ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
HIVATAL
Tárgy: közérdekű adatigénylés
Előadó: dr. Weil-Mayer Krisztina
Tel: 33-876
E-mail:
[email protected]
Antal Béla úrnak,
k mt+requ est-10765-1b44698d@kimittud .org
Tisztelt Antal Béla Úr!
Az elektronikus levél útján 2018. április 9-én érkezett megkeresésével kapcsolatban – melyben
arra vonatkozóan kér adatot, hogy a Rendőrség hány esetben rendelt el kiskorú veszélyeztetése
miatt nyomozást, különös tekintettel a szülők jogszabályban előírt védőoltási kötelezettségének
megszegése miatt, illetve a Rendőrség hány fő kiskorú elhalálozását tartja nyilván a
szülő/szülők oltásmegtagadása, mint valószínűsített szövődmény miatt – az alábbiak szerint
tájékoztatom.
A rendőri eljárásban regisztrált kiskorú veszélyeztetése miatt befejezett nyomozások, illetve
bűncselekmények számát az alábbi – az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi
Statisztika (továbbiakban: ENyÜBS) alapján összeállított – táblázatok tartalmazzák. (Az
ENyÜBS követő jellegű statisztikai rendszer, amelyben az adatokat a nyomozás lezárását
követően regisztrálják.)
Rendőri eljárásban regisztrált, kiskorú
veszélyeztetése* bűncselekmény miatt,
2010.**
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
2016.
2017.
befejezett nyomozások száma az
év
év
év
év
év
év
év
év
ENyÜBS 2010-2017. évi adatai alapján
Az 1978. évi IV. törvény szerint
3706
3952
3834
3280
894
181
43
26
Kiskorú veszélyeztetése
3706
3952
3834
3280
894
181
43
26
A 2012. évi C. törvény szerint
420
2978
4151
3962
3758
Gyermekmunka
3
2
1
Kiskorú veszélyeztetése
353
2738
3862
3676
3460
Kiskorúval való kapcsolattartás
akadályozása
67
237
289
284
297
Összesen:
3706
3952
3834
3700
3872
4332
4005
3784
*A bűncselekmény megnevezése és adattartalma a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényhez
igazodik. A 2012. évi C. törvény három külön tényállást alakított ki (Btk. 208. § kiskorú veszélyeztetése, a 209. §
gyermekmunka és a 210. § kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása).
**2010. évet megelőzően statisztikai adat nem áll rendelkezésre
Cím: 1139 Budapest, Teve u.4-6., 1903 Bp. Pf.: 314/15
telefon: (1)443-5797 BM tel: 30-777;
e-mail:
[email protected]
2
Rendőri eljárásban regisztrált kiskorú
veszélyeztetése* bűncselekmények
2010.**
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
2016.
2017.
száma az ENyÜBS 2010-2017. évi adatai
év
év
év
év
év
év
év
év
alapján
Az 1978. évi IV. törvény szerint
1962
2014
1690
1462
335
73
16
13
Kiskorú veszélyeztetése
1962
2014
1690
1462
335
73
16
13
A 2012. évi C. törvény szerint
105
1143
1530
1399
1231
Gyermekmunka
1
Kiskorú veszélyeztetése
103
1121
1507
1381
1195
Kiskorúval való kapcsolattartás
akadályozása
2
22
23
17
36
Összesen:
1962
2014
1690
1567
1478
1603
1415
1244
*A bűncselekmény megnevezése és adattartalma a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényhez
igazodik. A 2012. évi C. törvény három külön tényállást alakított ki (Btk. 208. § kiskorú veszélyeztetése, a 209. §
gyermekmunka és a 210. § kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása).
**2010. évet megelőzően statisztikai adat nem áll rendelkezésre
Az ENyÜBS rendszerben nem kerül rögzítésre, hogy a kiskorú veszélyeztetése miatt elrendelt
nyomozások mely tényállás alapján kerültek megindításra, így a Rendőrség nem rendelkezik
arra vonatkozó statisztikai adattal, hogy hány esetben indult nyomozás a szülők jogszabályban
előírt védőoltási kötelezettségének megszegése miatt, illetve, hogy hány fő kiskorú
elhalálozását okozta a szülő/szülők oltásmegtagadása.
Budapest, 2018. április 21.
Tisztelettel:
dr. Gömbös Sándor r. dandártábornok
rendőrségi főtanácsos
hivatalvezető