Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatási, szponzorációs szerződései 2016-2018.
A szerződés kedvezményezettje A szerződés tárgya
A szerződés értéke (Ft) Szerződéskötés
ESZI Intézményfenntartó és
ESZI fenntartásának és működtetésének
Működtető Alapítvány
támogatása
500 000 000
2016
a magyar néptánc kultúra
oktatása,hagyományőrzés-működési
Tűzvirág Táncegyesület Paks
támogatás
29 000 000
2016
az alapítvány programjai
megvalósításának és működésének
Együtt a parlagfű ellen Alapítvány
támogatása
5 500 000
2016
Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR
Kulturális, Könyvtári, Turisztikai és
a Matyó Rózsa Ünnepe
Múzeumi Nonprofit Kft.
megrendezésének támogatása
50 000
2016
a szervre váró és szervátültetett
Transzplantációs Alapítvány a
gyerekek rehabilitációs téli programjának
Megújított Életekért
támogatása
400 000
2016
a PISTIEST zenekar Örökségünk című
Média Paks Kommunikációs és
dalához kapcsolódó kampány
Szolgáltató Kft.
megvalósításának támogatása
4 000 000
2016
a paksi csónakház tárolókapacitása
Legyen a Duna Igazi Közügyünk
növelésének, illetve egyesületi kajak és
Közhasznú Egyesület
kenu vásárlásának támogatása
500 000
2016
a Wigner Jenő-díj átadásának
Magyar Tudományos Akadémia
támogatása
500 000
2016
a Családháló Alapítvány részére ingatlan
vásárlásának, átalakításának és
Családháló Alapítvány
berendezése beszerzésének támogatása
5 000 000
2016
Bonyhádi Matematikai
Tehetségfejlesztő Közhasznú
a Tolna megyei középiskolák matematika
Alapítvány
versenyének támogatása
100 000
2016
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Humán
Alapítvány 2016. évi - az Alapító
Okiratban meghatározott - céljainak
támogatása, az MVM Paksi Atomerőmű
Zrt. Kollektív Szerződésében és az
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Üzemi Megállapodásban rögzítettek
Humán Alapítvány
alapján
45 000 000
2016
a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskola Pusztahencsei Tagiskolájához
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
tartozó sportpálya biztonságossá
Alapítványa
tételének támogatása
200 000
2016
Paksi Roma Nemzetiségi
Önkormányzat
a paksi roma gyerekek támogatása
50 000
2016
az I. Magyar Energetikus Hallgatók
Találkozója megszervezésének
Magyar Energetikai Társaság
támogatása
300 000
2016
a Pécsi Gyermekgyógyászati Klinika
Sebészeti Osztálya részére egy Stryker
3CCD-s full-HD kamerarendszer 26"
orvosi lapmonitorral történő
Visszatérés Alapítvány
beszerzésének támogatása
3 000 000
2016
a Mozgáskotta Módszer programjának,
valamint óvodai bútorok cseréjének
"NAPSUGÁR" Alapítvány
támogatása
80 000
2016
a 2015/2016. tanévre ifjúsági
hangverseny-bérlet vásárlásának
Faddi Gyermekekért Alapítvány
támogatása
100 000
2016
a budapesti Szent László Kórház
Gyermekintenzív Osztálya részére
röntgentechnikai, valamint speciális
Országos Egyesület a Mosolyért
lélegeztető eszközök beszerzésének
Közhasznú Egyesület
támogatása
400 000
2016
"Kosztyu Ádám Emlékére a
Leukémiás, Daganatos és
Zemplén Fogyatékos
Ganyi Károly: Csontkemény harc című
Gyermekeiért" Alapítvány
könyve megjelentetésének támogatása
100 000
2016
a paksi lovas sport fejlesztésének és
Paksi Fogat Sport Egyesület
népszerűsítésének támogatása
200 000
2016
a Lengyeli Néprajzi és Óvoda Múzeum
Lengyeli Óvodai és Néprajzi
felújításának és fejlesztésének
Gyűjteményekért
támogatása
100 000
2016
az I. Fiatal Fizikus Doktoranduszok
Doktoranduszok Országos
Találkozója megrendezésének
Szövetsége
támogatása
500 000
2016
a cukorbetegségben kialakuló korai
érelmeszesedést befolyásoló tényezők
"Klinika a Cukorbetegekért"
vizsgálatával kapcsolatos tudományos
Alapítvány
munka támogatása
5 500 000
2016
az Alapítvány működtetésének, valamint
a Villamosenergia-ipari Sporttalálkozók
Villamosenergia-ipar a Sportért
megrendezésének támogatása - Bentzik
Alapítvány
Réka jóváhagyásával
2 035 000
2016
a 12. Neumann Nemzetközi
Tehetségkutató Programtermék Verseny
I. Béla Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2016
TEIT települések infrastrukturális
fejlesztésének támogatása; a TEIT
települései fejlesztésének,
nagyközösségi céljaik megvalósításának
támogatására kötött 2013 - 2018 között
érvényben lévő szerződés összegének
Társadalmi Ellenőrző, Információs
kiegészítése 2016 - 2018 évekre
és Településfejlesztési Társulás
vonatkozóan évi 30 M Ft összeggel
170 000 000
2016
Paks-Sárgödör téri Présház
hagyományőrző és környezetvédelmi
Tulajdonosok Egyesülete
tevékenység támogatása
400 000
2016
a cigányzene fennmaradása, a
cigányzenészek utánpótlásának
megteremtése, a művészeti képzés
Rajkó Oktatási és Művészeti
fenntartása, a művészeti oktatás
Alapítvány
támogatása
1 000 000
2016
az Egyesület 2016. évi tevékenységének,
Atomerőmű Nyugdíjas Klub
programjainak és működésének
Egyesület
támogatása
2 500 000
2016
a "Cifra Magyar Napok" elnevezésű
Cifra Műhely Közhasznú Kulturális
bemutatkozási program támogatása
Egyesület
Nyizsnyij Novgorod és Kazan városában
1 000 000
2016
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület
a Bűnözés
a Fehér Gyűrű Áldozatsegítő Közhasznú
Áldozatainak Támogatására
Egyesület 2016. évi tevékenységének
támogatása
1 000 000
2016
Atomerőmű Nyugdíjasok
az Egyesület 2016. évi tevékenységének
Balatonfüredi Egyesülete
és működésének támogatása
800 000
2016
a "Hungarikumok - közösség- és
Magyar Fiatalok Határok Nélkül
értékteremtés" elnevezésű projekt
Alapítvány
támogatása
200 000
2016
Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi az Egyesület 2016. évi tevékenységének,
Egyesülete
programjainak támogatása
100 000
2016
az erdélyi és felvidéki magyar
egyetemisták ösztöndíj programjának
"Energetikai Szakképzési Intézet támogatása 2015-2018 évek között tartós
Szakképzéséért" Alapítvány
szerződés keretében
3 000 000
2016
a 2007 óta minden nyári szezonban
működő Balatoni Elsősegélynyújtó
Magyar Vöröskereszt
Szolgálat támogatása
2 000 000
2016
a Debreceni Egyetem
Természettudományi és Technológiai Kar
vegyész MSc szakán, radiokémikus
szakirányú hallgatók képzésének
Debreceni Egyetem
támogatása
200 000
2016
International Police Association
Magyar Szekció Tagszervezetei
Szövetségének Paksi Közhasznú az Egyesület 2016. évi rendezvényeinek,
Egyesülete
programjainak támogatása
300 000
2016
a „Magyarok Kenyere” jótékony célú
Magyarok Kenyere Alapítvány
program támogatása
2 500 000
2016
Wojtyla Ház Szociális Ellátó és
Szolgáltató Nonprofit Kft. 2016. évi
Wojtyla Ház Szociális Ellátó és
működésének és 120 gondozott
Szolgáltató Nonprofit Kft.
élelmezésének támogatása
500 000
2016
a PRO ARTIS Alapfokú Művészeti Iskola
részére egy pianínó beszerzésének
Paks Város Önkormányzata
támogatása
800 000
2016
az Egyesület 2016. évi működésének
(versenyrendezés illetve sporteszközök
Alisca Nyilai Íjász Egyesület
pótlása) támogatása
150 000
2016
a Kis-dunamenti Judo Sportegyesület
2016. évi utánpótlás nevelésének és a
Kis-dunamenti Judo
gyermekek sportolási, versenyeztetési
Sportegyesület
lehetőségei biztosításának támogatása
100 000
2016
a XXX. FLORA Virágfesztivál, valamint
óvodások és kisiskolások részére a II.
Kiskertépítő Verseny megrendezésének
Kecel Város Önkormányzata
támogatása
50 000
2016
a Rákóczi Szövetség 2016. évi
Rákóczi Szövetség
tevékenységének támogatása
1 500 000
2016
a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban
INCREMENTUM Érseki
internetes kutatási szolgáltatás
Vagyonkezelő Központ
támogatása
300 000
2016
az Életpályák/Életutak című könyvsorozat
17. kötete megjelentetésének
Bányász Kultúráért Alapítvány
támogatása
100 000
2016
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi az Egyesület 2016. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
300 000
2016
"Magyarpolányért, Nemzeti
a 2016. évi Magyarpolányi Passió
Örökségünkért" Közalapítvány
megrendezésének támogatása
1 000 000
2016
a kórházban kezelt, súlyosan beteg
gyermekek szülei számára biztosított
ingyenes szállás 2016. évi
Pécs - Normandia Lions Club
működtetésének támogatása
200 000
2016
a "bALEK-hét" 2016. című rendezvény
Országos Erdészeti Egyesület
támogatása
50 000
2016
a Paks és Környéke Mentéséért
Paks és Környéke Mentéséért
Közalapítvány 2016. évi kitűzött céljainak
Közalapítvány
támogatása
250 000
2016
a "Hungarikum Tábor" elnevezésű szálkai
Szálkán a Művészetért Alapítvány
ifjúsági tábor támogatása
1 000 000
2016
Dunatáj Nyugdíjas Egyesület 2016. évi
Dunatáj Nyugdíjas Egyesület
programjainak támogatása
200 000
2016
az egyházmegyei közösségformálás és
missziói munka, az ehhez kapcsolódó
gyülekezeti találkozók, a megyei családi,
gyermek és ifjúsági találkozók,
konferenciák megszervezésének
Tolnai Református Egyházmegye
támogatása
500 000
2016
a Paksi Orosz Klub Egyesület 2016. évi
programjainak, célkitűzéseinek
Paksi Orosz Klub Egyesület
támogatása
1 000 000
2016
Bátyai Fokhagymások
a VIII. Bátyai Fokhagymafesztivál és
Hagyományőrző, Gasztronómiai és
Gasztronómiai Verseny
Kulturális Egyesület
megrendezésének támogatása
50 000
2016
a szombathelyi Joskar-Ola Napok
Kulturális és Sport Fesztivál
Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány
megrendezésének támogatása
30 000
2016
Tengelic-Szőlőhegyi Nyugdíjasok a Nyugdíjas Világnap megünneplésének
Érdekszövetsége
támogatása
50 000
2016
Dunakömlődi Nyugdíjasok
az Érdekszövetség 2016. évi
Érdekszövetsége
programjainak támogatása
50 000
2016
Gábor Dénes - díj az innovációban
NOVOFER Alapítvány a Műszaki -
tevékeny kiválóságok erkölcsi
Szellemi Alkotásért
tevékenységének támogatása
500 000
2016
a Nagydorogi Pörköltfőző Fesztivál és
Nagydorog Nagyközség
Lovas Találkozó rendezvény technikai
Önkormányzata
háttere biztosításának támogatása
300 000
2016
a Hungarian Summer Salsa Fesztivál
DOLCE-DANCE Kft.
megrendezésének támogatása
100 000
2016
a Tengelici Falunap megrendezésének
Tengelic Szőlöhegyért Egyesület
támogatása
100 000
2016
a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar
Közhasznú Egyesület részvételének
Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar
támogatása egy osztrák nemzetközi
Közhasznú Egyesület
ifjúsági fúvószenekari versenyen
500 000
2016
a Szilárd Leó Tehetséggondozó
Szilárd Leó Tehetséggondozó
Alapítvány 2016. évi tevékenységének,
Alapítvány
programjainak támogatása
400 000
2016
a Madocsai Nyugdíjasklub 2016. évi
Madocsai NyugdíjasKlub
tevékenységének támogatása
100 000
2016
A Felelős Családi Vállalatokért
Magyarországon Közhasznú
az Egyesület 2016. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
7 000 000
2016
a Hajdúszoboszlói Fazekasházért
Hajdúszoboszlói Fazekasházért
Alapítvány 2016. évi célkitűzései
Alapítvány
megvalósításának támogatása
500 000
2016
a Paksi Twirling és Botforgató Kulturális
Paksi Twirling Botforgató Kulturális
és Sport Egyesület 2016. évi
és Sport Egyesület
tevékenységének támogatása
200 000
2016
Szekszárdi Kajak-Kenu
a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület
Sportegyesület
Nyílt Napi rendezvényének támogatása
700 000
2016
a Géderlaki Népművészeti és Kulturális
Géderlaki Népművészeti és
Egyesület 2016. évi tevékenységének
Kulturális Egyesület
támogatása
200 000
2016
a Tolna Megyei Diáksport Tanác s által
szervezett díjkiosztó rendezvény
Tolna Megyei Diáksport Tanács
támogatása
200 000
2016
az „Egészséges Bács-Kiskunért” komplex
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
emberi erőforrás fejlesztési program
Egyesület
2016. évi megvalósításának támogatása
400 000
2016
az egyesület tevékenységének,
Vakok és Gyengénlátók Tolna
célkitűzéseinek és működésének
Megyei Egyesülete
támogatása
200 000
2016
a Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete
Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete 2016. évi tevékenységének támogatása
80 000
2016
Bugát Pál 33. Országos Középiskolai
Természetismereti Műveltségi Vetélkedő
TIT STÚDIÓ Egyesület
megrendezésének támogatása
200 000
2016
a Paksi Bóbita Bölcsőde mozgásfejlesztő
Gyermekmosoly Alapítvány a
eszköztára további korszerűsítésének,
bölcsődei nevelésért
bővítésének támogatása
700 000
2016
a Kristály Lélekvédő Egyesület 2016. évi
működésének, pszichológiai témájú
Kristály Lélekvédő Egyesület
előadások szervezésének támogatása
150 000
2016
a Faddi Meseház fenntartása és a Mítosz-
Faddi Meseház Alapítvány
Mesegaléria működésének támogatása
450 000
2016
International Police Association
az IPA Magyar Szekció Kalocsai
Magyar Szekció Kalocsai
Szervezete megalakulása 20. évfordulója
Szervezete
megünneplésének támogatása
300 000
2016
a Dóri Gyermekhospice házban lakó
Sziládi Dóri és sorstársai mindennapos
Szemem Fénye - A Beteg
ellátásához szükséges feltételek
Gyermekekért Alapítvány
megteremtésének támogatása
500 000
2016
A budapesti Szent László Kórház
Gyermekintenzív Osztálya részére
Országos Egyesület A Mosolyért
intenzív terápiás gyermekágy
Közhasznú Egyesület
beszerzésének támogatása
400 000
2016
a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar,
Környezet- és Vegyészmérnöki Tanszék
szervezésében Környezetmérnöki
Szakmai Nap megrendezésének
Debreceni Egyetem
támogatása
150 000
2016
a Társaság 2016. évi tevékenységének
Magyar Nukleáris Társaság
támogatása
8 000 000
2016
Szüreti Nap megrendezésének
Bogyiszló Község Önkormányzata
támogatása
200 000
2016
a XIX.PAKSI ORSZÁGOS POP-ROCK-
JAZZ fesztivál megrendezésének
Művészetekért Egyesület
támogatása
300 000
2016
a Magyarországi Református Egyház
Keresztény Roma Szakkollégiumi
Hálózatának keretében megvalósuló
Református Cigány Szakkollégium
Magyarországi Református Egyház
szakmai előkészületeinek támogatása
19 616 983
2016
a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Iskola részére egy interaktív tantermi
Alapítványa
csomag beszerzésének támogatása
500 000
2016
az Olvasókör 2016.évi tevékenységének
Bátyai Katolikus Olvasókör
támogatása
100 000
2016
Kalocsa Város Önkormányzata
A " Te is lehetnél..." Fesztivál
Szociális Központ
támogatása
50 000
2016
a 13. Neumann Nemzetközi
Tehetségkutató Programtermék Verseny
I. Béla Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2016
a Társulat 2016. évi tevékenységének,
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
programjainak támogatása
500 000
2016
a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola
és Gimnázium felsős évfolyamából 25
Balogh Antal Katolikus Általános
hátrányos anyagi helyzetű tanuló nyári
Iskola és Gimnázium
táboroztatásának támogatása
200 000
2016
Magyar Tudományos Akadémia
a "Koronázási kincseink nyomában" című
Bölcsészettudományi
dokumentumfilm elkészítésének
Kutatóközpont
támogatása
500 000
2016
az Egyesület 2016. évi tevékenységének
Bátáért Egyesület
támogatása
50 000
2016
Paksi Autó- és Motorsport
az Egyesület 2016. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
450 000
2016
Bács-Kiskun Megyei Polgári
a "Tudatos biztonság" elnevezésű
Védelmi Szövetség
program megvalósításának támogatása
100 000
2016
a LXXIV. Vándorgyűlés
Magyar Higiénikusok Társasága
megrendezésének támogatása
100 000
2016
Magyarországi Fegyveres
a Fegyveres Biztonsági Őrségek VII.
Biztonsági Őrök Szakmai
Országos Szakmai Csapatversenye
Egyesülete
megrendezésének támogatása
200 000
2016
az Arcus Temporum Pannonhalmi
Pannonhalmi Főapátság
Művészeti Fesztivál megrendezésének
Közhasznú Alapítvány
támogatása
500 000
2016
Műegyetemi Hallgatói Szolgáltató
a BME Egyetemi Napok
Kft.
megrendezésének támogatása
200 000
2016
Értelmi Fejlődésükben
Akadályozottak Tolna Megyei
a Szervezet 2016. évi működésének,
Közhasznú Szervezete
célkitűzéseinek támogatása
100 000
2016
MTA PAB - MTA VEAB ("Dél-
Dunántúl a Tudomány
Támogatásáért" Alapítvány)
Pannon Tudományos Díj támogatása
1 000 000
2016
a nukleáris energia-termelés szakmai
fejlesztésének elősegítése az oktatás
Jövőnk Nukleáris Energetikusáért
területén, az utánpótlás biztosítása
Alapítvány
érdekében
25 000 000
2016
Szív MR értékelő software futtatásához
Alapítvány a Radiológia
szükséges laptop beszerzésének
Fejlesztéséért
támogatása
500 000
2016
Szüreti Mulatság megrendezésének
Harc Község Önkormányzata
támogatása
25 000
2016
Vidéki Sportéletért Nonprofit
Közhasznú Kft.
2016. évi működési támogatás
300 000
2016
a "Ne cigizz, inkább biciklizz!" elnevezésű
Magyar Rákellenes Liga
program megvalósításának támogatása
150 000
2016
az Egyesület csapatai 2016/17. évi
bajnokságon való részvételének
Paksi Kézilabda Sportegyesület
támogatása
400 000
2016
a nevelőtestület szakmai
"Mesevár" Alapítvány az Ifjúság út
továbbképzésének és csapatépítő
6. sz. alatti óvodáért
tréningjének támogatása
400 000
2016
Rőfi Gyula részvételének támogatása a
Hikari Aikido Egyesület
minszki Grappling Világbajnokságon
150 000
2016
a Kölesdi Evangélikus Leánygyülekezet
Tengelici Evangélikus
gyülekezeti háza felújításának
Egyházközség
támogatása
300 000
2016
Puttonyos Fesztivál megrendezésének
Kovino Szőlészeti és Borászati Kft.
támogatása
480 000
2016
a magyar Science on Stage Fesztivál
Debrecenben történő megrendezésének
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
támogatása
2 000 000
2016
az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye
válogató versenyén való részvétel és a
felkészítő tevékenység (edzőtábor)
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
megrendezésének támogatása
450 000
2016
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási
jubileumi nemzetközi workshop
Közhasznú Nonprofit Kft.
megrendezésének támogatása
400 000
2016
a Dél-dunántúli Regionális Kékkereszt
Dél-dunántúli TSB Regionális
Egyesület működésének, célkitűzéseinek
Kékkereszt Egyesület
támogatása
150 000
2016
Paksi Vak Bottyán Gimnázium
"Vak Bottyán Tehetséggondozó"
informatikai rendszere fejlesztésének
Közalapítvány
támogatása
450 000
2016
a paksi PRO ARTIS Alapfokú Művészeti
Iskola által fogadott csíkszentsimoni
Klebelsberg Intézményfenntartó
fúvószenekar paksi látogatásának
Központ
támogatása
450 000
2016
egy interaktív madárbarát mintakert
Hétszínvirág Alapítvány
tanösvény telepítésének támogatása
450 000
2016
a Kalocsai Gyermekotthona, Általános
Iskolája és Szakiskolájában Szüreti
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Fesztivál, egész napos kulturális
Speciális Gyermekotthoni Központ,
rendezvény megrendezésének
Általános Iskola és Szakiskola
támogatása
200 000
2016
X. Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál
Geresdlak Község Önkormányzata
megrendezésének támogatása
100 000
2016
a nukleáris szakma utánpótlás
Vértes Attila Alapítvány
nevelésének támogatása
250 000
2016
Paks "Polgári Iskola" a tanulókért,
szebb, emberibb környezetért
oktatáshoz szükséges eszközök
Alapítvány
beszerzésének támogatása
480 000
2016
a XIII. Magyarországi Újbor és Sajt
VINO-FER Bt.
Fesztivál megrendezésének támogatása
400 000
2016
a madocsai Kölyökkuckó Óvoda Süni
csoportja kirándulásának támogatása a
"Madocsai Óvodásokért"
budapesti Fabula Bábszínházba és a
Közalapítvány
Fővárosi Állat- és Növénykertbe
50 000
2016
Jövőnk Energiája Térségfejlesztési
Alapítvány
az Alapítvány működési támogatása
48 000 000
2016
Amatőr steel darts paksi városi
bajnokság megrendezésének
Paksi Darts Sportegyesület
támogatása
100 000
2016
Dream Fitness Nap megrendezésének
"SER-KO" Kft.
támogatása
100 000
2016
Kosárlabda Sport Club Szekszárd
a Sport Club működésének támogatása
450 000
2016
hátrányos helyzetű gyermekek
részvételének támogatása budapesti
Tolnai Háló Közalapítvány
karácsonyi rendezvényeken
100 000
2016
a Tolna megyei középiskolák matematika
Bonyhádi Matematikai
versenyének és a 2016/2017. tanévi
Tehetségfejlesztő Közhasznú
kezdő és haladó matematika
Alapítvány
szakkörének támogatása
400 000
2016
a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Tolna Megyei Rendőr-
iskolai ifjúságvédelmi programjának
főkapitányság
támogatása
500 000
2016
a személyi állományi tagok sporteszköz
Kalocsai Fegyház és Börtön
vásárlásának támogatása
100 000
2016
a 2016/2017. tanévre ifjúsági
hangverseny-bérlet vásárlásának
Faddi Gyermekekért Alapítvány
támogatása
217 000
2016
Budaörsi úti Kollégistákért
45. Showhajtás elnevezésű vetélkedő
Alapítvány
megrendezésének támogatása
150 000
2016
a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti
A korszerű szülészetért és
és Nőgyógyászati Klinika orvosi
nőgyógyászatért Alapítvány
eszközfejlesztésének támogatása
500 000
2016
a "Biztonságos Óvoda" programmal
"NAPSUGÁR" Alapítvány
kapcsolatos célkitűzések támogatása
450 000
2016
a PTE AOK Szülészeti Klinika részére
Alapítvány az Egészséges
betegmelegítő-rendszer beszerzésének
Újszülöttekért
támogatása
450 000
2016
Paksi Turizmusért Egyesület
az Egyesület működésének támogatása
200 000
2016
az Európai Endometriosis Liga III.
nemzetközi kongresszusa
Magyar Nőorvos Társaság
megrendezésének támogatása
450 000
2016
a Tolna Megyei Príma Díj és Ünnepélyes
Vállalkozók és Munkáltatók
Díjátadó Est megrendezésének
Országos Szövetsége
támogatása
1 500 000
2016
Medinai Dukátok Szerb
Nemzetiségi Hagyományőrző- és az iskola tanulói kulturális programokon
Táncegyesület
való részvételének támogatása
50 000
2016
a paks-dunakömlődi Aranyhal Waldorf
Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú
Aranyhal Waldorf Pedagógiai
Művészeti Iskola fejlesztésének
Egyesület
támogatása
450 000
2016
"Vak Bottyán Tehetséggondozó"
a tantestület mentálhigiénés napja
Közalapítvány
megrendezésének támogatása
160 000
2016
XXXIII. OTDK Humán Tudományi
Pécsi Tudományegyetem
Szekció megrendezésének támogatása
200 000
2016
"Millenium Aranycsapat 2000"
Paksért Gyermek és Ifjúsági
gyermek labdarúgó tornák
Labdarúgó Alapítvány
megrendezésének támogatása
180 000
2016
a Wosinsky Mór Általános Iskola
Széchenyi István Tagiskolája Kossuth
"Egészségünkért Tolna I."
Lajos utcai alsó tagozata
Alapítvány
udvarrendezésének támogatása
450 000
2016
a II. Magyar Energetikus Hallgatók
Találkozója megszervezésének
Magyar Energetikai Társaság
támogatása
500 000
2016
a Rákóczi-várként ismert Őrtorony
Gyimesbükkért Egyesület
újjáépítésének támogatása
500 000
2016
Gyutai Adrián gyorsasági motorversenyző
Pole Positions Communications
spanyolországi edzőtáborban való
Kft.
részvételének támogatása
200 000
2016
a Sportegyesület Karate Szakosztálya
szervezésében Magyar Bajnokság
Paksi Sportegyesület
megrendezésének támogatása
500 000
2016
a VIII. Országos Orosz Népművészeti
Paksi Orosz Klub Egyesület
Fesztivál megrendezésének támogatása
100 000
2016
népzenei estek, táncházak
megrendezésének támogatása az
Egyesület Prímás Hagyományőrző
Paksi Turizmusért Egyesület
Tagozatának szervezésében
250 000
2016
hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok
tanulmányainak, illetve művészi
Gábriel Angyalház Alapítvány
kibontakozásának támogatása
200 000
2016
az Egyesület tagjai győri és soproni
Paksi Reform Főzőklub Egyesület
gasztronómiai utazásának támogatása
150 000
2016
XIV. Rádióamatőr Gyorstávírász
Világbajnokság megrendezésének
Magyar Rádióamatőr Szövetség
támogatása
400 000
2016
ROTIKOM udvari építő család mini plus
"NAPSUGÁR" Alapítvány
szett beszerzésének támogatása
237 480
2016
Madocsai Református
a templom harangja helyreállításának
Egyházközség
támogatása
400 000
2016
Paks "Polgári Iskola" a tanulókért,
szebb, emberibb környezetért
az iskola tehetséges gyermekei
Alapítvány
versenyekre való eljutásának támogatása
230 000
2016
"Vak Bottyán Tehetséggondozó"
az iskola tehetséges gyermekei
Közalapítvány
versenyekre való eljutásának támogatása
280 000
2016
a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinika
Szívultrahang Laboratóriuma
felújításának, gyógyító munkát segítő
Szívbeteg Csecsemőkért
eszközök és kardiológiai szakkönyvek
Alapítvány
beszerzésének támogatása
200 000
2016
OLC T-TRANS Gemenc Judo Klub
a klub versenyzői részvételének
Egyesület
támogatása az év hátralévő versenyein
150 000
2016
az "Ép testben ép lélek" program
Solt Város Önkormányzat
megvalósításához egy projektor
Alapszolgáltatási Központ
beszerzésének támogatása
200 000
2016
"Dunaszentgyörgyi" Kulturális és
a Vadrózsa Népi Együttes céljai
Sportalapítvány
megvalósításának támogatása
200 000
2016
Az Ifjú Harmonikásokért Alapítvány
harmonika vásárlásának támogatása
200 000
2016
Szekszárdi Római Katolikus
dr. Ótós Miklós Wosinsky Mórról szóló
Plébánia
életrajzi könyve kiadásának támogatása
500 000
2016
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
az iskola tehetséges gyermekei
Alapítványa
versenyekre való eljutásának támogatása
280 000
2016
Energetikai Szakképzési Intézet az ESZI diákjai ausztriai rafting túrán való
Diáksport Egyesülete
részvételének támogatása
480 000
2016
Gerjen oroszországi testvérvárosából,
Desznogorszkból érkező vezetők és
Gerjen Község Önkormányzata
delegáció fogadásának támogatása
380 000
2016
a "Kitelepítési emlékmű" környezete
Paks-Dunakömlődi Római
kialakításának, parkosításának és annak
Katolikus Plébánia
fenntartásának támogatása
500 000
2016
Gyermekeinkért, Jövőnkért
az iskola tehetséges gyermekei
Alapítvány
versenyekre való eljutásának támogatása
80 000
2016
ESZI Intézményfenntartó és
ESZI fenntartásának és működtetésének
Működtető Alapítvány
támogatása
500 000 000
2017
az alapítvány programjai
megvalósításának és működésének
Együtt a parlagfű ellen Alapítvány
támogatása
5 500 000
2017
Jövőnk Energiája Térségfejlesztési
Alapítvány
az Alapítvány működési támogatása
48 000 000
2017
a szervre váró és szervátültetett
Transzplantációs Alapítvány a
gyerekek rehabilitációs téli programjának
Megújított Életekért
támogatása
400 000
2017
az Egyesület 2017. évi tevékenységének,
Atomerőmű Nyugdíjas Klub
programjainak és működésének
Egyesület
támogatása
2 500 000
2017
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri
Konferencia (OTDK)
Társadalomtudományi Szekció
Eötvös Loránd Tudományegyetem
megrendezésének támogatása
200 000
2017
a Siketek Sport Klubja Női Futsal csapata
részvételének támogatása a Siket
Bajnokok Ligáján, a spanyolországi
Siketek Sport Klubja
Sevillában
100 000
2017
"Sír a téli éjszaka" című, 1956 emlékére
Andrássy-Duo Művészeti és
alkotott verses, drámai daljáték
Szolgáltató Kft.
előadásainak támogatása
200 000
2017
a Szegedi Gyermekklinika onko-
Együtt a Daganatos Gyermekekért heamatológiai osztálya részére infúziós
Alapítvány
pumpák beszerzésének támogatása
100 000
2017
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület
a Bűnözés Áldozatainak
az Egyesület 2017. évi tevékenységének
Támogatására
támogatása
1 000 000
2017
az Alapítvány 2017-2020 évi (45 000 000
Ft/év) - az Alapító Okiratban
meghatározott - céljainak támogatása az
MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Kollektív
Szerződésében és az Üzemi
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Megállapodásban rögzítettek alapján -
Humán Alapítvány
január 31-ig
45 000 000
2017
a 34. Bugát Pál Országos Középiskolai
Természetismereti Műveltségi Vetélkedő
TIT STUDIÓ Egyesület
megrendezésének támogatása
100 000
2017
"Az Én Ovim" Óvoda és Bölcsőde
fejlesztő szobája befejezésének
"Az Én Ovim" Alapítvány
támogatása
450 000
2017
Bátyai Fokhagymások
a IX. Bátyai Fokhagymafesztivál és
Hagyományőrző, Gasztronómiai és
Gasztronómiai Verseny
Kulturális Egyesület
megrendezésének támogatása
50 000
2017
az Örökségünk mozgalom
Média Paks Kommunikációs és
működtetésének, pályázatainak,
Szolgáltató Kft.
produkcióinak támogatása
1 000 000
2017
Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi az Egyesület 2017. évi tevékenységének,
Egyesülete
programjainak támogatása
100 000
2017
a Debreceni Egyetem
Természettudományi és Technológiai Kar
vegyész MSc szakán, radiokémikus
szakirányú hallgatók képzésének
Debreceni Egyetem
támogatása
200 000
2017
XLII. Sugárvédelmi Továbbképző
Tanfolyam megrendezésének
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
támogatása
400 000
2017
a 36. Mikola Sándor Országos
Középiskolai Tehetségkutató
Fizikaverseny döntője megrendezésének
Leőweyért Alapítvány
támogatása
100 000
2017
a Lengyeli Néprajzi és Óvoda Múzeum
archív gyűjteménye digitalizálásának és
Lengyeli Óvodai és Néprajzi
bemutatásához egy televízió
Gyűjteményekért Alapítvány
beszerzésének támogatása
100 000
2017
Paksi Közművelődési Közhasznú
a Születés Hete 2017 Paks program
Nonprofit Kft.
megrendezésének támogatása
250 000
2017
Makó András festőművész
kézdivásárhelyi kiállítása
Paks Város Önkormányzata
megrendezésének támogatása
100 000
2017
hátrányos helyzetű gyermekek budapesti
Tolnai Háló Közalapítvány
kirándulásának támogatása
200 000
2017
az Alapítvány működtetésének, valamint
a Villamosenergia-ipari Sporttalálkozók
Villamosenergia-ipar a Sportért
megrendezésének támogatása - dr.
Alapítvány
Bentzik Réka jóváhagyásával
2 444 400
2017
az Alapítvány 2017. évi
Szilárd Leó Tehetséggondozó
tevékenységének, programjainak
Alapítvány
támogatása
400 000
2017
a Faddi Meseház fenntartása és a Mítosz-
Faddi Meseház Alapítvány
Mesegaléria működésének támogatása
450 000
2017
Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete négynapos erdélyi körutazás támogatása
100 000
2017
az érseki uradalom 18. századi
erdőgazdálkodásával kapcsolatos
INCREMENTUM Érseki
különleges forrás feldolgozásának és
Vagyonkezelő Központ
tervezett közlésének támogatása
500 000
2017
az 1-4. osztályos diákok tanulmányi
Medina Községért Közalapítvány
kirándulásának támogatása
150 000
2017
Bogyiszló Község Önkormányzata
Falunap megrendezésének támogatása
350 000
2017
Szekszárdi Német Nemzetiségi
négynapos zenei tábor
Tűzoltó Fúvószenekar Egyesület
megrendezésének támogatása
200 000
2017
Marx György emléktábla elhelyezésének
Magyar Nukleáris Társaság
támogatása
150 000
2017
Gyermekmosoly Alapítvány a
a Paksi Bóbita Bölcsőde nevelő, fejlesztő
bölcsődei nevelésért
tevékenységének támogatása
450 000
2017
Bölcskei Gyermekekért
a 8. osztályos diákok tanulmányi
Közalapítvány
kirándulásának támogatása
300 000
2017
International Police Association
az Egyesület 2017. évi célkitűzései,
Magyar Szekció Kalocsai
programjai megvalósításának
Szervezete Egyesület
támogatása
300 000
2017
az Egyesület 2017. évi célkitűzéseinek,
Bátyai Hagyományőrző és Horvát
hagyományőrző programjainak
Nemzetiségi Egyesület
támogatása
200 000
2017
II. Bátaszéki Bornapok
Bátaszék Város Önkormányzata
megrendezésének támogatása
100 000
2017
az Egyesület 2017. évi működésének
Paksi Turizmusért Egyesület
támogatása
200 000
2017
a PTE TTK Földrajzi Intézete által
szervezésre kerülő nemzetközi SCERIN5
távérzékelési szakember-találkozó
Pécsi Tudományegyetem
megrendezésének támogatása
450 000
2017
az Egyesület 2017. évi programjainak
Dunatáj Nyugdíjas Egyesület
támogatása
200 000
2017
Vakok és Gyengénlátók Tolna
az Egyesület 2017. évi tevékenységének
Megyei Egyesülete
és célkitűzéseinek támogatása
200 000
2017
Dunakömlődi Nyugdíjasok
az Érdekszövetség 2017. évi
Érdekszövetsége
programjainak támogatása
50 000
2017
a zenekari tagok utazásának támogatása
Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar
az Orfűi Medvehagyma Fesztiválon
Egyesület
történő fellépésre
100 000
2017
Műegyetemi Hallgatókért
Vásárhelyi Napok 2017 programsorozat
Alapítvány
megrendezésének támogatása
100 000
2017
a Nagydorogi Széchényi Sándor
Általános Iskola Kajdacsi Általános
Iskolája alsó és felső tagozatos diákjai
Szekszárdi Tankerületi Központ
tanulmányi kirándulásának támogatása
200 000
2017
Paks-Sárgödör téri Présház
hagyományőrző és környezetvédelmi
Tulajdonosok Egyesülete
tevékenység támogatása
400 000
2017
TEIT települések infrastrukturális
fejlesztésének támogatása; a TEIT
települései fejlesztésének,
nagyközösségi céljaik megvalósításának
támogatására kötött 2013 - 2018 között
érvényben lévő szerződés összegének
Társadalmi Ellenőrző, Információs
kiegészítése 2016 - 2018 évekre
és Településfejlesztési Társulás
vonatkozóan évi 30 M Ft összeggel
170 000 000
2017
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri
Konferencia (OTDK)
Bölcsészettudományi, Orvos- és
Egészségtudományi és Művészeti
Pécsi Tudományegyetem
Szekció megrendezésének támogatása
200 000
2017
Hajrá Peti! Alapítvány a baleseti
oxigénhiányos gyerekek
a pécsi Bencze Dominik Norbert
gyógyulásáért
gyógykezelésének támogatása
100 000
2017
Solt Város Önkormányzat
Alapszolgáltatási Központ
kerti bútorok beszerzésének támogatása
200 000
2017
Kalocsa és Térsége Turisztikai
a "Hang vagy" énekes tehetségkutató
Nonprofit Szolgáltató Kft.
verseny megrendezésének támogatása
100 000
2017
az Erasmus+ 2016-2019 nemzetközi
diákcsere program keretén belül a paksi
"Vak Bottyán Tehetséggondozó"
"Water=H2O" projekt megrendezésének
Közalapítvány
támogatása
415 000
2017
Kapocs Gergely részvételének
támogatása a moszkvai Szituációs
Szászvári Lövész Egylet
Lövész Világbajnokságon
200 000
2017
a tagóvodai dolgozók közösségépítő
Paksi Napsugár Óvoda
szakmai tanulmányútjának támogatása
150 000
2017
Paks "Polgári Iskola" a tanulókért,
szebb, emberibb környezetért
Alapítvány
tantestületi kirándulás támogatása
200 000
2017
a "bALEK-hét 2017" című rendezvény
Országos Erdészeti Egyesület
támogatása
100 000
2017
az Egyesület fennállása 30. évfordulójára
megrendezésre kerülő kiállításhoz
Atomerőmű Nyugdíjas Klub
szükséges üvegvitrin és paravánok
Egyesület
beszerzésének támogatása
200 000
2017
a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar,
Környezet- és Vegyészmérnöki Tanszék
szervezésében Környezetmérnöki
Szakmai Nap megrendezésének
Debreceni Egyetem
támogatása
150 000
2017
Tengelic-Szőlőhegyi Nyugdíjasok a Nyugdíjas Világnap megünneplésének
Érdekszövetsége
támogatása
100 000
2017
Bartina Néptánc Közhasznú
az Egyesület 2017. évi célkitűzéseinek
Egyesület
támogatása
300 000
2017
az Alapítvány 2017. évi tevékenységének
Műszakosokért Alapítvány
támogatása
500 000
2017
a Sportegyesület 2017. évi verseny-
Tanren Karate Sportegyesület
célkitűzései megvalósításának
Tolna
támogatása
200 000
2017
a Klub tagjai részére egyenpóló
Diana Sportlövész Klub Paks
beszerzésének támogatása
100 000
2017
az Egyesület 2017. évi célkitűzéseinek
Altern Art Művészeti Egyesület
támogatása
400 000
2017
a Főzőklub tagjai részére egyenpóló
Paksi Reform Főzőklub Egyesület
beszerzésének támogatása
100 000
2017
a kórházban kezelt, súlyosan beteg
gyermekek szülei számára biztosított
ingyenes szállás 2017. évi
Pécs - Normandia LIONS Club
működtetésének támogatása
200 000
2017
Géderlaki Népművészeti és
az Egyesület 2017. évi tevékenységének
Kulturális Egyesület
támogatása
200 000
2017
Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar
zenekari koncert üstdobok
Egyesület
beszerzésének támogatása
200 000
2017
az "Életutak/föld- és műszaki
tudományok" V. kötete
Bányász Kultúráért Alapítvány
megjelentetésének támogatása
100 000
2017
a Veszprémi Honvéd Sportegyesület
Tájfutó Szakosztálya 2017. évi
Veszprémi Honvéd Sportegyesület
célkitűzéseinek támogatása
200 000
2017
Szekszárdi Madrigálkórus
Bach kantáta koncertsorozat
Egyesület
megrendezésének támogatása
400 000
2017
Nagykőrös Város Önkormányzata 2017.
évi Arany János bicentenáriumi
Nagykőrös Városért Közalapítvány
programjainak támogatása
2 500 000
2017
a „Magyarok Kenyere” jótékony célú
Magyarok Kenyere Alapítvány
program támogatása
2 500 000
2017
az Asztalitenisz Szakosztály adogatógép
Kalocsai Sport Egyesület
beszerzésének támogatása
100 000
2017
Arcus Temporum XIII - Pannonhalmi
Pannonhalmi Főapátság
Művészeti Fesztivál megrendezésének
Közhasznú Alapítvány
támogatása
500 000
2017
a "65 éves A Rajkó Zenekar" Jubileumi
Rajkó Művészegyüttes Szolgáltató
Gálakoncert megrendezésének
Közhasznú Nonprofit Kft.
támogatása
1 000 000
2017
a Rákóczi Szövetség 2017. évi
Rákóczi Szövetség
tevékenységének támogatása
1 500 000
2017
Wojtyla Ház Szociális Ellátó és
Szolgáltató Nonprofit Kft. 2017. évi
Wojtyla Ház Szociális Ellátó és
működésének és 120 gondozott
Szolgáltató Nonprofit Kft.
élelmezésének támogatása
500 000
2017
a Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi
Egyesület 2017. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
600 000
2017
Szekszárdi 2. számú Óvoda,
Egységes Óvoda-Bölcsőde,
az óvodások (1. csoport) tanulmányi
Bölcsőde és Napközbeni
kirándulásának támogatása a Katica
Gyermekfelügyelet
Tanyára
100 000
2017
a Zöld Béka környezetvédelmi és közéleti
havilap megjelentetésének és a
klímaváltozásról, a nukleáris energia
Zöld Béka Baráti Társaság
szükségességéről szóló előadássorozat
Egyesület
támogatása
100 000
2017
óvodás gyermekek tanulmányi
"NAPSUGÁR" Alapítvány
kirándulásának támogatása
133 000
2017
Dombrád Város Önkormányzata 2017.
június 30. és július 1. közötti
Dombrád Város Önkormányzata
Városnapjának támogatása
1 000 000
2017
a Paksi Képtár "All that jazz" című mini
fesztivál jellegű, kiemelt programjának
Paksi Városi Múzeum
támogatása
1 000 000
2017
a Fiatal Római Koros Kutatók
konferenciája megrendezésének
Paksi Városi Múzeum
támogatása
200 000
2017
az erdélyi és felvidéki magyar
egyetemisták ösztöndíj programjának
"Energetikai Szakképzési Intézet támogatása 2015-2018 évek között tartós
Szakképzéséért" Alapítvány
szerződés keretében
3 000 000
2017
a 40. évforduló jubileumi
Paks Vegyeskar Egyesület
rendezvényeinek támogatása
400 000
2017
Dunamenti Mozgáskorlátozottak és
az Egyesület tagjai egynapos
Egészségi Károsultak Egyesülete
kirándulásának támogatása
150 000
2017
a VIII. Paksi Harmonika Fesztivál
Az Ifjú Harmonikásokért Alapítvány
megrendezésének támogatása
500 000
2017
Paksi Twirling Botforgató Kulturális az Egyesület 2017. évi célkitűzéseinek
és Sport Egyesület
támogatása
300 000
2017
Kalocsa Város Önkormányzata
a "Te is lehetnél..." Fesztivál
Szociális Központ
megrendezésének támogatása
50 000
2017
Tengelic Szőlőhegyért Egyesület a Falunap megrendezésének támogatása
100 000
2017
az Egyesület 2017. évi célkitűzéseinek,
Paksi Sporthorgászok Egyesülete
programjainak támogatása
200 000
2017
iskolai programok (egész napos
gyermeknapi kirándulás, sporttábor)
Gyermekeink Javára Alapítvány
megvalósításának támogatása
100 000
2017
a Györkönyi Általános Iskola diákjai
Gyermekeink Javára Alapítvány
hatnapos táborozásának támogatása
200 000
2017
Vörösmarty Mihály Művelődési
XVII. Tarka Marhafesztivál
Központ
megrendezésének támogatása
200 000
2017
az Olvasókör 2017. évi tevékenységének
Bátyai Katolikus Olvasókör
támogatása
100 000
2017
Pálfai Öreghegyi Borkedvelők
tapasztalatszerző, kapcsolatépítő erdélyi
Baráti Köre
kirándulás támogatása
300 000
2017
a VI. Szálka Kupa - Szálkai Triatlon
SPIGO Szolgáltató Kft.
Verseny megrendezésének támogatása
300 000
2017
Intenzív Terápiás Tábor
TTSZ Bau Festő, Szolgáltató Kft.
megrendezésének támogatása
50 000
2017
a Kalocsai Fegyház és Börtönben
szabadságvesztés büntetésüket töltő női
fogvatartottak sportolási lehetősége
Kalocsai Fegyház és Börtön
megteremtésének támogatása
50 000
2017
a paksi és környékbeli tartós beteg,
sérült, fogyatékkal élő gyermekek
Gyermekekért Alapítvány
fejlesztőháza felújításának támogatása
200 000
2017
Német Nemzetiségi Tánc
a balatonberényi Dunántúli Amatőr
Egyesület Ungarndeutscher
Művészeti Fesztiválon való részvétel
Tenzverein
támogatása
160 000
2017
a Kulcsi Turul Íjász Szakosztály
Kulcsi Sport Egyesület
eszközbeszerzésének támogatása
180 000
2017
az óvodások egynapos tanulmányi
Medina Községért Közalapítvány
kirándulásának támogatása
100 000
2017
a Postskriptum nevű zenekar gerjeni
tartózkodásának és fellépésének
Gerjen Község Önkormányzata
támogatása
300 000
2017
a Madocsai Nyugdíjasklub 2017. évi
Madocsai Nyugdíjasklub
tevékenységének támogatása
100 000
2017
XIV. Országos Sporttudományi
Kongresszus megrendezésének
Pécsi Tudományegyetem
támogatása
200 000
2017
Tengelic-Szőlőhegyi Nyugdíjasok
Érdekszövetsége
kulturális kirándulás támogatása
50 000
2017
Értelmi Fejlődésükben
Akadályozottak Tolna Megyei
a balatoni cseretábor megrendezésének
Közhasznú Szervezete
támogatása
100 000
2017
A Paksi Orosz Klub Egyesület 2017. évi
programjainak, célkitűzéseinek
Paksi Orosz Klub Egyesület
támogatása
1 000 000
2017
A Felelős Családi Vállalatokért
A Felelős Családi Vállalatokért
Magyarországon Közhasznú
Magyarországon Közhasznú Egyesület
Egyesület
2017. évi tevékenységének támogatása
7 000 000
2017
Az Atomerőmű Nyugdíjasok
Balatonfüredi Egyesülete 2017. évi
Atomerőmű Nyugdíjasok
tevékenységének és működésének
Balatonfüredi Egyesülete
támogatása
800 000
2017
Tengelici Borostyán Nyugdíjas
Egyesület
Krisna-völgyi kirándulás támogatása
50 000
2017
Paks és Környéke Mentéséért
a Közalapítvány 2017. évi kitűzött
Közalapítvány
céljainak támogatása
400 000
2017
a FIRST Global Challenge Robotics
DLSB Alapítvány a Balatonalmádi
Olympics nemzetközi robotikai olimpiai
Kéttannyelvű Gimnáziumért
játékokon való részvétel támogatása
300 000
2017
Műegyetemi Hallgatói Szolgáltató
a BME Egyetemi Napok
Kft.
megrendezésének támogatása
250 000
2017
A Magyar Nukleáris Társaság 2017. évi
Magyar Nukleáris Társaság
tevékenységének támogatása
5 000 000
2017
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi
Dél-Dunántúl a Tudomány
Területi Bizottsága 2017. évi
Támogatásáért Alapítvány
tevékenységének támogatása
1 000 000
2017
A Határokon Túli Magyarságért
Határokon Túli Magyarságért
Alapítvány 2017. évi programjainak,
Alapítvány
célkitűzéseinek támogatása
200 000
2017
Önzetlenül - Segítők - Paks -
az Alapítvány 2017. évi tevékenységének
Nonprofit Alapítvány
támogatása
200 000
2017
A "Paks II. - érvek és ellenérvek" című
Gazdálkodási és Tudományos
konferenciák megrendezésének
Társaságok Szövetsége
támogatása
500 000
2017
Fiatalok a Magyar Kultúráért
Az 5. Kanizsa Feszt megrendezésének
Alapítvány
támogatása
310 000
2017
"Jézus nyomában" a Szentföldre
elnevezésű tanulmányi út
Magyar Kolping Szövetség
megvalósításának támogatása
200 000
2017
Szekszárdi Kajak-Kenu
A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület
Sportegyesület
2017. évi célkitűzéseinek támogatása
700 000
2017
a "Mini Fieszta" elnevezésű
fúvószenekari találkozó
Tamási Fúvós Egylet
megrendezésének támogatása
200 000
2017
15 hátrányos helyzetű gyermek
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
kirándulásának támogatása az MMSZ
Egyesület
Kalocsai Csoport szervezésében
100 000
2017
Magyar Tudománytörténeti és
Egészségtudományi Intézet
Kutatási, Oktatási és Kiadói
Segner János András életrajza
Közhasznú Nonprofit Kft.
könyvkiadásának támogatása
200 000
2017
a budapesti Szent László Kórház részére
Országos Egyesület A Mosolyért
MR kompatibilis betegőrző monitor
Közhasznú Egyesület
beszerzésének támogatása
400 000
2017
A Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetemen folyó
nukleáris oktatás-kutatás színvonala
emelésének, az ahhoz szükséges
Jövőnk Nukleáris Energetikusáért
infrastruktúra megteremtésének és
Alapítvány
fejlesztésének támogatása
15 000 000
2017
az egyesület 2017. évi célkitűzéseinek,
Alisca Nyilai Íjász Egyesület
működésének támogatása
150 000
2017
a XXXVII. Kaposmenti Fiatalok
Találkozója megrendezésének
Kaposmenti Ifjúságért Alapítvány
támogatása
50 000
2017
a VIII. Látványtánc Európa Bajnokságon
A Végzet Táncosai Táncegyesület
való részvétel támogatása
200 000
2017
a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános
Iskola és Gimnázium felsős évfolyamából
Paksi Balogh Antal Katolikus
20 hátrányos anyagi helyzetű tanuló nyári
Általános Iskola és Gimnázium
táboroztatásának támogatása
200 000
2017
az V. Baracs-Kisapostag Repülőnap
DUNAFERR Repülő Klub
megrendezésének támogatása
100 000
2017
Családi Nap megrendezésének
Cecei Búzavirág Népdal Egyesület
támogatása
300 000
2017
Gazdag László: Környezetgazdaságtan,
környezetgazdálkodás tankönyv
Kossuth Kiadó Zrt.
kiadásának támogatása
200 000
2017
Szekszárdi Sportközpont
a szekszárdi kerékpáros dirt pálya
Közhasznú Nonprofit Kft.
bővítésének támogatása
100 000
2017
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak
a munkavállalók futsal csapata
Szakszervezete
felszerelése beszerzésének támogatása
250 000
2017
Paksi Autó- és Motorsport
az Egyesület 2017. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
500 000
2017
a szekszárdi Garay János Gimnázium 3
Dr. Joó Ferenc és Neje Mathilde
legkiválóbb végzős tanulója
Heller Alapítvány
jutalmazásának támogatása
200 000
2017
az "EGRESSUS" reformáció 1517 -
atomerőmű 2017 elnevezésű szálkai
nemzetközi tábor megrendezésének
Szálkán a Művészetért Alapítvány
támogatása
1 000 000
2017
A Civil Konzorcium 2017. évi
működésének, feladatai
Paksi Turizmusért Egyesület
megvalósításának támogatása
500 000
2017
Uszód Község Ifjúságáért és
Gubbantós Népművészeti Találkozó
Kultúrájáért Alapítvány
megrendezésének támogatása
150 000
2017
Két Torony Nagyszékelyi
a III. Nagyszékelyi Huszár Péter Nap
Faluegylet
megrendezésének támogatása
50 000
2017
"Pörbölyi értékek és hagyományok 35 év
Pörbölyi Hagyományőrző
távlatában" ünnepi rendezvénysorozat
Egyesület
támogatása
50 000
2017
a Szüreti Nap megrendezésének
Gerjen Község Önkormányzata
támogatása
50 000
2017
Magyarországi Fegyveres
a Fegyveres Biztonsági Őrségek VIII.
Biztonsági Őrök Szakmai
Országos Szakmai Csapatversenye
Egyesülete
megrendezésének támogatása
200 000
2017
Dunaszentgyörgyi Nyugdíjasok
Nyugdíjas Találkozó megrendezésének
Érdekszövetsége
támogatása
80 000
2017
a Tolna Megyei Diáksport Tanács által
szervezett ünnepélyes díjkiosztó
Tolna Megyei Diáksport Tanács
rendezvény támogatása
350 000
2017
a 37. Tolnai Tarisznyások
Környezetismereti Versenye
Fehérlófia Sportegyesület
megvalósításának támogatása
120 000
2017
Magyar Jogász Egylet Tolna
az évzáró rendezvény megvalósításának
Megyei Szervezete
támogatása
300 000
2017
a nukleáris szakma utánpótlás
Vértes Attila Alapítvány
nevelésének támogatása
250 000
2017
a Paksi Sportegyesület Tájfutó
Szakosztálya speciális tájfutó ruha
Paksi Sportegyesület
beszerzésének támogatása
300 000
2017
MTA PAB - MTA VEAB ("Dél-
Dunántúl a Tudomány
Támogatásáért" Alapítvány)
Pannon Tudományos Díj támogatása
1 000 000
2017
a II. amatőr steel darts paksi városi
bajnokság megrendezésének
Paksi Darts Sportegyesület
támogatása
100 000
2017
Gracie Barra Pokoli Intenzív
jótékonysági szeminárium
Tréning Sportegyesület
megrendezésének támogatása
50 000
2017
a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő
Mozgalom őszi szakmai találkozóján való
Hétszínvirág Alapítvány
részvétel támogatása
116 000
2017
egészségügyi ellátás biztosításának
"Visszatérés" Alapítvány
támogatása
450 000
2017
OLC T-TRANS Gemenc Judo Klub
a klub versenyzői részvételének
Egyesület
támogatása az év hátralévő versenyein
150 000
2017
"Millenium Aranycsapat 2000"
Paksért Gyermek és Ifjúsági
2017. évi gyermek labdarúgótornák
Labdarúgó Alapítvány
megrendezésének támogatása
150 000
2017
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség
(NAÜ) Műszaki Együttműködés magyar
támogatási összege (60 000 euro)
arányos részének - 20 000 euro -
biztosítása az Országos Atomenergia
Országos Atomenergia Hivatal
Hivatal kérésére
6 068 000
2017
az Egyesület 2017. évi működésének,
pszichológiai témájú előadások
Kristály Lélekvédő Egyesület
szervezésének támogatása
150 000
2017
Bonyhádi Matematikai
Tolna megyei matematikai versenyek
Tehetségfejlesztő Közhasznú
megrendezésének, illetve szakkörök
Alapítvány
munkájának támogatása
400 000
2017
Bács-Kiskun Megyei Polgári
A Szövetség 2017. évi tevékenységének
Védelmi Szövetség
támogatása
100 000
2017
"Ébredés" Keresztény Család
Éhező, rászoruló, beteg gyermekek és
Vallási Egyesület
családjaik támogatása
50 000
2017
Két Torony Nagyszékelyi
Magyar nóta és operett gála elnevezésű
Faluegylet
rendezvény támogatása
50 000
2017
Rőfi Gyula részvételének támogatása a
Japánban megrendezésre kerülő Combat
Hikari Aikido Egyesület
Wrestling Világbajnokságon
200 000
2017
a Táncegyesület 2017. évi működésének
Főnix Táncegyesület
támogatása
200 000
2017
a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola
Belvárosi Általános Iskolája hátrányos
helyzetű tanulói kétnapos tanulmányi
Belvárosi Nebulók Alapítvány
kirándulásának támogatása
400 000
2017
az Alapítvány ismeretterjesztő
Együtt a parlagfű ellen Alapítvány
programjainak támogatása
500 000
2017
a Sportegyesület csapata Magyar
Bajnokságban való részvételének
Paksi Darts Sportegyesület
támogatása
200 000
2017
Vak Bottyán Tehetséggondozó
a színvonalas oktató-, nevelőmunka és
Közalapítvány
tehetséggondozás támogatása
480 000
2017
Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Kari
Tudományos Diákköri Tanácsa által
megrendezésre kerülő Tudományos
Soproni Egyetem
Diákköri Konferencia támogatása
250 000
2017
az első magyar atomerőmű felépítésében
közreműködő 164. Ált.mű.zászlóalj
(MN2986) személyi állománya munkáját
elismerő és az utókor számára
Zrínyi Miklós Honvéd Nyugdíjas
megőrzendő emléket állító emléktábla
Klub Szekszárd
létrehozásának támogatása
480 000
2017
a Kölesdi Evangélikus Leánygyülekezet
Tengelici Evangélikus
gyülekezeti házát határoló kerítés
Egyházközség
felújításának támogatása
300 000
2017
Gerjeni katolikus templom toronylépcsője
Faddi Római Katolikus Plébánia
javításának támogatása
100 000
2017
a nevelőtestület szakmai
"Mesevár" Alapítvány az Ifjúság út
továbbképzésének és csapatépítő
6.sz. alatti óvodáért
tréningjének támogatása
300 000
2017
A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar
Közhasznú Egyesület működésének, a
Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar fellépések háttérbiztosításának (kotta- és
Közhasznú Egyesület
hangszervásárlás) támogatása
500 000
2017
az Alapítvány 2017. évi célkitűzéseinek
"Szabad Lélegzet" Alapítvány
támogatása
450 000
2017
XX. Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-
Művészetekért Egyesület
Jazz Fesztivál támogatása
480 000
2017
Paks "Polgári Iskola" a tanulókért,
szebb, emberibb környezetért
Fejlesztő eszközös beszerzésének
Alapítvány
támogatása
480 000
2017
A 2017/2018. tanévre ifjúsági
hangverseny-bérlet vásárlásának
Faddi Gyermekekért Alapítvány
támogatása
170 800
2017
A Kalocsai szó és kép című művészeti
Ipari Iskola Alapítvány
antológia megjelenésének támogatása
200 000
2017
A december 1-jén megrendezésre kerülő
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
szakmai nap támogatása
200 000
2017
Bonyhádi Petőfi Sándor
A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus
Evangélikus Gimnázium Kollégium
Gimnázium és Kollégium felújítási
és Általános Iskola
munkáinak támogatása
450 000
2017
A paks-dunakömlődi Aranyhal Waldorf
Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú
Aranyhal Waldorf Pedagógiai
Művészeti Iskola udvar fejlesztésének
Egyesület
támogatása
400 000
2017
Magyar Református
Sühanyec Ferencné megélhetésének
Szeretetszolgálat Alapítvány
támogatása
300 000
2017
Az óvoda udvarán felállított kétüléses
Mesevár Alapítvány az ifjúság út 6.
hinta alá ütéscsillapító burkolat
szám alatti óvodáért
kialakításának támogatása
400 000
2017
Pro Artis Művészeti Iskola számára
"Pro Artis" EGYESÜLET
mester gitár beszerzésének támogatása
480 000
2017
Karácsonyi ajándékcsomag
Szemem Fénye - A Beteg
összeállításának támogatása a Dóri ház
Gyermekekért Alapítvány
gyermekei és családtagjai számára
250 000
2017
Óvodánkért, Gyermekeinkért
Laptop és "Mozgáskotta" eszköz csomag
Alapítvány
beszerzésének támogatása
400 000
2017
Karácsonyi ünnepkör megrendezésének
Zombai Gyermekeinkért Alapítvány
támogatása
100 000
2017
Az óvodások számára karácsonyi
ajándékok valamint gyermekbútorok,
Harci Kincsesláda Óvoda,
játéktároló szekrények beszerzésének
Bölcsöde
támogatása
180 000
2017
Bartina teljesítménytúra
Ifjúsági Unió Szekszárd
megrendezésének támogatása
300 000
2017
Utanpótláskorú igazolt sportolók hazai és
nemzetközi versenyeken való
Tamási Koppány Sportegyesület
részvételének támogatása
200 000
2017
A Paksi Kézilabda Sportegyesület felnőtt
női, férfi és négy, országos, regionális és
megyei korosztályos utánpótlás
Paksi Kézilabda Sportegyesület
csapatának versenyeztetési támogatása
400 000
2017
"Együtt a jövő szakembereiért" A diákok digitális kompetenciáját fejlesztő
Alapítvány
eszközök beszerzésének támogatása
480 000
2017
Gyermekparadicsom Alapítvány a
Erdei óvodai program költségeinek
Paks, Eötvös utcai Óvodáért
támogatása
400 000
2017
Koronaőr Szalon előadás sorozat
Koronaőr Alapítvány
megszervezésének támogatása
400 000
2017
Pajtás Ernő Koronaőr Ezredes Szituációs
Lövész Emlékverseny megrendezésének
Koronaőr Alapítvány
támogatása
400 000
2017
Mikulás nap megszervezésének
3 T Civil Szervezet
támogatása
80 000
2017
"Gyermekekért, Bogyiszlóért"
Adventi kirándulás megszervezésének
Alapítvány
támogatása
100 000
2017
Karácsonyi ünnepség megrendezésének
Tengelic Szőlőhegyért Egyesület
támogatása
200 000
2017
KELE Tollaslabda Klub sport eszközök
Kulcsi Baráti Kör
beszerzésének támogatása
300 000
2017
Lépjünk Együtt Alapítvány a
Fejlesztő játékok beszerzésének
Kishegyi úti óvodáért
támogatása
400 000
2017
Az óvodában található öltözőszekrények
NAPSUGÁR Alapítvány
cseréjének támogatása
400 000
2017
Uszód Község Ifjúságáért és
Karácsonyi ajándékok beszerezésének
Kultúrájáért Alapítvány
támogatása
60 000
2017
Vízi sporteszközök valamint
Legyen a Duna Igazi Közügyünk
mentőmellény beszerzésének
Közhasznú Egyesület
támogatása
250 000
2017
Óvodánkért, Gyermekeinkért
ROTIKOM udvari játék beszerzésének
Alapítvány
támogatása
200 000
2017
Gyermekek játékkészletének bővítése,
vizuális neveléshez eszközök
Krasznokvajdai Óvoda
beszerezésének támogatása
100 000
2017
Mikola Sándor Országos Középiskolai
Tehetségkutató Fizikaverseny
Leőweyért Alapítvány
megrendezésének támogatása
100 000
2017
Az egyesület működési költségeinek
Piros Rózsa Tánceggyüttes
támogatása
480 000
2017
Piros Orr Bohócdoktorok
Az alapítvány működési költségeinek
Alapítvány
támogatása
250 000
2017
Oktatóanyag kiadási költségeinek
Zöld Áramlat Alapítvány
támogatása
480 000
2017
LÉZER Kereskedelmi, Vendéglátó Jubileumi kiadvány kiadási költségeinek
és Rendezvényszervező Kft
támogatása
400 000
2017
TMBJK Gyermekosztály intenzív
Fejlődésben Hátráltatott
részlegén klímaberendezés
Gyermekek Alapítvány
beszerzésének támogatása
500 000
2017
Magyarországi Pszoriázis Klubok
Országos betegtalálkozó
Egyesülete
megrendezésének támogatása
150 000
2017
Paksi Balogh Antal Katolikus
Elektromos eszközök beszerzésének
Általános Iskola és Gimnázium
támogatása
480 000
2017
A Nagydorogi Református Egyházközség
Nagydorogi Református
jövőbe mutató tevékenységének
Egyházközség
támogatása
300 000
2017
A Szekszárdi Szülészetért
Laparoscopos és hysteroscopos
Alapítvány
műszerek beszerzésének támogatása
400 000
2017
Az Energetikai Szakgimnázium és
Kollégiumban (ESZI) folyó színvonalas
szakképzés hosszú távú fenntartásának,
a szakmai gyakorlati képzés
amortizálódó eszközei cseréjének,
fejlesztésének, illetve az új
szakgimnáziumi érettségi keretében
megszerzendő új Országos Képzési
Jegyzékben szereplő
szakképesítésekhez kötelező
eszközigény támogatása - minden hó
ESZI Intézményfenntartó és
((15. napjáig)) (500 M Ft); január 31-ig
Működtető Alapítvány
(27 M Ft)
527 000 000
2018
Az Atomerőmű Nyugdíjasok
Balatonfüredi Egyesülete 2018. évi
Atomerőmű Nyugdíjasok
tevékenységének és működésének
Balatonfüredi Egyesülete
támogatása
800 000
2018
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület A Fehér Gyűrű Áldozatsegítő Közhasznú
a Bűnözés Álodzatainak
Egyesület 2018. évi tevékenységének
Támogatására
támogatása
200 000
2018
Az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány
működési támogatása, a programjainak
megvalósításához szükséges tárgyi és
"Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány
személyi feltételek biztosítása
5 500 000
2018
Az Atomerőmű Nyugdíjas Klub Egyesület
2018. évi tevékenységének,
Atomerőmű Nyugdíjas Klub
programjainak és működésének
Egyesület
támogatása
2 500 000
2018
A Paksi Római Katolikus Plébánia tetőtér
Paksi Római Katolikus Plébánia
beépítésének támogatása
1 000 000
2018
az Alapítvány 2017-2020 évi (45 000 000
Ft/év) - az Alapító Okiratban
meghatározott - céljainak támogatása az
MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Kollektív
Szerződésében és az Üzemi
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Megállapodásban rögzítettek alapján -
Humán Alapítvány
január 31-ig
45 000 000
2018
Jövőnk Energiája Térségfejlesztési
Alapítvány
az Alapítvány működési támogatása
48 000 000
2018
A Nagydorogi Református Egyházközség
gyülekezeti házában új, energiahatékony
Nagydorogi Református
fűtési rendszer kialakításának
Egyházközség
támogatása
300 000
2018
Kültéri játékok beszerzésének
Forrói Napközi Otthonos Óvoda
támogatása
500 000
2018
A Tűzvirág Táncegyüttes fellépéseinek
Tűzvirág Táncegyesület Paks
támogatása
20 000 000
2018
Táncsics Mihály Gimnázium
Matematikai Tehetségeiért
Nemzetközi Magyar Matematikaverseny
Alapítvány
támogatása
200 000
2018
Mozgássérült gyermekek számára
Magyar Fogyatékosok Lovas
lovastábor megszervezésének
Sportszövetség Egyesület
támogatása
1 500 000
2018
Mozgáskorlátozottak Baranya
Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Megyei Egyesülete
támogatása
150 000
2018
Lions Clubok Magyarországi
Lakatos Norbert tevékenységének
Szövetsége
támogatása
200 000
2018
A Berlini International Music Project nevű
Bánki Donát Alapítvány
rendezvényen való részvétel támogatása
200 000
2018
Budapesti Rendészeti
Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Sportegyesület
támogatása
200 000
2018
Debreceni Egyetem
Természettudományi és Technológiai Kar
vegyész MSc szakán, radiokémikus
szakirányú hallgatók képzésének
Debreceni Egyetem
támogatása
200 000
2018
Németországban a magyar kultúrát
Tuttlingen és Környéki Magyar
szolgáló és továbbadó rendezvény
Honfitársak Szövetsége
megrendezésének támogatása
150 000
2018
A nagydorogi Szent István király-
Nagydorogi Római Katolikus
plébániatemplom belső feújítási
Plébáia
munkáinak támogatása
500 000
2018
Szekszárdi Madrigálkórus
Bach kantáta koncertsorozat
Egyesület
megrendezésének támogatása
400 000
2018
Óvodai bútorok beszerzésének
Tengelici Mézeskalács Óvoda
támoagatása
80 000
2018
Bátorligeti Gemini Csillagász
Tudomány- és természetnap
Egyesület
megrendezésének támogatása
200 000
2018
Játszva Tanulj Tehetségprogram
Kamasztér Alapítvány
lebonyolításának támogatása
500 000
2018
14. Neumann Nemzetközi
Tehetségkutató Programtermék Verseny
Kovács Győző szellemében verseny
I. Béla Alapítvány
lebonyolításának támogatása
200 000
2018
Paks-Sárgödör téri Présház
Hagyományőrző és környezetvédelmi
Tulajdonosok Egyesülete
tevékenység támogatása
400 000
2018
A Villamosenergia-ipar a Sportért
Alapítvány működtetésének, valamint a
Villamosenergia-ipar a Sportért
Villamosenergia-ipari Sporttalálkozók
Alapítvány
megrendezésének támogatása
2 383 280
2018
Kék Madár Fesztivál megrendezésének
Kék Madár Alapítvány
támogatása
200 000
2018
Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Paksi Turizmusért Egyesület
támogatása
200 000
2018
Fadd Nagyközségi Tűzoltó
25. jubileumi rendezvény
Egyesület
megrendezésének támogatása
300 000
2018
Szervátültetett gyerekek nyári
Transzplantációs Alapítvány a
rehabilitációs tábor megszervezésének
Megújított Életekért
támogatása
400 000
2018
Piliscsabai Cserkész , Lovas,
Kulturális, Szabadidős és Sport Az egyesület 2018. évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
34 290 000
2018
a Faddi Meseház fenntartása és a Mítosz-
Faddi Meseház Alapítvány
Mesegaléria működésének támogatása
400 000
2018
Dunamenti Mozgáskorlátozottak és
Gyógyüdültetés utazási költségeinek
Egészségi Károsultak Egyesülete
támogatása
150 000
2018
a kórházban kezelt, súlyosan beteg
gyermekek szülei számára biztosított
ingyenes szállás 2018. évi
Pécs - Normandia LIONS Club
működtetésének támogatása
200 000
2018
Szociálisan hátrányos helyzetű magyar
gyermekek számára biztosított kollégium
Szivárvány Alapítvány
költségeinek támogatása
200 000
2018
Paks és Környéke Mentéséért
Az alapítvány 2018. évi tevékenyéségnek
Közalapítvány
támogatása
300 000
2018
Spanyolországban medvék mentésének
szervezéséhez, a magyarországi
Fehérkereszt Állatvédő Liga
Medveotthonba való szállításuk
Állatotthon Alapítvány
költségeinek támogatása
300 000
2018
A tanulásban akadályozott tanulók XLIII.
Komplex tanulmányi versenyények
Sárvári Tankerületi Központ
támogatása
115 166
2018
Paksi Roma Hagyományőrző
Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
200 000
2018
Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi
Fizikaverseny megrendezésének
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
támogatása
400 000
2018
Természetben végzett megfigyeléshez
Dunaföldvári Eszterlánc Óvoda,
fényképezőgép, valamint vetítővászon
Bőlcsöde és Konyha
beszerzésének támogatása
200 000
2018
Lengyeli Óvoda és Néprajzi
Meghibásodott fűtési vezetékek
Gyűjteményekért Alapítvány
javításának támogatása
100 000
2018
International Police Association
az Egyesület 2018. évi célkitűzései,
Magyar Szekció Paksi Közhasznú
programjai megvalósításának
Egyesülete
támogatása
300 000
2018
"Hogyan lesz mindenre energiánk?" című
nukleáris energia hasznosítását
bemutató oktatóanyag sokszorosításához
Zöld Áramlat Alapítvány
szükséges anyagi források támogatása
400 000
2018
A Klub 2018. évi tevékenységének
Szekszárdi Rádió Klub
támogatása
200 000
2018
az Erasmus+ nemzetközi diákcsere
program keretén belül a paksi
Vak Bottyán Tehetséggondozó
"Water=H2O" projekt megrendezésének
Közalapítvány
támogatása
400 000
2018
Dunakömlődi Nyugdíjasok
Az egyesület 2018. évi programjainak
Egyesülete
támogatása
100 000
2018
Országos Egyesület A Mosolyért
Sürgősségi diagnosztikai eszközök
Közhasznú Egyesület
beszerzésének támogatása
400 000
2018
az Egyesület 2018. évi programjainak
Dunatáj Nyugdíjas Egyesület
támogatása
200 000
2018
Géderlaki Népművészeti és
Az egyesület 2018. évi tevékenységének
Kultúrális Egyesület
támogatása
150 000
2018
9. Nemzetközi Kórusfesztiválon való
Paks Város Vegyes Kar Egyesület
részvétel támogatása
300 000
2018
Szilárd Leó Tehetséggondozó
2018. évi rendezvények
Közalapítvány
megrendezésének támogatása
400 000
2018
Szekszárd Megyei Jogú Város
A Szekszárdi Szociális Központ
Szociális Központja
kertrendezésének támogatása
200 000
2018
Lilinger Dániel versenyeken való
Paksi Fogat Sport Egyesület
részvételének támogatása
200 000
2018
Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat
Magyar Vöröskereszt
támogatása
2 000 000
2018
Nemzetközi Értékelemzési Konferencia
Magyar Értékelemzők Társasága
megrendezésének támogatása
300 000
2018
Paksi Twirling Botforgató Kulturális
Az egyesület 2018. évi céljai
és Sport Egyesület
megvalósításának támogatása
350 000
2018
Rajkó Oktatási és Művészeti
Ének-zenei eszközök beszerzésének
Alapítvány
támogatása
1 000 000
2018
Solt Város Önkormányzata
Sport felszerelés beszerzésének
Alapszolgáltatási Központ
támogatása
200 000
2018
A rászorulók étkeztetésének támogatása
Wojtyla Ház Szociális Ellátó és
és a Wojtyla Házban leboyolított
Szolgáltató Nonprofit Kft.
felzárkoztató programok segítése
500 000
2018
A Rákóczi Szövetség 2018. évi
Rákóczi Szövetség
tevékenységének támogatása
1 500 000
2018
Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
2018. március 05-10 között
"Szakszolgálat Hete" elnevezéssel
Szekszárdi Tankerületi Központ
megtartott rendezvényének támogatás
100 000
2018
Dél-Magyarországi Traumatológus
kongresszus megrendezésének
Tolna Megyei Baleseti Alapítvány
támogatása
150 000
2018
A Dunántúli Laboratóriumi
Medicina Oktatásáért és
MLDT Kongresszus megrendezésének
Kutatásáért Alapítvány
támogatása
750 000
2018
Arcus Temporum XIV - Pannonhalmi
Pannonhalmi Főapátság
Művészeti Fesztivál megrendezésének
Közhasznú Alapítvány
támogatása
500 000
2018
az Örökségünk mozgalom
Média Paks Kommunikációs és
működtetésének, pályázatainak,
Szolgáltató Kft.
produkcióinak támogatása
1 000 000
2018
Teniszpálya felújítási munkáinak
Vitál Sport és Szabadidő Egyesület
támogatása
150 000
2018
Esőmanók Esőmenők Jótékonysági
Futás és Kerékpározás és az azt követő
Esőmanók Tolna Megyei
"Esőmanók Jótékonysági Bál"
Autistákért Egyesület
megszervezésének támogatása
500 000
2018
Kocsikerék a nyakcsigolyán munkacímű,
Pro Pannonia Kiadói Alapítvány,
szociográfiai írásokat tartalmazó könyv
Pécs
megjelenésének támogatása
150 000
2018
TEIT települések infrastrukturális
fejlesztésének támogatása; a TEIT
települései fejlesztésének,
nagyközösségi céljaik megvalósításának
támogatására kötött 2013 - 2018 között
érvényben lévő szerződés összegének
kiegészítése 2016 - 2018 évekre
TEIT
vonatkozóan évi 30 M Ft összeggel
170 000 000
2018
az Egyesület 2018. évi célkitűzései,
International Police Association
programjai megvalósításának
Kalocsai Szervezete
támogatása
200 000
2018
Az egyesület 50.évfordulója alkalmából
megrendezésre kerülő zenés este
Őszi Rózsa Nyugdíjas Egyesület
megrendezésének támogatása
100 000
2018
Tengelic-Szőlőhegyi Nyugdíjasok Nyugdíjas Világnap megrendezésének
Érdekszövetsége
támogatása
50 000
2018
Vitorlás Sportért Közhasznú
Rádiókészülékek beszerzésének
Egyesület
támogatása
500 000
2018
XLIII. Sugárvádelmi Továbbképző
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
Tanfolyam megrendezésének
Sugárvédelmi Csoport
támogatása
400 000
2018
Bölcskei Gyermekekért
Tanulmányi kirándulás támogatása
Közalapítvány
hátrányos helyzetű diákok számára
300 000
2018
Látássérült emberek számára
kerékpártúra megszervezésének
Mozdulj! Közhasznú Egyesület
támogatása
200 000
2018
Nemzetközi veresenyen való részvétel
Magyar Twirling Szövetség
támogatása
50 000
2018
Olaszországi szakmai utazás
Paksi Reform Főzőklub Egyesület
költségeinek támogatása
100 000
2018
Fejlődésben Hátráltatott
Gyermekpulmonológiai kongresszus
Gyermekek Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2018
Kulcsi Sport Egyesület/ Kulcsi
Edzésekhez és versenyekhez szükséges
Turul Íjász Szakosztály
eszközös beszerzésének támogatása
100 000
2018
Györköny-Bikácsi Társulat
Pestszentimrei utazás költségeinek
Evangélikus Egyházközség
támogatása
200 000
2018
Tolnai Gesztenyéskert
Óvodásokért Alapítvány
Kerékpárok beszerzésének támogatása
80 000
2018
Energetikai Szakgimnázium és
Kollégium
Hangszerek beszerzésének támogatása
300 000
2018
Fadd Nagyközség Önkormányzata Testvérvárosi találkozóra busz támogatás
300 000
2018
"Szülők a Gyermekekért"
II. Para Karate Világbajnokságon való
Alapítvány
részvétel támogatása
190 000
2018
Lázár Ervin emléknap megrendezésének
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft
támogatása
250 000
2018
az erdélyi és felvidéki magyar
egyetemisták ösztöndíj programjának
támogatása 2015 - 2018 évek között 12
Energetikai Szakképzési Intézet
M Ft/4év tartós szerződés keretében -
Szakképzéséért Alapítvány
május 31-ig
3 000 000
2018
Két Torony Nagyszékelyi
Nagyszékelyi Huszár Péter nap
Faluegylet
megrendezésének támogatása
75 000
2018
A Falunapon megrendezésre kerülő
Kurd Község Önkormányzata
kulturális műsorok támogatása
150 000
2018
Solt Város Önkormányzata
Oláh család részére áram bevezetés
Alapszolgáltatási Központ
támogatása
250 000
2018
ASE Öregfiúk Labdarúgó Csapat részére
Atomerőmű Sportegyesület Paks felszerelések beszerzésének támogatása
450 000
2018
Környezeti nevelési tanösvény
Hétszínvirág Alapítvány
kialakításának támogatása
200 000
2018
Tengelici Borostyán Nyugdíjas
Keszthelyi kirándulás utazási
Egyesület
költségeinek támogatása
80 000
2018
Zombai Önkéntes Tűzoltó
Egyesület
Munkaruházat cseréjének támogatása
200 000
2018
Tengelic-Szőlőhegyi Nyugdíjasok
Érdekszövetsége
Utazási költség támogatása
80 000
2018
Képeskönyv kiadási költségeinek
"Pincehelyért" Egyesület
támogatása
80 000
2018
Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar
Tolnai Fúvószenekari Találkozó
Egyesület
megrendezésének támogatása
200 000
2018
Nevelőtestület részére csapatépítő
Gyermekeink Javára Alapítvány
kirándulás támogatása
180 000
2018
Sárszentlőrinci Evangélikus
Pestszentimrei utazás költségeinek
Egyházközség
támogatása
100 000
2018
Tengelic-Szőlőhegyért Egyesület
Falunap megrendezésének támogatása
100 000
2018
A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
részére új zongora beszerzésének
Kodály Alapítvány
támogatása
500 000
2018
XX. Nyárnyitó Buli a Polippal és
Országos Gyermek és Ifjúsági
Önkormányzatok találkozója rendezvény
Polip Ifjúsági Egyesület
támogatása
200 000
2018
Biritóról elszármazottak Napja
rendezvény megrendezéésnek
Paks Város Önkormányzata
támogatása
150 000
2018
Falumajális megrendezésének
Csibrák Községi Önkormányzat
támogatása
60 000
2018
Paksi Autó és Motorsport
Az egyesület 2018. évi működésének
Egyesület
támogatása
500 000
2018
Máriabesnyő és Gödöllői Kastély
Bátyai Katolikus Olvasókör
látogatásának támogatása
100 000
2018
Dunaújváros Egyetem/ DVG
DUDIK fesztivál megrendezésének
Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.
támogatása
100 000
2018
Vakok és Gyengénlátók Tolna
Az Egyesület 2018. évi tevékenységének
Megyei Egyesülete
és célkitűzéseinek támogatása
200 000
2018
Atomerőmű Nyugdíjas Klub
Egyesület
fellépőruha beszerzésének támogatása
80 000
2018
A Paksi Orosz Klub Egyesület 2018. évi
programjainak, célkitűzéseinek
Paksi Orosz Klub Egyesület
támogatása
2 500 000
2018
Az alapítvány 2018. évi tevékenységének
Műszakosokért Alapítvány
támogatása
600 000
2018
Duna-Rock Találkozó megrendezésének
Gerjen Község Önkormányzata
támogatása
500 000
2018
Szabolcsveresmarti Gyermekekért
Alapítvány
2018. évi tevékenységének támogatása
500 000
2018
az Egyesület 2018. évi célkitűzéseinek,
Bátyai Hagyományőrző és Horváth
hagyományőrző programjainak
Nemzetiségi Egyesület
támogatása
200 000
2018
Felelős Családi Vállalatokért
A Felelős Családi Vállalatokért
Magyarországon Közhasznú
Magyarországon Közhasznú Egyesület
Egyesület
2018. évi tevékenységének támogatása
7 000 000
2018
Szekszárdi Kajak-Kenu
A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület
Sportegyesület
2018. évi célkitűzéseinek támogatása
750 000
2018
A HAT Alapítvány részvételének
támogatása a Sziget Fesztivál Civil
HAT Alapítvány
Sziget Programjában
500 000
2018
44. European Radiation Research
kongresszus megrendezésének
Magyar Biofizikai Társaság
támogatása
1 000 000
2018
Magyar Nukleáris Társaság
2018. évi tevékenységének támogatása
8 000 000
2018
Huszadik évforduló alkalmából
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi
megrendezésre kerülő ünnepélyes
Egyesület
közgyűlés megrendezésének támogatása
300 000
2018
1920. előtti iratanyagok, elsősorban régi
INCREMENTUM Érseki
anyagkönyvi állomány és helytörténeti
Vagyonkezelő Központ
anyag digitalizálásának támogatása
500 000
2018
26. Határon Túli Magyarok
Határokon Túli Magyarságért
Összművészeti Fesztivál
Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2018
Értelmi Fejlődésükben
Akadályozottak Tolna Megyei
Közhasznú Szervezete
2018. évi működésének támogatása
100 000
2018
Madocsai Nyugdíjasklub
2018. évi működésének támogatása
100 000
2018
Népegészségügyi szempontból kiemelten
fontos betegségek kezelésének
Délvidéki Prevenciós Nonprofit Kft.
támogatása
45 000 000
2018
Doktoranduszok Országos
DOSZ Nyári Tábor megrendezésének
Szövetsége
támogatása
300 000
2018
Gyermekeink Javára Alapítvány
tanulmányi kirádndulás támogatása
220 000
2018
Erdélyi Magyarok Tolna Megyei
2018. évi rendezvények
Közhasznú Egyesülete
megrendezésének támogatása
1 200 000
2018
Szakmai továbbképzésen való részvétel
Speciális Neveléséért Alapítvány
támogatása
100 000
2018
Őrangyal 2004 Életmentő
Szvétek Bence őssejt beültetésének
Alapítvány
támogatása
1 000 000
2018
3D íjász Országos Bajnokság
Paksi Celőke íjász Sportegyesület
megrendezésének támogatása
300 000
2018
A magyar-orosz kapcsolatok (Paks,
Novovoronyezs, Paksi Atomerőmű,
Paks Város Önkormányzata
Roszatom) erősítésének támogatása
10 000 000
2018
Tanren Karate Sportegyesület
2018. évi működésének támogatása
200 000
2018
A Szenczi Molnár Albert Óvoda játszótere
Szenczi Molnár Albert Óvoda
felújításának, bővítésének támogatása
300 000
2018
Faddi Sportegyesület Labdarúgó
Szakosztály
pályázati önrész biztosítása
200 000
2018
Június 21-24 közötti leszármazottak
Derecske Városi Művelődési
Találkozója és Város Nap Rendezvény
Központ és Könyvtár
támogatása
100 000
2018
a szekszárdi Garay János Gimnázium 3
Dr. Joó Ferenc és Neje Mathilde
legkiválóbb végzős tanulója
Heller Alapítvány
jutalmazásának támogatása
200 000
2018
BME Szent-Györgyi Albert
XIII. Kémszámtábor megrendezésének
Szakkollégium Egyesület
támogatása
100 000
2018
Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi az Egyesület 2018. évi tevékenységének,
Egyesülete
programjainak támogatása
100 000
2018
Az egyesület 2018. évi tevékenységének
Alisca Nyilai Íjász Egyesület
támogatása
150 000
2018
Citosztatikus labor kialakítását befefejő
B.J. Betegápolásért Alapítvány
munka támogatása
30 000 000
2018
PRO ARTIS Egyesület
Balett dressz beszerzésének támogatása
450 000
2018
Repülőnap megrendezésének
Dunaferr Repülő Klub
támogatása
100 000
2018
Kismányokért Kulturális Egyesület
Falunap megrendezésének támogatása
100 000
2018
Tolna Megyei Polgárőr
XVIII. Tolna Megyei Polgárőr nap
Szervezetek Szövetsége
megrendezésének támogatása
100 000
2018
Balogh Antal Katolikus Általános
Hátrányos helyzetű diákok nyári
Iskola és Gimnázium
táboroztatásának támogatása
200 000
2018
35. Bugát Pál Középiskolai
Természetismereti Műveltségi Vetélkedő
TIT Stúdió Egyesület
megrendezésének támogatása
200 000
2018
Bács-Kiskun Megyei
vadkamera rendszer kialakításának
Horgászegyesületek Szövetsége
támogatása
500 000
2018
Udvari játékok beszerzésének
Kistormás Katica Óvoda
támogatása
100 000
2018
Magyar Jogász Egylet Tolna
Megyei Szervezete
Évzáró rendezvény támogatása
300 000
2018
VII. Harmonika Kurzus
Ifjú Harmónikásokért Alapítvány
megszervezésének támogatása
200 000
2018
Az alapítvány STEP (Segítsük,
Őszinte Mosoly Közhasznú
Támogassuk Egymást Program)
Alapítvány
programjának támogatása
150 000
2018
Magyarországi Fegyveres
Biztonsági Őrök Szakmai
IX. Országos Szakmai csapatverseny
Egyesülete
támogatása
200 000
2018
Nagymányoki Székely Kör
Az egyesület 2018. évi működésének
Egyesület
támogatása
100 000
2018
Érintettek Szülei Egyesület a
Daganatos Leukémiás és Gyógyult
Az "Érintettek Klasszik" elnevezésű
Gyermekekért
Jótékonysági szalonkoncert támogatása
100 000
2018
Uszód Község Ifjúságáért és
Gubbantós Népművészeti fesztivál
Kultúrájáért Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2018
az Egyesület 2018. évi működésének,
pszichológiai témájú előadások
Kristály Lélekvédő Egyesület
szervezésének támogatása
150 000
2018
Solt Város Önkormányzata
Oláh család részére vezetékes víz
Alapszolgáltatási Központ
bevezetésének támogatása
70 000
2018
Országos Erdészeti Egyesület/
bALEK-hét megrendezésének
Soproni Egyetem
támogatása
100 000
2018
OLC Gemenc Judo Klub Egyesület
Versenyen való részvétel támogatása
200 000
2018
Kalocsa Város Önkormányzata
Te is lehetnél… Fesztivál
Szociális Központ
megrendezésének támogatása
50 000
2018
38. Tolnai Tarisznyások
Környezetismereti Verseny
Fehérlófia Sportegyesület
megrendezésének támogatása
120 000
2018
Templom felújítási munkáinak
Cecei Református Egyházközség
támogatása
480 000
2018
Sziklenka László könyvének nyomdai
Magyar Kajak Kenu Szövetség
munkáinak támogatása
150 000
2018
Az egyesület 2018. évi működésének
Paksi Sportegyesület
támogatása
250 000
2018
Paksi Gyógyászati Központ
Év végi kulturális rendezvény támogatása
450 000
2018
MTA PAB - MTA VEAB ("Dél-
Pannon Tudományos Díj támogatása
Dunántúl a Tudomány
2010 - 2019 (tartós) 10 M Ft/10év -
Támogatásáért" Alapítvány)
szeptember 10-ig
1 000 000
2018
Tolnai Sárkányhajó Club Egyesület
Sárkányhajó vásárlás támogatása
200 000
2018
a „Magyarok Kenyere” jótékony célú
Magyarok Kenyere Alapítvány
program támogatása
2 500 000
2018
Főzzünk egy jó lecsót fesztivál
Cece Nagyközség Önkormányzata
megrendezésének támogatása
100 000
2018
Európa 2000 Közgazdasági,
29. Országos Tehetséggondozó
Idegenforgalmi és Informatikai
Konferencia megrendezésének
Oktatási Központ Alapítvány
támogatása
300 000
2018
A Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetemen folyó
nukleáris oktatás-kutatás színvonala
emelésének, az ahhoz szükséges
Jövőnk Nukleáris Energetikusáért
infrastruktúra megteremtésének és
Alapítvány
fejlesztésének támogatása
15 000 000
2018
Falunk Értékőrző Közhasznú
Szüreti Mulatság megrendezésének
Egyesület
támogatása
50 000
2018
Turisztikai célú pihenőpont kialakításának
Dunaparti Csónakház Egyesület
támogatása
480 000
2018
Bonyhádi Matematikai
Megyei illetve regionális matematikai
Tehetségfejlesztő Alapítvány
tehetséggondozás támogatása
400 000
2018
Harci Kincsesláda Óvoda,
az óvoda részére új bútorok
Bölcsőde
beszerzésének támogatása
100 000
2018
Szabadidős programok
Tamási Tankerületi Központ
megrendezésének támogatása
100 000
2018
Nukleáris szakma utánpótlás
Vértes Attila Alapítvány
nevelésének támogatása
250 000
2018
Magyarországi Pszoriázis Klubok
Egyesülete
2018.évi tevékenységének a támogatása
150 000
2018
Lövészverseny megrendezésének a
IPA MSZ Kalocsai Szervezete
támogatása
300 000
2018
Hangverseny bérlet beszerzésének
Faddi Gyermekekért Alapítvány
támogatása
140 000
2018
Dunaszentgyörgyi Nyugdíjasok
Idősek világnapja megrendezésének
Érdekszövetsége
támogatása
80 000
2018
Pintér Donald sambo versenyző
Tamási Fehérszarvas SE
budapesti útiköltség támogatása
150 000
2018
Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Kari
Tudományos Diákköri Tanácsa által
megrendezésre kerülő Tudományos
Soproni Egyetem
Diákköri Konferencia támogatása
250 000
2018
üzemlátogatás megszervezésének
Pécsi Tankerületi Központ
támogatása
60 000
2018
Magyar Roncsolásmentes
A szövetség 2018. évi működésének
Vizsgálati Szövetség
támogatása
8 000 000
2018
Apránként az Aprókért Közhasznú Autista gyermekek fejlesztését elősegítő
Egyesület
eszközök beszerzésének támogatása
200 000
2018
a Táncegyesület 2018. évi működésének
Főnix Táncegyesület
támogatása
300 000
2018
Aranyhal Waldorf Óvoda,Általános Iskolai padok és székek beszerzésének
Iskola és AMI
támogatása
300 000
2018
Paksi állatmenhelyen élő állatok
Váczikai Cerberus Alapítvány
ellátásának támogatása
200 000
2018
Magyar Para Művészeti delegáció
nemzetközi kerekesszékes
táncversenyre és továbbképzésre való
Magyar Divattánc Egyesület
kijutásának támogatása
400 000
2018
2018.évi diákolimpiák díjazásának
Tolna Megyei Diáksport Tanács
támogatása
300 000
2018
A szászvári Adventre való eljutás
Paksi Római Katolikus Plébánia
utiköltségének támogatása
50 000
2018
Kulcsi Sport Egyesület
pálya átalakítási munkáinak támogatása
180 000
2018
az egyesület 2018.évi tevékenységének
Pro Artis Egyesület
támogatása
350 000
2018
Harci Kincsesláda Óvoda,
az óvoda részére konyhai eszközök
Bölcsőde
vásárlásának támogatása
150 000
2018
Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Paksi Kézilabda Sport Egyesület
támogatása
400 000
2018
A Paksi Alzheimer Café működtetésének
Veled is törődünk Egyesület Paks
támogatása
400 000
2018
A korszerű oktatás megteremtéséhez
Vak Bottyán Tehetséggondozó
szükséges eszköz vásárlásának
Közalapítvány
támogatása
340 000
2018
"
Lépjünk együtt" Alapítvány a
az óvoda nevelési céljai
Kishegyi Óvodáért
megvalósításának támogatása
250 000
2018
Vitorlás Sportért Közhasznú
2018. évi sportszakmai céljai
Egyesület
megvalósításának támogatása
400 000
2018
Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar Az egyesület 2018.évi tevékenységének
Közhasznú Egyesület
támogatása
300 000
2018
Diósberényi Napraforgó Óvoda És
az óvoda részére új bútorok
Konyha
beszerzésének támogatása
150 000
2018
Esőmanók Esőmenők jótékonysági
Esőmanók Tolna Megyei
rendezvény megrendezésének
Autistákért Egyesület
támogatása
300 000
2018
az interaktív tanösvény
Hétszínvirág Alapítvány
továbbfejlesztésének támogatása
250 000
2018
Az "EGRESSUS"cselekvési program
Szálkán a Művészetért Alapítvány
útiköltségének támogatása
500 000
2018
Önzetlenül-Segítők-Paks-Nonprofit
a karácsonyi rendezvény
Alapítvány
megrendezésének támogatása
350 000
2018
Hegedűs Tímea részére egyéni
Paksi Fogat Sport Egyesület
felszerelés vásárlásának támogatása
200 000
2018
2018.évi üzemeltetési költség
Paksi Reform Főzőklub Egyesület
támogatása
60 000
2018
Vak Bottyán Tehetséggondozó
Erasmus + program megrendezésének
Közalapítvány
támogatása
490 000
2018
az oktató-nevelő munka
Gyermekeinkért,Jövőnkért
eszközbeszerzéssel történő
Alapítvány
fejlesztésének támogatása
350 000
2018
Garay János Gimnázium
Centenáriuma Alapítvány
Budapesti utazási költség támogatása
60 000
2018
A Mikulás-nap megrendezésének
3 T Civil Szervezet
támogatása
80 000
2018
Paksi Szarkaláb Néptánc
az egyesület 2018.évi tevékenységének
Egyesület
támogatása
350 000
2018
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
az iskola 2018.évi tevékenységének
Alapítványa
támogatása
350 000
2018
az asztalitenisz eszközök készletei
Tamási Tankerületi Központ
felújításának támogatása
150 000
2018
MesevárAlapítvány az Ifjúság út
új udvari játékok beszerzésének
6.sz alatti Óvodáért
támogatása
300 000
2018
a környezetvédelmi konferencia
ÖKO Munkacsoport Alapítvány
megrendezésének támogatása
300 000
2018
az óvoda részére új bútorok
Madocsai Kölyökkuckó Óvoda
beszerzésének támogatása
300 000
2018
Neumann Nemzetközi verseny
I. Béla Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2018
,,Együtt a jövő szakembereiért"
az iskola részére új eszközök
Alapítvány
vásárlásának támogatása
350 000
2018
A Jövő évezred bányamérnökeiért
a Nemzetközi Diákhetek
Alapítvány
megrendezésének támogatása
200 000
2018
az óvodának új fejlesztési eszközök
Konduktív Óvodáért Alapítvány
vásárlásának támogatása
300 000
2018
az alapítvány 2018.évi működésének
B.J Betegápolásért Alapítvány
támogatása
500 000
2018
Transzplantációs Alapítvány a
Szervátültetett gyerekek téli rehabilitációs
Megújított Életekért
programjának támogatása
400 000
2018
Paks, Polgári Iskola „ A tanulókért,
szebb, emberibb környezetért”
az iskola részére új eszközök
Alapítvány
beszerzésének támogatása
350 000
2018
A Betegek Sürgősségi Ellátásáért Az alapítvány 2018. évi tevékenységének
Alapítvány
támogatása
500 000
2018
A fellépőruhák megvarratásának
Tengelic-Szőlőhegyért Egyesület
támogatása
100 000
2018
Bartina teljesítménytúra
Ifjúsági Unió Szekszárd Egyesület
megrendezésének támogatása
300 000
2018
Paksi Balogh Antal Katolikus
az iskola 2018.évi tevékenységének
Általános Iskola és Gimnázium
támogatása
350 000
2018
A Tolna Megyei Pedagógiai
Szakszolgálat Szekszárdi
Tagintézmézménye számára szükséges
terápiai eszközök vásárlásának
Szekszárdi Tankerületi Központ
támogatása
150 000
2018
Értelmi Fejlődésükben
Akadályozottak Tolna Megyei
Pop Mikulás elnevezésű rendezvény
Közhasznú Szervezete
támogatása
250 000
2018
Szekszárdi Kutató-Mentő
2018. évi működés költségeinek
Egyesület
támogatása
5 000 000
2018
Kara Emlékmű elkészítésének a
Uszód Község Önkormányzata
támogatása
1 500 000
2018
Végzett Pécsi Közgazdász
Dr. Papp László Számvitel Verseny és
Szakkollégisták Egyesülete
Konferencia szponzorációja
250 000
2016
Contact Team Kft.
Máté Péter Emlékkoncert szponzorációja
2 000 000
2016
Az NBI-es férfi kosárlabda csapat
Atomerőmű Sportegyesület
szponzorációja (október-december)
70 000 000
2016
Móricz-, Latinovits-, Honthy-, és Erkel
bérlet előadásainak szponzorációja a
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
2016--os színházi évadban
3 000 000
2016
Magyar Jogász Egylet
Évzáró rendezvény szponzorációja
300 000
2016
"Mi a pálya " műszaki pályaválásztó
Magyar Elektrotechnikai Egyesület
rendezvénysorozat szponzorációja
2 000 000
2016
Sztárvár Kft.
Jubileumi koncert szponzorációja
400 000
2016
Az NBI-es férfi kosárlabda csapat
felkészülésének szponzorációja
Atomerőmű Sportegyesület
(szeptember)
30 000 000
2016
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
450 000
2016
Kaffer Bt.
Kiskőrösi Szüreti Napok szponzorációja
3 000 000
2016
Európai Mobilitási Hét és Autómentes
Trinity Communications Kft.
Nap rendezvények szponzorációja
70 000 000
2016
Kalocsa Kulturális Központ és
Szent István Napok programsorozat
Könytár
szponzorációja
500 000
2016
IX. Régió Médiahajó rendezvény
Mediaworks Hungary Zrt.
szponzorációja
500 000
2016
A Fényes Napok rendezvény
Mátészalka Város Önkormányzata
szponzorációja
4 000 000
2016
Tolna Tarisznyások Környezetismereti
Fehérlófia Sportegyesület
Versenyének szponzorációja
100 000
2016
A Ghymes együttes karácsonyi
jótékonysági koncertsorozatának
ANDANTE spol. s.r.o.
szponzorációja
6 000 000
2016
A Csík Zenekar Óévbúcsúztató
Inconcert Kft.
Nagykoncertjének szponzorációja
4 000 000
2016
A "Mesekiállítás" rendezvénysorozat
Pannon-Panoptikum Kft.
szponzorációja
300 000
2016
Dunaföldvári Művelődési Központ Fölvári Nyár 2016. rendezvénysorozat
és Könyvtár
szponzorációja
100 000
2016
Tolna Megyei Sportszövetségek
A XXXII. SporTolna Triatlon Fesztivál
Szövetsége
szponzorációja
450 000
2016
Kalocsa Kulturális Központ és
Könytár
Kalocsai Paprikafesztivál szponzorációja
500 000
2016
A Debreceni Campus Fesztivál
Debreceni Campus Nonprofit Kft.
szponzorációja
15 000 000
2016
Symphonic Concert Management
Havasi Symphonic Arena Show
Kft.
rendezvény szponzorációja
7 000 000
2016
Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar
Élményliget Kft.
Nagydíj szponzorációja
25 000 000
2016
Nemzeti Vágta rendezvény
Lovas-Show Kft.
szponzorációja
1 000 000
2016
A 24. Gastroblues Fesztivál
Lézer Kft.
szponzorációja
5 000 000
2016
A Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál Szent
Iván-éji Mámor és a Puttyonyos Fesztivál
Kovino Kft.
rendezvények szponzorációja
1 000 000
2016
IV. Paksi Atomerőmű Utánpótlás
Tolna Kézilabda Club
Kézilabda Kupa szponzorációja
100 000
2016
Kalocsa és Térsége Turisztikai
Nonprofit Kft.
36. Orbán-napi Borünnep szponzorációja
150 000
2016
Borvidék Futóegyesület
A 7. Borvidék Félmaraton szponzorációja
500 000
2016
Atomerőmű Sportegyesület
2016. évi reklámszerződés
100 000 000
2016
42. Gemenc Nagydíj Nemzetközi
Gemenc Nagydíjért Alapítvány
Kerékpárverseny szponzorációja
300 000
2016
Művészetek Völgye fesztivál
Művészetek Völgye Nonprofit Kft.
szponzorációja
2 000 000
2016
A Duna-Tisza közi Agrár Expo
Hazai Termék Kft
szponzorációja
4 500 000
2016
energiainfo.hu portálon
Delphin 2000 Kft.
rovatszponzoráció
1 200 000
2016
Atomerőmű Sportegyesület
Atomfutás rendezvény szponzorációja
10 000 000
2016
az NBI-es csapat 2016. évi
Futsal Club Veszprém
szponzorációja
40 000 000
2016
Móricz-, Latinovits-, Honthy-, és Erkel
bérlet előadásainak szponzorációja a
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
2017-es színházi évadban
3 000 000
2017
XIV. Magyarországi Újbor és Sajt
Vino-Fer Bt.
Fesztivál szponzorációja
300 000
2017
Kovino Kft.
Márton-napi Libaünnep szponzorációja
480 000
2017
Kiskörösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi
Sajtó-Team Kft.
Napok szponzorációja
4 000 000
2017
Atomfutás rendezvény szponzorációja
Atomerőmű Sportegyesület
(névadó szponzor)
5 000 000
2017
Vállalkozók és Munkáltatók
Tolna Megyei Príma Díj Ünnepélyes
Országos Szövetsége
Díjátadó Estjének szponzorációja
1 500 000
2017
Csík Zenekar Óévbúcsúztató
Inconcert Kft.
Nagykoncertjének szponzorációja
4 000 000
2017
Kosárlabda Sport Club Szekszárd
Sió Kupa rendezvény szponzorációja
200 000
2017
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
450 000
2017
Pole Positions Communications
Kft.
Gyutai Adrián szponzorációja
200 000
2017
BME Építőmérnöki Kar Szakmai Hét
Műegyetemi Hallgatói Kft.
szponzorációja
180 000
2017
Mi a pálya műszaki pályaválásztó
Magyar Elektrotechnikai Egyesület
rendezvény szponzorációja
2 000 000
2017
Kalocsa Kulturális Központ és
Könyvtár
XXVIII. Paprikafesztivál szponzorációja
500 000
2017
Závod Község Önkormányzata
Forgó Fesztivál szponzorációja
100 000
2017
Atomerőmű Sportegyesület
Atomfutás rendezvény szponzorációja
4 250 000
2017
Dunaföldvári Művelődési Központ
és Könyvtár
Földvári Nyár 2017. szponzorációja
100 000
2017
Sajtó-Team Kft.
Adventi Fesztivál szponzorációja
4 000 000
2017
Ghymes Karácsonyi Jótékonysági
ANDANTE spol. s.r.o.
Koncertsorozat szponzorációja
6 000 000
2017
Debreceni Campus Nonprofit Kft.
Campus Fesztivál szponzorációja
15 000 000
2017
Szponzoráció 2017. július-december
Atomerőmű Sportegyesület
hónapokra
120 000 000
2017
Vespa Klub Magyarország országos
Vespa Klub Magyarország
találkozójának szponzorációja
100 000
2017
50. Jubileumi Sárközi lakodalom
Sárpilis Község Önkormányzata
szponzorációja
300 000
2017
Győztesek Versenye esemény
Győztesek Egyesülete
szponzorációja
100 000
2017
Hajósi Orbán-napi Borünnep
Pro-Q Kft.
szponzorációja
150 000
2017
ChormorantT Bt.
Pool Festival szponzorációja
200 000
2017
Szponzoráció 2017.március-június
Atomerőmű Sportegyesület
hónapokra
70 000 000
2017
Kávé , Bor, Pálinka Fesztivál és
Kovino Kft.
Puttonyos Fesztivál szponzorációja
3 000 000
2017
Symphonic Concert Management
Havasi Symphonic Aréna Show
Kft.
szponzorációja
7 000 000
2017
XXXIII. SporTolna Triatlon Fesztivál
Szekszárdi Sportközpont Nkft.
szponzorációja
450 000
2017
25. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
Lézer Kft.
szponzorációja
5 000 000
2017
Ferling Kft.
Kreátor Klub esemény szponzorációja
1 400 000
2017
Tűzvirág Táncegyesület Paks
2017. évi fellépések szponzorációja
20 000 000
2017
Művészetek a Vidékfejlesztésért
Művészetek Völgye Fesztivál
Alapítvány
szponzorációja
1 500 000
2017
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
480 000
2017
Végzett Pécsi Közgazdász
V. Országos Szakkollégiumi Találkozó
Szakkollégisták Egyesülete
szponzorációja
200 000
2017
A "Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat"
Magyar Vöröskereszt
szponzorációja
2 000 000
2017
Szponzoráció 2017. január-február
Atomerőmű Sportegyesület
hónapokra
50 000 000
2017
VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo
Hazai Termék Kft.
szponzorációja
4 000 000
2017
Zöld Béka környezetvédelmi lap
Tóth Lajos NYTSZ:1870878
szponzorációja
100 000
2018
Móricz-, Latinovits-, Honthy-, és Erkel
bérlet előadásainak szponzorációja a
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
2018-as színházi évadban
2 000 000
2018
Mediaworks Hungary Zrt.
TOP 100 2018. esemény szponzorációja
790 000
2018
női NBI-es kosárlabda csapat
szponzorációja 2018. szeptember-
Kosárlabda Sport Club Szekszárd
december
40 000 000
2018
Műegyetemi Hallgatói Kft.
BME Gólyatábor szponzorációja
250 000
2018
Mi a pálya 2018. esemény
Magyar Elektrotechnikai Egyesület
szponzorációja
2 000 000
2018
Szekszárdi Közművelődési
Nonprofit Kft.
Szekszárdi Szüreti napok Szponzorációja
5 000 000
2018
KBP Group Kft.
Puttonyos Fesztivál szponzorációja
480 000
2018
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
480 000
2018
XXI. Paksi Országos Amatőr Pop-Rock -
Művészetekért Egyesület
Jazz Fesztivál szponzorációja
500 000
2018
Amatőr steel városi bajnokság
Paksi Darts Sportegyesület
szponzorációja
100 000
2018
Európai Mobilitási Hét-paksi esemény
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
szponzorációja
400 000
2018
Kosárlabda Sport Club Szekszárd
Sió Kupa szponzorációja
450 000
2018
Végzett Pécsi Közgazdász
XI. Dr. Papp László Számvitel verseny
Szakkollégisták Egyesülete
szponzorációja
250 000
2018
Atomerőmű Sportegyesület
Országos Diákolimpia szponzorációja
500 000
2018
Atomfutás rendezvény szponzorációja
Atomerőmű Sportegyesület
(névadó szponzor)
5 000 000
2018
Atomerőmű Sportegyesület
Atomfutás rendezvény szponzorációja
10 000 000
2018
KBP Group Kft.
Márton-napi Libaünnep szponzorációja
480 000
2018
Váradi Antal Értékmentő Egyesület
Forgó Fesztivál szponzorációja
100 000
2018
Műegyetemi Hallgatói Kft.
BME Egyetemi Napok szponzorációja
250 000
2018
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
480 000
2018
Atomerőmű Sportegyesület
Streetball Torna szponzorációja
500 000
2018
Dunaföldvári Művelődési Központ
Szent István Nap és Szüreti Fesztivál
és könyvtár
szponzorációja
100 000
2018
Vízió Hungary Communications
Tudományok Fővárosa és Agymenők
Kft.
STEM Roadshow szponzorációja
12 000 000
2018
Bátaszék Város Önkormányzata
Bátaszéki Bornapok szponzorációja
150 000
2018
Esztergom Város Diáksportjáért
VIII. Esztergomi Családi Futóhétvége
Alapítvány
rendezvény szponzorációja
100 000
2018
Bartina Néptáncegyüttesről szóló
Kindl Film Kft.
dokumentumfilm szponzorációja
500 000
2018
Debreceni Campus Fesztivál
Debreceni Campus Nonprofit Kft.
szponzorációja
20 000 000
2018
Kalocsa Kulturális Központ és
X. Jubileumi Szent István Napok
Könyvtár
szponzorációja
300 000
2018
Vörösmarty Mihály Művelődési
Központ
18. Tarka Marhafesztivál szponzorációja
200 000
2018
Művészetek a Vidékfejlesztésért
Művészetek Völgye Fesztivál
Alapítvány
szponzorációja
1 500 000
2018
Fiatalok a Magyar Kultúráért
Alapítvány
Kanizsa Feszt szponzorációja
300 000
2018
Bogyiszló Község Önkormányzata
Szüreti Nap szponzorációja
250 000
2018
Győztesek Egyesülete
Győztesek versenye szponzorációja
500 000
2018
A Hajósi Orbán-napi Borünnep
Pro-Q Kft.
szponzorációja
150 000
2018
A Végzet Táncosai Táncegyesület
Hip-hop workshop szponzorációja
200 000
2018
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Diploma kiállítás szponzorációja
200 000
2018
Családi Nyílt Nap rendezvény
LapáTolna Sárkányhajó Club
szponzorációja
100 000
2018
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
480 000
2018
SER-KO Kft.
Városi Sportnap szponzorációja
100 000
2018
Spigo Kft.
Szálkai triatlon verseny szponzorációja
300 000
2018
Chormorant Bt.
Pool Fesztivál szponzorációja
150 000
2018
Balatonfüred Város
Önkormányzata
193. Anna-bál szponzorációja
2 000 000
2018
Elszármazottak a Vidékért
Négyévszakos Duna-film elkészítésének
Egyesület
szponzorációja
350 000
2018
Főnix Táncegyesület
Előadás szponzorációja
200 000
2018
XXXIII. SporTolna Triatlon Fesztivál
Szekszárdi Sportközpont Nkft.
szponzorációja
500 000
2018
Mohácsi Német Önkormányzat
II. Dunamenti Halfesztivál szponzorációja
200 000
2018
26. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
Lézer Kft.
szponzorációja
8 500 000
2018
Kávé , Bor, Pálinka Fesztivál és
KBP Group Kft.
Puttonyos Fesztivál szponzorációja
3 000 000
2018
Szekszárdi Küzdősport Club
Küzdősort Gála szponzorációja
100 000
2018
44. Gemenci Nagydíj Nemzetközi
Szekszárdi Sportközpont Nkft.
Kerékpárverseny
1 000 000
2018
Paksi Darts Sportegyesület
Verseny szponzorációja
500 000
2018
Mészáros Károly Erdészeti
Felsőoktatásért Emlékalapítvány Valétálás 2018 esemény szponzorációja
150 000
2018
Palkonyai Szőlőskert Kft.
Palkonyai Dűlőfutás szponzorációja
250 000
2018
Szponzoráció 2018. január-december
Atomerőmű Sportegyesület
hónapokra
234 000 000
2018
Agrongineer Bt.
Spájz vásár szponzorációja
450 000
2018
VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo
Sajtó-Team Kft.
szponzorációja
4 000 000
2018
Pécsi Tudományegyetem
Egyetemi Bál szponzorációja
250 000
2018
TOP 100 Partnertalálkozó rendezvény
Mediaworks Hungary Zrt.
szponzorációja
190 000
2018
Magyar Energetikus Hallgatók Harmadik
Magyar Energetikai Társaság
Találkozója
500 000
2018
Sajtó-Team Kft.
Adventi Fesztivál szponzorációja
4 000 000
2018