SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
SZABÁLYZAT A RENDSZERES SZOCIÁLIS
ÖSZTÖNDÍJ IGÉNYLÉSÉNEK ELEKTRONIKUS
PÁLYÁZATI RENDSZERÉRŐL
Szeged, 2013. november 25.
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
1
A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (továbbiak-
ban: EHÖK) a Nemzeti felsőoktatástól szóló 2011. évi CCIV. törvényben (továbbiakban Nftv.), a
szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényben (továbbiakban: kedvez-
ménytörvény), az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet), valamint a
Szegedi Tudományegyetem hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújt-
ható egyes támogatásokról szóló szabályzatban (továbbiakban: Juttatási szabályzat) foglaltak alapján
az Egyetem hallgatói részére szociális alapon nyújtható juttatások pályázati rendjét az alábbiak szerint
határozza meg.
Hallgatói jogosultság
1. §
Nftv. 47–48. §
47. § (1) Egy személy – felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben összesen – tizenkét féléven át foly-
tathat a felsőoktatásban tanulmányokat magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben (a továbbiakban: támogatási
idő). A támogatási idő legfeljebb tizennégy félév, ha a hallgató osztatlan képzésben vesz részt és a képzési köve-
telmények szerint a képzési idő meghaladja a tíz félévet.
(2) A doktori képzésben részt vevő hallgató támogatási ideje legfeljebb hat félév. (3) Egy adott fokozat (oklevél) megszerzéséhez igénybe vehető támogatási idő legfeljebb két félévvel lehet hosszabb,
mint az adott tanulmányok képzési ideje. Az adott szak támogatási idejébe az azonos szakon korábban igénybe vett
támogatási időt be kell számítani. Ha a hallgató az így meghatározott támogatási idő alatt az adott fokozatot (ok-
levelet) nem tudja megszerezni, a tanulmányait e szakon önköltséges képzési formában folytathatja akkor is, ha az
(1) bekezdés szerinti támogatási időt egyébként még nem merítette ki, feltéve, hogy az intézmény rendelkezik sza-
bad kapacitással.
(4) A fogyatékossággal élő hallgató támogatási idejét a felsőoktatási intézmény legfeljebb négy félévvel megnövelheti. (5) A hallgató által igénybe vett támogatási időnek minősül minden olyan félév, amelyre a hallgató bejelentkezett. (6) A támogatási idő számításakor nem kell figyelembe venni
a) a megkezdett félévet, ha betegség, szülés vagy más, a hallgatónak fel nem róható ok miatt nem sikerült befejez-
ni a félévet,
b) a támogatási idő terhére teljesített félévet, ha megszűnt a felsőoktatási intézmény anélkül, hogy a hallgató a
tanulmányait be tudta volna fejezni, feltéve, hogy tanulmányait nem tudta másik felsőoktatási intézményben
folytatni,
c) azt a félévet sem, amelyet tanulmányai folytatásánál a felsőoktatási intézmény a megszűnt intézményben befe-
jezett félévekből nem ismert el.
(7) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvételt nem zárja ki a felsőoktatásban szerzett
fokozat és szakképzettség megléte, azzal, hogy aki egy képzési ciklusban magyar állami (rész)ösztöndíjas képzés-
ben tanulmányokat folytat, ugyanazon képzési ciklusba tartozó további (párhuzamos) képzés folytatása esetén a
támogatási időből félévente a párhuzamosan folytatott állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzések számának
megfelelő számú félévet le kell vonni.
(8) Ha a hallgató kimerítette az e §-ban meghatározottak szerint rendelkezésére álló támogatási időt, csak önköltsé-
ges képzési formában folytathat tanulmányokat a felsőoktatásban.
48. § (1) A hallgatót magyar állami (rész)ösztöndíjas vagy önköltséges képzési formára kell besorolni.
(2) A felsőoktatási intézmény tanévenként köteles önköltséges képzésre átsorolni azt a magyar állami (rész)ösztöndíj-
jal támogatott képzésben részt vevő hallgatót, aki az utolsó két olyan félévben, amelyben hallgatói jogviszonya
nem szünetelt, nem szerezte meg legalább az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség ötven százalékát, illetve az
intézmény szervezeti és működési szabályzatában ajánlott tanulmányi átlagot, továbbá azt, aki a 48/D. § (2) be-
kezdés szerinti nyilatkozatát visszavonja.
(3) Ha a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretre felvett hallgatónak a tanulmányai befe-
jezése előtt megszűnik a hallgatói jogviszonya, vagy a hallgató a tanulmányait bármely okból önköltséges formá-
ban folytatja tovább, helyére – ilyen irányú kérelem esetén – a felsőoktatási intézményben önköltséges formában
tanulmányokat folytató hallgató léphet. Az átsorolásról a felsőoktatási intézmény a magyar állami (rész)ösztöndíj-
jal támogatott képzésre átsorolását kérő önköltséges hallgatók tanulmányi teljesítménye alapján dönt.
Korm. rendelet 3. §
(1) Államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatónak minősül az államilag finanszírozott képzésre felvett, és
a) 1997. január 1. előtt hallgatói jogviszonyt létesített személy ezen jogviszonyának keretében tanulmányainak
befejezéséig;
b) az 1997/1998-as tanévben 1997. január 1. után, az 1998/1999-es, 1999/2000-es tanévben hallgatói jogviszonyt
létesített személy ezen jogviszonya keretében tanulmányai befejezéséig, amennyiben
2
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
ba) első oklevele megszerzése érdekében folytatja tanulmányait (e paragrafus alkalmazásában a továbbiak-
ban: első alapképzés), vagy
bb) a főiskolai szintű végzettség és szakképzettség megszerzése után ugyanazon a szakon első egyetemi vég-
zettség és szakképzettség, továbbá főiskolai vagy egyetemi végzettségre épülő első tanári képesítés meg-
szerzésére irányuló képzés keretében folytatja tanulmányait (e paragrafus alkalmazásában a továbbiak-
ban: első kiegészítő alapképzés);
c) a 2000/2001-es, a 2001/2002-es tanévben hallgatói jogviszonyt létesített személy ezen jogviszonya keretében
ca) amennyiben e jogviszony létesítése előtt még nem létesített hallgatói jogviszonyt és első alapképzésben
vesz részt, és megkezdett féléveinek száma a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek
számát nem haladja meg, vagy
cb) amennyiben tanulmányai megkezdésekor egyszakos tanári oklevéllel már rendelkezett, és a második egy-
szakos tanári végzettség megszerzését eredményező képzésben vesz részt, továbbá megkezdett féléveinek
száma nem haladja meg a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek számát, vagy
cc) amennyiben olyan szakon folytat tanulmányokat, amelynek képesítési követelményei bemeneti követel-
ményként előírják, hogy a hallgatónak felsőoktatási oklevéllel kell rendelkeznie, továbbá megkezdett fél-
éveinek száma nem haladja meg a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek számát, vagy
cd) első kiegészítő alapképzésben vesz részt, négy féléven keresztül;
d) a 2002/2003-as, 2003/2004-es, a 2004/2005-ös, 2005/2006-os tanévben hallgatói jogviszonyt létesített személy
e jogviszonya keretében, amennyiben da) e jogviszony létesítése előtt még nem létesített hallgatói jogviszonyt, és első alapképzésben vesz részt, és
megkezdett féléveinek száma nem haladja meg a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek
számát legalább 8 féléves képzés esetén hárommal, egyébként
kettővel megnövelt értéket, vagy db) e jogviszony létesítése előtt hallgatói jogviszonyt létesített, de felvételi eljárás keretében e jogviszony meg-
szüntetésével együtt új jogviszonyt hozott létre és első alapképzésben vesz részt, továbbá összes megkezdett
féléveinek száma nem haladja meg a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek számát leg-
alább 8 féléves képzés esetén hárommal, egyébként kettővel megnövelt értéket, vagy
dc) tanulmányai megkezdésekor államilag finanszírozott egyszakos közismereti tanári vagy hittanár-nevelő
képzésben vett részt, és a második egyszakos közismereti tanári végzettség megszerzését eredményező kép-
zésben vesz részt, továbbá megkezdett féléveinek száma nem haladja meg a képesítési követelményekben
előírt képzési idő féléveinek számát legalább 8 féléves képzés esetén hárommal, egyébként kettővel megnö-
velt értéket, vagy
dd) olyan szakon folytat tanulmányokat, amelynek képesítési követelményei bemeneti követelményként előír-
ják, hogy a hallgatónak felsőoktatási oklevéllel kell rendelkeznie, továbbá megkezdett féléveinek száma
nem haladja meg a képesítési követelményekben előírt képzési idő féléveinek számát legalább 8 féléves
képzés esetén hárommal, egyébként kettővel megnövelt értéket, vagy
de) első kiegészítő alapképzésben vesz részt, hat féléven keresztül;
e) bármely szakon költségtérítéses képzésből az intézmény döntése alapján, az intézménynél már meglévő állami-
lag finanszírozott helyre átvett hallgató a kilépett hallgató képzési idejéből még hátralévő időtartamban;
f) 2006. március 1-je előtt felsőfokú szakképzés keretében tanulmányokat kezdett hallgató a felsőfokú szakképzés
képzési idejét kettővel meghaladó számú félévig.
(2) A felsőoktatási törvény 55. §-ának (2) és (4) bekezdése szerint minősül államilag támogatott képzésben részt vevő-
nek a 2006/2007-es tanévtől hallgatói jogviszonyt létesített személy.
Juttatási szabályzat 5. §
(1) A hallgatói juttatásokhoz nyújtott állami támogatás (intézményi keretösszeg) forrása az Ftv. 129.§ (3) bekezdése
alapján:
a) a hallgatói ösztöndíj támogatás (hallgatói normatíva) keretösszege,
b) a kollégiumi normatíva keretösszege,
c) a lakhatási támogatás keretösszege,
d) doktorandusz ösztöndíj támogatás keretösszege,
e) tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint sport- és kulturális támogatás keretösszege,
f) a köztársasági ösztöndíj támogatás keretösszege
Korm. rendelet 6. §
(1) A hallgató részére
a) szociális alapú támogatás a felsőoktatási intézménynek a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 84.§-a (2) be-
kezdése szerint nyújtott költségvetési támogatásának terhére nyújtható.
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
3
Juttatási szabályzat 6. §
(1) Az 5. § (1) bekezdésében leírt keretek terhére nyújtott juttatásokban a Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerint ál-
lamilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók közül kizárólag azok részesülhetnek, akik esetében a megkez-
dett félévek száma nem haladja meg a rájuk vonatkozó képesítési követelményekben meghatározott, félévekben
számított képzési időszakot, kivéve ha az adott juttatásra vonatkozóan jelen szabályzat ettől eltérően rendelkezik.
(4) Az államilag támogatott hallgatók körének meghatározásakor az Ftv. 55. §-nak valamint a Korm. rendelet 3. §-
nak előírásait kell figyelembe venni.
(6) Amennyiben a hallgató egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, csak abban a
felsőoktatási intézményben részesülhet támogatásban, amellyel elsőként létesített államilag támogatott hallgatói
jogviszonyt.
(7) Amennyiben a hallgató több karon is folytat tanulmányokat, annak a karnak a juttatási kerete terhére és szabályai
alapján részesülhet támogatásban, amelyen tanulmányait korábban kezdte meg. Amennyiben a hallgató tanulmá-
nyait több karon is azonos időben kezdte meg, a tanulmányai megkezdésekor írásban köteles nyilatkozni arról,
hogy a képzés időtartama alatt mely karon kívánja a juttatásokat igénybe venni.
(8) Amennyiben a hallgató egy időben több képzésben folytat tanulmányokat, amelyek közül valamelyik doktori kép-
zésnek minősül, akkor a doktori képzésben részt vevő hallgatókra vonatkozó szabályok szerint részesülhet a kü-
lönböző juttatásokban.
A szabályzat hatálya
2. §
Korm. rendelet. 7. §
A felsőoktatási intézmény a hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló forrásokat az alábbi jogcímeken használhatja fel:
b) szociális alapú ösztöndíj kifizetésére
ba) rendszeres szociális ösztöndíj,
bb) rendkívüli szociális ösztöndíj,
bc) a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj intézményi része,
bd) a külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja,
be) alaptámogatás
Nftv. 85/C. §
85/C. § A felsőoktatási intézmény a hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló forrásokat a következő jogcímeken hasz-
nálhatja fel: a) teljesítmény alapú ösztöndíj kifizetésére, mely lehet
aa) tanulmányi ösztöndíj,
ab) köztársasági ösztöndíj,
ac) intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj;
b) szociális alapú ösztöndíj kifizetésére, mely lehet
ba) rendszeres szociális ösztöndíj,
bb) rendkívüli szociális ösztöndíj,
bc) a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj intézményi része,
bd) a külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja,
be) alaptámogatás,
bf) szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása;
c) doktorandusz ösztöndíj kifizetésére, d) egyéb, a felsőoktatási intézmény térítési és juttatási szabályzatában meghatározott ösztöndíj, valamint a ma-
gyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben részt vevők, különösen a hátrányos helyzetű hallgatók, sportolók ta-
nulmányi költségeit kiegészítő ösztöndíjak kifizetésére,
e) az intézményi működési költségek finanszírozására, mely lehet
ea) a jegyzet-előállítás támogatása, elektronikus tankönyvek, tananyagok és a felkészüléshez szükséges elekt-
ronikus eszközök beszerzése, valamint a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányait segítő eszközök be-
szerzése,
eb) a kulturális tevékenység, valamint a sporttevékenység támogatása,
ec) kollégium fenntartása, működtetése,
ed) kollégiumi férőhely bérlése, kollégiumi felújítás,
ee) a hallgatói, valamint a doktori önkormányzatok működésének támogatása,
ef) a hallgatói tanácsadó szervezetek működésének támogatása.
4
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
Pályázati rend
3. §
Nftv. 108. § E törvény alkalmazásában:
10. hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező): az a beiratkozás időpontjában huszonötödik életévét be nem töltött hallgató
(jelentkező), akit középfokú tanulmányai során családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, il-
letve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítottak, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre
jogosult, vagy állami gondozott volt,
Korm. rendelet 2. § 2. § (1) E rendelet alkalmazásában
b) árva: az a 25 évnél fiatalabb hallgató, akinek mindkét szülője, illetve vele egy háztartásban élt hajadon, nőt-
len, elvált vagy házastársától külön élt szülője elhunyt és nem fogadták örökbe;
c) félárva: az a 25 évnél fiatalabb hallgató, akinek egy szülője elhunyt és nem fogadták örökbe;
d) fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult hallgató: az a hallgató, aki
da) fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul, illetve aki fogyatékossága
miatt rendszeresen személyi és/vagy technikai segítségnyújtásra és/vagy szolgáltatásra szorul, vagy
db) munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette és ez az állapot egy éve tart vagy előreláthatólag még leg-
alább egy évig fennáll;
e) családfenntartó: az a hallgató,
ea) akinek legalább egy gyermeke van,
eb) aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján ápolási díjra jogosult;
f) nagycsaládos: az a hallgató, akinek
fa) legalább két eltartott testvére vagy három gyermeke van, vagy
fb) eltartóin (eltartóján) kívül legalább két vele egy háztartásban élő személyre igaz, hogy havi jövedelme
nem éri el a minimálbér összegét, vagy
fc) legalább két kiskorú gyermeknek a gyámja;
(2) E rendelet alkalmazásában – az érintett támogatási forma megszűnése miatt – a Nemzeti felsőoktatási törvény 108.
§-ának 10. pontja szerint rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőnek kell tekinti azt a személyt is, aki
a) árva, vagy
b) tartósan beteg, súlyosan fogyatékos személy, vagy
c) kikerült a nevelésbe vétel alól, vagy
d) gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg.
Ftv. 15. § Kormány rendelet 15. §
(1) Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan
képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az első bejelentkezése alkalmával – kérelemre – a hallgatói nor-
matíva 50%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgató a 16. § (2)-(3) bekezdésé-
ben foglalt feltételeknek megfelel.
(2) Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű mesterképzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az el-
ső bejelentkezése alkalmával – kérelemre – a hallgatói normatíva 75%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra
jogosult, amennyiben a hallgató a 16. § (2)–(3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.
Ftv. 16. § Kormány rendelet 16. §
16. § (1) A rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján – az intézményi térítési és juttatási szabály-
zatban rögzített eljárási rend és elvek szerint – egy képzési időszakra biztosított, havonta folyósított juttatás.
(2) A rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva
20%-a, amennyiben a hallgató szociális helyzete alapján rendszeres szociális ösztöndíjra jogosult e rendelet 21.
§-ában foglaltakat figyelembe véve és
a) fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy
b) halmozottan hátrányos helyzetű, vagy
c) családfenntartó, vagy
d) nagycsaládos, vagy
e) árva.
(3) A rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva
10%-a, amennyiben a hallgató
a) hátrányos helyzetű, vagy
b) gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, vagy
c) félárva.
(4) A rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva
10%-a, amennyiben a hallgató a 26. § szerinti ösztöndíjban részesül.
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
5
(1) Alaptámogatás és rendszeres szociális ösztöndíj iránti pályázatot az SZTE EHÖK által működte-
tett elektronikus (internetes) pályázati rendszerben lehet benyújtani.
(2) A Korm. rendelet 15. § (1), 16. § (2) és (3) bekezdésében leírt feltételeinek alapján csak akkor le-
het megállapítani rendszeres szociális ösztöndíjat, amennyiben az elektronikus pályázati rendszer-
ben a hallgató jelzi az iránti igényét.
(3) Az alaptámogatásra és rendszeres szociális ösztöndíjra minden félév első hónapjában, az SZTE
EHÖK elnöke által meghatározott pályázati határidőig lehet pályázatot benyújtani. A pályázó fel-
használtja az előző féléves helyzetfelmérő adatlapjára kapott pontszámát, a következő pályázási
időszakban is. A pályázó kötelessége, hogy egy naptári évben legalább egyszer kitöltse az űrlapot.
(4) A keresztféléves hallgatóknak – a felvételi eljárás határidejei miatt – külön beadási időszak kerül
megnyitásra február hónapban. A külön eljárás keretein belül, külön ponthatár kerül meghatáro-
zásra számukra. A külön eljárás csakis a hallgató felvételének félévére vonatkozik.
(5) A pályázati határidő letelte után beérkező pályázatok elfogadásáról az SZTE EHÖK elnöksége
dönt.
(6) A pályázati határidőig beérkezett pályázatok a kari HJB-k általa delegált tagok áttekintése után, a
megállapított eredmény, vagy a formai hibássá nyilvánítás ellen a pályázó fellebbezéssel élhet. A
fellebbezési határidőről az SZTE EHÖK elnöke dönt. A fellebbezés kivizsgálását a kari HJB-k ál-
tal delegált tagok végzik.
(7) A (2) bekezdés alapján megítélt támogatások havi összegét minden félév elején az SZTEEHÖK
elnöksége határozza meg a Korm. rendelet szabályozásainak figyelembe vételével.
(8) A (6) bekezdés alapján meghatározott támogatásban nem részesülő pályázatok rangsorolása pont-
rendszer segítségével történik. A pontrendszert az SZTE EHÖK elnöksége fogadja el az SZTE
EHÖK elnök egyetértésével. A pontrendszert ezen szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.
(9) A pontrendszer alapján rangsorolt pályázatok támogatása meghatározásának módját ezen sza-
bályzat 2. számú melléklete tartalmazza.
(10) Amennyiben a pályázót jog-vagy érdeksérelem éri a pályázati időszak alatt, 15 napon belül írás-
ban benyújtandó panasszal élhet az SZTE EHÖK Elnökéhez. Az SZTE EHÖK Elnöke a panaszost
15 napon belül írásban értesíti a kivizsgálás eredményéről.
A megítélt támogatás folyósítása
4. §
Kormány rendelet 15. §
(1) Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan
képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az első bejelentkezése alkalmával – kérelemre – a hallgatói nor-
matíva 50%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgató a 16. § (2)–(3) bekezdésé-
ben foglalt feltételeknek megfelel.
(3) Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű mesterképzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az el-
ső bejelentkezése alkalmával – kérelemre – a hallgatói normatíva 75%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra
jogosult, amennyiben a hallgató a 16. § (2)–(3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.
Kormány rendelet 16. § 16. § (1) A rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján – az intézményi térítési és juttatási szabály-
zatban rögzített eljárási rend és elvek szerint – egy képzési időszakra biztosított, havonta folyósított juttatás.
Juttatási szabályzat 4. § 4. § (3) A hallgatók részére nyújtható támogatásokkal kapcsolatos törvényességi felügyeletet a HSZI, a célszerűségi fel-
ügyeletet az EHÖK Felügyelő Bizottsága biztosítja.
Juttatási szabályzat 6. §
(5) Az 5. § (1)–(3) bekezdésében leírt keretek terhére nyújtott juttatások esetében a kifizetés megkezdése előtt a HSZI
megvizsgálja a hallgató jogosultságát az adott juttatásra. Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallga-
tói jogviszonya szünetel vagy egyéb ok miatt a juttatásra nem jogosult, annak folyósítása – a folyósítás véghatár-
idejének módosítása nélkül – teljes egészében szünetel.
6
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
(1) Az alaptámogatás folyósítása öt egyenlő részletben, az őszi félévben október és február hónapok, a
tavaszi félévben március és szeptember hónapok között történik meg.
(2) A rendszeres szociális ösztöndíj folyósítása az őszi félévben október és február hónapok, a tavaszi
félévben március és szeptember hónapok között történik meg.
(3) Az oklevél megszerzésekor rendszeres szociális ösztöndíjban részesülő hallgató részére az adott
félévben esedékes támogatását hallgatói jogviszonya fennállása alatt maradéktalanul folyósítani
kell.
(4) A támogatások meghatározását követően az SZTE EHÖK a kifizetési listákat a HSZI-hez eljuttatja,
mely ellenőrzi a hallgatói jogosultságokat, és intézkedik a megítélt összegek mielőbbi folyósításá-
ról.
(5) A folyósításokkal kapcsolatos további ügyintézést a HSZI végzi.
Záradék
Jelen Szabályzatot a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2013. év november hó 25. napján tartott
ülésén a 238/2013. számú SZ-határozatával jóváhagyta. A Szabályzat a kihirdetés napján lép ha-
tályba. Kihirdetésnek minősül az Egyetem központi honlapján
(http://www.u-szeged.hu/) történő
közzététel. A szabályzat a következő linken érthető el folyamatosa
n: http://www.u-szeged.hu/
egyetem/szabalyzatok.
Dr. Szabó Gábor s. k.
rektor
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
7
1. számú melléklet
A hallgató szociális helyzetére adott pontszámokról
I. A családi háttérrel rendelkező pályázók pontozási rendszere
1. Jövedelemtől függő tényezők max: 100 pont
Az egy főre jutó jövedelemre adott pontok
Legkisebb egy főre jutó nettó jövedelemként tekintjük a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb
összegét (2010-ben 28 500 Ft) 100 pont
A pályázó havi egy főre jutó nettó jövedelmének kiszámítása után + 1000 forintonként – 1 pont
(0 alá nem mehet)
2. Jövedelemtől független tényezők max: 80 pont
2.1. Szülők/eltartók után járó pontok
a) árva vagy állami gondozott nem öneltartók 35 pont
b) nyugdíjas szülőnként 10 pont
c) rokkantnyugdíjas szülőnként 10 pont
d) munkanélküli szülőnként 10 pont
e) egyedül nevelő szülő 25 pont
2.2. Eltartottak száma után adható pontok
A közös háztartásban élők közül a családi bevételbe jövedelmet hozó családtagot (pl. nagy-
szülő, kereső testvér, stb.) nem vesszük figyelembe
a) munkanélküli testvérenként 10 pont
b) kiskorú és/vagy közoktatásban tanuló testvérenként 20 pont
c) súlyosan beteg vagy felsőoktatásban tanuló testvérenként 25 pont
2.3. Lakóhely távolsága után adható pontok
lakóhely távolsága a képzési helytől (1 pont / 15km) maximum: 25 pont
3. Szubjektív pont max: 20 pont
Olyan szociálisan indokolt körülményekre adott pont, amelyek a fenti pontszámításba nem tar-
toznak bele. (magas gyógyszerköltség, tartósan táppénzen lévő szülő, egyedi, nehéz családi kö-
rülmények, speciális kiadások stb.)
II. Az öneltartó pályázók pontozási rendszere
1. Jövedelemtől függő tényezők max: 100 pont
Az egy főre jutó jövedelemre adott pontok
Legkisebb egy főre jutó nettó jövedelemként tekintjük a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb
összegét (2010-ben 28 500 Ft) 100 pont
A pályázó havi egy főre jutó nettó jövedelmének kiszámítása után + 1000 forintonként – 1 pont
(0 alá nem mehet)
2. Jövedelemtől független tényezők max: 80 pont
2.1. A szülők/eltartók után adható pont
Mint önmagát eltartó személy (egy eltartó) 25 pont
2.2. Az eltartottak után járó pont
Amennyiben az öneltartónak gyermeke van gyermekenként 25 pont
Árvaság, illetve állami gondozottság után járó öneltartás esetén 35 pont
2.3. Lakóhely távolsága után adható pontok
lakóhely távolsága a képzési helytől (1 pont/15km) maximum: 25 pont
3. Szubjektív pont max: 20 pont
Olyan szociálisan indokolt körülményekre adott pont, amelyek a fenti pontszámításba nem tar-
toznak bele (magas gyógyszerköltség, tartósan táppénzen lévő szülő, egyedi, nehéz családi kö-
rülmények, speciális kiadások stb.)
8
A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről
2. számú melléklet
Pontrendszer alapján történő rendszeres szociális ösztöndíj meghatározás
(1) A pontrendszer alapján rangsorolt pályázatok támogatása meghatározása kari szinten történik, szá-
mítógépes algoritmus segítségével.
(2) Az egyes pontszámokhoz tartozó támogatási összegeket csak a fellebbezésének elbírálása után le-
het meghatározni.
(3) Az egyes pontszámokhoz tartozó támogatási összegek meghatározása úgy történhet csak, hogy két
különböző pontszámot elért pályázat közül az alacsonyabb pontszámú nem részesülhet több támo-
gatásban.
(4) A pontrendszer alapján elnyerhető minimális és maximális rendszeres szociális ösztöndíj összegét
minden félév elején az SZTE elnöksége határozza meg oly módon, hogy
a) a legkisebb elnyerhető támogatás nem lehet alacsonyabb a Szabályzat 3. § (6) bekezdésében
rögzített, a Korm. rendelet 16. § (3) bekezdésében leírt feltételek szerint folyósítandó havi tá-
mogatás 50%-ánál,
b) a legnagyobb elnyerhető támogatás nem lehet magasabb a Szabályzat 3. § (6) bekezdésében
rögzített, a Korm. rendelet 16. § (3) bejkezdésében leírt feltételek szerint folyósítandó havi tá-
mogatás 100%-ánál.
(5) A kari HJB-k által megállapított legkisebb támogatási pontszámot úgy kell meghatározni, hogy a
HSZI által meghatározott és az SZTE EHÖK elnöksége által jóváhagyott havi keretösszeget, csök-
kentve a Szabályzat 3. § (6) bekezdése szerint megállapított támogatási összegek karra eső részé-
vel, minél jobban megközelítse a pontrendszerben elnyert támogatások összege, de ne haladja meg
azt.