Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika szklerózis multiplex diagnosztikai algoritmus'.

FOGALMAK  
 
1.  Szakmai irányelv 
A  vizsgálati  és  terápiás  eljárási  rendek  kidolgozásának,  szerkesztésének,  valamint  az  ezeket 
érintő  szakmai  egyeztetések  lefolytatásának  egységes  szabályairól  szóló  18/2013.  (III.  5.) 
EMMI rendelet 1.§ a) pontja definiálja az egészségügyi szakmai irányelv fogalmát az alábbiak 
szerint: 
1. §  rendelet alkalmazásában: 
a)  egészségügyi  szakmai  irányelv:  olyan  szisztematikusan  kifejlesztett  ajánlássorozat,  amely  meghatározott 
ellátási  körülmények  között  az  ellátandók  jól  körülhatárolt  körére  vonatkozik,  ajánlásai  jól  azonosíthatók, 
tudományos  bizonyítékokra,  illetve  valamennyi  érintett  szakterület  szakértőinek  véleményére  támaszkodva,  a 
betegek  szempontjainak  figyelembevételével  az ellátók és  ellátandók adott egészségügyi  ellátással  kapcsolatos 
megfelelő döntéseit segíti elő; 
 
 
2.  Algoritmus 
A hivatkozott rendelet 1. § e) pontja határozza meg a jelen közérdekű adatigénylés keretében 
kért „algoritmus” fogalmát az alábbiak szerint: 
e) algoritmus: az ajánlásoknak a döntéshozatal logikai sorrendjének megfelelő összesítése a döntési pontok és 
végzett  tevékenységek  egyértelmű  meghatározásával,  amelyet  folyamatábra  alapú  grafikus  ábrázolás  is 
kiegészíthet; 
 
3.  Finanszírozási eljárásrend (finanszírozási protokoll) 
Az  egyes  főbb  betegségcsoportok  finanszírozási  eljárásrendjének  szerkesztése  és  szakmai 
egyeztetése lefolytatásának egységes szabályairól szóló 13/2009. (IV. 22.) EüM rendelet 1. §-
az alábbiak szerint határozza meg: 
 
1. § E rendelet alkalmazásában 
a)  finanszírozási  eljárásrend: egy  betegségre  vagy  betegségcsoportra  vonatkoztatható,  a 
közfinanszírozás terhére nyújtható egészségügyi ellátások diagnosztikai és terápiás lépcsőinek 
átlátható, egységes, algoritmizált összessége a költséghatékonyság figyelembevételével; 
 
(A  finanszírozási  eljárásrendek  algoritmizált  formában  foglalják  össze  egy  adott  kórkép  diagnosztikájának  és 
terápiájának az OEP által finanszírozott menetét. ) 

A SZAKMAI  IRÁNYELVEK  ELÉRHETŐSÉGE 
 
A  rendelet  9.§  (7)  bekezdése  szerint  az  egészségügyi  szakmai  irányelv  teljes  verziója  az 
egészségügyi szakmai kollégium honlapjának nyilvános felületén elektronikus formában érhető 
el.  
Az elérhetőség az ÁEEK honlapján biztosított: 
 (https://kollegium.aeek.hu/Iranyelvek/Index)
  
Az  itt  található  nyilvántartás  szerint  a  szklerózis  multiplexre  vonatkozóan  a  Neurológiai 
Szakmai Kollégium 2010-ben készítette el a szakmai irányelvet, mely a 2010. évi 11. EüK-ben 
jelent  meg,  érvényessége  2012  december  31.,  azaz  a  rendelet  szerint  hatályos  új  szakmai 
irányelv még nem került kidolgozásra. ( Az irányelv különben teljes terjedelmében szerepel a 
honlapon). 
 
rendelet 12. §-a értelmében Az e rendelet hatálybalépését megelőzően készült és e rendelet 
hatálybalépése  napján  érvényben  lévő  szakmai  eljárásrendek  (szakmai  irányelvek,  szakmai 
protokollok,  módszertani  levelek)  érvényességi  ideje  nem  hosszabbítható  meg,  e  szakmai 
eljárásrendek felülvizsgálatát az érvényességi idő lejártáig az e rendeletben meghatározottak 
szerint az egészségügyi szakmai kollégiumnak el kell végeznie. 
 
HATÁLYOS FINANSZÍROZÁSI PROTOKOLLOK, ELÉRHETŐSÉG 
 
A  hatályos  finanszírozási  eljárásrendek  –  melyek  a  finanszírozási  eljárásrendekről  szóló  
31/2010. (V.13.) EüM rendelet mellékleteit képezik - a NEAK honlapján érhetők el. 
(http://www.neak.gov.hu/felso_menu/szakmai_oldalak/finanszirozasi_protokollok/hatalyos_finansziro
zasi_protokollok) 
 
A  rendelet  31.  melléklete  tartalmazza  "  A  sclerosis  multiplex  diagnosztikájának  és 
kezelésének  finanszírozás  rendjé"  –t,  melyet  az  59/2015.  (XII.30.)  EMMI  rendelet  (27) 
bekezdése iktatott be.