Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Budapest XI. kerület, Boldog Meszlényi Zoltán tér engedélyezési dokumentációja'.





















 
 
Selyem Tóth Sándor úr  
részére 
Iktatószám:  
BP-01/001/00075-2/2019 
Tárgy:  
Tájékoztatás közérdekű adatigényléssel 
kapcsolatban 
 
Ez a levél kizárólag elektronikusan kerül megküldésre!  
 
Tisztelt Selyem Tóth Sándor Úr! 
Budapest Főváros Kormányhivatala I. Kerületi Hivatalához 2019. november 28-án megküldött közérdekű 
adatigénylésére hivatkozva az alábbi tájékoztatást adom. 
Az  Ön  által  megismerni kívánt  adatok  egyedi  közigazgatási  hatósági  eljárásban  keletkeztek,  ezáltal  az 
általános  közigazgatási  rendtartásról  szóló  2016.  évi  CL.  törvény  (a  továbbiakban  Ákr.)  hatálya  alá 
tartoznak. 
Az Ákr. 33. § (1) – (3) bekezdése szabályozza az iratbetekintésre jogosultak körét. E szerint: 
„33. § [Az iratbetekintési jog]  
(1)  Az  ügyfél  az  eljárás  bármely  szakaszában  és  annak  befejezését  követően  is  betekinthet  az  eljárás 
során keletkezett iratba. 
(2) A tanú a vallomását tartalmazó iratba, a szemletárgy birtokosa a szemléről készített iratba tekinthet 
be. 
(3)  Harmadik  személy  akkor  tekinthet  be  a  személyes  adatot  vagy  védett  adatot  tartalmazó  iratba,  ha 
igazolja, hogy az adat megismerése joga érvényesítéséhez, illetve jogszabályon, bírósági vagy hatósági 
határozaton alapuló kötelezettsége teljesítéséhez szükséges.” 
Az Ákr. 10. § (1) bekezdés értelmében az ügyfél az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, 
akinek  jogát  vagy  jogos  érdekét  az  ügy  közvetlenül  érinti,  akire  nézve  a  hatósági  nyilvántartás  adatot 
tartalmaz, vagy akit hatósági ellenőrzés alá vontak. A hivatkozott szakasz értelmében a bejelentő nem 
válik a hatósági ügy ügyfelévé, így ügyféli jogokat sem gyakorolhat.  
Összefoglalva a fentieket tájékoztatom, hogy az Ön által igényelt adatok iratbetekintési jog, illetve ügyféli 
jogállás hiányában nem megismerhetőek. 
Budapest, - dátum a digitális aláírás szerint 
Tisztelettel:  
dr. Csötönyi Tünde 
      hivatalvezető