INTÉZKEDÉSI PROTOKOLL
a 2020/2021-es tanévben a járványügyi készenlét idején
alkalmazandó eljárásrendről
KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA,
GIMNÁZIUM ÉS PEDAGÓGIAI SZAKGIMNÁZIUM
2020. augusztus 26.
1. FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE, TANÉVKEZDÉSRE
Az intézményben alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást kell elvégezni.
Ennek ellenőrzése az intézményvezető, tagintézmény-vezetők feladata.
A fertőtlenítő nagytakarítás elvégzése során figyelembe kell venni a Nemzeti
Népegészségügyi Központ ajánlását.
2.
AZ
INTÉZMÉNYEK
LÁTOGATÁSA,
RENDEZVÉNYEK,
KIRÁNDULÁSOK
Az intézményt kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló
látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmény működtetésében csak
egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt. Amennyiben a szülők tüneteket
észlelnek gyermeküknél, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi
vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú
vagy igazolt fertőzés van.
Kérjük a szülőket, amikor gyermekeiket az intézménybe hozzák/viszik, ügyeljenek a
megfelelő védőtávolság betartására, kerüljék az intézmény előtti és intézményben
történő csoportosulásokat. Amennyiben a megfelelő védőtávolság nem tartható be,
kérjük a védőmaszk viselését.
Az osztálytermekben lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább
elhelyezéséről, adott esetben nagyobb termek bevonásával. A tanítási órákon, a
foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.
A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy a 1,5
méteres védőtávolság betartható legyen. Az óvodai csoportok és az általános iskolai
osztályok számára elkülönített területeket kell kijelölni a közösségi tereken belül. Ennek
megfelelően az óvodai és általános iskolai udvar használatára idősávokat kell kijelölni.
Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken – jellemzően a
középiskolában – , úgy az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban az ott
tartózkodás idején javasolt a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése.
A tantermi oktatás során az osztályok keveredését – amennyiben ez lehetséges – el kell
kerülni. Amennyiben ez nem megoldható, ügyelni kell a folyamatos
felületfertőtlenítésre.
A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Az órák
során mellőzni kell a szoros testi kontaktust igénylő feladatokat. Amennyiben ez
mégsem kerülhető el, akkor ezeket állandó edzőpartnerrel (párokban, kiscsoportokban)
kell végezni.
A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos a mosdókban, illetve az
öltözőkben, ezért a tornaórák előtti és utáni öltözésnél tekintettel kell lenni arra, hogy
elkerülhető legyen az öltözőkben történő csoportosulás.
A gyakorlati foglalkozások során a 1,5 méteres védőtávolságot biztosítani kell. A
gyakorlati képzéshez használt eszközöket – amennyiben azokat nem károsítja – felületi
fertőtlenítőszerrel kell tisztítani a csoportok váltása között. A foglalkozások
tervezésénél lehetőleg helyezzük előtérbe a gyermekek saját eszközeinek használatát.
A szakgimnázium tanulói a gyakorlati órákon nem látogatják az óvoda és általános
iskola foglalkozásait, tanóráit, elkerülve a különböző tanulócsoportok keveredését. Az
ismereteket tantermi keretek között, elméleti képzéssel sajátítják el.
Az első félévben esedékes, nagy létszámú tanuló vagy pedagógus egyidejű jelenlétével
járó rendezvényei megszervezése során tekintettel kell lenni az alábbiakra:
o az Operatív Törzs által meghatározott szabályok betartása,
o az alapvető egészségvédelmi intézkedések, szabályok betartása (távolságtartás,
maszkviselés, kézfertőtlenítés, szellőztetés),
o amennyiben lehetséges zárttéri helyett szabadtéri rendezvény szervezése,
o a rendezvény kisebb létszámú rendezvényekre bontása és a résztvevők körének
korlátozása.
Az osztálykirándulásokkal és tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatban azok belföldi
megvalósítása lehetséges, ajánlott a természetközeli kirándulás, túrázás. A külföldre
tervezett kirándulásokat belföldi úticéllal kell áttervezni.
A szülők személyes megjelenésével járó szülői értekezleteket a járványügyi előírások
betartása mellett személyes jelenléttel az óvodai kiscsoportban, valamint az iskola 1. 5.
és 9. évfolyamain kell megtartani. A többi évfolyam esetében a szükséges információkat
e-mailben, elektronikus naplón keresztül kell eljuttatni a szülőkhöz.
3. EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET
KIALAKÍTÁSA
Az intézmények bejáratainál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani. Az
intézménybe érkezéskor kötelező minden belépő kézfertőtlenítése.
A szociális helységekben biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet
lehetőség szerint vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel kell kiegészíteni. A
kéztörlésre papírtörlők vagy kézszárítók használhatóak.
A csoportszobákban és osztálytermekben biztosítani kell a vírusölő hatású
kézfertőtlenítési lehetőséget.
Kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető higiénés szabályok betartása. Az egyes
tevékenységeket megelőzően és azokat követően szappanos kézmosással vagy
alkoholos kézfertőtlenítéssel kell biztosítani a személyes tisztaságot.
A személyi higiénia alapvető szabályairól a gyermekeknek, tanulóknak részletes, az
adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást kell kapniuk az osztályfőnökök és az
iskolai védőnő bevonásával.
A köhögéssel, tüsszentéssel a különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében
fokozottan ügyelni kell az intézmény tisztaságára, a napi többszöri fertőtlenítő takarítás
elvégzésére. A fertőtlenítő takarítás során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a
kézzel gyakran érintett felületek (ilyenek a padok, asztalok, székek, az ajtó-,
ablakkilincsek, korlátok, villany- és egyéb kapcsolók, informatikai eszközök
(billentyűzet, monitor, egér, egérpad stb.), mosdók csaptelepei, WC lehúzók, stb.)
valamint a padló és a mosható falfelületek vírusölő hatású szerrel fertőtlenítésére
kerüljenek.
A takarítást, fertőtlenítést úgy kell megszervezni, hogy az a gyermekek, tanulók
egészségét ne veszélyeztesse. A takarítást végző dolgozók részére a felhasznált szernek
megfelelő védőeszköz biztosítása és azok viselése szükséges.
Zárt térben a kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet
kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes
szellőztetésre, mely vonatkozik minden zárt térre, így a folyosókra, valamint a szociális
helyiségekre is. A helyiségek ablakát időjárás és környező forgalom függvényében
lehetőség szerint nyitva kell tartani. Amennyiben az ablakok nem nyithatóak, úgy egyéb
úton kell biztosítani a folyamatos friss levegőellátást, és kerülni kell a használt levegő
visszakeverését a rendszerbe.
Az óvodában, iskolában használt játékok, sporteszközök, játszótéri eszközök felületét
rendszeresen fertőtleníteni kell.
4. ÉTKEZTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Fokozottan kell ügyelni az étkezés helyszínének tisztaságára, a rendszeres
fertőtlenítésére. A felületek tisztításakor ügyelni kell a környezet vírusmentességének a
megőrzésére, a munkafolyamatok megfelelő szétválasztásával, valamint gyakoribb
fertőtlenítéssel.
Étkezés előtt és után kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermekek alapos szappanos
kézmosására vagy kézfertőtlenítésére.
Az étkezéseket úgy kell megszervezni, hogy az osztályok, óvodai csoportok keveredése
elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen.
Minden intézményegységben a közös használatú eszközök tisztán tartására,
fertőtlenítésére fokozottan kell figyelni, átmenetileg célszerűbb kis, egyéni igények
biztosításával kiváltani használatukat.
Ajánlott a biztonságos hőkezeléssel (legalább 2 percen át tartó 72°C-os
maghőmérsékletet, vagy az étel minden pontján legalább 75°C-ot biztosít) készíthető
ételek étlapon tartása. Kiemelten fontos a zöldségek, gyümölcsök alapos folyóvizes
lemosása. A nyers, kellően nem tisztítható alapanyagot tartalmazó ételek feltálalása
kerülendő.
Rendkívül fontos a gyermekek által használt edények, evőeszközök, poharak, tálcák
megfelelő hatásfokú fertőtlenítő mosogatása, a tiszta evőeszközök, poharak, tányérok,
tálcák cseppfertőzéstől védett tárolása, önkiszolgáló rendszerben történő tálalásnál az
evőeszközök, tányérok, poharak gyermekek általi tapogatásának elkerülése. A
étkezőeszközök átadása az étkeztetést végző dolgozók bevonásával minden érintettnek
személyesen történik. A kenyérkosarak tisztítása, a bennük elhelyezett kendők cseréje
minden használatot követően indokolt. A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása
ajánlott.
Az étkeztetést végző személyzet számára vírusölő hatású, alkoholos kézfertőtlenítő
szert kell biztosítani, és annak rendszeres használatára fokozott hangsúlyt kell fektetni.
A főző konyha, valamint az étterem üzemeltetőjének felelőssége, hogy a dolgozók
egészségi állapotát fokozottan monitorozza és betegség gyanúja esetén haladéktalanul
intézkedjen.
5. ISKOLAI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS SZABÁLYAI
Az iskolai szűrővizsgálatok és az iskola-egészségügyi ellátás során az egyéb
egészségügyi ellátásra vonatkozó szabályokat szükséges betartani. Ennek megfelelően,
amennyiben az egészségügyi ellátás korlátozásának elrendelésére nem kerül sor, a
szűrővizsgálatokat, és egyéb feladatokat maradéktalanul el kell végezni.
A járványügyi készültség időszakában az iskola-egészségügyi ellátás védőnői
vonatkozásban az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet 3.
sz. melléklete, az egyeztetett munkaterv, az oktatási intézményekre vonatkozó, valamint
a járványügyi helyzetnek megfelelő eljárásrend alapján történik, mely feltételezi a
pedagógus, a védőnő, az iskolaorvos és a tanuló folyamatos együttműködését.
A személyes találkozást igénylő teendők esetében – védőnői szűrővizsgálatok,
tisztasági vizsgálatok, védőoltások, védőnői fogadóóra – a feladatok elvégzése a fenti
járványügyi óvintézkedések (személyi higiéné, a használt eszközök fertőtlenítése,
szellőztetés, zsúfoltság kerülése, maszkhasználat) figyelembe vételével történik. A
megfelelő szervezéssel (időbeli ütemezés, pontos időpont megadásával) az eltérő
osztályokban tanulók közötti találkozások számát csökkenteni kell.
Az egészségügyi ellátás során be kell tartani az infekciókontroll szabályokat (a
koronavírustól függetlenül is), különös tekintettel az új koronavírus járvánnyal
kapcsolatban az NNK által kiadott, a járványügyi és infekciókontroll szabályokat
tartalmazó Eljárásrendben részletezett utasításokat. A szűrővizsgálatok helyszínén
(iskolaorvosi rendelő/védőnői szoba/szűrővizsgálati helyiség, védőnői tanácsadó)
biztosítani kell a szappanos kézmosás és a kézfertőtlenítés lehetőségét, gondoskodni
kell a fertőtlenítőszeres takarításról és a gyakori szellőztetésről.
Amennyiben az egészségügyi ellátás során a gyermeknél fertőzés tünetei észlelhetők,
jelen tájékoztató „Teendők beteg személy esetén” pontja szerinti intézkedések
megtétele szükséges, mely egyidejűleg kiegészítendő a vizsgálatok felfüggesztésével, a
helyiség és az eszközök fertőtlenítésével, és alapos szellőztetéssel.
6. TANULÓI HIÁNYZÁSOK KEZELÉSE
Annak a gyermeknek az óvodai hiányzását, valamint tanulónak az iskolai hiányzását,
aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége
(például
szív-érrendszeri
megbetegedések,
cukorbetegség,
légzőszervi
megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek)
vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és
azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt
hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a
részére előírt karantén időszakára.
Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, az intézményben meghatározott
(Moodle) kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.
Ezen időszakban az előre deklarált oktatási formában a pedagógusnak elérhetővé kell
tennie a tananyagot a tanuló számára.
A gyermek, a tanuló távolmaradásával kapcsolatos valamennyi szabály a nevelési-
oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltak szerint érvényes, azok betartása
szerint szükséges eljárni.
7. TEENDŐK BETEG SZEMÉLY ESETÉN
Amennyiben egy gyermeknél, pedagógusnál, vagy egyéb dolgozónál fertőzés tünetei
észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az
iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további
teendőkről. Gyermek esetén a szülő/gondviselő értesítéséről is gondoskodni kell, akinek
a figyelmét fel kell hívni arra, hogy feltétlenül keressék meg telefonon a gyermek
háziorvosát/házi gyermekorvosát. Azt követően az orvos utasításainak alapján járjanak
el.
A beteg gyermek felügyeletét ellátó személynek kesztyű és maszk használata kötelező.
Amennyiben felmerül a COVID-19 fertőzés gyanúja, fontos, hogy megfelelő
felkészültséggel rendelkező egészségügyi dolgozó kerüljön értesítésre. A háziorvos,
házi gyermekorvos, illetve a kezelőorvos jogosult a COVID-19 fertőzés gyanújára
vonatkozóan nyilatkozni. Amennyiben fennáll a gyanú, nekik kötelességük az NNK
által kiadott aktuális eljárásrendnek megfelelően ellátni a beteggel kapcsolatos
teendőket.
A gyermek az iskolába – hasonlóan más megbetegedésekhez – kizárólag orvosi
igazolással térhet vissza, melyet az intézménynek el kell fogadnia, azt saját hatáskörben
nem bírálhatja felül.
Amennyiben krónikus betegséggel élő gyermek az új koronavírus okozta járványügyi
helyzet miatt speciális eljárást, védelmet igényel, erről a kezelőorvosnak kell döntenie,
mely alapján a szükséges intézkedéseket meg kell tenni.
8.
INTÉZKEDÉSEK FERTŐZÉSSEL ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK
ESETÉBEN
Az alapdokumentumok (Pedagógiai program, SZMSZ, Házirend) módosítását,
valamint munkaköri leírások aktualizálását el kell végezni, felkészülve a tantermen
kívüli digitális munkarendre.
Az intézmény egységes tantermen kívüli digitális nevelését és oktatását egységes
felületen kell megvalósítani. Erre a célra a MOODLE keretrendszer kiépítését a tanév
elején el kell végezni, a kollégák megfelelő oktatását meg kell szervezni. A tantermen
kívüli, digitális munkarendben a nevelés-oktatás, a tanulási folyamat ellenőrzése és
támogatása a pedagógusok és a tanulók online vagy más, személyes találkozást nem
igénylő kapcsolatában történik. A tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarend
elrendelését követő naptól az iskolát oktatási célból nem látogathatják.
Az NNK - a területi népegészségügyi hatóság, azaz a Megyei/Fővárosi Kormányhivatal
népegészségügyi feladatkörben eljáró járási/kerületi hivatala által elvégzett járványügyi
vizsgálat és kontaktkutatás eredménye alapján - az EMMI Köznevelésért Felelős
Államtitkárságát tájékoztatja azon köznevelési intézmények, illetve feladat ellátási
helyek alapadatairól, amelyekről bebizonyosodik, hogy az intézménnyel jogviszonyban
álló tanuló, pedagógus vagy egyéb személy tesztje koronavírus-pozitív.
Az adatok alapján az EMMI és az NNK közösen megvizsgálja, hogy szükséges-e
elrendelni az intézményben más munkarendet. Az intézményben a tantermen kívüli,
digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs dönt. Az intézmény a jogszabályok
alapján arra jogosult szervtől haladéktalanul tájékoztatást kap a döntésről. Az átállást
okozó állapot megszűnése után az intézmény jelzést kap arra, hogy térjen vissza a
normál munkarend szerinti oktatás folytatására. A további népegészségügyi döntéseket
az NNK és az érintett szervezetek hozzák meg és hajtják végre.
Amennyiben egy nevelési-oktatási intézményben átmenetileg elrendelésre kerül a
tantermen kívüli, digitális munkarend, a gyermekfelügyeletet az érintett intézményben
meg kell szervezni a szülők támogatása érdekében. Amennyiben az intézményben
objektív okokból nem szervezhető meg a gyermekfelügyelet, arról a tankerületi központ
gondoskodik.
A gyermekfelügyelet során a gyermekétkeztetési feladat ellátójának változatlanul
biztosítania kell a gyermekétkeztetést.
9. KOMMUNIKÁCIÓ
Kiemelten fontos a hiteles hírforrásokból való tájékozódás. Az oktatással kapcsolatos
híreke
t a www.kormany.hu és a
www.oktatas.hu felületein kell követni.
Az új koronavírus vonatkozásában a rendeletben előírtak teljesítéséhez az NNK által
kiadott és honlapján közzétett tájékoztatók nyújtanak segítséget.