BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
Tárgy:
közérdekű adat megismerése iránti igény
Hiv. szám: -
Ügyintéző: dr. Szabó-Zombori Anita r. őrnagy
Telefon:
(46) 514-514/25-45 mellék
Ferenczi Sándor úrnak,
[email protected]
Tisztelt Ferenczi Sándor Úr!
Az Országos Rendőr-főkapitányság által a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-
főkapitánysághoz 2019. április 4-én továbbított, elektronikus levélben benyújtott közérdekű
adat megismerése iránti igényével kapcsolatban – az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (1a) bekezdésének figyelembe
vételével – tájékoztatom, hogy ugyanezen adatkörre vonatkozóan 2019. február 14-én, valamint
2019. március 17-én benyújtott adatigénylésére a válaszadást teljesítettük, a kért és már
megválaszolt adatok tekintetében az eltelt időben változás nem állt be.
Tájékoztatom továbbá, hogy a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy
a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén,
valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata
érdekében a Miskolci Járásbíróságon (3502 Miskolc, Pf. 370. – 3525 Miskolc, Dózsa György
út 4.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet
fasor 22/C. sz.) is fordulhat. A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc
napon belül kell megindítani.
Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított költségtérítés
összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a
pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő harminc
napon belül lehet megindítani.
Miskolc, 2019. április 05.
Tisztelettel:
dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok
rendőrségi főtanácsos
megyei rendőrfőkapitány
Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám; 3501 Miskolc, Pf. 161.
Telefon: (46) 514-500; Fax: (46) 514-513
E-mail:
[email protected]