Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Fakivágások és fapótlások'.

Tisztelt dr. Jánossy András Úr! 
 
Vezérigazgató Úrnak küldött közérdekű adat iránti kérelmére, melyben a Szentendrei út és a Vasút sor 
mentén „fakivágások és fapótlások a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. útfelújításaival” kapcsolatban 
igényel adatokat az alábbi tájékoztatást adom. 
 
Tekintettel arra, hogy a Főpolgármesteri Hivatal részére az Ön jelzése szerint, azonos tartalmú kérelem 
került benyújtásra az igénylés teljesítése érdekében az adatszolgáltatásban a két megkeresett szerv 
együttműködött. 
 
A levele első részében felvetett feltételezésekre/állításokra reagálva tájékoztatjuk a fennálló helyzetről. 
 
A  III.  kerület  Szentendrei  út  érintett  szakasza  (Mátyás  király  út  –  Pünkösdfürdő  utca  között)  tulajdon 
jogilag két szakaszból áll, a Mátyás király út – HÉV vágányok keresztezése közötti szakasz Budapest 
Főváros  Önkormányzatának,  a  HÉV  vágányok  és  a  Pünkösdfürdő  utca  közötti  szakasz  pedig  a  III. 
kerület Önkormányzatának tulajdona. A Fővárosi tulajdonú szakaszon a 15 db fa kivágását a III. kerület 
Polgármesteri  Hivatala  engedélyezte,  míg  a  III.  kerületi  tulajdonú  szakaszon  10  db  fa  kivágását  -
összeférhetetlenség miatt- a XII. kerületi Polgármesteri Hivatal engedélyezte. 
A  munkák  megkezdése  előtt  a  BKK  Zrt.  állásfoglalást  kért  az  engedélyező  Hivataloktól  az 
engedélyezések érvényességének tekintetében. 
A III. kerület Polgármesteri Hivatala nyilatkozata szerint az engedély érvényes és jogerős, a fakivágások 
végrehajthatók  a  Fővárosi  tulajdonú  területen,  ugyanis  a  tulajdonosi  hozzájárulás  érvényben  volt  az 
engedély kiadása idején és a környezetvédelmi törvény, ill. a fakivágásra vonatkozó kormányrendelet 
nem korlátozza a kiadott engedély érvényességének idejét, így annak lejárati ideje nincs. 
A XII. kerület Polgármesteri Hivatala nyilatkozata szerint az általuk kiadott engedély hatályát vesztette, 
tekintettel  arra,  hogy  a  XII.  kerület  más  megfogalmazást  használva  az  engedélyükben  feltételként 
szabták  a  tulajdonosi  hozzájárulásban  foglaltakat.  Ezen  válasz  kézhezvétele  után  újra  megkérésre 
került  a  III.  kerületi  Önkormányzat  tulajdonosi  hozzájárulása,  hogy  az  új  és  érvényes  tulajdonosi 
hozzájárulással az engedély újra hatályba léphessen. 
 
A  tulajdonosi  hozzájárulások  érvényessége  tekintetében  a  Fővárosi  Önkormányzat  értelmezése  a 
következő:  a  tulajdonosi  hozzájárulásokat  a  Főváros  a  benyújtott  tervekkel  kapcsolatosan  az 
engedélyezési  eljárás  lefolytatása  és  a  szükséges  engedélyek  megszerzése  céljából  adja  ki.  A 
hozzájárulások érvényessége 1 év, amelyet töretlen, évtizedes gyakorlat alapján mindig úgy értelmezett 
a Hivatal, hogy amennyiben ez idő alatt a szükséges engedélyek megszerzésre kerülnek, a tulajdonosi 
hozzájárulás  betöltötte  a  funkcióját  és  a  továbbiakban  már  nincs  relevanciája,  azt  nem  kell 
meghosszabbítani és az adott beruházás a rendelkezésre álló engedélyek érvényességi idején belül 
megvalósítható. 
 
A  tulajdonosi  hozzájárulások  időtartamának  meghosszabbítására,  vagy  új  tulajdonosi  hozzájárulás 
kiadására tehát csak abban az esetben kerül sor, ha a szükséges engedélyeket az egy éves határidőn 
belül a kérelmezőnek nem sikerült beszereznie. 
Az  az  állítás,  miszerint  a 2017  februárjában  készített  tervben  még  megőrzendőként  szerepeltek  a 
jelenlegi kiviteli tervekben már kivágásra jelölt fák, félrevezető, ugyanis  a 2017 februárjában szállított 
tervek még engedélyezési szintű tervek voltak, tehát kivitelezésre még nem lettek volna alkalmasak, 
tekintettel arra, hogy az engedélyezési tervfázis tartalmi követelménye alacsonyabb a kiviteli tervekénél. 
Az  engedélyezési  tervfázis  2017.  februári  elkészülte  után,  2017.  májusában  került  sor  a  részletes, 
műszeres, Főkert Zrt. által végzett faállapot-felmérésre, amely alapján és a kiviteli tervben részletesen 
kidolgozott  műszaki  tartalom  miatt  a  kivágandó  fák  kijelölése  változott  az  engedélyezési  tervekhez 
képet. A fakivágási engedélyeket az így elkészült kiviteli tervek alapján adták ki. 
A 25 db fa kivágásának alátámasztására a kiviteli tervek szolgálnak, mely alapján látható, hogy a tervek 
műszaki tartalma nem valósítható meg a fák megtartása mellett. 
 
A  25  db  fa  pótlása  az  engedélyben  előírtaknak  megfelelően  fog  megtörténni  a  projekt  műszaki 
átadásának  megkezdéséig,  várhatóan  2020  júniusáig.  A  kivágott  fákat  a  törzsátmérő  alapján  kell 
pótolni,  a  kivágott  fa  törzsátmérőjének  másfélszeres  kell,  hogy  legyen  a  pótlásként  elültetendő  fák 
összesített törzsátmérője, így összesen 283 db fa kerül majd elültetésre. 

A tervek szerint a Szentendrei út mentén 25 fa kerülhet elültetésre, a többi fa a III. kerület területén lesz 
majd elültetve. 
A Szentendrei út mentén ültetendő fák helyét a kiviteli tervekben a szabad helyekre való tekintettel, a 
zöldfelületek üzemeltetőivel egyeztetve határozták meg. Az ültetési helyek kijelölése a kivitelezés során 
még felülvizsgálatra fog kerülni a fák leendő üzemeltetőjével, és amennyiben a helyszíni adottságok – 
figyelemmel az innovatív gyökér menedzsment rendszerek alkalmazhatóságára is - lehetőséget adnak 
több fa elültetésére a Szentendrei út mentén, akkor az meg is fog történni. 
 
A félreértést a kivágandó fák számával kapcsolatban vélhetően az okozza, hogy az útfelújítás miatt csak 
25 db fa kivágása szükséges, a BKK Zrt. (Tervező útján) erre kért kivágási engedélyt, amit meg is kapott. 
A többi fa kivágása nem a projekt miatt szükséges, hanem a projekt tervezésével párhuzamosan 
elvégzett
 Főkert-es favizsgálatok eredményeképpen, a fák egészségi állapota miatt lett kivágásra 
ítélve
, melyet a Főkert saját hatáskörben fafenntartás keretében intéz, de nyilván ezt a két munkálatot 
célszerű összehangolni. 
 
Jelenleg  25  db  fára  van  fakivágási  engedély  az  útfelújítás  miatt:  15  db-ra  a  Fővárosi  tulajdonú 
szakaszon, 10 db-ra a kerületi tulajdonú szakaszon. 
 
A 25 db engedéllyel kivágható fán felül szükséges még kivágni további 39 db fát (amely darabszámban 
jelenlegi felmérések szerint 6 db fa az útfelújítás miatt is és egészségügyi okok miatt is kivágandó, tehát 
átfedés van a számokban)
 a fa veszélyt jelentő egészségi állapota miatt, amihez nem szükséges 
fakivágási engedély,
 mert ezeket a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. 
rendelet 7. §-a értelmében utólagos bejelentéssel ki kell vágni
 
A  fent  hivatkozott  jelenleg  39  (illetve  39-6)  db  fa  egészségügyi  állapot  miatti  -  útfelújítási  projektől 
független - kivágása is felülvizsgálat alatt van, tehát ez a szám még nem végleges, tekintettel arra, hogy 
élő növényzetről van szó, ami folyamatosan változik. 
 
Az adatigénylés további pontjai: 
 
Az alábbi dokumentumokat mellékelten megküldjük, illetve - hivatkozva az információs önrendelkezési 
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. § (2) bekezdésére, mely szerint 
„ha a kért adatot korábban már elektronikus formában nyilvánosságra hozták, az igény teljesíthető az 
adatot  tartalmazó  nyilvános  forrás  megjelölésével  is  –  megadjuk  annak  elektronikus 
elérhetőségét/linkjét. Az egyes dokumentumokban a személyes adatok kitakarásra kerültek. 
 
I. adatkör / 1.pont 
1. Vállalkozási szerződés BKK Zrt.-Colas 
2. Korábbi jegyzőkönyv a fákról BKK Zrt., Főkert, BFFH – ez elérhető Bús Balázs honlapján: 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.06.02.-jegyz%C5%91k%C3%B6nyv.pdf 
3. BKK Zrt. levele a Főkertnek a további fák kivágásáról 
4. BKK Zrt. vezérigazgatójának levele a Főkert vezérigazgatójának 
 
A  Főváros  tájékoztatása  szerint,  a  Főváros  és  a  Colas  nem  állnak  egymással  szerződéses 
jogviszonyban, Budapest városvezetése és a Colas között nem áll fenn levelezés. 
 
I. adatkör / 2.pont 
 
VÁR-KERT Műszaki tervezési Kft.-vel mint alvállalkozóval, sem a BKK Zrt., sem a Főváros nem álltak 
szerződéses jogviszonyban, ezért szerződést sem tudunk rendelkezésre bocsájtani. Ezen okok miatt 
hivatalos levelezést nem folytattak. 
 
BKK
 Zrt. és Budapest városvezetése közötti dokumentumok: az 5. pontnál megjelölt dokumentumok. 
 
A  tervezéssel  és  engedélyezéssel  kapcsolatos  dokumentumok  2018.  01.  31.  nappal  bezárólag  Bús 
Balázs III. kerületi polgármester honlapján az alábbi linken elérhetők, a következő tartalommal: 
 
https://busbalazs.hu/?r=szentendrei-uti-fakivagassal-kapcsolatos-dokumentumok/ 
 
 

 

FŐKERT favizsgálat eredménye: 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.07.-BKK-FŐKERT-fakataszter-I.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.07.-BKK-FŐKERT-fakataszter-II.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.07.-BKK-FŐKERT-fakataszter-III.pdf 
 
Vár-Kert Kft fafelmérés, terv, műszaki leírás (2017. február) 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.02.-BKK-Zöldterületrendezés-I.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.02.-BKK-Zöldterületrendezés-II.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.02.-BKK-Zöldterületrendezés-III.pdf 
 
Fakivágási engedély kérelem: 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.03.24.-kérelem.pdf 
 
Tulajdonosi hozzájárulás: 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2018.01.25.-Fovarosi-tul-ajdonosi-hozzájárulás.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.09.28.-III.-keruleti-t-ulajdonosi-
hozzájárulás.pdf 
 
Fakivágási engedély: 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2017.09.28.-III.-keruleti-t-ulajdonosi-
hozzájárulás.pdf 
https://busbalazs.hu/wp-content/uploads/2019/07/2018.01.31.-III.-kerület-határozat.pdf 
 
A Kiviteli terv mellékelve. 
 
I. adatkör / 3.pont 
 
Nem történt levelezés Budapest városvezetése és a BKK Zrt. között a kérdéses tárgyban, a projekt a 
közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt csúszott. 
 
 
II. adatkör/ 4.pont 
 
A Főváros és a BKK Zrt. kezelésében nincsen fakataszter, a Főkert Zrt.-hez tud kérelemmel fordulni 
abban a tekintetben, hogy az egyes fákra vonatkozóan milyen nyilvántartással rendelkeznek. 
 
Mellékelten megküldjük a területre vonatkozó 2019 júliusában készült Favizsgálati jegyzőkönyvet. 
 
A  III.  kerületi  önkormányzat  honlapján  a  legfontosabb  iratok  2018.  01.  31.  nappal  bezárólag 
megtalálhatók. (ld.: I. adatkör / 2.pont alatt.) az alábbi linken: 
 
https://busbalazs.hu/?r=szentendrei-uti-fakivagassal-kapcsolatos-dokumentumok/ 
 
 
II. adatkör / 5.pont 
 
A  Budapest  városvezetése  és  BKK  Zrt.  közötti  dokumentumok  nyilvánosak,  melyek  a  budapest.hu 
portálon a Közgyűlési dokumentumok között elérhetőek. 
 
A  BKK  Zrt.  útfelújítási  program  megvalósítása,  kivitelezés  megállapodás  előzményei  és 
módosításai 
 
A BKK Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat között 2012. december 20. napján Megvalósítási Megállapodás 
(a továbbiakban: Megállapodás 1.) jött létre a „Kerékpáros közlekedés fejlesztése 2012-2013. c. feladat” 
megvalósításáról, annak finanszírozására, amely 2013. június 19. napján egy alkalommal módosításra 
került. 
 
Továbbá a BKK Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat 2012. június 14. napján Megvalósítási Megállapodást 
kötöttek (a továbbiakban: Megállapodás 2.)  „a 2012-2014. évi útfelújítási program megvalósításáról”
annak finanszírozására, amelyet 2012. november 30., 2013. március 27., 2013. április 24., illetve 2013. 

 

november 14. napján, összesen négy alkalommal módosítottak. Megállapodás 1. és Megállapodás 2. a 
továbbiakban együtt: Eredeti Megállapodások. 
 
Az Eredeti Megállapodásokban rögzített műszaki tartalom összevonásának eredményeképpen 2014. 
május 27. napján egységes szerkezetbe foglalt Megvalósítási Megállapodás jött létre a BKK Zrt. és a 
Fővárosi  Önkormányzat  között  „2012-2016  útfelújítási  program  megvalósításáról”  (a  továbbiakban: 
Megvalósítási Megállapodás) címmel, amelyet 2015. május 15-én első alkalommal (1. sz. Módosítás), 
2016. április 27 -én második alkalommal (2. sz. Módosítás), 2016. november 7-én harmadik alkalommal 
(3. sz. Módosítás) „BKK Zrt. 2012-2018. évi útfelújítási program megvalósításáról”, 2017. május 8-án 
negyedik alkalommal (4. sz. Módosítás) „BKK Zrt. 2012-2019. évi útfelújítási program megvalósításáról”
2018. június 27-én ötödik alkalommal (5. sz. Módosítás) „BKK Zrt. 2012-2020. évi útfelújítási program 
megvalósításáról”
,  2019.  június  28-án  hatodik  alkalommal  (6.  sz.  módosítás)  „BKK  Zrt.  útfelújítási 
program megvalósítása, kivitelezés”
 (a továbbiakban: Feladat) megnevezéssel módosítottak. 
 
A  Feladat  megvalósítási  helyszíneit  (a  felújítás,  beruházás  telepítési  helyeit),  tervezett  költségeit  és 
ütemezését,  valamint  az  ehhez  szükséges  forrásokat  és  azok  ütemezését  a  Megvalósítási 
Megállapodás 1. számú mellékletét képező 006847 azonosító számú, a „BKK Zrt. útfelújítási program 
megvalósítása, kivitelezés (BKK Zrt. 2012-2020. évi útfelújítási program)” 
megnevezésű Engedélyokirat 
tartalmazza. Az Engedélyokirat hatályos 8. sz. módosítása helyszínei között 181 cím szerepel, ebből 
46  db  autóbuszmegálló  felújítás,  10  db  gyalogosátkelőhely  kialakítás,  5  db  kerékpáros  fejlesztés 
(kerékpárút kerékpársáv B+R kerékpártároló), 1 cím zajvédő fal felújítása, 7 helyszín esetében a feladat 
tervezési  tevékenység.  2019  évben  12  cím  esetében  útfelújítás,  1  cím  esetében  kerékpártárolók 
létesítése  várható.  2020-2021  években  19  cím  esetében  útfelújítás,  4  cím  esetében  kerékpáros 
fejlesztés várható. 
A Budapest, III. került Szentendrei út (Mátyás Király út – Pünkösdfürdő utca) felújítása a Megvalósítási 
Megállapodás 4. számú módosításával került be az útfelújítási programba és a hatályos Engedélyokirat 
helyszínlistájának 169. sora tartalmazza. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 
A BKK Zrt. útfelújítási program megvalósítása, kivitelezés megvalósítási megállapodás előzmény 
megállapodások 
jóváhagyó 
 
előzmény 
megkötés 
módosítás 
módosítások 
módosításokat 
közgyűlési 
megállapodások címe 
dátuma 
száma
dátuma
jóváhagyó közgyűlési 
határozat száma
 
 
 
határozatok száma 
Kerékpáros közlekedés 
fejlesztése 2012
2746/2012. (XII. 12.) 
615/2013. (IV.24.) Főv. Kgy. 
-2013. c. 
2012. 12. 20. 
Főv. Kgy.hat.
1. 
2013. 06. 19. 
 
hat. 
feladat 
 
1114/2012. (VI.20.) 
517/2013. (III.27.) 
a 2012-2014. évi 
1. 
2012. 11. 30. 
594/2013. (IV.24.) 
útfelújítási program 
696/2012. (IV.25.) 
2. 
2013. 05. 16. 
2012. 06. 14. 
Főv.Kgy.hat. 
3. 
2013. 06. 19. 
1789/2013. (XI.14.) 
megvalósításáról 
4. 
2013. 11. 19. 
 
 
 

 
A BKK Zrt. útfelújítási program megvalósítása, kivitelezés megvalósítási megállapodás és módosításai 
 
Megvalósítási 
megkötés 
módosítás 
jóváhagyó közgyűlési határozat száma
Megállapodás címe
 
 
dátuma 
száma 
 
2012-2016. útfelújítási 
 
program 
2014. 05. 27. 
alapszerződés 
520/b/2014. (IV.30.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
2012-2016. útfelújítási 
 
program 
2015. 05. 15. 
1. sz. Módosítás 
257/g/2015. (III.23.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
2012-2016. útfelújítási 
 
program 
2016. 04. 27. 
2. sz. Módosítás 
352/2016. (III. 30.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
BKK Zrt. 2012-2018. évi 
útfelújítási program 
 
2016. 11. 07. 
3. sz. Módosítás 
1148/b/2016. (VIII.31.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
BKK Zrt. 2012-2019. évi 
 
útfelújítási program 
2017. 05. 08. 
4. sz. Módosítás 
158/a/2017. (II.22.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
 
BKK Zrt. 2012-2020. évi 
útfelújítási program 
 
2018. 06. 27. 
5. sz. Módosítás 
217/c/2018. (IV.25.) Főv. Kgy. hat. 
megvalósításáról 
 
BKK Zrt. útfelújítási 
633/b/2019. (V.29.) Főv. Kgy. hat. 
program megvalósítása, 
2019. 06. 28. 
6. sz. módosítás 
 
kivitelezés 
 
 
 
Megállapodáshoz 
jóváhagyó 
módosításokat 
aláírás
módosítás 
módosítások 
kapcsolódó 
 
közgyűlési 
jóváhagyó közgyűlési 
dátuma
száma
dátuma
engedélyokirat címe
 
 
 
 
határozat száma 
határozatok száma 
 
1. 
2013.11.19. 
1788/2013. (XI.14.) 
 
2. 
2014.05.30. 
520/a/2014. (IV.30.) 
 
3. 
2015.04.27. 
BKK Zrt. útfelújítási 
257/g/2015. (III.23.) 
program megvalósítása, 
 
4. 
2016.05.13. 
kivitelezés (BKK Zrt. 
593/2013. (04.24.) 
351/2016. (III.30.) 
2013.06.19. 
Főv. Kgy. hat. 
 
2012-2020. évi útfelújítási 
5. 
2016.10.12. 
1148/a/2016. (III.31.) 
program) 
 
6. 
2017.03.28. 
158/a/2017. (II.22.) 
 
7. 
2018.03.08. 
89/d/2018. (II.21.) 
 
8. 
2019.06.28. 
633/b/2019. (V.29.) 
 

 

 
*A  táblázatban  szereplő  adatok  a  budapest.hu  portálon  a  Közgyűlési  anyagok  alatt  elérhetőek  a 
http://einfoszab.budapest.hu/list/fovarosi-kozgyules-nyilvanos-ulesei linkről indulva. 
 
Excel  formátumú  táblázatban  mellékeljük  a  BKK  Zrt.  útfelújítási  program  megvalósítása,  kivitelezés 
(BKK Zrt. 2012-2020. évi útfelújítási program) 167 darab szerződésének adatait, - Kiemelve a Budapest 
(BKK)  Közút  szerződéseit  -  mely  szerződéseket  a  BKK  Zrt.  Irodaházában  tud  előzetes  időpont 
egyeztetést  követően  (telefonszám:  +36  1  3 255  255)  megtekinteni,  a  szükséges  dokumentumokról 
másolatot kérni. 
 
II. adatkör / 6.pont 
 
A BKK Zrt. Iratkezelési Szabályzatát, valamint a Főpolgármesteri Hivatal normatív utasítását a Hivatal 
egyedi iratkezelési szabályzatáról mellékeljük. 
 
II. adatkör / 7.pont 
 
A dokumentumok tartalmazzák az iktatószámokat. 
 
A továbbiakban a fák helyzetével kapcsolatos szakmai álláspontról tájékoztatjuk. 
 
A  BKK  Zrt.  2017-ben  megküldte  az  előzetes  terveket  a  FŐKERT-nek,  ami  lehetővé  tette  a  tervezett 
rekonstrukció várható hatásainak elemzését a területen álló faállományra vonatkozóan. A szakcég több 
évtizedes  tapasztalata  alapján  kialakítandó  véleménye  azért  volt  fontos,  mert  a  fák  gyökérzete  nem 
látható, és csak az alapos szakmai rutin segítheti a tervezést abban, hogy a kivitelezési munkák milyen 
következményeket okoznak a növényállományban, ha a talajban található gyökérrendszert figyelmen 
kívül hagyják. 
 
A  fasor  fajtaösszetétele  a  jelentős  lakossági  beültetések  miatt  változatos,  a  fasor  domináns  faja  a 
japánakác.  A  faállomány  jellemzői:  erősen  korosodó,  sok  egyed  egészségi  állapota  leromlott, 
nagymértékű  a  szállítószövetek  elhalását  okozó  nektriás  kéregrák  és  a  parazita  xilofág  gombák 
jelenléte. 
 
Az idősebb fákra jellemző az elégtelen, aszimmetrikus gyökérzet. A fasort érintő eddigi építkezések, 
elsősorban az árok, a járda és az utóbbi  időben  a kapubeállók,  a parkolók, valamint a járda alatt, a 
talajban  futó  vonalas  közművezetékek  építése  során  a  fák  gyökérzete  sérült,  a  sérült  gyökerekhez 
kapcsolódó  szállítószövetek  elhaltak,  a  fatest  korhadásnak  indult.  A  területen  futó  elektromos 
légvezetékek,  a  közvilágítás  és  az  utóbbi  időben  a  távközlési,  hírközlési  kábelek  létesítése  során  a 
korona vázágait féloldalasan, szakszerűtlenül többszörösen gallyazták, a korona súlyvonala az úttest 
irányába tolódott. 
 
A  kivitelezési  munkák  során  nem  csak  az  építési  munkák,  hanem  az  azt  megelőző  bontási  és 
előkészítési munkák során - minden előírás betartása mellett - is következhetnek be sérülések, melyek 
állapotváltozást  okoznak  a  faállományban.  A  terület  állományának  teljeskörű  favizsgálata  során  a 
FŐKERT  felmérte  a  fák  helyzetét,  a  gyökérzet  és  a  korona  elhelyezkedését,  állapotát,  arányát  és 
viszonyát.  Ezen  adatok  birtokában  adta  meg  a  szakcég  az  építési  munkák  miatt  ajánlott 
beavatkozásokat. 
 
A tervezett építési munkák során a jelenlegi járda szélessége változik, a zöldsáv (fahelyek) határára 
szabványos  alapozással  ellátott,  20  cm  magas  kerti  szegély  került  betervezésre.  A  fák  koronájának 
súlyvonala  a  gallyazások  következtében  az  út  felé  tolódott.  A  növény  ehhez  alkalmazkodva  az 
ellenirányú (járda felé eső) – ellentartó – gyökérzetét fejlesztette jobban, ezért az arányaiban jobban 
fejlődött. A jelenlegi járdát is több ponton felnyomják az idős fák gyökerei, a régi (néhol még fellelhető) 
keramit szegélyt a legtöbb helyen a gyökérzet kiemelte a betonalapból. Az új járda készítése során a 
szegély építéséhez az alapozással együtt mintegy 40 cm mély árkot kell kialakítani. Ez a jelenleg statikai 
szempontból  legfontosabb  –  ellentartó  gyökerek  szinte  teljes  megsemmisülését  jelenti.  A  jelenlegi 
zöldsávban álló fák szinte kivétel nélkül magasabban vannak (néhol akár 20 cm-el is) a járda jelenlegi 
szintjénél. Ahhoz, hogy a járda lejtését és a vízelvezetését biztosítani lehessen, szükség van a zöldsáv 
talajfelszínének nyesésére, ami a fák felszín közeli gyökérzetének sérülésével, csonkolásával járhat. 
 

 

A területen utólag kialakított, betonlapokkal burkolt szikkasztóárok falát az idős fák gyökérzete elnyomta, 
a víz jelenlétének köszönhetően a gyökérzet fejlődése és a talaj átszövöttsége ezeken a területeken a 
legnagyobb.  Az  árkok  átépítése  során  valószínűsíthető  az  itt  jelenlévő  felszívógyökérzet  súlyos 
sérülése.  Az  útpálya  építése  során  a  nagy  mélységben  végzett  munkák  érinthetik  a  gyökérzetet, 
azonban ezek jelentősége az előzőekben felsoroltakhoz képest jóval kisebb. 
 
A  kivitelezési  munkák  fák  környezetében  (elsősorban  a  statikai  biztonsági  zónájukban  történő) 
beavatkozások esetén meggondolandó, hogy a fa megtartása, vagy kivágása az előnyösebb, mert a 
fák  jelentős  gyökérfelület  illetve  tartógyökérzet  vesztése  esetén  instabillá  válhatnak,  ezzel  veszélyt 
jelentve környezetükre, továbbá hosszú távon a súlyosan leromlott fa vitalitása folyamatosan csökken, 
míg  a  kockázata  exponenciálisan  növekszik.  Azonban,  ha  a  fát  kicserélik  és  a  megfelelő 
életkörülményeket  biztosítva  új  fával  pótolják,  annak  ökológiai  és  esztétikai  értéke  exponenciálisan 
növekszik, és kellő fenntartási technológia mellet a környezeti kockázata minimális szinten tartható. 
 
A  fák,  mint  a  közterület  meghatározó,  élő  elemei  fokozott  figyelmet  igényelnek,  mert  állapotuk 
folyamatosan változik, mint minden élő szervezetnek. Néhány éves felmérés is frissítésre szorul, hiszen 
látható, tapasztalható, hogy egy-egy szélsőséges időjárásban – vihar, kiadós eső, hóteher – némelyik 
fa végérvényesen sérül, instabillá válhat a felázott talajban és ennek következtében kockázatot vagy 
veszélyt jelent a fa közelében tartózkodókra, épületekre, gépjárművekre, közművekre. 
 
Lényeges  kérdés,  hogy  mi  a  fontosabb,  a  leromlott  állapotú,  fokozott  kockázatú  fák  megtartása, 
miközben  tudott,  hogy  állapotuk  és  ökológiai értékük folyamatosan  romlik,  vagy  a  még  állományban 
tartható  fák  szakszerű  fenntartása  mellett  a  leromlott  állapotú  egyedek  cseréje  új,  a  megváltozott 
körülményekhez könnyebben alkalmazkodó, várostűrő, fejlődőképes fák telepítése. 
 
 
Budapest, 2019. szeptember 19.