdete: 2020. november 10. 08:45 perc
Az elektronikus levélszavazás lezárásának időpontja: 2020. november 11. 23:59 perc
Az elektronikus levélszavazás érvényes, a Szenátus tagjainak több mint hatvan százaléka adta le
szavazatát.
13. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére vita nélkül,
39 igen szavazattal, 1 ellenében
meghozta a
CLXV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát
Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatói tisztségére benyújtott pályázatának
véleményezéséről.
14. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére vita nélkül,
39 igen szavazattal, ellenszavazat
nélkül meghozta a
CLXVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát Bibó István
Szakkollégium igazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről.
15. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére vita nélkül,
40 igen szavazattal, 2 ellenében
meghozta a
CLXVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát Prof. Dr. Romsics Ignác, az MTA
rendes tagja, Széchenyi-díjas egyetemi tanárnak (Eszterházy Károly Egyetem) az Egyetemi
Doktori Tanács külső tagjává megválasztásáról.
16. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére vita nélkül,
41 igen szavazattal, 1 ellenében
meghozta a
CLXVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docens cím
adományozásáról Dr. Polgár Tibor részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon.
17. A Szenátus Borhy László rektor előterjesztésére vita nélkül,
40 igen szavazattal, ellenszavazat
nélkül meghozta a
CLXIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozatát magántanári cím
adományozásáról Dr. habil. Tóth Tibor, a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai
Központ
ügyvezetője,
a
BTK
Történeti
Intézet
óraadó
oktatója
részére
a
Bölcsészettudományi Karon.
18. Az Egyebek között Borhy László rektor tájékoztatta a Szenátust az önkéntes online kérdőíves
felmérés szerint az Egyetemen koronavírus-járvánnyal érintettek létszámadatairól.
19. Az Egyebek között Borhy László rektor bejelentette, hogy
•
Egyetemünk több oktatójának kiemelkedő szakmai teljesítménye részesült ismét állami
elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából
3
Szenátusi ülés, elektronikus levélszavazás jegyzőkönyve
2020. november 9-11.
Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült
Kürti
Jenő fizikus, az MTA doktora, az ELTE Bolyai Kollégium igazgatója, egyetemi tanár,
Márialigeti Károly biológus, az MTA doktora, az ELTE egyetemi tanára,
Molnár Márk, az
MTA doktora, az ELTE és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat professor emeritusa,
Rhorerné
Fábián Zsuzsanna nyelvész, az ELTE professor emeritusa,
Varga Katalin, az MTA doktora,
az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült
Pataky
Gabriella, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense,
Serfőző Mónika pszichológus, az
ELTE tanszékvezető egyetemi docense,
Zelliger Erzsébet, az ELTE nyugalmazott egyetemi
docense, a Táborkereszt cserkészmozgalom ügyvezető elnöke.
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült
Vári Péter
testnevelő tanár, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara Testnevelési Tanszékének mestertanára.
•
Az ELTE fiatal kutatói közül 17-en emléklapot kaptak, négyen pedig a legnagyobb
elismerésnek számító plakettet vehették át Bolyai-ösztöndíjasként végzett munkájukért az
MTA ünnepségén.
•
Kutatási keretszerződést kötött a MÁV-HÉV Zrt. és az ELTE GTI. Az együttműködés célja
a képzés, továbbképzés és a vezetői utánpótlás biztosítása mellett a tömegközlekedés
ökoszisztémájának fejlesztése, illetve az Egyetem versenyképességének növelése.
•
Új megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem a
gyógyszerészhallgatók képzése területén. Az ELTE Természettudományi Kara két kémiai
tantárgy oktatásában vesz részt magyar, német és angol nyelven, biztosítva a gyakorlatok
helyszíneit is, míg az előadásokra mostantól a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi
Karán kerül sor.
•
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mindhárom budapesti középiskolája az első öt között
van a HVG idei rangsorában: a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium lett az ország legjobb
gimnáziuma, az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium és a Trefort Ágoston
Gyakorló Gimnázium a 4., illetve az 5. helyen végzett. A szombathelyi Bolyai János Gyakorló
Általános Iskola és Gimnázium 4. a gyakorlóiskolák között.
•
Az ELTE lett Magyarország legjobb egyeteme a bölcsészettudomány, az informatika, az
élettelen természettudomány, illetve a pszichológia tudományterületén a Times Higher
Education 2021-es szakterületi rangsorában. Pszichológusképzésünk továbbra is a világ 300
legjobb intézménye közé tartozik.
•
Átadták a habilitációs okleveleket. A kutatási eredmények mellett az oktatói minőséget is
értékelő tudományos fokozatot 14 kutató, köztük 9 ELTE-s vehette át az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen.
•
Díszdoktorokat avattak az ELTE-n. A Szenátus ünnepi ülésen öt nagyhatású külföldi tudós
tevékenységét ismerték el az egyetem legmagasabb kitüntetésével. A dékánok vendégek
jelenlétében az Aula Magnában méltatták az egyetem új tudós professzorainak munkásságát,
míg az ünnepeltek otthonukból videón köszönték meg az elismerést.
•
Átadták az ELTE sportösztöndíjait. Az elismerést idén 48 hallgató vehette át Siklósi Gergely
párbajtőr világbajnoktól és Simon Gábortól, a BEAC-igazgatójától.
Budapest, 2020. november 11.
Prof. Dr. Borhy László
rektor
Hitelesítő:
a Szenátus elnöke
dr. Rikker Emília igazgatási vezető
a Szenátus titkára
4